Keresztnevek 0 csillagozás

A legfontosabb tudnivalók a leggyakoribb nevekről
Fercsik Erzsébet – Raátz Judit: Keresztnevek

A nevek fontos szerepet játszanak a mindennapi életben, hiszen ha valakivel megismerkedünk, a név az első, ami tudomásunkra jut. Ha tisztában vagyunk az adott név jelentésével, talán magához az illetőhöz is közelebb kerülünk. A Keresztnevek kisszótárában 166 női nevet és 132 férfinevet, azaz összesen 298 nevet mutatunk be. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek az egyes nevek eredete, jelentése iránt, valamint szívesen megismerkednének a hozzájuk kapcsolódó szólásokkal, népszokásokkal. A kiadvány többek között azt is elénk tárja, hogy egy-egy nevet hányféleképpen becézhetünk, sok lehetőséget kínálva ezzel szeretteink kedveskedő megszólítására. Az egyes nevek mellett található statisztikai adatok a gyermeket váró szülők számára is fontos információt jelenthetnek.

Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 46. tagja.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az ékesszólás kiskönyvtára Tinta

>!
Tinta, 2017
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634091004

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája
Kovalovszky Miklós – Juhász József – Szőke István – O. Nagy Gábor: Magyar értelmező kéziszótár
Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila: Helyesírás
Kálmán Béla: A nevek világa
Ladó János – Bíró Ágnes: Magyar utónévkönyv
Kappanyos András: A magyar irodalom képes atlasza
Ladó János: Magyar utónévkönyv
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Grétsy László – Kovalovszky Miklós: Nyelvművelő kézikönyv I-II.
Nánay István: Tanodától – egyetemig