Különleges mesekönyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Fellinger Károly költő, író, néprajzkutató szülőföldje, a Mátyusföld mesekincsét gyűjtötte egybe és dolgozta fel, ízes, népi humorral, lebilincselően érdekes kacskaringókkal színesítve a nem mindennapi témájú meséket. Birsalmaillatú királykisasszony, Kukoricás Dzsanga, a sellyei boszorkány, a kismácsédi pap, fekete macska és anekdotából kipattant, mesehőssé lett cigány ember egyaránt megfér ebben a népi motívumokkal gazdagon díszített kincsesládában. A gyűjtemény külön érdekessége, hogy a benne szereplő, babonákon-hiedelmeken alapuló, vagy egyenesen a halálról szóló mesék sem ijesztőek – Fellinger Károly eredeti humora azokat is emberközelivé, élvezetessé varázsolja.
Meséket már egyedül olvasgató gyerekek, gyermeklelkű felnőttek, s mindazok, akik értékelni tudják egy-egy tájegység népköltészeti alkotásainak megőrzését, gyönyörű olvasmányélményhez jutnak, Schall Eszter pazar illusztrációinak köszönve pedig az… (tovább)
A kincsesláda 8 csillagozás
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 4
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A kincsesládában Fellinger Károly jókai születésű helytörténész és költő mátyusföldi meseválogatását olvashatjuk. A kötet legtöbb darabja konkrét településneveket említ – pl. Sellye, Kismácséd, Hidaskürt, Szönc –, ami élőbbé teszi a szövegeket és némiképp feledteti a dátumok hiányát: felettébb érdekes lenne tudni, mikor hangzottak el a gyűjtött szövegek? Ezek a mesék hemzsegnek az ördögöktől, boszorkányoktól, babonáktól, általam főleg a cigányfolklórból ismert hiedelmektől. Várólistáztam ezt, amiből talán kiderülhet valami mindezek hétköznapokban való továbbéléséről is. Egy mesét kiemelnék, A világ legelső fekete macskája címűt, hiszen az ominózus cicával kapcsolatos ma is élő babona talán a legismertebb. Olvasás végére feltárul a macska titka, na jó, félig: spoiler
Schall Eszter képei nagyszerűek, a legkiemelkedőbb klasszikus népémese illusztrátorok -Kass János, Würtz Ádám, Reich Károly, Heinzelmann Emma – hagyományait követik: tartózkodóan modernek.
Örülök, hogy felnyitottam e kincsesládát, jó volt turkálni benne, sok érdekes kincsre leltem. Volt, amelyikben elgyönyörködtem (Napsugárkisasszony), volt amelyik hasznosnak találtatott, s volt, amikor megijedtem egy kicsit, mert némelyik boszorkányokról és a halálról szólt. Külön értékét adja e kincseknek, hogy sok mátyusföldi hiedelmet, babonát, népszokást megismerhetünk, és megemlíteném még ezek ízes tálalását, miáltal az olvasó/hallgató jól szórakozik.
Schall Eszter illusztrációi remekül megjelenítik, kikerekítik a történeteket.
Ez is olyan könyv amit apránként jó olvasni, szemezgetni érdemes belőle. Akkor élvezhető igazán a sok ördög és fekete macska ami ránk ugrik a könyv lapjairól. Nincs nagyon finomkodás a történetekben. Van halál, élve eltemetés, hajtépés verekedés közben, madárkopasztás, vágtázó fejetlen lovak, részegeskedés, hogy csak egy pár dolgot emeljek ki. Merész lépés ez a mai rózsaszín (oké, esetleg halványkék) vattapamacsban neveléshez képest. Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt című meséjével tudnék valamelyest párhuzamot vonni. Egyre kevesebb ilyen történettel találkozunk, pedig ez is része a hagyományainknak a maga félelmetességével, néhol igen zord világával. És nem utolsó sorban a szókincsével. Tele vannak a mesék olyan jó kis szavakkal, mint kibli, vánkos, lajtorja vagy portéka. Egyre kevesebbet hallani őket, pedig mind olyan dolog amit a mai napig használunk. Schall Eszter rajzait (és ékszereit és az új táskáját) nagyon szeretem. Az ő munkája számomra mindenképp emelte a kötet értékét. Nagyon finoman tudja ötvözni a népi tartalmakat és a modern dizájnt. Szóval szép és jó könyv, nagyobb gyerekeknek igazi kincsesláda, szerintem.
Tetszettek a mesékben megjelenő babonák, mint a Luca széke, a boszorkányok elleni, fokhagymával rajzolt kereszt, a fekete macska. Ahogy jó volt olvasni a sorok közt megbúvó népi mondásokat is: a káposzta felmelegítve jó, Jézus sírját sem őrizték ingyen, közel kerül valaki a húsosfazékhoz, a fukar ember költse patikára a vagyonát. Az aprószentek napján végzett vesszőkorbáccsal való elfenekelés megemlítésének meg külön örültem. Ez a hagyomány szüleim gyermekkorában még létezett. Ezeken túl az illusztrációk is nagyon tetszettek, szerintem színvonalasak voltak. A képek körül, vagy éppen képekben megjelenő apró motívumok különösen szépek voltak (csillag, levél, házikó stb.). Ezekért járnak is a csillagok, de valahogy maguk a mesék annyira nem tetszettek. Némelyiknél hiányt éreztem, ami a végét illeti. Attól, hogy egy mese rövid, még legyen eleje-közepe-vége. A befejező mondatok viszont egyik-másik mesénél nagyon jók voltak, még rímeltek is. Sokukat nem is hallottam még, mint mesezárást. Igazán vegyes volt a paletta:
„Eddig szól a mese, nem volt igaz fele se'.”
„Így volt, gondolom, én sem hiszem, csak mondom.”
„Így volt, vagy így sem, vagy igaz volt, vagy nem.”
„Kicsi veréb, száraz ág, így győzött az igazság.”
„Erről ennyit, barátom, a többit meg rád bízom!”
„Különös volt ez a mese, nem hiszem a felét se.”
„Kutya, macska, vak egér, ki elhiszi, száz évig él.”
„Ennyi volt, mese volt, egy estére elég volt.”
Ezért dicséret illeti a könyvet, ill. az íróját. Azért akadt mese, ami kifejezetten tetszett, de sajnos kevés! Egyik mesén viszont kicsit elszörnyedtem. Az, hogy a halál is szerepet kap egy-egy népmesében, rendben van. De! A halál lekaszabolja a ló fejét, a tetemet aztán elfogyasztják a cigányok, de tudni kell, hogy a halál amúgy, kezében a kaszájával egy tüdőbeteg kisfiúért indult. S persze el is megy érte! Erről szól a mese. Szerintem ez nem való gyerekfüleknek. Ahogyan a macskahúsevés sem egy bájos dolog. Mondjuk ez a kötet amúgy is nagyobbaknak való, mint ahogy a népmesék többsége. Ha már megemlítettem a cigányokat, akkor leírnám, hogy sok mesében szerepet kapnak e gyűjteményben, ahogyan az ördögök (akiknek akár aranyból is lehet a hajuk) és a boszorkányok is. Egyik nekem is tetsző mese is boszis: A megpatkolt boszorkány. Itt jegyezném meg az anyósok védelmében, hogy azért vannak jók is közöttük. Ráadásul előbb-utóbb mi magunk is anyóssá leszünk!
Népszerű idézetek
Hogy is volt, hogy nem? Szél úrfit épphogy kiengedték a zsákjából, máris kedve szottyant szalonnázni. Mangalicaszalonna akadt ugyan, de honnét vegyen hozzá bicsakot? Gondolkodott, majd belenyúlt mélyen a legközelebbi madárijesztő zsebébe. Bizony, hogy talált benne egy megfelelőt. Majd' elfelejtettem, Szél úrfi szülőföldjén, Alsó- és Felsőszeliben nem csupán a betyárok hordanak bicsakot, hanem a helybéli, valamit magukra adó madárijesztők is. Szél úrfi tehát szalonnázott egy jót, majd megtörölte a bicsakot egy lapulevéllel, bekattintotta, és visszatette a madárijesztő zsebébe. Olyan erőre kapott, hogy azon nyomban fütyörészni kezdett. Fel is frissítette a levegőt alaposan!
58. oldal, Kukoricás Dzsanga lucaszéke
Hol volt, hol nem volt, megszületett végre Napsugárkisasszony, akit a tündérek küldtek a tarka mezők, mézillatú virágok és jámbor tekintetű állatok védelmére. Édesanyja nagypénteken, majd Szent György napján kukoricaszemmel a tenyerében megmosdatta a Kis-Duna meleg forrásában, ezáltal óva őt a kiütésektől, a kelésektől, a szeplőtől, az összes ártó betegségtől. Fürdővizébe babakorában a bőség áldásáért rézkrajcárt rejtettek, s egészséges, üde almát dobtak, hogy szép kerek, piros legyen az orcája és világraszóló a szépsége. Napsugárkisasszony titka az egyszerűségében, a szabadságában gyökerezett. Olyan gyökér volt ez, mint az égig érő fa gyökere.
28. oldal, Napsugárkisasszony
Miután másnap megérkezett édesanyja házikójába, kiment Illésházára az Aranyász nevű szigetre, ahol állítólag tündérek vigyázták lépteit. Láttára felébredt a lusta akácos, pitypangtól sárgállott a lucernás, s Napsugárkisasszony, lehunyva mélykék szemét, megtapintotta a csöndet. Engedte, hogy ez a csoda vezesse pacsirtaszóval, fecskecsiviteléssel, szellők sóhajával, na és persze a Kis-Duna locsogásával.
29. oldal, Napsugárkisasszony
Ha hiszitek, ha nem, túl az üveghegyen, ott, ahol a kurta farkú malac túr, vagyis a nevezetes Kenderközben élt egy Farkas nevű ember, aki a Vágfarkasd nevű falut alapította. A kender hegyén egyensúlyozó apró kenderikéről is elnevezhették volna a falut, vagy a dinnye paradicsomáról, Tubukóról, ahol a Csingi-tó cigányai a legízletesebbnek tartják a dinnyét és a káposztát. Ám a Farkas családé lett az utolsó szó.
46. oldal, A szolgálólegény aranya
Hasonló könyvek címkék alapján
- Világszép Vaszilisza 95% ·
Összehasonlítás - Luzsi Margó (szerk.): Mesélj nekem tündérekről és boszorkányokról ·
Összehasonlítás - Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev: A tűzmadár 91% ·
Összehasonlítás - A legszebb magyar mesék ·
Összehasonlítás - Zalka Csenge Virág: Törpeszarvas és a déli álom 99% ·
Összehasonlítás - Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány 98% ·
Összehasonlítás - Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota 97% ·
Összehasonlítás - Benedek Elek: A vitéz szabólegény 95% ·
Összehasonlítás - Benedek Elek: A kék liliom 95% ·
Összehasonlítás - Füzesi Zsuzsa: Mesetarisznya 93% ·
Összehasonlítás