Őszi ​vásár 97 csillagozás

Fekete István: Őszi vásár Fekete István: Őszi vásár Fekete István: Őszi vásár Fekete István: Őszi vásár Fekete István: Őszi vásár Fekete István: Őszi vásár

Az Őszi vásár, az író, Fekete István által összeállított novelláskötet. A könyv Gölle című nagyobbik fele a gyermekkort idézi, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot, a történetek első személyben mesélő gyermekhőse tökéletes zavartalanságban él együtt a természettel. Az Erdő-mező című második rész novelláiban a természet elevenedik meg, a fák, füvek és állatok világa.

Eredeti megjelenés éve: 1962

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Lazi, Szeged, 2010
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632670768
>!
Móra, Budapest, 1970
294 oldal
>!
Magvető, Budapest, 1962
408 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Bartha László

1 további kiadás


Enciklopédia 8


Kedvencelte 16

Most olvassa 2

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bla I
Fekete István: Őszi vásár

Ez az 1962-ben először megjelent novelláskötet a gyermekkort idézi, a kisebb konfliktusokkal, füllentésekkel együttes, boldog göllei napokat, s az író sikere az olvasók közt a Magvető és a Móra kiadók vetélkedését eredményezte, ki adja ki újra a kötetet? Az én kezembe a Móra 1970-es kiadása került, amely egykor Somogyi Margité volt. A Bartha László rajzaival illusztrált 2. kiadásban göcsörtös felnőtt írás tudatja az egykori tulajdonos nevét. Sok kis novella, mind önálló, lelkesítő élmény. A második részben a már jól ismert megfigyelt és megszemélyesülő természeti elemek játszanak szerepet. De a legutolsó hosszabb elbeszélés: A tölgy – mindent visz. Valóban csak tisztelettel emelni lehet a kalapot ez előtt az írás előtt. Aztán pedig széttekinteni, gondolatban távolba látni, s mikor a Semmelweis utca letarolt fáira gondolok földhöz vágni, de jó párszor, vagy százszor, mert a Városliget, s a Nánási út alatti óbudai, pünkösdfürdői Duna-part fái állnak ugyan még, de vajon meddig? Szóval kitűnő kötet – lélekemelő!

>!
Móra, Budapest, 1970
294 oldal
>!
Lynn
Fekete István: Őszi vásár

Kedvenc. Leginkább a göllei évekről szóló novellák.
Egy hónapig olvastam a kötetet, napi 1, később 2 novellát. Olyan volt nekem, mint másnak a reggeli kávé – szebb lett tőle a napom.
Fekete István 6-10 éves koráról szólnak a göllei novellák. Hát, megmondom őszintén, szerettem volna oylan gyerekkort, mint az övé. Annyira benne élt a természetben, hogy ilyet ma már nem gyakran lehet megadni gyerekeknek. Onnan tudta, hogy melyik hónapban jártak, hogy milyen madarakat látott, vagy hol tartott a termés. Mi meg bifláztatjuk a gyerekekkel a hónapok neveit sorban.
Nagyon tetszett az a gyereknevelési mód, amiben ő részesült. Nem féltették feleslegesen, nem paráztatták, nem paráztak a szülők se. Valaki mindig vigyázott rá, folyamatosa élményeket gyűjtött (nyilván ezért írt úgy, ahogy írt…). Fontos volt neki a családja (az apja és a nagymamája sokszor megjelenik a novellákban), meg persze a haverok, no meg Iluska, vagy akárhogyhívták éppen aktuális szép leány. Vásott kölök volt, az tuti. Nem biztos, hogy én elbírtam volna vele :)

A könyv másik fele, az évszakos-hónapos már nem tetszett annyira, de még ez is bőven 5*-os volt.
Ezek inkább leíró novellák voltak, de hogy milyen képeket használt Fekete István!… Szinte hallottam a falevelek zörgését, és éreztem a szelet, láttam a kis fecskéket.
Egy élmény volt ez a könyv, és jó volt így – apránként.

3 hozzászólás
>!
marschlako P
Fekete István: Őszi vásár

Fekete István gyerekkorom óta az egyik kedvenc íróm; állattörténetei, valamint a Téli berek (és persze a Tüskevár) varázsos leírásai mindmáig emlékezetesek maradtak. Mivel már régen olvastam tőle, s az utóbbi hetekben többször is szembe jött velem a molyon ez a kötete*, ki is kölcsönöztem a könyvtárból, ha már úgyis ott jártam. Még a felénél sem tartottam, de már kedvenceltem isspoiler. A kötet kb. első két harmadát (Gölle) az író gyermekkorát felidéző novellák töltik ki, a fennmaradó részben (Erdő-mező) pedig a jól megszokott Fekete Istvánnal találkozhatunk, ahol az események a természet és az állatok megszemélyesített szereplői körül forognak.

Ez utóbbiakat ugyanúgy szerettem, mint régen Hú vagy Lutra történetét. Fekete István úgy ragadja meg az erdők-mezők hangulatát, mint ahogy szerintem senki más. spoiler Általában több külföldi irodalmat olvasok, mint magyart, de időről-időre vágyok rá, hogy a hazai szerzők elém varázsolják a hamisítatlanul itthoni hangulatot, otthonos miliőt. Szeretem, ha valaki szereti, amiről ír. Akinek a sorai valami megfoghatatlan plusszal telítetten elevenednek meg lelki szemeim előttspoiler. Az ilyen szerzők történeteit igyekszem minél több napra szétosztani, hogy minden nap kapjak belőlük egy kicsit: hogy jól induljon a nap, hogy napközben egy kicsit megpihenjek, felfrissüljek, vagy este lecsendesedjek. Ez a kötet is ilyen volt: mindennapi betevő falat.

A göllei történetekre pedig nincs szó. Egy távoli világ távoli gyermekkora, amikor (és ahol) még minden egészen más volt. Csendesebb, természet- és emberközelibb, de ugyanakkor kegyetlenebb isspoiler. A történeteket áthatja valamiféle különleges béke, derű, s ugyanakkor egyfajta borongósság, az elmúlás gyakran visszaköszön a lapokon. Fekete István nagy kópé volt gyermekként, ma sok szülő megijedne tőle, pedig jól tudjuk, ember lett belőle. De még milyen.

7 hozzászólás
>!
ppeva P
Fekete István: Őszi vásár

Főleg a göllei történetek varázsoltak el.
Azért elgondolkoztató volt, hogy mennyire mások voltak a régi gyereknevelési, „rendszabályozási” szokások. És hogy az egész gyerekverés milyen eredménytelen volt, abból is látható, hogy a valóban égetnivaló kis Fekete Istvánt (aki a maga kisgyerekes módján hazudott, lopott, csavargott, bukdácsolt az iskolában és benne volt minden csibészségben, gyakran értelmi szerzőként) mennyire nem tartotta vissza a büntetés, a verés tudata… Hol belekalkulálta a verést, mert még így is „megérte”, hol remélte, hogy megússza, hol el se gondolkozott a következményeken és veszélyeken, mert vitte a kis gyerekesze előre…
És nem hiszek abban, hogy a veréstől lett volna ember belőle.

>!
mandris
Fekete István: Őszi vásár

Az eddigi olvasásaim során nagyon megszerettem Fekete István történeteit. A Tüskevárat, a Téli berket, a Vukot egyaránt nagyon szerettem. Érdekes volt ezúttal rövidebb írásait olvasni. Én nagyon élveztem a kötet mindkét részét: az elsőt, amelyben göllei (Somogy megye) gyermekkorára emlékezik vissza, barátaira, ismerőseire, a vidéki életre, csínytevéseire; és a másodikat, amelyben pedig egy-egy évszakot, természeti jelenséget mutat be, növények, állatok, természeti erők elevenednek meg. Nehéz eldöntetni, melyik tetszett jobban, azt viszont viszonylag könnyen meg tudom fogalmazni, mi tetszett mindkettőben: a természetnek az a bensőséges ismereten alapuló szeretete, amit eddig olvasott regényeiben is nagyon szerettem (és irigyeltem). Minden szövegben valahogy megjelenik a természettel való összhang vagy épp ennek felborulása, az ember beleavatkozása a természet folyamataiba, és ennek következményei. Erkölcsi megítélés alá csak ezek eshetnek, az állatok és növények csak végzik dolgukat, csak az ember az, aki önkényesen, szórakozásból, bosszúból, vagy más okból megzavarja az egyensúlyt.
Bárcsak én ismerném legalább feleennyire a természetet. Sajnos úgy tűnik, nem használtam ki eléggé a gyermekkori aktív cserkészéveket, hogy akárcsak megközelítsem Fekete Istvánt. Egyelőre csak a természet szeretetéig jutottam el, ismereteim szégyenletesen szegényesnek tűnnek az olvasottak tükrében. De talán még nem késő, és már most várom, hogy gyermekeimmel majd közösen felfedezzük a természetet, és már most várom, hogy gyermekeim is felfedezzék Fekete István műveit. (Egyelőre egy fiam van, és még sokáig nem fog olvasni.)

1 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Fekete István: Őszi vásár

"Az Ősz megcsóválta a fejét – mert nem szeretett veszekedni – és odább ballagott. A puha nyárfa aztán első szóra leszórta ezüstjét, a nyír aranyát, s a többiek mind apró levélpénzeiket, amelyeket kölcsönkaptak egy esztendőre. Csak a fenyők maradtak zölden, mert nekik folyószámlájuk van – folyton kölcsönöznek, de fizetnek is –, de még köztük is van olyan – a vörösfenyő –, amely éppen úgy lehullatja tűlevelét, mint a hárs vagy a többiek a lombot.
A hajnal egyre világosodott, a szél tanácstalanul kerengett összevissza, aztán megállt, mert a keleti ég pereméről vörösen és mérgesen nézett az erdőre a nap.
– A havat nézi – suttogta a hajnal a szélnek –, már tegnap mondtam, hogy takarítsd el."

Nagyon hangulatos elbeszéléskötet, sok humorral és még több szívvel, néha fájdalmas, legtöbbször azonban „lelket simogató” történettel. Nagyobbik részében a gyermekkort követjük, az egyszerű emberek és a természet világába, ahol akár a pálca tanította meg a vadóc kölyköt a helyes cselekedetekre, de sokszor elég volt az erélyes hang (persze mindig igazságosan). Aratások, őszi avar, téli fagyok és lágyan ébredező tavasz váltogatják egymást, s a gyermekkori szerelemtől az iskolai bizonyítványosztásig belelátunk kis hősünk életébe. Kedvenc novelláim a Sárgaréz patkó, Fergeteg ló „eladásának” története, az Ibolya, Kalapy bácsi, Sinyi bácsi, Berci kutya „akasztásának” meséje, az Apám gyertyás jelenete és a bagolyfészek kirablása voltak.

A második rövidebb részben a természet szemszögéből láthatjuk az évszakok váltakozását, a túlélést, a vadászatot és az ember. A tél, aki szívre vágyik szép története után a legutolsó elbeszélés, A tölgy méltó befejezése a kötetnek, a két évszázados tölgy megmentése érdekében összefog erdő-mező…

Gyönyörű leírásokkal (az embernek kedve támad kimenni a legközelebbi erdőbe) tarkított könyv sok-sok tanító célzatú történettel a természet tiszteletére és megbecsülésére.

"Fergeteg gyanútlanul rágta a lucernát, és kelletlenül nézett hátra, amikor az öreg feltett a hátára, s mikor a zablát is a szájába nyomta, Fergeteg indulatosan dobbantott.
– Csak lépésben, itt a kocsi körül, hallja! De ne úgy üljön, mint a macska a köcsögszárítón.
A ló elindult, s én azt gondoltam, hogy alulról nem is látszott, milyen fene magas ez a Fergeteg. Elláttam egészen a malomig, aztán fordultunk, akkor meg három falu tornya is felállt a párás messzeségben.
Megveregettem a ló nyakát.
– Fergeteg – biztattam –, Fergeteg – hogy lépjen egy kicsit gyorsabban, mert ez mégse lovaglás.
A ló csendesen ügetni kezdett, mintha most már ő is kedvét lelné régi mesterségében – hiszen huszárló volt valamikor –, én pedig, amikor megtaláltam a ritmus és az enyhe sebesség összhangját, mérhetetlen gyönyörűséggel “szeltem” a levegőt.
– Csak lassan, lassan – aggódott pártfogóm, de nem hallgattunk már rá sem én, sem a ló. Főleg a ló. – Fogja, fogja a száját, a Ponciusát!!… Reszelje a száját – ordította –, reszeljeeee…
Reszelhettem! Kitanult öreg csont volt a derék Fergeteg, fogára kapta a zablát, nyerített egyet vidám gyönyörűséggel, mintha trombita zendült volna gyülekezőre, aztán olyan vágtába csapott, hogy egy szót se szólhattam a gyorsaság ellen. Irány: hazafelé! Leugrani most már nem mertem. Ráhasaltam a ló nyakára, s csak ijedt ködön át láttam a felém rohanó falut, az egymásnak eső házakat, szétrebbenő libasereget, a meghökkent embereket, akik riadtan néztek az utánunk gomolygó porfelhőbe, mintha tűzvész hírét hoztuk volna.
Fergeteg ívben kanyarodott a kapunk elé, én pedig arra gondoltam: otthon van-e az apám! Ma sem tudom, hogy az öreg huszárló látta-e, hogy a kapu zárva van, vagy parádés megállást akart produkálni, mert a kapu előtt megtorpant, mint a cövek. Én pedig – akár a hulló csillag – át a ló fején, át a kapun, és nagy puffanással hasra, mint a béka, egyenesen apám lába elé. Indult valahova éppen. Nem éreztem semmi fájdalmat, csak rettenetesen ijedt voltam, s a kapuban a ló nyihogott. – Megjöttél, kisfiam? – mondta apám csekély érdeklődéssel. – Majd nyisd ki a kaput, ha “kiheverted magad”. A ló is be akar jönni…"

>!
Rodwen P
Fekete István: Őszi vásár

Számomra nem múlhat el ősz Fekete István nélkül. Az Őszi vásár első részében a göllei gyermekévek történeteiből kapunk egy csokorra valót. Egy olyan gyermeket ismerhetünk meg személyében, aki javából gyerek volt. Nem vágyott másra, mint gumilabdára vagy új csizmára, aki ha rossz jegyet kapott, akkor rosszul érezte magát, akinek a legnagyobb örömet az okozta, ha kimehetett édesapjával az erdőbe – csupa olyan dolog, amit a mai gyerekek nagy része nem érez már át. Tisztelte édesapját akkor is, ha az elverte csínytevései miatt, és barátja volt az, akit ő vert meg olykor. Fiatalkorában nem egyszer tapasztalja meg a gyászt, mégis lapjai a legszebb emlékei által őrzik szeretteit, barátait.
A második rész pedig egyszerűen elbűvölő.

1 hozzászólás
>!
Vivarumba
Fekete István: Őszi vásár

Miközben olvastam ezeket a szép novellákat éppen második hete vendégeskedtem egy isten háta mögötti kis falucskában még a Kárpátokon is túl. Ahol sajátosan keveredik a múltszázad és a jelenkor, ahol karácsonykor, aprószentek alkalmából és újévkor a gyerekek még járnak a házakhoz énekelni kis ajándékért cserébe. Villany van, viszont gáz és csatornázás nuku az egész faluban. Városi tápos csirkeként, az összkomfortban elkényelmesedett külső kis burkom igencsak lázadozott a múltszázadi falusi idill nosztalgiája ellen. Miközben a kályhában este vidáman pattogott a tűz és 34 fokos hőségben próbáltam álomra hajtani a fejem – és ha éjszaka elfelejtesz felkelni rakni a tűzre – reggel arra ébredsz hogy 12 fok lett hirtelen a szobában, majd csipás szemmel botorkálsz ki a mínuszban és a hóban a jó öreg pottyantós felé a romantika csúfosan elbukik a naturalizmus és a realizmus oltárán. A hab a tortán pedig akkor jött, mikor szépen elkaptam az influenzát. Legmélyebb önsajnálatom közben két tüsszentés, majd az újra és újra rámtörő köhögőrohamok közben szociális és együttérző képességem hatalmas méreteket öltött és a történetekben feltűnő torokgyíkban, tüdővészben és spanyolnáthában meghalt gyerekek iránti részvétem erősebb lett mint valaha. (Iszonyat nagy volt a gyermekhalandóság akkoriban :-( ). A novellákról sokszor eszembe jutott Móra Ferenc Kincskereső kisködmönje, végülis csak 21 év köztük a korkülönbség, szóval sok a hasonló élmènyük.

>!
encus625 P
Fekete István: Őszi vásár

Fekete Istvánt pár éve fedeztem fel magamnak újra. Gyerekként tetszett nagyon Tutajos és Bütyök története, de többet nem olvastam tőle akkor.
Ebben a novelláskötetben megelevenedik az író gyerekkora. Égetően eleven kölyök volt, rossznak azért nem nevezném, mert azért a lelkiismerete sokszor ráébresztette a helyes cselekedetre. Természetközeliségben éltek, madarak és egyéb állatok között. Gyönyörűen fogalmaz, mondanivalója van minden novellának, mellesleg vicces is tud lenni. Saját gyermeki csíntevéseit írja meg az első részben, családi történeteket, barátokról, állatokról olvashatunk. Érdekesség, hogy van egy gyerekkori barátja, aki Béla névre hallgat, de ők csak Bütyöknek hívják. :)
A könyv 2. felében már a természet főszereplő. Nagyszerű írások ezek is, nekem főleg az utolsó, a tölgyről szóló tetszett.

>!
Lazi, Szeged, 2010
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632670768
5 hozzászólás
>!
Mariann_ P
Fekete István: Őszi vásár

A könyv első felében olyan gyerekkori tanulságos történeteket olvashatunk, ami azt gondolom, hogy a mai ifjúság számára is hasznos lenne, nyugodtam olvashatnák akár a tananyagba beleillesztve. Rövidkék, egy felesleges mondat sincsen bennük.
Hol kuncogtam, hol izgultam, máskor meg szomorkodtam.
Szinte én is éreztem amikor :
„Két vállamra ólomcsizmával odaült a bánat.”
A könyv második fele az erdőről és a mezőről, az ott élő állatok bőrébe bújva, vagy éppen az ott látható eseményekre épül, mind például az erdei távíró kopog : hullik a makk a fáról.
Az egész könyvet ki lehetne jegyzetelni, olyan gyönyörűséges.
Gondolkodtam azon is, hogy vajon a mai rohanó világban élő embernek van -e ideje ilyeneket megfigyelni ? Akár egy séta alkalmával ? Én koromnál fogva megtehetem, meg erdő közelében lakom így egy-egy kutyasétáltatás, vagy diószedés vagy éppen ibolya és gyöngyvirágkeresés közben útba ejtem az erdőt, mezőt, de bevallom, hogy kevesebbszer, mint szeretném.
A könyv viszont olyan érzéseket elevenített fel bennem, hogy hamarosan útba ejtem az őszi erdőt.


Népszerű idézetek

>!
Lynn

Bölcs ember volt apám, aki tudta, hogy “Guba a gubához, suba a subához”, azaz: a gyereknek gyerek a barátja, és semmi keresnivalója a felnőttek komoly vagy komolytalan társaságában.

Vendégek

>!
Lunemorte MP

Ha tehát szól a kakas,ne is fáradjon senki kísértetet látni, mert olyankor már minden tisztességes kísértet – alszik.

60. oldal , Kísértetek

Kapcsolódó szócikkek: szellem
>!
lizzizi

Ma sem tudom, hogy az öreg huszárló látta-e, hogy a kapu zárva van, vagy parádés megállást akart produkálni, mert a kapu előtt megtorpant, mint a cövek.
Én pedig – akár a hulló csillag – át a ló fején, át a kapun, és nagy puffanással hasra, mint a béka, egyenesen apám lába elé. Indult valahova éppen.
Nem éreztem semmi fájdalmat, csak rettenetesen ijedt voltam, s a kapuban a ló nyihogott.
– Megjöttél, kisfiam? – mondta apám csekély érdeklődéssel – majd nyisd ki a kaput, ha „kiheverted magad”. A ló is be akar jönni…

197. oldal (Apám című novella)

>!
Lunemorte MP

Bizony, esendő féreg az ember…

17. oldal , Aprószentek

>!
Ibanez MP

– Te, Pista, van neked valami jó tintaradírod? (Ez a kérdés 1916-ban hangzott el, amikor háború volt, és amikor a postások “rózsaszínű” lapokat és értesítéseket hordtak szét az országban, ámbár feketét is hordhattak volna, mert könny és fájdalom csordult le ezekről a rózsaszínű lapokról.)
– Van, Kalapky bácsi.
– Aztán hallgatni tudsz-e?
– Tudok, Kalapky bácsi.
– Hát akkor délután gyere el hozzánk, és hozd el a radírt, de senki ne tudjon róla.
És aznap délután egy vöröskeresztes értesítésről leradíroztam három szót, és írtam helyette kettőt. A három szó ez volt: “Hősi halált halt.” És a kettő: “Fogságba esett.” A dátum maradt.
– Mert, fiam, ha a Horváth néni megtudná, hogy a Laci gyerek… szóval özvegy is, szívbajos is… érted, ugye?
– Értem, Kalapky bácsi.
– Mással én ezt meg nem teszem, mert kibírja. De Horváth nénivel meg kell tenni, ugye? A radírt azért csak hagyd itt…
Így aztán Horváth néni még örült is, hogy fia már biztonságban van, és nem is tudta meg a valóságot, mert a háború végét nem érte meg. És amikor vége lett a háborúnak, Kalapky bácsi visszaadta a radírt.
– Tedd el, fiam, nincs már rá szükség.

>!
ppeva P

Mondom: nyolcéves voltam. Nagyvérű gyerek. A nagyvérűséget ebben a korban a legmagasabb fákról leszedett fészkek, bedobott ablakok és üvöltő kortársak jelzik. Egyetlen verekedési alkalmat el nem mulasztottam, az órákat a házban elrontottam, a macskát a toronyablakból ledobtam, hogy vajon talpra esik-e. Nem talpra esett, hanem Berta Rozi néni kosarába, aki a fején vitte a kosarat és benne ebédet az urának.
Ma sem tudom, hogy talpra esik-e a macska, de azt tudom, hogy aznap állva ettem a vacsorát, mert a szék is sajgott, ahova leültem, az erőszakos szülői beavatkozás következtében.

31. oldal, Szerelmem

>!
SteelCurtain

Ez a család egy terjedelmes nagynéniből (széle-hossza egy ennek a szerencsétlen Gizinek – mondták a többi nagynénik) és egy kutyából állott, aki valamennyiönket meghaladó előkelőségben szenvedett, és csak a pamlagon tartotta az életet elviselhetőnek.

11. oldal, Tengerész voltam

>!
Lunemorte MP

Összedőltek a mesék, zagyva szürkeségbe fulladtak az álmok, mert a fa alatt ott volt az a doboz, benne nem csizmák, hanem a kétkedés malomköve, s alatta a hitem, amit elvesztettem egyetlen délutánon, csak azért, mert a felnőttek rövid életű mesét szerkesztettek az örökkévaló valóság helyett.

51. oldal, Karácsonykor

Kapcsolódó szócikkek: mese
>!
Bla I

– Olyan gyöngeforma vagyok – mondta, s anyja tehetetlenül ült ágya mellett, mert nem segített sem a tyúkleves, sem a hársfatea.

95. oldal

>!
Székely_Ági

A vásár mindenesetre ősszel volt, amikor a dombok aranyos lángolását mintha vörös borral öntözte volna meg valaki, s a völgyek ködöt ásítottak.

7. oldal, Őszi vásár


Hasonló könyvek címkék alapján

Véber Károly (szerk.): A néma völgyben
Szabó Magda: Abigél
Czifferszky István: A sete bárány és a kuvasz
Szerb Antal: Szerelem a palackban
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Ezentúl lesz banán!
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Zilahy Lajos: Halálos tavasz
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Csáth Géza: Lidércálmok