Öreg ​utakon 11 csillagozás

Fekete István: Öreg utakon Fekete István: Öreg utakon

Fekete ​István első elbeszélései a magyar vadászok neves folyóiratában, a Nimródban láttak napvilágot. Ennek főszerkesztője, Kittenberger Kálmán fedezte fel, és éppen úgy írásra biztatta az ajkai munkájával elégedetlen gazdatisztet, mint a másik két vadászbarát, az író Csathó Kálmán és a kritikus Láng Rezső. Ők hárman meghatározó szerepet játszottak Fekete István első elbeszéléskötetének összeállításában és megjelentetésében.
Az Öreg utakon írásai 1934 és 1938 között készültek. Elbeszélésmódjukat alapvetően az első személyű történetmondás jellemzi, és az anekdotikus hagyománynak megfelelően, többnyire a visszaemlékezés áll a középpontban. A múlt panoptikumából különös alakok: ismerős vadőrök, barátok és rokonok elevenednek meg. Központi témájuk a vadászat, mégis csak elvétve szólnak kapitális vadak elejtéséről. Elbeszélőjük hazai környezetben is küzdhetne vaddisznóval, farkassal, esetleg medvével, de Fekete István nem a romantikus élethalálharcot… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1941

Tartalomjegyzék

>!
Lazi, Szeged, 2010
286 oldal · ISBN: 9789632671215
>!
Lazi, Szeged, 2005
288 oldal · ISBN: 9637138153
>!
Singer és Wolfner, Budapest, 1941
342 oldal

Enciklopédia 12


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
lilaköd P
Fekete István: Öreg utakon

„ A szívünk nyitva volt a szélnek, a napsugárnak, a hajnalnak s az éjszakának, a csillagos égnek, az erdők álmodozó susogásának, a rőzsetűz apró lobbanásainak, a felhők járásának. Ezek jártak-keltek bennünk, csendre intve minden hangos szót, kurtára fogva minden vágyat, és égig lobbantva apró örömöket.”

Nyitva volt bizony. Csak így írhatott a természet minden apró rezdüléséről ilyen gyönyörűen. Talán senki más nem tudja így megszemélyesíteni az esőt, havat, napot. Külön személyiséget adni minden egyes állatnak.
Sosem szerettem a vadászatot. A gyilkolást. De volt egy pont, ahol mintegy furcsa megvilágosodásként át tudtam érezni azt az extázist, ami a vadászattal jár.

„ Megfogtam az agancsot. Megsimogattam gyertyás, fehér végeit, és leültem egy kicsit boldognak lenni az őszi erdőben.”

A záró novella szavai pedig akár egy imádság:

„Csak egyet kérek Tőled, Uram, ha megengeded. Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz, bőkezű a búzaérlelő nyár, vidám a szüretes ősz és nyugodt, telekamrás a tél, amiket, ím, tarisznyámba adtál! Én leszek az Idő egy évig, Uram, a Te egyik világodban, engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem; a könnyet s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre. ”

>!
Anó P
Fekete István: Öreg utakon

Végre találtam egy kötetet, mit még nem olvastam a szerzőtől. Azaz dehogy nem – néhányra ráismertem a Nimródból, amely vadászújságot valaha apukám járatta.
Igazából nem szeretem a vadászatot, (egy állatot se bírnék megölni, a csirkét is férjem öli nálunk) – Fekete István álomszép, költői stílusát azonban igen. Ezért „megbocsátottam” neki a vérengzést. Az első felét a könyvnek szinte „egy szuszra” olvastam el, még jegyzeteltem is belőle, másoltam ki szép természetleírásokat. Aztán valahogy belefáradtam (szerintem maga az író is) – ezért nehezebben végeztem a második felével. Persze, az őszi-téli hónapokat nem szeretem annyira, nyilván ennek is része volt a dologban. Elgondolkodtató volt azért pl. milyen szépen és szeretettel ír a szerző a ködről, amit – a legtöbb emberhez hasonlóan – magam se szerettem soha. (Most se szerettem meg, de azt, ahogy ő ír róla – imádtam:)
Kissé megfáradva, de végére értem a könyvnek és a FI kihívásnak is:)

>!
Zsuzsanna_Sinka
Fekete István: Öreg utakon

Nahát, „meglepő módon” az újraolvasás is nagyszerű érzés volt. :)

>!
padamak
Fekete István: Öreg utakon

Nagyon szép! 49 „vadász”-novella, az erdő-nyiladék-nádas-mező lakóival és látogatóival. Néhány későbbi mű kezdeménye (Tüskevár, Hú, Lutra, Hajnal Badányban…) is feltűnik.
Mivel a szerző hónapok szerint szerkesztette sorba, érdemes azzal befejezni, amelyikben éppen olvasod. Bár én nem így, de lassan, elmélkedve-álmélkodva nagy békességgel haladtam végig.
A Sánta Gábor által írt utószó sok hasznos ismertetést, kritikát ad elmélyítésül. Szívből ajánlom!

>!
Rilla3
Fekete István: Öreg utakon

Igazi, hosszú vonatozásra való olvasmány… Olvasás közben ki-kinézve az ablakon még láttam is a szereplők közül néhányat, hol egy kis szarvascsapatot, hol cikázó szarka-komákat vagy lakmározó „szürke”- és feketevarjakat…


Népszerű idézetek

>!
padamak

Amikor elég közel értünk, megállunk egy bokor takarásában, és belenézek a távcsőbe. (Micsoda buta szó! Egy cső, amely „táv”! Új szavakat csak a magyar parasztnak lenne szabad csinálni. Joga is legtöbb van hozzá. Ő a távcsőre azt mondja: messzelátó. Mennyivel kifejezőbb és magyarabb!!)

42-43. oldal - Elmegy a tél (Lazi Könyvkiadó, 2005)

30 hozzászólás
>!
padamak

Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az Álom.
…Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.

238. oldal - Köd (Lazi Könyvkiadó, 2005)

>!
Cicu

Ropog a hó a szánkó alatt, hunyorgó csillagmilliók szikráznak égi magasságban, s az emlékek már mellém telepedtek.
Messze hallom csilingelni a csengőket, mintha öreg templom rorátéján szólnának ködös boltívek homálya alatt.
A szán mellett kopasz jegenyék vágtatnak a múltba, a ködbe, mint maga a mulandóság: a tűnő emberi élet.

22. oldal, Herlicska és a vidra (Lazi, 210)

>!
padamak

Csupa békés zsongás az erdő.
Jó lenne itt maradni. Lefeküdni a galagonya virágos sátra alá, megmarkolni az időt, megállítani a felhőket, álmokat és éveket. Megvárni még az estét, amikor gyermekszavú kis harangok csilingelnek a bokrok alján, hol pettyes hátú katicabogarak a toronyőrök. Amikor az alkony selymes árnyai magukhoz ölelik az erdőt, megrántják a kis bogarak a pókháló kötelet, és kling-klang, megszólal a májusi erdők harangja, a gyöngyvirág.
Aztán megvárni még a holdat, mely nem hideg ilyenkor, és meglesni öreg titkokat, melyeket idehoz, de el is visz magával az örök menyasszony, a hűtlenül is hűséges, magát csak mátkacsókra kínáló, gerleszavú Május.

86. oldal - Május (Lazi Könyvkiadó, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: erdő · galagonya · gyöngyvirág · katicabogár · május
>!
padamak

A gyalogúton vándor halad.
Szemében visszacsillognak a szeptemberi csillagok. Botjával suhogva csapkod jobbra-balra, nyomában megsárgulnak a rétek és dérharmatossá lesznek a mezők.
Amikor aztán a hajnal világossága végigszáguld a jegenyék csúcsán, hol tollászkodnak már a varjak, a patak hídjának támaszkodik és végigtekint fanyar arcával a ködös, deres, varjúkárogásos tájon a vándor, a távoli szüretekre siető Október.

180. oldal - Szeptember (Lazi Könyvkiadó, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: október
>!
Cicu

Amikor felébredtem, már reggel járt a kertben. Leseperte az éjszakát a völgyekbe, és megintette az órát, hogy jó lesz csendesebben viselkedni… A szívem is elhalkult már, mint a többi órák, melyek csak akkor járnak kemény léptekkel az idő útján, ha egyedül van az ember.
De – mondom – ekkor már reggel volt, melyben emberek, varjak és cinkék jártak. Az emberek a boltba mentek, hol pálinkát mértek, a varjak az utakon lépkedtek, alaposan megnézve minden szemetet, a cinkék pedig ablakom alatt cserregtek, és a kis fekete szemük vidám volt, mintha tavasz lett volna.
Akkor még magas volt nekem az ablak, hát székre térdeltem, és úgy lestem a cinkéket, melyek elrebbentek és visszajöttek üdén, színesen, és szabadok, érintetlenek voltak, mint a téli reggel.
Egyébként csütörtök volt. Szabad, kalandleső csütörtök, amikor nem kellett iskolába menni.

33. oldal, Február (Lazi, 2010)

>!
padamak

A fülemüle halk trilláinak bokros liget kell és éjszaka; a sárgarigónak eperfa, széles, napsütéses, tornácos udvar; a nádirigó csacsogásának ringó, suttogó náderdő; varjúkárogásnak a havas mezők temetőcsendje; az ölyvek vijjogásának göndörfelhős párás magasság; a vadgalamb búgásának meg ez az oszlopos öreg erdő, hol az orgonáló hangok úgy szállnak az élő boltívek alatt, mint a zsolozsma.
Búgott a galamb a templomi csendben. Talán párját hívta, talán az apróságoknak énekelgetett a fészekbölcső felett ősrégi melódiákat, melyek hullámzottak a félhomályban, elhalkultak az oszloperdő útvesztőiben, és elhaltak a szakadékok síkos árnyán.

142. oldal - Hollófészek (Lazi Könyvkiadó, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: fülemüle · galamb · nádirigó · ölyv · sárgarigó · varjú
>!
Cicu

Beteg a Tél. Nagyon beteg. Olyan, mint az öregember: reszkető, könnyen síró, messze néző.
Búcsúzik a Tél.
Nappal már alig látni. Csak éjjel jár, mint a beteg, aki a nappalt átalussza, de a sötétben papucsot húz, és elmotoszkál a szobában, hogy ne legyen olyan hangos az óra, és ne legyen olyan rettenetesen mély a csend.
Olyan a Tél, mint a haldokló, akinek várnak a halálára. A rokonság összenéz, és a szemekben az van:
– Végrendelet nincs, minden a mienk…
A Tél ezt tudja, és búcsúzik. De csak éjjel. Öregesen járja az erdőt, és megsimogatja a fákat, melyek most ébredeznek:
– Nono, kis fák. Miért borzongtok? Nem voltam szigorú hozzátok… Ezt emlékbe hagyom…
És keze nyomán dér hull a fákra, melyet azok reggel leráznak. Nem kell az öregember ajándéka senkinek.
A fagyzugokban, északi dombtetőkön ott hevernek régi hórongyai. Piszkosan, tépetten. Nem mos, nem varr az öregemberre senki. Minek? Úgyis meghal… Mindenki tudja.
Tudja a nap, tudja a szél, és tudják a felhők, akik szolgái voltak, és most széthordják utolsó rongyait, és komiszkodnak az öregúrral, akár az emberek. Talán ők is tudják, hogy: a kidőlt keresztnek senki nem köszön.

42. oldal, Elmegy a Tél (Lazi, 2010)

>!
padamak

Lám, jó: jónak lenni! Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, mindent visszakap az ember: az ütést is, meg a simogatást is.

46. oldal - Elmegy a tél (Lazi Könyvkiadó, 2005)

>!
Cicu

A régi pár pedig – miután a kis gólyák alapját lerakta – tatarozni kezdte a fészkét. Ezt onnét tudom, hogy emberem egyik reggel mély meggyőződéssel szidta a gólyák le- és felmenő minden nemzetségét, mert hogy: elviszik egy szálig a fészkünket…
Ebből látható, hogy nekünk is van fészkünk, nemcsak a gólyáknak. Ez – hogy úgy mondjam – egy privát fészek. Építése három éve kezdődött. Mindig szerettem volna udvarom táján gólyafészket, mert részint – szakértők szerint – ilyen házba nem üt a mennykő, részint pedig a gólyafészek a békesség és a konzervatív, csendes jólét jele… Mennykőmentesség és csendes jólét egy gólyafészekért – igazán megéri!
Három éve tehát feltettünk egy rossz kocsikereket istállónk ormára, mert a gólyaszakértők szerint nincs az a gólya, amely az ilyen kerék felett elrepüljön komoly fészeképítő szándék nélkül.

69. oldal, Április (Lazi, 2010)


Hasonló könyvek címkék alapján

Mess Béla: Erdőzúgás, olykor puskalövéssel
Bors Richárd: Avarpaplan
Fésűs Éva: Kukkantó manó és a Kerekerdő titkai
Csukás István: Erdőben jártam
Varró Zsuzsa – Varró Dániel: Áfonyka
Schmidt Egon – Veres László: Az erdők élővilága
Ákossy Eszter: A Szeléndekhamari erdő titkai
Zelk Zoltán: Száll az erdő
Schmidt Egon: Erdőn-mezőn nyitott szemmel
Horváth Mónika: Mesél az erdő