A kötetben egybegyűjtött adventi és karácsonyi történeteket Fekete István 1947 és 1969 között, az Új Ember című hetilap felkérésére írta. A sokszor személyes emlékeket felidéző elbeszélések szereplői egyszerű, a természet közelségében élő emberek, akiket az író a maguk esendőségében ábrázol. Hétköznapi „csodatörténetek” ezek a kegyelem ünnepi pillanatairól, amikor a lét egyetemes fájdalmai közepette váratlanul felragyog „a békesség földöntúli fénye”.
Régi karácsony 380 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1994
Enciklopédia 17
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 39
Most olvassa 15
Várólistára tette 206
Kívánságlistára tette 231
Kölcsönkérné 4
Kiemelt értékelések
Fekete István regénye egy igazán szívet melengető olvasmány, hiszen minden novella egy letisztult, csodás világba vezet, melyeket valódi erkölcsi értékek vezérelnek. A szó legszebb értelmében egyszerű falusi emberek életébe pillanthatunk, melyet hófedte tájak, templomokban megbújó betlehemek, ködös égbolton felsejlő aranyló csillagok tarkítanak. Persze nem csak a romantikus idill hatja át az írásokat, hiszen a karácsony mindenkié, így gyógyír lehet a betegeknek, a családjuktól elszakadtaknak, a tékozló fiúnak, vagy egy egyszerű koldusnak is. Fekete István rövid történetei minden közhely nélkül rávilágítanak arra, hogy a karácsony az őszinte szeretet, az önzetlen jóság, a megbocsátás ünnepe, amikor valódi csodák is történhetnek.
Lenyűgöző, hogy milyen gyönyörűen ábrázolja a hófehérbe burkolózó téli tájat, az ember és a természet ösztönös kapcsolatát, az égett fa illatával átitatott falu atmoszféráját.
A karácsonynak (és talán kicsit az életünknek is) mindarról kellene szólnia, amit ezekben a novellákban olvashatunk. Nem vakítóan világító házakról, hanem gyertyafényes otthonokról, nem a karácsonyfa körüli vitákról, hanem a “fenyőszagú csendről”, nem a külsőségekről, hanem a belső nyugalomról. Nehéz ezt manapság megtalálni, de nem lehetetlen, és én idén karácsonyra mindenkinek a szívébe legalább egy kis szeletet kívánok Fekete István világából.
Már az első oldalak olvasása után tudtam, hogy kedvenc lesz. Ehhez a könyvhöz le kell lassulni, átengedni magunkat annak a békés, varázslatos hangulatnak, amit a novellák atmoszférája teremt körülöttünk. Fekete István történetei szinte elringatják az embert, úgy tud mesélni, olyan szépségesen ír, hogy még a betegséget, a szegénységet is könnyebb az ő tollából olvasva elfogadni. Abba az időbe visznek vissza ezek az elbeszélések, amikor még fontosak voltak az ünnepek, nem csak külsőségek, és nem csak bevásárlólisták kipipálandó tételekkel. Abba az időbe, amikor az ember a természet része volt, ismerte a növényeket, az állatokat, az évszakok változását; amikor az emberek még odafigyeltek egymásra, és segítették egymást, ahogy tudták, még akkor is, ha saját maguknak is igen kevés jutott. Azok a régi karácsonyok, amiről a novellák mesélnek, nem is voltak annyira régen, mégis, mintha fényévnyi távolságra lennének, annyit változott körülöttünk azóta a világ.
És hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek, aki szeretné felidézni, és egy kicsit átélni ezeknek a régi karácsonyoknak a hangulatát.
Ez a rövid, ám annál tartalmasabb kötet tökéletes hangulatot adva segít egy régmúlt világ díszletei között megtalálni a karácsony, az ünnep misztériumát. Nem csak állattörténeteivel szórakoztat, de a gyermekkorról, a magyar falu életéről is élményeket gyűjthetünk olvasás közben. Fekete István egyszerűen zseniális.
https://gaboolvas.blogspot.com/2023/12/regi-karacsony.html
Ha Fekete István könyvét olvasom, biztosan megkönnyezem valamelyik gyönyörű sorát. Ezzel a novelláskötettel is így esett. A megtérő fiú, Király bácsi halála vagy az imádkozó román – csak néhány példa arra a mély, tiszta emberségre, ami a karácsony egyik lényege. És hát az igazi tél a természetben! Vagy a betlehemezés, a falusi közösség egymásra figyelése… Bevallom, hiányzik az a világ, és ilyenkor megdöbbenek a változásán.
Még karácsony előtt olvastam a könyvet, és egyben el is határoztam, hogy Fekete István könyveit is felveszem a várólistámra. Persze a Tüskevárat olvastam régen és a Vukot is, sőt a Lutra gyermekkorom egyik nagy kedvence volt, de bőven van még mit olvasni tőle, pl. a téli, karácsonyi történeteit, nagyon sok írását kiszemeltem még magamnak.
Ez a könyv egy gyönyörűséges ünnepváró és ünnepi könyv. Meg kell állni hozzá, lelassulni, ízlelgetni a szerző szépségesen egybefűzött mondatait, amelyek éppen annyira
egyszerűek és szeretnivalóak, mint a benne szereplő emberek.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/03/fekete-istvan-reg…
“ A harangszó halkan megverte az ablakokat, aztán kiszállt a határba. Végig lengett az utakon, megsimogatta a sóhajtó nádast és kerengett az erdő felett, hol fehér pompában álltak a fenyők és hócukros tobozkáikat szívesen odaadták volna valakinek.”
Hát nem csodálatos? Fekete István minden mondata kincs, hiszen látja az emberek és a természet lelkét.
Ez a novelláskötet is egy csoda minden szereplő szépségével és fájdalmával. Ünnepi díszbe öltözik minden fenyő, az emberi lélek, és a ropogó tűz mellett hallgatva a harangszót emlékezünk, siratunk, örülünk, vágyakozunk, szeretünk és imádkozunk a szereplőkkel együtt.
Nagyon jólesett a lelkemnek olvasni most ezeket a karácsonyi novellákat. Elröpítettek egy boldog, békés és szeretetet árasztó világba.
Mindegyik novella tetszett, de talán a Rorátet és A csillagot tudnám mind közül kiemelni.
Jó kis karácsonyi ráhangolódás. Ajánlom olvasásra és újraolvasásra mindenkinek,minden évben a szent ünnep előtt.
Fekete István iránti , szűnni nem akaró rajongásomat tovább erősítette ez az örökbecsű, vékony kis kötet. Elbeszéléseinek, a múltban kószáló gondolatainak, elmélkedéseinek témája a karácsonyvárás öröme. Nem úgy, ahogyan manapság „divatos”, fényfüzérekkel teleaggatott házainkban, többnyire kiüresedett lélekkel, fáradtan leroskadva az ünnep estéjén.
A régi karácsonyok fénye először a szívekben ragyogott fel. A hajnali rorátékon, ahová még sötétben indultak el a kisgyerekek is. Az ádventi időszak pásztorjátékaiban. Az esti imára, vecsernyére hívó szelíd harangszóban mind a karácsonyvárás csendes boldogsága rejlett. Ezt a csendességet, belső ragyogást most újra átélhettem magam is, miközben Fekete István csodálatos sorait olvasgattam.
„Aztán megzendült a hegy, a messzeség, és szétszállt az egész világon a vágy, a Szeretet és a Béke halhatatlan muzsikája.”
Szeretet és Béke. Remény és Hit.
Talán akkor egy kicsit több volt mindebből, több volt a varázsból, amit az első hópelyhek, a szánkózás gondtalan percei, a csengettyű hangja, a feldíszített fácska, a templomba hívó harang és a betlehemesek ünnepi hangulata jelentett. Minden nehézségével és próbatételével együtt.
Ami jó télen, annak jónak kell lennie nyáron is!
Így van ez a Régi karácsonnyal is.
Nagy karácsonyimádó énem ellenére félve kezdtem bele a könyvbe, Fekete Istvántól ugyanis még nem olvastam egyetlen történetet sem. Elég volt azonban hozzá néhány novella, hogy eldöntsem, nem ez lesz az utolsó könyvem az írótól.
Nagyon szép és hangulatos könyv volt ez, amiből csak úgy áradt a béke és a nyugalom. A kinti 28-30 fok ellenére is teljesen elmerültem benne, és csak úgy ittam a szavait, a gyönyörű gondolatait. Látszólag egyszerűek és rövidek voltak benne a történetek, mégis annyi élettel, annyi érzelemmel, annyi TISZTASÁGGAL töltötték meg a lapokat, amelyre nincsen jobb szó, mint a csodálat.
Köszönöm, hogy olvashattam!
(Megjegyzés magamnak: szeretnék mielőbb saját példányt a könyvből. Olvasás közben ugyanis végig az lebegett előttem, hogy karácsony estéjén ülök egy kényelmes fotelben, kezemben a könyvvel, és miközben hangosan olvasok, kint hullik a hó, a kandallóban pattogzik a tűz, a férjem pedig a szőke hajú kislányunk fejét simogatja az ölében.)
Népszerű idézetek
Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
15. oldal (Roráte)
Az éjszakából régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében.
128. oldal
Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát csak pislognak.
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak, néhol kis lámpások imbolyognak, és mutatják, hova kell lépni, ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét, s a nappal ágyát csak hinni lehet a keleti égen, s ez elég. Egyébként nem gondol rá senki, mert a búzák kikeltek már, a krumpli a veremben, s a jószág betelelt.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs, a tegnap gondja mintha aludna, a mai még nem ébredt fel, s a falu csak tiszta önmagát viszi hajnali misére.
A külső mozgás befolyik a templomba, és megnyugszik. Suttog még egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: “Harmatozzatok, égi magasok…”
Roráte c. novella
És ilyenkor nem jut eszembe: pénz, jólét, dicsőség, nyers vágy és elmúlt szerelem, csak a múló élet apró örömei, távoli nevetés a szívemben, és emberek, akik halkan járnak valahol a ködben, csendesen szólnak az idő árnyékai mögött, mégis őket hallom, és nem a fájdalom ordítását, a dicsőség nyers kiáltását, vagy a szerelem bódult és rekedt suttogását.
Őket hallom, akiket szerettem, és szerény emberi mivoltukban tiszteltem is, akik – néha – tíz évig hordtak egy pár csizmát, fél évig faragtak egy pásztorbotot, a betűt nem ismerték, de életük maga volt a törvény… és egyedül se tettek soha semmit, amit ország-világ előtt is meg ne tehettek volna.
Őket látom és hallom karácsony hetének emlékező, esti tűnődéseiben; néha vidáman, néha szomorúan, de mindvégig mélyen a szívemben.
Karácsony c. novella
A tétovázó kis pelyhek aztán megsűrűsödtek, és a falu vidám ablakszemei előtt látni lehetett, hogy vastag már a csend párnája, és szakad a hó még egyre, pedig a feltámadt szél zengve játszik a fagyos ágak hárfáján; benéz az ablakokon, és viszi a híreket a temető felé.
76. oldal (December I.)
Azért jutott ez múltkor az eszembe, mert advent volt akkor is, csillagos advent, amikor a roráték hajnali zsongása úgy áradt szét a sötét utcákra pillogó ablakszemek között, mint a Szépség és Jóság meleg ígérete. Ez volt az az idő, amikor a betlehemes társaságok kialakultak, s egyúttal a tagok is megkapták szerepeiket. Igen, mert más angyalnak lenni és más pásztornak, más gazdának lenni és megint más bojtárnak. Rátermettség kell ehhez, sőt tehetség, nem is beszélve a kellékekről… szakállról, bajuszról, subáról, láncos botról és főleg magáról a betlehemről, melyet a tavalyi tapasztalatok alapján kell megépíteni.
Előnév
Hasonló könyvek címkék alapján
- Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték 75% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: A karácsonyi puding esete 89% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Adventi krimik 88% ·
Összehasonlítás - Király Levente (szerk.): Ünnepek ünnepe 85% ·
Összehasonlítás - Háy János – Gimes Katalin – Kőrössi P. József (szerk.): Karácsonyi történet ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Karácsonyi történetek 85% ·
Összehasonlítás - Győri Anna (szerk.): A legnagyobb ajándék és más klasszikus karácsonyi történetek 84% ·
Összehasonlítás - Louisa May Alcott: A valóra vált álom 83% ·
Összehasonlítás - Krúdy Gyula: Jézuska csizmája 81% ·
Összehasonlítás - Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex 92% ·
Összehasonlítás