Vadászatok ​erdőn-mezőn 21 csillagozás

Fekete István: Vadászatok erdőn-mezőn Fekete István: Vadászatok erdőn-mezőn

Ezzel a könyvvel Fekete István összes vadászati tárgyú elbeszélésének második kötetét nyújtjuk át az olvasónak. Többek között azok az elbeszélések kaptak benne helyet, amelyek témáját a hazai „nagyvadak”, a szarvas, az őz, a vaddisznó vadászata szolgáltatta, továbbá az író egyik legjobban megfigyelt, legkedvesebb vadjáról, a rókáról szóló történetek. A múlt évben megjelent első kötet, Erdei utakon címmel elsősorban azokat az írásokat tartalmazza, amelyek az író ifjúkori emlékeit idézik fel. Ugyancsak ebbe az első kötetbe soroltuk a szelíd iróniával átszőtt Matula-történeteket, a nagyotmondó, kétbalkezes Pacolai eseteit megörökítő elbeszéléseket, az író erdélyi vadászatairól szóló beszámolókat, valamint a régi, bravúros szalonkázásokat, a nagy nyúlvadászatokat, s az oly sok érdekességgel szolgáló uhuzásokat felidéző leírásokat.

Eredeti megjelenés éve: 1987

Tartalomjegyzék

>!
Nesztor, Budapest, 1995
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637523391
>!
Mezőgazdasági, Budapest, 1987
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632324897

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
padamak
Fekete István: Vadászatok erdőn-mezőn

59 elbeszélést tartalmazó kötetből 50 végigveszi az esztendőt, 9 pedig tanulmány vagy kortalan emlékezés. Engem jó sokáig lekötött, majd' három hónapon át olvasgattam. Mindig leltem benne néhány megnyugtató, békés leírást, elgondolkodtató eszmélődést, lelkiséget, természetiséget, derűt és mélabút, emlékeket és vágyódást. Szeretem!
8 kedvencem:
Szerencse (vicces)
Augusztus eleje (kirándulás önmagamba)
A hegyekben (micsoda társaság!)
Bob (micsoda kutya!)
Két bika (nagyon emberi, baráti)
A boldogság (illusztrációnak, beszélgetésindítónak is jó)
Egyedül (leghosszabb, de "végeváratlan")
Ábel (székely fenyők, ti!)

>!
Ravenstein
Fekete István: Vadászatok erdőn-mezőn

A kedvenc vadam a borítón és az egyik első Fekete István könyv, amit anyukámtól kaptam. Emlékszem, hogy örültem, azóta is az egyik kedvencem. Fekete István novelláit olvasva, mintha templomban lennék, ünnepélyes és megnyugtató. Pedig „csak” a természetről és a vidéki életről ír, de nekem ezek a legkedvesebb dolgok a világon!


Népszerű idézetek

>!
padamak

Így aztán egyedül jöttem, és nem is bántam meg. Jó néha az embernek kicsit egyedül lenni, önmagával egy kis számadást tenni, az elmúlt esztendővel is számot vetni, és megdorgálni és megdicsérni önmagát komolyan, ahol kell, ahol helyénvaló.

232. oldal - Egyedül (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

>!
blankaveronika IP

Este még könnyű szélben hajlongott a sás, és a néma köd puhán ült meg a csalitok fölött, de úgy éjféltájon felkelt a hold, és csontüregű szemével dermedést nézett a világra.

(első mondat)

>!
padamak

Beteg a tél. Nagyon beteg. Olyan, mint az öregember: reszkető, könnyen síró, messze néző.
Búcsúzik a tél.
Nappal már alig látni. Csak éjjel jár, mint a beteg, aki a nappalt átalussza, de a sötétben papucsot húz, és elmotoszkál a szobában, hogy ne legyen olyan hangos az óra, és ne legyen olyan rettenetesen mély a csend.
[…]
A fagyzugokban, északi dombtetőkön ott hevernek régi hórongyai. Piszkosan, tépetten. Nem mos, nem varr az öregemberre senki. Minek? Úgyis meghal… Mindenki tudja.
Tudja a nap, tudja a szél, és tudják a felhők, akik szolgái voltak, és most széthordják utolsó rongyait, és komiszkodnak az öreggel, akár az emberek. Talán ők is tuják, hogy: a kidőlt keresztnek senki nem köszön.
Én köszönök! Én nem szeretem az erejükben dölyfösködőket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló nagy hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér.

24. oldal - Elmegy a tél (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

>!
padamak

Híre-pora nincs már annak a sok esőnek, melyet annyira szidtunk. Beitta a föld, elhordták a szelek, és felszívta a szivárvány… Pedig most kellene. Most! De hát nincs. Kívánva kívánják a füvek, fák, vetések, minden, de nem jön. Nem is csodálom. Annyit küldtük különféle csúnya helyekre, hogy elment. Megsértődött, és most kéreti magát. Privát ember persze hiába kéri, az nem elég. De szóltam már a katolikus papnak, a lutheránusnak és a kálvinistának is, hogy tegyenek valamit az eső érdekében. Meg is ígérték. Azóta még nagyobb a szárazság…

71. oldal - Leskelődés (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

>!
padamak

És megérti a vadász, hogy mindennek eljön az ideje. A baké is… és a vadászé is.
Majd később valamikor, de most még szikrázik a nap, surran a forrás hűs vize, mint az élet, és csak az érett életeket szedi áldott kötényében a kenyérszagú nyár.

120. oldal - Augusztus eleje (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

>!
padamak

A gyalogúton vándor halad.
Szemében visszacsillognak a szeptemberi csillagok. Botjával suhogva csapkod jobbra, balra, nyomában megsárgulnak a rétek, és dérharmatossá lesznek a mezők.
Amikor aztán a hajnal világossága végigszáguld a jegenyék csúcsán, hol tollászkodnak már a varjak, a patak hídjának támaszkodik, és végigtekint fanyar arcával a ködös, deres, varjúkárogásos tájon a vándor, a távoli szüretekre siető Október.

144. oldal - Szeptemberi hajnalok (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: október
>!
padamak

Közben észre se veszi, hogy a dombtetőre, mint egy kedélyes, pohos vincellér, felballag a hold, szelíd derengést szitál a világra, s palacsintaképe csak akkor derül kerekre, amikor meglátja, hogy a malomkő asztalnál venyigetűz mellett várja már a régi barát, szőlővel és lágy kenyérrel a derűs, kedves, mustszagú Október.

196. oldal - Őszi távíró (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: október
>!
padamak

A vad szemét nem rontja a füst, a por, a korom, a műfény, és nem rontják mesterséges erőltetések. A napszakok fényárnyalataihoz könnyen alkalmazkodik, és a lassan fokozódó sötétséget annyira megszokja, hogy majdnem lát benne.

16. oldal - A vad szeme (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

>!
padamak

Egy-két napon felvillant az ősz ragyogása. Az erdők halotti pompáján végigtáncolt egyszer-kétszer a napsugár, de aztán lomha felhők terpeszkedtek alá, és sírnak, sírdogálnak már hetek óta. Lucskos orrukat beletörlik a hegyek tetejébe, völgyek árkába, szőlők venyigéjébe. Szipognak, könnyeznek áldatlan haszontalanságban, mint az özvegy, aki az özvegységét csak könnyeiben éli ki, de amíg szegény ura élt, sajnált tőle egy pakli pipadohányt.
Bezzeg, amikor kellettek volna, amikor lehetett volna örömet szerezni fűnek, fának, földnek, embernek: mindennek – bezzeg akkor felhúzódtak rideg magasságba, bárányos meddőségbe. Amikor áldás lett volna, ha leereszkednek hozzánk, akkor a hold kiélt medáliájával kacérkodtak, és csak most veszik észre, mennyi élet, mennyi melegség, virág, dal, fészek volt idelenn – amikor nincs.
Mit bőgnek most itt a nyakunk közé? Tudjuk, hogy a könnyek nem nekünk szólnak és csak folynak, mert folynak, és önmagukat siratják, mint a temetőre járó vénasszonyok.

208. oldal - November (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)

>!
padamak

A Teremtő szent tenyeréről amikor elröppentek a levegő madarai, bizonyára mindegyik parancsot kapott, hogy mit csináljon a földi világban. Ők csak ahhoz tartják magukat, és inkább visszatérnek abba a másik világba, semhogy megszegjék az örök parancsot, mely ellen nem lázadt fel soha egyetlen teremtett lény sem, csak a teremtés mind halványabban ragyogó koronája – az ember.

272. oldal - A feketevarjú (Mezőgazdasági Kiadó, 1987)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ákossy Eszter: A Szeléndekhamari erdő titkai
Zelk Zoltán: Száll az erdő
Rigó Béla: Vuk
Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi
Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában?
Fésűs Éva: Csupafül 22 meséje
Benedek Elek: A farkas és a róka
Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér
Móricz Zsigmond: Állatmesék
Vázsonyi Endre: Fortélyos mester királysága