Útmutató ​tévelygőknek 16 csillagozás

Feldmár András – Büky Dorottya: Útmutató tévelygőknek

„Úgy vagyok, hogy az apám és anyám közötti szex idevarázsolt, és most ezt egy halálos balesetnek vélem és nyilvánítom, és várom a halált, amibe bele fogok halni… Az ezen két pont közötti időt a lehető legboldogabban szeretném leélni. Gyakran ez sikerül” – vallja Feldmár András önmagáról. Szerző- és beszélgetőtársával, Büky Dorottyával is ezt a témát járják körül, utat mutatva nekünk, tévelygőknek, segítve minket eligazodni önmagunk belső labirintusában. Hátha mi, a figyelmes olvasók a sorok mögé nézve rádöbbenünk: valójában minden feltett kérdés rólunk és minden válasz nekünk szól, a mi kudarcainkról, a mi kétségeinkről, a mi szenvedéseinkről, a mi életünkről. És, nem utolsósorban, a mi lehetőségeinkről. Arra, hogyan találjunk vagy teremtsünk magunknak olyan környezetet, amely muszájból kötött kompromisszumok nélkül is befogad bennünket, miként a borsót a héja.

>!
Jaffa, Budapest, 2014
ISBN: 9786155418235
>!
Jaffa, Budapest, 2012
256 oldal · ISBN: 9786155235313

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

terapeuta


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Black_Venus
Feldmár András – Büky Dorottya: Útmutató tévelygőknek

Bár nem unszimpi az ürge, sztem nem mennék Feldmárhoz pszichoterápiára. A könyv ilyen saláta jellegű. Az egyik fele egy beszélgetés, ez tetszett, a másik írások pszichoprojektekről. Ez nem érdekelt, az elején elmondták miről szólnak. Érdekesek az amerikás/kanadai és a megszállott pszichológusmanírok, szinte pontosan megjelenítik a sztereotípiákat.
Az én kérdésem az volna, hogy az LSD-t nem antipszichotikum célzattal szedik véletlenül? És akkor miben különbözik ez az engedélyezett gyógyszerektől? Azon kívül, hogy nagyobbat üt?

>!
MariannaMJ
Feldmár András – Büky Dorottya: Útmutató tévelygőknek

Beszélgetését Dorottyával nagyon nehezen olvastam. Nehéz volt megszokni, hogy ez nem olyan kérdezz-felelek, ami más könyveiben szokott lenni, hanem igen hosszú beszélgetés írott verziója; emellett Dorottya erősen elbeszélt András mellett. A hajamat borzolgattam a HÉV-en ülve olvasás közben emiatt. A témák tetszettek – szeretet, függetlenség, kapcsolatok. A „börtönmisszió” előzetes bemutatása is, azonban a külön ennek a témának szánt fejezet nem kötött le. Klassz, ahogy a tévelygés újra és újra visszatér a címhez hűen a beszélgetések során. A kötet nagyon szabadon szerkesztett, a legtöbb témát érinti, amiről külön-külön ír könyveiben.Az LSD kísérletek sem maradtak ki – ezek számomra mai napig idegenek; talán ez az egy témakör, amit nem tudok elfogadni.

>!
Gigger
Feldmár András – Büky Dorottya: Útmutató tévelygőknek

Sokat nem tudok róla írni. Feldmár mindig jó, még ha ismétli is magát. Mentális és lelki helyreállás ha felcsapok tőle valamit. Jókor olvastam.

>!
pokolpetu
Feldmár András – Büky Dorottya: Útmutató tévelygőknek

Nem igazán értettem, hogy mitől útmutató. Végig az volt az érzésem, hogy ez egy szabad röptű beszélgetés, aminek talán tudatosan is a Menedék és a Mesekör promotálása a központi témája.

– Nyilván szükség is van rá!

>!
Mátrixi
Feldmár András – Büky Dorottya: Útmutató tévelygőknek

(Csak így, menet közben)

Ha már egyszer kijárt a szitok a Jaffának a szellős Feldmárokért (vastag papírlapok, széles sortáv, ló betűméret – ez utóbbit kezdem visszasírni, ahogy mind messzebb hömpölyög velem az időfolyó), most az ellenkezőjéért illeti őket dicséret:! Én mindenesetre köszönöm!

Imádom a vajaskenyér-pillangót! (70-71. l.) És (újfent) nagyon jólesik a föl-alábukdácsolás filo-pszicho vizeken.

(A melléklet olvasása előtt, az emiles kérdezz-bátran-mindenre-tudom-a-választ üzenetek után)

FELNŐTT TARTALOM!! azt hiszem

Prüd önmagam, aki vagyok összerándult ennyi sok néven nevezés olvastán, de gondolkodni kész önmagam, aki vagyok fölfogta, hogy a rejtett testrészek néven nevezésének kerülése azt mutatja, hogy nagy a baj, hogy valami rég kizökkent a kultúránkban, és átcsúszott természetellenesbe, mert például senki sem botránkozik meg, ha azt mondom: nyakam, karom, vállam, de próbáljam csak meg ezt a pinámmal.

(végül)

Már A barna tehén fiaban is nehezen viseltem ugyanezt a párbeszédes formát, nekem az magazinműfaj. Feldmár gondolatai érdekeltek, Bükyé nem. Ez van.


Népszerű idézetek

>!
melanzskólia P

A legjobb terapeuták a karrierjüket páciensként kezdték. Lainget egyszer megkérdezték, hogyan tudott eljutni oda, hogy már nem szenved. Elkerekedett a szeme, hogy hogy lehet ekkora hülyeséget kérdezni. „A terapeuta nem az, aki nem szenved, hanem az, aki jól szenved” – mondta.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ronald David Laing · szenvedés · terapeuta
>!
melanzskólia P

Sokan őrültek meg, sokakat címkézett a pszichiátria skizofrénnek vagy pszichotikusnak, mert amire emlékeztek és amit a szeretteik bevallottak, nem egyezett meg.

184. oldal

Kapcsolódó szócikkek: skizofrénia
>!
melanzskólia P

Én azt gyanítom, hogy te egy szeretettel teli ember vagy, mert az, aki tököl azon, hogy eléggé szereti-e a szeretteit vagy tudná-e jobban szeretni őket, mint ahogy, és bűntudata van azért, mert tudja, hogy jobban is lehetne szeretni, az a legjobb szerető. Akik valóban kárt okozhatnának a szeretteikben, a bűntudatnak a közelébe se mennek soha.

192. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!
Cékla_Réka

Akkor érzem magam egyedül, amikor el vagyok vágva a Paradicsomtól, amikor nem tudok hozzáférni ahhoz, ami fontos. Ha egyvalakitől várom el ezt az összeköttetést, akkor nagy veszélyben vagyok. Mert ez a másik otthagyhat, becsaphat, megcsalhat. És akkor az ember úgy érzi, hogy nem is érdemes élni. Laing azt értette meg, hogy nem Juttán keresztül kell a kapcsolat a Paradicsommal, hanem meg kell, hogy legyen a saját direkt kapcsolata.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ronald David Laing
>!
gabenz

Akik jönnek, azoknak nem magyarázatra van szükségük, hanem arra,
hogy kiszabaduljanak abból a börtönből, amelyben a nyelv fogva tartja őket.
Nem magyarázat kell, hanem felébredni a nyelv butításából, hipnózisából
olyan beszélgetőtárssal, aki, ha kell, megkérdőjelez mindent, és akitől
meg lehet tanulni az anyanyelvet, a nyelvnek azt a rétegét, ami a valóság,
nem pedig egy primitív hipnotizáló konszenzus vagy hipnózis.
Arról beszéljünk, ami van, és ne arról, aminek lennie kéne.

64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: anyanyelv · hipnózis · nyelv
>!
gabenz

A zene az egyenes, közvetlen út az emberiség szívéhez.

Kapcsolódó szócikkek: szív · zene
>!
n20x1d3 P

Akármit teszünk, úgyis meghalunk. Miért akarod siettetni ezt a pillanatot? Szerintem nem a halállal van a problémád, hanem az élettel. Megsértődtél? Hátat fordítottál mindennek ami jó? Szerintem unalmas a halálra várni. Jön magától. Vezekelsz? Valami miatt büntetned kell magad?Van irgalom, van kegyelem, van bűnbocsánat.

157. oldal; Nagy beszélgetés fejezet

>!
pokolpetu

Csak annyira lehetsz okos, mint a társaság, amit kiválasztasz magadnak.

26. oldal (Jaffa Kiadó)

>!
n20x1d3 P

…Úgy ismerhetjük meg önmagunkat igazán, ha különböző feladatokkal, problémás helyzetekkel, kihívásokkal találjuk szembe magunkat. Ekkor derül ki ugyanis önmagunk számára, hogy kik is vagyunk valójában! Az az az igazi önismeret, amikor érdekesebbnél érdekesebb, meseszerű, játékos, netán véresen komoly helyzetekben megtapasztaljuk, hogyan reagálunk ott és ott!..

221. oldal, Melléklet - Mesék a rácsok mögött

>!
Cékla_Réka

A férfiak jobban szenvednek a szeparációtól, mint a nők, mert a férfiaknak jobban kell küzdeni a ciciért, mint a nőknek. Mert a nőknek ott van a saját cicijük. Szóval egyáltalán nem a péniszirigység az, ami van, sokkal inkább a női mell az, amire mindannyiunknak szükségünk van születésünktől a halálunkig. A nők tehát nagyon nyugodtak, magabiztosak lehetnének.

38. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Bitter István – Füredi János (szerk.): Szkizofrénia
Heinar Kipphardt: Alexander
Sebastian Fitzek: A Terápia
Trixler Mátyás – Trényi Tamás (szerk.): A szkizofrénia pszichoterápiája
Sebastian Fitzek: Therapy
Sebastian Fitzek: Die Therapie
Andrew Klavan: Ne szólj száj
Kéri Szabolcs: Skizofrénia a kognitív deficit tükrében
Corinna Ann Jay: Amikor éjfélt üt az óra