Régi ​karácsony 95% 270 csillagozás

Fekete István regénye egy igazán szívet melengető olvasmány, hiszen minden novella egy letisztult, csodás világba vezet, melyeket valódi erkölcsi értékek vezérelnek. A szó legszebb értelmében egyszerű falusi emberek életébe pillanthatunk, melyet hófedte tájak, templomokban megbújó betlehemek, ködös égbolton felsejlő aranyló csillagok tarkítanak. Persze nem csak a romantikus idill hatja át az írásokat, hiszen a karácsony mindenkié, így gyógyír lehet a betegeknek, a családjuktól elszakadtaknak, a tékozló fiúnak, vagy egy egyszerű koldusnak is. Fekete István rövid történetei minden közhely nélkül rávilágítanak arra, hogy a karácsony az őszinte szeretet, az önzetlen jóság, a megbocsátás ünnepe, amikor valódi csodák is történhetnek.
Lenyűgöző, hogy milyen gyönyörűen ábrázolja a hófehérbe burkolózó téli tájat, az ember és a természet ösztönös kapcsolatát, az égett fa illatával átitatott falu atmoszféráját.
A karácsonynak (és talán kicsit az életünknek is) mindarról kellene szólnia, amit ezekben a novellákban olvashatunk. Nem vakítóan világító házakról, hanem gyertyafényes otthonokról, nem a karácsonyfa körüli vitákról, hanem a “fenyőszagú csendről”, nem a külsőségekről, hanem a belső nyugalomról. Nehéz ezt manapság megtalálni, de nem lehetetlen, és én idén karácsonyra mindenkinek a szívébe legalább egy kis szeletet kívánok Fekete István világából.

Már az első oldalak olvasása után tudtam, hogy kedvenc lesz. Ehhez a könyvhöz le kell lassulni, átengedni magunkat annak a békés, varázslatos hangulatnak, amit a novellák atmoszférája teremt körülöttünk. Fekete István történetei szinte elringatják az embert, úgy tud mesélni, olyan szépségesen ír, hogy még a betegséget, a szegénységet is könnyebb az ő tollából olvasva elfogadni. Abba az időbe visznek vissza ezek az elbeszélések, amikor még fontosak voltak az ünnepek, nem csak külsőségek, és nem csak bevásárlólisták kipipálandó tételekkel. Abba az időbe, amikor az ember a természet része volt, ismerte a növényeket, az állatokat, az évszakok változását; amikor az emberek még odafigyeltek egymásra, és segítették egymást, ahogy tudták, még akkor is, ha saját maguknak is igen kevés jutott. Azok a régi karácsonyok, amiről a novellák mesélnek, nem is voltak annyira régen, mégis, mintha fényévnyi távolságra lennének, annyit változott körülöttünk azóta a világ.
És hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek, aki szeretné felidézni, és egy kicsit átélni ezeknek a régi karácsonyoknak a hangulatát.

Ha Fekete István könyvét olvasom, biztosan megkönnyezem valamelyik gyönyörű sorát. Ezzel a novelláskötettel is így esett. A megtérő fiú, Király bácsi halála vagy az imádkozó román – csak néhány példa arra a mély, tiszta emberségre, ami a karácsony egyik lényege. És hát az igazi tél a természetben! Vagy a betlehemezés, a falusi közösség egymásra figyelése… Bevallom, hiányzik az a világ, és ilyenkor megdöbbenek a változásán.

Még karácsony előtt olvastam a könyvet, és egyben el is határoztam, hogy Fekete István könyveit is felveszem a várólistámra. Persze a Tüskevárat olvastam régen és a Vukot is, sőt a Lutra gyermekkorom egyik nagy kedvence volt, de bőven van még mit olvasni tőle, pl. a téli, karácsonyi történeteit, nagyon sok írását kiszemeltem még magamnak.

Ez a könyv egy gyönyörűséges ünnepváró és ünnepi könyv. Meg kell állni hozzá, lelassulni, ízlelgetni a szerző szépségesen egybefűzött mondatait, amelyek éppen annyira
egyszerűek és szeretnivalóak, mint a benne szereplő emberek.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/03/fekete-istvan-reg…

Nagyon jólesett a lelkemnek olvasni most ezeket a karácsonyi novellákat. Elröpítettek egy boldog, békés és szeretetet árasztó világba.
Mindegyik novella tetszett, de talán a Rorátet és A csillagot tudnám mind közül kiemelni.
Jó kis karácsonyi ráhangolódás. Ajánlom olvasásra és újraolvasásra mindenkinek,minden évben a szent ünnep előtt.

Fekete István iránti , szűnni nem akaró rajongásomat tovább erősítette ez az örökbecsű, vékony kis kötet. Elbeszéléseinek, a múltban kószáló gondolatainak, elmélkedéseinek témája a karácsonyvárás öröme. Nem úgy, ahogyan manapság „divatos”, fényfüzérekkel teleaggatott házainkban, többnyire kiüresedett lélekkel, fáradtan leroskadva az ünnep estéjén.
A régi karácsonyok fénye először a szívekben ragyogott fel. A hajnali rorátékon, ahová még sötétben indultak el a kisgyerekek is. Az ádventi időszak pásztorjátékaiban. Az esti imára, vecsernyére hívó szelíd harangszóban mind a karácsonyvárás csendes boldogsága rejlett. Ezt a csendességet, belső ragyogást most újra átélhettem magam is, miközben Fekete István csodálatos sorait olvasgattam.

Régen olvastam már a szerzőtől, jó volt most kézbe venni a kötetet, és megismerni az elbeszéléseket.
Szívemnek legkedvesebb talán a Roráte című volt, de igazából mindegyik közel került hozzám. Ajánlom nektek.

Ami jó télen, annak jónak kell lennie nyáron is!
Így van ez a Régi karácsonnyal is.

Nagy karácsonyimádó énem ellenére félve kezdtem bele a könyvbe, Fekete Istvántól ugyanis még nem olvastam egyetlen történetet sem. Elég volt azonban hozzá néhány novella, hogy eldöntsem, nem ez lesz az utolsó könyvem az írótól.

Nagyon szép és hangulatos könyv volt ez, amiből csak úgy áradt a béke és a nyugalom. A kinti 28-30 fok ellenére is teljesen elmerültem benne, és csak úgy ittam a szavait, a gyönyörű gondolatait. Látszólag egyszerűek és rövidek voltak benne a történetek, mégis annyi élettel, annyi érzelemmel, annyi TISZTASÁGGAL töltötték meg a lapokat, amelyre nincsen jobb szó, mint a csodálat.
Köszönöm, hogy olvashattam!

(Megjegyzés magamnak: szeretnék mielőbb saját példányt a könyvből. Olvasás közben ugyanis végig az lebegett előttem, hogy karácsony estéjén ülök egy kényelmes fotelben, kezemben a könyvvel, és miközben hangosan olvasok, kint hullik a hó, a kandallóban pattogzik a tűz, a férjem pedig a szőke hajú kislányunk fejét simogatja az ölében.)

Jó időben kezdtem neki a könyvnek. Advent első vasárnapján. spoiler Ilyet kell olvasni a csendes várakozás idején. Ez most jól esett a lelkemnek. A Karácsony igazi hangulatát meg is hozta. Szeretet, megbocsátás, elfogadás. Mindezek mellett a tél szépségeit nagyon szépen megírta Fekete István. Ez az amit nagyon szeretek. spoiler
A könyvről eszembe jutott Szilágyi Domokos verse. Ebből egy részlet:
Ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen karácsony!

Szerencsés voltam szüleimmel: sokáig hagytak pancsolni a karácsony misztériumában. Számomra még akkor is angyalkák játszották a mennyei postás szerepét, s a fenyő szúrós ágaival maga a Kis Jézus bíbelődött, amikor társaim a mindentudók fölényességével meséltek a közös fadíszítésről és ajándékcsomagolásról, s csupán szájuk szögletéből integetett felém a gúny apró kis mosolya. Nevetséges lehettem? Talán. Szégyellni való? Visszagondolván, bizonyosan nem. Legszebb karácsony estéim köszönhetem a gyermeki ártatlan hiszékenységnek. Ráadásul, kisvárosi lurkóként az ablak előtt tovasikló szán csengettyűszava vagy az ablakokból áradó gyertyafényes ünnepi derű még valóság volt, megfogható, nem csupán irodalmi giccs. A tovaillanó évek először a havat tüntették el, majd cilindert húztak a misztikum és meghittség varázsára is, mely lassan átadta helyét a megszokásnak, a karácsonylás gyökerét vesztett, üres rituáléjának. Ahogy soványodott a gyermekkor szelleme, úgy hízott bennem jó kövérre a vágyakozás a régmúlt karácsonyok iránt.
Minden könyvbarátnak, ki hasonlóképp érez, becses ajándék lehet Fekete István novelláinak gyűjteménye. A rövid történetek nemcsak visszaadnak valamit nagyapáink karácsonyainak soha vissza nem térő hangulatából, de a részévé válás illúziójával is megajándékozzák az olvasót. Érdemes odafülelni Sinkó Ferenc szavaira:

„Az elmúlt esztendők hosszú sorában, valahányszor felmerült a kérdés a szerkesztőségben, mit is adjunk karácsonyi számunkban olvasóinknak, a legelső, amiben gondolkozás, vita nélkül mindnyájan egyetértettünk, az volt:
– Természetes, valamit Fekete István tollából. S mikor a telefon megcsendült kérő szóval az író budai lakásában, az ő első szava is az volt:
– Természetes, hogy adok.”

Ki hozzájut, javallom, olvassa apránként a könyvet. Hagyja, hogy lassan szürcsölve a történetek átmelengessék belsőjét, mint az átfagyott embert a bögre forró leves. Huszonhat novella, huszonhat szép történet a képzeletbeli irodalmi karácsonyfán. Megéri leülni alája!