Renni 21 csillagozás

Egy szanitéckutya története
Felix Salten: Renni Felix Salten: Renni Felix Salten: Renni

RENNI, a farkaskutya egészen apró kölyökként kerül fiatal gazdájához, George-hoz. George alapelve az, hogy verés nélkül is be lehet idomítani a kutyát speciális, és fajtájának megfelelő feladatok végrehajtására. Sok gondossággal és szeretettel sikerül is elérnie, hogy Renni a hadgyakorlaton, majd a háború alatt segít felkutatni a sérülteket, és szinte hősi tetteket hajt végre.

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
K.u.K., Budapest, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155361357 · Fordította: Juhász Vilmos
>!
Pantheon Irodalmi Intézet, Budapest, 1941
296 oldal · Fordította: Juhász Vilmos

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Vogg


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 37


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Aranyos, tényleg az ifjúság számára megírt történet. Külön pozitívuma az erőszakmentesség, bár George nem áll mindig a sarkára, ha más állatok szenvedését látja ("nem én vagyok a tulaja, tehát nem szólhatok bele" elv alapján). Az orosz családot én már az elején kipenderítettem volna, nem is értem, hogy tűrhették azt a fennhéjázó viselkedést annyi ideig. A világháborús részek sajnos nem lettek eléggé kihasználva, itt érezhető a legjobban, hogy nem szándékozott igazából ijesztgetni a gyerekeket, hiába történnek halálesetek, hiába vannak sérültek, a harcvonalak mögötti szolgálatot kihasználva a háború kissé „naivra” sikeredett, nincs meg az a mélysége, amit igazából érezni kellett volna. Ettől eltekintve szép kis történet, a Bambi mégis bőven megelőzi, főleg a realitásával. Állatrajongó gyerekeknek viszont szuper kis olvasmány.

Kek P>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Háborúból kevesebb, állatvédő szövegből annál több – de azért elviselhető mennyiségben. Mindez (a mesélés mikéntje) független magától az esettől, az igaz történettől (Igaz-e a történet magja? Létezett ez a kutya vagy csak általánosító fikció?), az akkor is magáért beszél, ha szűkszavúan biccentünk, vagy patetikusan túlterjengünk róla. Ez a könyv megtalálja az egyensúlyt, ifjúsághoz szólóan lelkes és szemellenzős. (Michael Morpurgo: Hadak útján című műve jutott róla eszembe… kutya és ló, mindkettőért lelkesedem magam is.) Ez a kutya persze még kölyökként se csibész, mindig mindenben tökéletes, a vérében van. Kb. mint mikor valami szent legendájában olvassuk, hogy már csecsemő korában milyen csodákat hajt végre. Ettől függetlenül a kutya-galamb páros tetszett – és el tudom képzelni milyen felderítő látvány lehettek ott a háború poklában.
Hozzá teszem: az első kuvaszunkat leszámítva mindig farkaskutyáink voltak. Vannak. :) Személyesen egy goldent istápoltam még egy darabig, így e 2 kutyafajta iránt menthetetlenül elfogult vagyok. De azért látom, mit jelent az, ha egy kutyát neveletlenül hagynak.

Baba082>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Nagyon kedves történet arról, hogy a kutyának, és minden más állatnak is van lelke, egy emberséges ember nem bántja sem embertársait, sem az állatait, valamint, hogy a háborúban nem feltétlen a nagyszájúak válnak hősökké.
Egyetlen hibája a könyvnek, hogy nagyon snasszul írta meg vagy az író, vagy a fordítónak nem volt kedve irodalmian fordítani, hanem csak az érthetőség kedvéért tette a dolgát.
Minden esetre nem árt a fiatalok keze ügyébe tenni ezt a könyvet, hiszen minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke megértené, hogy az élet tisztelete az alapja az egész létezésünknek.

chhaya P>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kedves, de kissé (nagyon) didaktikus könyvecske arról, hogy mi a megfelelő bánásmód a kutyákkal és en bloc az állatokkal szemben: felhívja többek között a figyelmet, hogy verés nélkül is lehet kutyát idomítani, és hogy az állatok is érző lények és sóvárognak a szeretet iránt… Na meg a háború lélekölő borzalmaiba is belekóstolhatunk.

Renni, a tökéletes kutya – játékos és imádja a gazdáját, emellett okos, szófogadó és kötelességtudó. Ki ne akarna ilyen társat? George, a tökéletes gazda – hisz abban, hogy az állatoknak lelke van, megfelelő neveléssel pedig bármit elérhet. Melyik kutya nem akarna magának ilyen gazdát? :) Ifjúsági történet, mese inkább, de nem volt rossz olvasni.

Sicc>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Húúúú, egyre nehezebben olvastam…. A didaktikusság nem kifejezés rá…pedig egyébként érdekelt volna.

Rena213>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Egyszerű és kedves történet egy szintén egyszerű, de annál nagyszerűbb kutya életének hősiességéről. Szerencsére nem volt túl sok a dráma és nem voltak szélsőségesek az emberi és főképp az állati érzések, de pont ebben az egyszerűségükben csodálatos ez a világ, és észre kell vennünk, hogy igen sokszor mi vagyunk azok akik túl gondoljuk a dolgokat és bonyolulttá tesszük a saját életünket. Különösen az a rész ártatlansága tetszett, amikor az író a kutyák szemszögéből próbálja figyelni az emberek háborúját, a kegyetlenkedéseket és próbálják megérteni a miérteket, de végül arra jutnak, hogy nem tudják, de nem csak ők hanem még a harcoló emberek javarésze sem tudja miért is kell ennyi vért ontani. (Pedig van otthonuk, élelmük és nem bántotta őket személy szerint senki.) Persze én is úgy vagyok vele, hogy ez ennél sokkal összetettebb és nem látunk rá a politikai háttérre, a nagyobb cél elérése érdekében beáldozott erőfeszítésekre. De akkor is mindenki csak egy a sok közül és hasonló egyszerűséggel lát mint a kutyák, de mégis hiszünk másnak és háborúba megyünk. Nem szeretnék erről most hosszabb vitába bonyolódni, minek mi az értelme és mennyire fontos egy-egy dolgot megtenni, csak arra a szépségre hívnám fel mindenki figyelmét. amire ez a könyv is próbál utalni.
A kutyanevelésben pedig szintén forradalmasító megértő és türelmes álláspont, a pozitív megerősítésen alakuló idomítás valószínűleg abban a korban tényleg ritkaság számba ment. Az ifjúság számára mindenképp tanító jellegű és tartalmas olvasmány, még annak ellenére is ha tudjuk, hogy a háború mennyire kegyetlen és hogy ez (szerencsére) napjainkban mennyire távol áll tőlünk.

aszor>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Vártam az értékelés irásával, mert valahogy úgy éreztem, hogy nem ez az igazi könyve az irónak. Tudom, hogy fiataloknak iródott, és nem a világháború borzalmait tárja az olvasók elé, de jobban is meg lehetett volna irni. Bár lehet, hogy ez a forditásnak köszönhető. Több helyen untam, nehezen olvastam. Meseszerű volt néhol, például a galamb és a kutya története.
A kutya és az ember kapcsolatából jobb könyv is születhetett volna.

Luna_Dephensis>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kedves kis könyv arról, milyen csodás dolgokra taníthatjuk meg az állatokat, és arról, hogy tőlük milyen csodás dolgokat tanulhatunk. Háborúról, emberi viselkedésről, állati viselkedésről. Emberek állatias viselkedéséről, vagy épp arról, hogy a legszörnyűbb helyzetekben az állatok olykor képesek emberségesebbek lenni nálunk. Arról, hogy általuk hogyan maradhatunk mi is emberségesek, boldogok.
Nagyon szeretnivaló történet, miért is ne ajánlanám mindenkinek? :)

Mimoo>!
Felix Salten: Renni

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Renni, a csupaszív németjuhász az első pillanattól belopta magát a szívembe, kedves családjával és Kitty cicával egyetemben. Kutyás molyként minden egyes kutyás könyvet meg kell néznem, érintenem, itt a borító rögtön fel is keltette a figyelmem. Szerintem roppant jól sikerült, átjárja a könyv hangulata. (Ezúton is szeretnék gratulálni a megalkotójának!)
Egy parányit tartottam a történettől, hátha „sírós” lesz a vége. Titkon azért reméltem, hogy a Bambi írója boldogabb befejezést szánt Renninek és George-nak, elvégre afféle meseregényről van szó, még ha olyan komoly feladattal is látta el főhőseit, mint a világháború kegyetlensége közepette bajtársaik életének mentése.
Akadtak benne részek, amelyekbe fájdalmas volt belegondolnom, ezalatt főleg az akkori kutyanevelési módszereket értem. De George jószívűsége és hűséges négylábújával való szeretetteljes kapcsolata felülírta mindezt, számomra kicsit visszaadta a hitet, hogy igenis létezik a világon jó.
Renni ma már a kedvenceim közé tartozik. :)


Népszerű idézetek

Kek P>!

– Szép kis hős vagyok, mondhatom.
– Miért ne lehetne? – igyekezett George lecsendesíteni. – Talán az is. Már alighanem részt vett jó néhány ütközetben…
– Igen! És félelmemben állandóan reszkettem.
– Ne szégyellje ezt. Az az ember, aki fél és mégis ugyanúgy tovább harcol… az az igazi bátor ember.
– De én nem harcolok! – mondta Flamingo. – Sohasem harcolok! Lehunyom a szemem, ha lőni kell.

220. oldal

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kek P>!

… ahhoz, hogy meleg szavakat mondjon, több időre és gondtalanabb lélekre lett volna szükség. De sohasem voltak gondtalanok. Egyetlen percük sem volt önmaguk számára.

242. oldal (K.u.K., 2016)

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kek P>!

– Furcsa dolog ez uraim, és ugyanúgy van ez az állatoknál is, mint az embereknél. Ha megmentünk egy emberi életet vagy kisegítünk valakit nehéz helyzetéből, akkor mi magunk örökre hozzátartozók maradunk, még akkor is, ha ragaszkodásunk teherré válik.

216. oldal (K.u.K., 2016)

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kek P>!

Soha együknek se jutott távolról se eszébe, hogy megfenyítsék az állatokat. Marie maga pontosan tudta, mennyire haszontalan dolog a büntetés egy macskával szemben.
– A macska vadállat – szokta mondani. – Szabad, féktelen és fékezhetetlen. Ha meg akarod szerezni a barátságát, akkor hagyd szabadon járni a maga útján. Az egyetlen ok, amiért emberek között él az, hogy így kényelmesebb neki. Ha valakihez ragaszkodik, ez teljesen egyéni és szabad választása. Nem ismeri az engedelmes viselkedést, és nincs is jogunk megkövetelni tőle.

11. oldal

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kapcsolódó szócikkek: macska
Tóth_Bius>!

A halál szent dolog. Senkinek nincs joga magához hívni vagy megrövidíteni akármilyen teremtmény életét, aki ragaszkodik hozzá és bízik benne. Nem a mi jogunk megszabni a halál idejét.

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Tóth_Bius>!

Az ember sem tudja előre a maga sorsát. Hogyan tudná akkor egy szegény kutya, hogy hol találja meg a maga biztonságát?

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Tóth_Bius>!

Milyen közel kerülhet egy kutya az emberhez, és ugyanakkor mégis milyen messze marad tőle, milyen messze vagyunk mi magunk is egymástól, minden ragaszkodásunk és barátságunk ellenére is.

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kek P>!

Másnap megjött az indulási parancs. Így hát kitört a háború!
– Meg kellett lennie – mondogatták. – Nem lehetett elkerülni.
George hiába törte a fejét. Miért volna elkerülhetetlen bármilyen háború? Vajon miért természetes? Nem tudott egyetlen észszerű magyarázatot sem találni.

181. oldal (K.u.K., 2016)

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kek P>!

George az ablak mellett áll, és anyjához szól:
– Látja anyám is azt, amit én látok?
Marie mama mereven néz a kerítés felé.
– Úgy néz ki, mint egy nagy rongycsomó, amit valahonnan lesodort az eső.
– Nem – mondta George –, az a rongycsomó most éppen megmozdult. Lám, most megint. Valami élőlény.
Kiszaladt az előszobán át a kertbe. A kerítés közvetlen közelében egy nagyon öreg selymes szőrű vizsla feküdt, rettenetes állapotban, teljesen kimerülten, tetőtől talpig sárral borítva. Csöpögött róla a víz és borzongott. Rettegve elhúzódott, amikor a kerítés ajtaja felnyílt, és szinte remegett félelmében, ahogy George közeledett hozzá. El akart menekülni, de túlságosan gyenge volt. Megadóan lefeküdt a teljesen átázott talajra és szánalmasan rettegve nézett fel, ahogyan csak egy haldokló állat tud nézni.
– Te szegény pára – mondta George lágyan – , gyere be!
De a kutya nem mert megmozdulni.

45-46. oldal

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kapcsolódó szócikkek: kutya
Mimoo>!

Volt Renniben valami tökéletesen gyerekes, de már most is magában hordta nem csak eljövendő kedvességét, hanem a későbbi szépség bíztató ígéretét is.
Vele ellentétben a macska már pici korában teljes mértékben rendelkezett lényének egész kecsességével. Megvolt benne a fiatalság minden bája, s túláradó életerejének varázsa vidámságot és játékos örömöt árasztott maga körül. Bár Renni volt az erősebb, mégis Kitty töltötte be a vezér szerepét, hála simulékony természetének és a dolgokban való elmélyülés képességének.

10. oldal, 1. fejezet (K.u.K. Kiadó, 2016)

Felix Salten: Renni Egy szanitéckutya története

Kapcsolódó szócikkek: macska

Hasonló könyvek címkék alapján

Szász Imre: Basa
Louis Pergaud: Miraut kutya nem eladó
Jack London: A vadon szava
Sheila Burnford: Hihetetlen történet
Kiss Dénes: Eb vagy kutya
Branko Hofman: Ringo Star
Thomas Brezina: Milli és Robin
Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom
Margit Sandemo: A magányos lovag
Dodie Smith: Száz meg egy kiskutya