Feketén, ​fehéren 1. (Feketén, fehéren 1.) 72 csillagozás

Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Deni Navarro nem ismer kegyelmet.
Ő a város Ura, övé az utca, a szava maga a törvény.
Öl, ha kell gyorsan és megbánás nélkül,
bárkit eltapos, aki az útjába kerül.
Elza Glyena McKennát a sors már sokat sújtotta.
A félárva lány szegénységben él és az apja kegyetlensége miatt, némán.
Az utca gyermeke, aki ismeri a túlélés szabályait, megtanulta, hogy vannak csaták, amiknek egyszerűen ki kell várni a végét….
De a sors kiszámíthatatlan, egymás mellé sodorja ezt a két össze nem illő embert, végzetes vonzódással büntetve egymás iránt.
Mit tehet Elza, mikor tudja, hogy addig nem szabadulhat,
amíg Deni el nem küldi?
Mit adhat fel az, akinek már csak a büszkesége szikrája maradt?
Meddig tűrheti, hogy a város urának a játékszere legyen?
És Deni… képes túllépni azon, hogy a lány, aki iránt lobogó vággyal ég, sosem lesz elég tökéletes ahhoz, hogy az általa elképzelt társa legyen?

>!
EkönyvBazár, Isaszeg, 2018
296 oldal · ISBN: 9786150014074
>!
292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158104227

Kedvencelte 20

Most olvassa 4

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
christine P
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

A könyvre már a köztudatba lépésekor szemet vetettem, elsősorban a maffia és az olasz téma volt az, ami megragadott, így nem volt kérdés, hogy a recenzió felajánlásakor szinte azonnal, gondolkodás nélkül igent mondtam. Vannak olyan kérdések, amikre ha azonnali választ adok, szinte a második pillanatban megbánom a döntésem, de a könyv olvasása alatt végig azt éreztem, hogy ez volt az idei könyvolvasmányaim legjobb döntése.
Bővebben: http://zivatar-christinekcoldman.blogspot.com/2018/04/c…

>!
l_moni
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Azt a mindenit! Hát mi volt ez kérem szépen?
Kedves Fényes Niki, olyan könyvet írtál amit nem tudtam letenni, úgyhogy Te vagy a felelős, hogy csak 3 órát aludtam az éjjel. Mindig csak még egy fejezet, csak még egy. Aztán már véget is ért a könyv. Még-még olvasni akarom a Navarrok történetét!
Aki könnyed, romantikus történetet akar olvasni nehogy kézbe vegye a könyvet. Ez nem romantika, ez kőkemény fekete valóság.
A maffia sötét világa, két ember akik jobban már nem is különbözhetnének és mégis a találkozásuk után (ami szintén nem romantikus) csak egymásra tudnak gondolni.
Hogy én sokszor milyen nagyon mérges voltam Denire?! Oké, egy főnök nem lehet „nyálas”, de néha már sok volt. Na Ő a domináns és nem Mr Gray (nem akarom bántani a szürke kedvelőket, én is csípom a könyvet) és itt nem BDSM kapcsolatról van szó. Igazi alfahím, aki birtokol
Elzita :)) szenzációs karakter. Néha már-már túlzóak a tettei, de Ő legalább szembe mert szállni, ki mert állni magáért. Néma az igaz, de talpraesett és tudja mit ér, mit is akar.
Nagyon tetszett! Újraolvasós.
@Laura_Bakos, a te ajánlásod miatt vettem meg a könyvet. Köszönöm :D Élmény volt.

1 hozzászólás
>!
Laura_Bakos
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

A félreértések elkerülése végett már az elején le kell szögeznem, hogy ez a könyv nem egy habos-babos tündérmese, ahol minden tökéletes és senki sem káromkodik.
Nagyon imádtam a karaktereket :) kíváncsian várom a folytatást.
Bővebben itt —> https://krvilagakonyvek.blogspot.hu/2018/04/fenyes-niki…

6 hozzászólás
>!
K_D_Niki I
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Imádtam! Szerettem. Beleszerettem.
Nagyon jó történet, pörgős, izgalmas, humoros és szókimondó. Egy percig sem engedte, hogy elkalandozzak, vagy unatkozzak. Imádtam a szereplőket. Eliza és Deni csipkelődése nagyon nagyon tetszett! Sokat nevettem rajta. Csak azt sajnálom, hogy gyorsan fogytak a lapok pedig én még olvasnám. A borító nagyon, de nagyon tetszik :)
Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom! Bátran vegyétek meg, mert garantálom, hogy nem fogtok csalódni!
Ha tehetném 10 csillagot adnék rá!
Köszönöm Niki, hogy olvashattam <3 Várom a további könyveidet!

>!
EditVagyok P
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Nyomokban csúnya szavakat tartalmazhat

Ez jóóó…. XD
Mondhatom valakire, hogy született tehetség két fejezet után??? :D Csak kérdem…
Ez szenzációsan jól van megírva!! *-*

„Az ember nem mond nemet Deni Navarronak.”

Egy igazi szemétláda. Egy rohadék. Egy állat!
…legalábbis szereti azt játszani. Szereti, ha ezt gondolják róla. És mindent meg is tesz, hogy az emberek féljenek tőle. Mert a hatalmat és a tekintélyt így a legkönnyebb megtartani. És ő bármit megtesz ezért. Mert így tudja megvédeni a családot. Mert a család minden.
Megsebzett, még maga sem tudja, mennyire. Azt hiszi, nem fél. Semmitől. Pedig ez hazugság. Kemény. Meggyötört. Erős. Támasza mindenkinek. Egyedül. …vagy mégsem?

Imádtam! Minden. Egyes. Sort. Don Corleone elmehet a levesbe! XD

Sötét volt, néha kegyetlen, sokszor igazságtalan. És mégis imádtam, vágytam rá, repültem vele.
Leírhatatlan ez az érzés. Faltam a könyvet.

spoiler

2 hozzászólás
>!
zsuzana P
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Maffiával kevert romantika. Őszintén szólva Deni az egyik legnagyobb tuskó, akiről valaha is olvastam. Nagyon sajnáltam Elzát és nem is értettem, hogy spoiler Ettől független olvasatta magát és kikapcsolt.

>!
Momo89 P
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Ez most nagyon jól esett ebben a melegben! :))
Ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik, akit nem zavar, ha a főhős száját szappannal kéne kimosni és aki nem egy kötekedő huszár, mivel a könyv nem hibátlan. De aki el tudja engedni az ilyen apróbb dolgokat, az azt hiszem élvezni fogja.

>!
Evika82 P
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Ez a könyv nagyon rendben volt. :)
Nekem nagyon bejött, igazán szerettem. Imádom a maffia szálas könyveket, így természetes volt, hogy ez a könyv is felkeltette az érdeklődésem. Nagyon féltem, hogy nehogy csalódnom kelljen, mert egy puhap..c lesz a főszereplő, és nem lesz hiteles a sztori. Szerencsére nem ez történt. Nagyon hiteles lett a maffia vonal, ahol a család tisztelete, szeretete, hűsége az első. Deni pont olyan volt amilyennek lennie kellett. Mocskos szájú, hidegvérű, ha kell akkor kellőképp kegyetlen. Pont olyan , amilyennek egy főnöknek lennie kell. Sajnos sokszor Elzával is ilyen volt, amiért szívesen jól megcsapkodtam volna, de egyszerűen így is imádtam. Azért szerencsére a szerethető oldala is megmutatkozott néha.
Ez van na, még mindig a rosszfiúk a gyengéim.
Szóval élveztem a könyv olvasását, nagyon tetszett, és kíváncsian várom a folytatást is.

>!
meteoritastar
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Navarrok.
Mit is mondhatnék roluk?
Volt egy stílusok, az már biztos :)):))
Szeretek ilyen karakterekről olvasni és betekinteni a minden napjaikba. Nem voltak unalmas perceik. Különösen Deni nem unatkozott.
Több irányból is érték a támadások. A munkahelyi problémái okoztak pár izgalmas pillanatot spoiler , a családja se hagyta békén a magánéletével kapcsolatban, valamint a szivét ért ostrommal is meg kellett bírkoznia. De nem sajnáltam, mert ahogy ő sem, én se unatkoztam :D :D
Bár a nyomozásuk annyira nem kötött le, hogy hamarabb akarjam tudni náluk, hogy ki lépte át a határt, picit több kellett volna, kis csavarocska. Viszont Elzával való kapcsolata tetszett. Jókat szórakoztam Denin, mikor annyira felmérgelte a lány, hogy nem tudta megfojtsa vagy inkább …. :D :D Nem is beszélve a lány csínytevése okozta hatásokról spoiler .
Összességében tetszett a könyv. Volt benne minden, amit szeretek egy történetben. izgalom, romantika, dráma, de ott van az a De. Lehet, ha több oldalt kapott volna Deni és Elza románca, már nem lenne ott a De. De van egy gyanúm, hogy nem jókor olvastam, szoval újraolvasos lesz :)):))
Várom a következő részt.

>!
angelmanna
Fényes Niki: Feketén, fehéren 1.

Ajjj, ez nekem nagyon tetszett! Durva, erőszakos, és a történetben nincs elfinomkodva semmi. A nők tárgyiasítva, a maffia élet kendőzetlenül elénk tárva.
Még akarok olvasni! Hol a következő rész?!


Népszerű idézetek

>!
Laura_Bakos

Ebben a világban csak így maradsz életben. Sose mutasd, ha bánt valami, ha mérges vagy, ha félsz. Csak így tudod megtartani, ami a tiéd. És ami a tiéd, arra mindennél jobban kell vigyáznod. Ez határozza meg, hogy ki vagy, és mennyire vagy erős.

>!
K_D_Niki I

ELZA: MOST, HOGY ÖSSZEKÖLTÖZTÜNK, ÉN LETTEM A FŐNÖK.

-Elzitá, te sose leszel főnök nálunk, meg vagyok lepve, hogy ilyen buta vagy! – nézett rá Deni lesújtóan. Amaz csak tovább mosolygott, és úgy írt ismét.

ELZA: DENI ÉN EGY NŐ VAGYOK, HÁLA NEKED MOST ASSZONY. A HÁZTARTÁS AZ ÉN FELELŐSSÉGEM. MINDEN AZ ÉN KEZEMBEN VAN, ÉN DÖNTÖM EL MIKOR ÉS HOGYAN. ÉN IRÁNYÍTOK MINDENT. ÉN TARTOK A KEZEMBEN MINDENT.

Deni felkacagott arra, amit írt. – Nincs hatalmad Elzitám! Rám mosol és főzöl, a főnökre. – a lány csak mosolygott tovább, akármilyen szép is volt, Deni leakarta törölni róla. Ismét írt neki.

ELZA: IGEN, ÚGY AHOGY ÉN JÓNAK LÁTOM. MÉG HA ÁTMENETILEG IS.

Deni csak nézett rá, valami körvonalazódott benne. – Elza, ha a kávémba mersz köpni, a szart is kiverem belőled! – nézett rá a férfi, és azon gondolkodott megtenné e. Szemét is összehúzta, a lánynak igaza volt, a férfi mindig a nőtől függ. Ezt még ő is elismerte.

>!
K_D_Niki I

Elza vadul mutogatni kezdett, minden bizonnyal lehordja mindennek. Állapította meg.
– Ülj le a kis húszdekás seggedre, megmutatom, hogy is kell kávét adni a másiknak! – veszekedett tovább Deni. Természetesen egyedül. Felállt, majd a lányt karjánál fogva ültette oda, ahol ő ült. Megcsinálta a kávét, majd letette Elza elé. – Tessék, kóstold meg! – Elza újra mutogatott neki. – Pofa be! Kóstolás van! – mondta neki Deni, Elza belekortyolt, és elfintorodott. – Látod? Ilyen kávé kell holnap, ha még egyszer sót teszel a kávémba, ki taposom a beled. – a lány megint a jelbeszédet használta.

>!
Laura_Bakos

– Romeo, mi amor, volt egy almás pite a hűtőben – a halk kocsiban minden szót hallani lehetett, ami elhangzott a telefonban.
– Kincsem, nem tudok semmiféle pitéről, tudod, hogy fogyózok – jelentette ki Romi a hazugságot úgy, hogy még egy poligráf sem buktatta volna meg. Deni nem állta meg vigyorgás nélkül, persze, hogy befalta, az öccse imádja a hasát.
– Ez… annyira furcsa. Nem? Én nem voltam és te sem.
– Bébi, csak az ufók tehették, nem nézed eleget a híreket – felelte teljes meggyőződésben. – Megszállás alatt vagyunk.
– Romeo, nincs itthon semmi kaja, pedig két napja vásároltam be. Ha most a szüleim a városban élnének, szégyenszemre haza kellene mennem enni. Éhes vagyok! – közölte a lány Romeoval.
– Menj át anyámhoz enni. Mi is beugrunk ma.
– Romeo, este fél tíz van.

>!
K_D_Niki I

– Szép jó napot, mi hozhatok önöknek? – kérdezte udvariasan.
– Egy kávét kérek. – ránézett Elzára. – Csak Isten tudhatja, ő mit kér.

>!
Ferger_Annamária I

(…) amikor a társad mellé fekszel le, az az igazi biztonság fiam.

>!
Laura_Bakos

Deniel Navarro, a lakásában az üvegfal előtt állt, és New Orleanst nézte.

(első mondat)

>!
K_D_Niki I

ELZA: UTÁLLAK, TE VÉNEMBER!!

Deni elmosolyodott a válaszra. Valóban sokkal idősebb a lánynál, de ez egy cseppet sem zavarta. Vannak furcsább párok is.

DENI: EZT DOBTA NEKED A GÉP, ÉN SE VAGYOK SZERENCSÉSEBB HELYZETBEN BABÁM, AMIKOR RIKÁCSOLSZ, AZT KÍVÁNOM, BÁR SÜKET LENNÉK.

>!
Barby_Baba

-Ne flörtölj a pincérrel Elza, mert itt ütlek agyon, viselkedj, ha velem vagy. – közölte ezt úgy, mintha csak azt mondaná, jó ez a hely.

>!
Beusom24 P

– Fiúk, ma vigyáznom kell magamra. Megfenyegetett az asszony, hogy felgyújtja a lakást. – Jókedve volt. – Megteszi – tette
hozzá. Ő jól tudta, hogy Elza megtenné.


A sorozat következő kötete

Feketén, fehéren sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Borsa Brown: A maffia szívében
Mira Sabo: Amikor elszabadulnak az indulatok
Sue Dylen: Enzo és Tilda
Anne L. Green: A sötétség fogságában
Karina Halle: Bűnbe született
Ashley Carrigan: Árnyjátékos
Marilyn Miller: A vezér
Baráth Viktória: A főnök
Laurelin Paige: Első érintés
M. Leighton: Up to Me – Rajtam áll