Szeretem a verseket (akármennyire is viszonylag keveset olvasok), szeretek a versekkel foglalkozni, és szeretem azt, amikor elmélyülten beszélgethetünk néhány jól elhelyezett szóról. Ezért is érdekelt ez a könyv, mit tud mondani számomra, miért jó verset olvasni, és tud-e motiválni arra, hogy még többet olvassak. Spoiler: nem tudott.
A könyv fülszövegében ez olvasható: „Itt egy könyv, ami után úgy fogod érezni, mától csak verseket akarsz olvasni!” Erős felütés, és a továbbiakban is a versek népszerűsítéséről szól, így innentől nem magát a kötetet értékelném, hanem ezt az írói szándékot. Lássuk!
A kötetben 25 kortárs vers található, és utána pedig „gondolatok” vagyis inkább verselmezés található a versekről. A versek alapvetően törekednek arra, hogy ne legyenek túl hosszúak (és az elején még nagyon rövid versektől indulunk a hosszabbakig), és hogy elég modern legyen ahhoz, hogy megértse a szerencsétlen ifjúság (legalább szavak szintjén).
Ami elsőre kitűnik, hogy ezek a versek még mindig nem a tiniknek szólnak. Bár már érthetőek a versek, és szavak szintjén meg tudod érteni, de érzelmi, mondandói szinten nem feltétlen. Voltak benne filozófikus versek, amiket értelmezni csak akkor lehet, ha van előtted egy tudásanyag, vannak az emberi gyarlóságról szólóak (talán még ez az, ami legkönnyebben átérezhető), és vannak azok a szerelemről versek, amik szépek, de nem az ifjak szerelmi érzelmeit adják át, hanem egy sokkal komplexebb, számukra még nagyon távoli dolgot. Például Tóth versében akármennyire is egyértelműek a metaforák, valójában akkor is egy sok éve együtt élő párról szól, akinek megromlott a kapcsolata. (és bevallom, a 14 éves molymacskát egyáltalán nem érdekelte volna ez a sztori). Vagy ott van a limerik, ami felnőtteknek szól, és pajzán, és amit bár a szerző megmagyaráz, miért került be, mégis nagyon nehezen fejti ki a pajzán versek helyét az irodalmi planétán (bár tény, ami tény, erősen kerülgeti a témát). Szóval bár nyelvileg közelebb vannak a tinédzserekhez, szerintem átérezhetőségben vannak versek, amik nincsenek a korosztályhoz annyira közel.
Másrészről az is látható, hogy ez egy kötet, amiben verset elemeznek. Pont. Ennél nem több, egy mákszemnyivel sem. Annyival talán jobb egy irodalomórónál, hogy a szerző nagyon jól, könnyedén írja le a verselemezést, könnyen átlátható is, jól tagolt, vagyis az információt szerintem jól adja át. Talán ami a kötet pozitívuma lehet, hogy a költőkről vannak képek is, sokszor más illusztrációk is, amik segítik a versek megértését.
Az is pozitívum, hogy vannak témák, amiken végigmegyünk különböző formákban. Nem azok a témák, amikről a versek szólnak (szerelem, barátság, szabadság stb), sokkal inkább a verssel, mint formával kapcsolatban: beemelhetünk e más vers sorait a sajátunkba, hogyan tiszteleghetünk másik költő előtt, mik a vers határai. Ezek jók szerintem, és sajnálom, hogy nem mindegyik vers elemzésében voltak ilyen tényleg magvas, és érdekes témák.
Ellenben sok negatívuma is van számomra: az egyik, hogy nem igazán foglalkozik a meglévő tudásunkkal. Van, esetleg nincs, ha nincs, miért nincs. Vannak fogalmak, amiket elmagyaráz (szonett, limerick) és vannak, amiket csak úgy feldob, mintha egyértelműen ismernünk kellene (felező tizenkettes). Emiatt nem éreztem teljesen koherensnek a kötetet, hiszen ha teljesen laikus lennék (és versolvasóként picit laikus vagyok), sok fogalmat nem magyaráz el, és főleg azt nem, hogy ez miért fontos. Talán egy-két formánál előkerül, miért használják bizonyos témákban azt a formát, de valójában ez nem egy olyan könyv, ami az alapoktól indul, és elmeséli, hogy miért fontos a versforma, vagy a ritmus, hanem olyan, aki ezt „alapnak” veszi.
Nekem az is nehéz volt benne, hogy verselemzésnek csak a tiszta, biztosan kikövetkeztethető dolgokat mondja el, de annál nem többet, és nem kevesebbet. Amit az irodalomelméleti szakfolyóirat megír, azt,nagyjából érthetően, de nem halad tovább. A Radnóti versnél nekem hiányzott még egy gondolat, ami kicsit alátámasztaná a verset, de többször volt az, hogy még egy-két gondolattöredéket hiányoltam az elemzésből, ami ott volt, de valahogy csak nem mondta ki a szerző.
És mint az elején írtam, ez a könyv elvileg arról szól, hogy megszeretteti a verseket az ifjúsággal. Na most akárhogy néztem, lapoztam, gondolkodtam, szerintem ez nem az a könyv. Melyik gyerek szeretne az irodalomóra után még verselemezéseket olvasni (akkor is, ha az sokkal érthetőbb, mint a szigorú Julcsi néni gondolatai)? Hogyan jut el ez a könyv a diákokhoz? Az iskolai könyvtároson keresztül, aki a strébereknek ajánlja ezt a kötetet? (azoknak, akik amúgy is kb értik a verseket, és tudnak verset elemezni nagyjából). Mert ha olyan kezekbe kerül, akik nem jó irodalomból, azoknak nem feltétlenül lesz segítség ez a könyv.
Szerintem Simon Márton azzal, hogy fiatalos és érthető verseket ír, Lackfi János, csak azzal, hogy ír, és mindenhol ott van, sokkal többet tesz azért, hogy a versolvasás ne egy fura és bizarr dolog legyen, mint ez a kötet. És nem azért, mert ők költők, hanem mert ennek a könyvnek a szerzője tanár, és ebből nem tud kilépni.
Ha úgy kellene értékelnem a könyvet, hogy nekem mennyire tetszett, akkor négy és fél csillag, bravó, iszonyat jól szórakoztam rajta. De a könyv célja nem az, hogy egy harmincas nő jót szórakozzon rajta, hanem hogy egy tizenéves megszeresse a verseket. És bár közelít ehhez a kötet, szerintem nem találja el ezt teljesen.