A ​látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez 81% 15 csillagozás

Amennyire féltem ettől a kötettől, akkorát robbant a szívemben, olyan élmény volt olvasni és vele utazni.

Féltem, hogy ez a kísérlet, ez a rendhagyóság ledob majd magáról, de nagyon nem, mágnesként magához tapasztott. És közben meg is nyugtatott, hogy ezek szerint én nem az elvont irodalmat nem szeretem, csak a rossz elvont irodalmat.

A könyvtári példányomat rózsaszín jelölő cetlikkel tarkítottam, minden oldalra jutott egy – még nem döntöttem el, fair-e a szerzővel és a kiadóval szemben, ha 85 oldalnyi kötetből kiírok ugyanennyi idézetet. :D

A véleményem most aztán tényleg, határozottan nem mérvadó, tudom, hogy nem való mindenkinek ez a könyv, de én nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam a Scolar L!ve sorozatra és benne Fenyvesi Orsolyára. Megyünk tovább! (A sorozattal, a szerzővel is.)

Két dolog jutott eszembe olvasás közben: 1. Ez a lány ugyanazt a zenét hallja belül, amit én. 2. Pszichológus látta már?
Általában nem szeretem az ilyen szétbeszélős, töredékben hagyós, kamuzós köteteket, de ez itt most egyáltalán nem blöff, nem kamu, nem értelmezhetetlen, öncélú katyvasz. Minden egyes mondatát kiírhatnám ide, és még jó sokáig kellene rajta gondolkodni, újra elolvasni, értelmezni. Nagyon mélyre megy le önmagában és az életre, a megismerésre vonatkozó filozófiai kérdésekben.
Szóval hú!

Mindig is foglalkoztatott -persze csak elméláztam rajta, sosem gondoltam bele komolyan-, hogy mások hogyan látják a világot. Ezt senki sem meri bevallani az embereknek, én sem, és valószínűleg te sem. Az emberek ezért társas lények, egyszersmind magányosak.
Fenyvesi Orsolya szintén az, de nem úgy, mint mi én, vagy az is lehet, pontosan úgy, ahogy én, de ebbe ne menjünk bele.
Az a különbség köztünk, hogy ő kiírta magából (vers formájában is, viszont ez a kötet csak arról szólt, hogyan éli meg a saját valóságát), sőt, lehetővé tette, hogy az olvasók is megismerhessék. off De nem csak őt, önmagunkat is. Hiszen az elolvasása után ki nem fedezett fel valami újat magában?

Furcsa kötet, szokatlan. Tőlem nagyon távol áll ez a fajta alkotási folyamat, kicsit mintha intimnek is találtam volna mindezt leírva.
Érdekes kísérlet. Társszerzővé tenni az olvasót? De mintha csak belelestem volna egy naplóba. Semmi extra.

Viszont a versrészletek úgy tetszettek, eszembe sem jutott volna, hogyan készülnek, én ilyeneken nem gondolkozom. Ha verset írnék, én nem így írnám, de hát a sokszínűség gyönyörködtet, nincs ezzel semmi baj.

Többször gondolkoztam rajta, hogy félbehagyom. Hogy olyan se füle, se farka. Hogy nekem ehhez semmi közöm. Hogy ezt nekem inkább két lépés távolságból kéne.

Talán azt is mondhatjuk, hogy nem az én kötetem volt.

Hát ez kva jó volt! :))