A cikkeimnek az Apró részletekben összefoglaló címet adtam, mert így mindig emlékeztetni fog William Blake-nek ezekre a soraira: 'Aki jót akar tenni valaki mással, apró részletekben kell tennie. Az általános jóságra a gazemberek, az álszentek, a hízelgők hivatkoznak.' Blake ezt majdnem kétszáz évvel ezelőtt írta. Történt azóta előrelépés a mentális egészség területén? Nem hiszem. A technikai tudás fojtogató tömege halmozódott fel: annyi, hogy azt már senki sem képes felfogni vagy alkalmazni. Ha úgy igyekszünk megjavítani az embereket, mintha meghibásodott gépek lennének, azzal csak fokozzuk szenvedésüket, mert a természettudományos megközelítés tárgyiasít és elidegenít. Az elidegenedés, az elkülönülés maga a betegség, ugyanabból még több nem fog segíteni. A pszichoterápiával való gyógyítás legfontosabb tényezője az igazság, az értelem, a részletekre való odafigyelés, nem pedig a magyarázgatás, az elméletek és általánosítások gyártása." (Feldmár András)
Apró részletekben 19 csillagozás

Kedvencelte 2
Most olvassa 5
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 15

Kiemelt értékelések


Remek apróságok! Sok minden belém ivódott!
Szeretem, amikor egy írás teret hagy és nem akar bezárni!


sok-sok apró figyelemreméltó gondolat. Sokkal emészthetőbb nekem mint Csernus- bár nem is volt benne annyi infó.


Ez az első olvasásom Feldmártól. Nem tetszett, de nem zárkózom el további könyveitől, mert meg akarom érteni, mit látnak benne mások, ismerősök, barátok. Néhány jó mondatot, 2-3 rácsodálkozást adott, de ez nekem nem elég. Amit viszont egyedinek tartok benne, az az, hogy sűrűn idéz olvasmányélményeiből, hol saját gondolatai alátámasztására, hol (s nekem ez különleges) gondolatai galvanizáló forrásaként.
Népszerű idézetek




Ha azt akarom, hogy az életemnek önmagam számára értelme legyen, akkor valaki más számára kell értelmessé tennem.
179. oldal




A gonoszság akkor ver gyökeret, amikor egy ember elkezdi azt hinni, hogy különb a másiknál.
66. oldal Halhatatlanok
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lukács Liza: Ne cipeld tovább! 95% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy 95% ·
Összehasonlítás - Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról 94% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor: A test lázadása 93% ·
Összehasonlítás - Tisza Kata: Most. 94% ·
Összehasonlítás - Horváth Balázs: A beteg bolygó 98% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor: Szétszórt elmék 93% ·
Összehasonlítás - Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása 92% ·
Összehasonlítás - Szabó-Bartha Anett: Elménk csapdájában ·
Összehasonlítás - Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors 91% ·
Összehasonlítás