„Az én igazi elemem a köd, színes vagy borús párák, az ólmos őszi eső, a hosszú téli alkonyatok és sűrű esték” – vallja magáról az író. Fekete István írásainak egy része a gyermeki élményvilágból, az elsüllyedt falusi életből fakad. Úgy mutatja be szülőföldjét, ahogy gyerekszemmel nézte, egyszrű eseményeiben is örök csodákra ámulva. Novelláinak hősei „kétkezi” emberek, harangozók, csizmadiák, kocsisok, pásztorok, bakterok, zsellérek, elsősorban pedig gyerekek. A másik világ, ahonnan a legszívesebben merít: a természet. Az író megbonthatatlan harmóniában élt vele, megfigyelte, ellesse titkait. Írásainak természetfestő erejét, hitelességét természetismeretének tulajdonította: „hogy az erdőt megszeressük, ismernünk kell fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait és a sok színt, hangot, az állatok mozgását, életrendjét, természetét, az erdő minden lakójának ősi törvényét”. A természet azonban nemcsak növény- és állatvilág, hozzá tartozik az idő örök mozgása, évszakok… (tovább)
Ködös utak 22 csillagozás
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 3
Most olvassa 6
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 17
Kiemelt értékelések
A novellák többségével már jó ismerősként üdvözöltük egymást, a göllei történeteket most is szívesen olvastam, a vadászatról szóló novellák már nem annyira kerültek közel a szívemhez, de azért ezeket is szerettem olvasni. Az összeállítás végén található kisregények nagy részét is már ismertem, de volt közte kettő, amivel még nem találkoztam, talán ezek tetszettek a legjobban. Egyébként is szívesebben olvastam most ezeket a kisregényeket, mint a rövid történeteket, úgy látszik, hogy a Fekete István-életművet egy nagyobb lélegzetű regénnyel kell folytatnom:) Nem esik nehezemre, mert az író mindig elvarázsol, nem véletlenül örök kedvencem.
Megfogadva @encus625 tanácsát jó sokáig olvas(gat)tam ezt a remek kötetet, más könyvekkel párhuzamosan is. A sok szép leírás és élmény-megírás mellett most két kisregény nyerte el különösen a tetszésemet: a Tavasz és a Cí-nyi remek állat-ember sorsokat megmutató két írás volt. Talán középtájon hagytam volna ki néhány elbeszélést az ismétlődő motívumok miatt.
A könyvet 200 Ft-ért vettem a helyi könyvtár kiárusításán és nagyon örültem neki, amikor megvettem.
A kisregények nagy részét már korábban olvastam, azokat most nem olvastam újra (csak az olvasatlanokat). A novellák között is sok ismerős volt, az Őszi vásár c. kötetből. Nekem a Gölle részben lévők jobban tetszettek, a Erdő-mezőben sok vadászós novella volt, azokat annyira nem szívleltem. Viszont feltűnt Matula bácsi néhányszor!
Óriási természetszeretet és természetismeret volt az íróban. Szép lassan éri meg olvasni ezt a kötetet is, naponta csak pár történetet.
Ha Fekete István-válogatás, akkor ez!
Igaz, hogy a teljesség igénye nélkül – mert megpróbálták ezután mindet összerakni, tematizálva, időrendben és sok egyéb objektív meg szubjektív szempont szerint egybegyűjteni és kötetenként kiadni –, de mégis átfogó rálát(tat)ással EGY kötetben az összes olyan elbeszélés, ami jellemzően feketeistvános, ráadásul itt még kapunk öt kisregényt is.
Szóval, ha Fekete Istvántól EGYETLEN művet lehetne
saját tulajdonba beszerezni (néhanapján vagy rendszeresen fellapozni, bele-beleolvasni, hangulat- és kedvkeltőnek elmerengeni…),
másoknak javasolni (kedvcsinálónak, ráláttatónak, megszerettetőnek…),
lakatlan szigetre magammal vinni (a Biblia mellé emberismertetőnek és természetleírónak…),
akkor ez lenne az. Mindenkinek ajánlom! Én a 2020-as második hullám idején olvasgattam végig (csak Ci-Nyi, a vidám(ító) kisegér csusszant át 2021-re).
Olyan ez a könyv, mint valami végtelen folyam, andalító, de nem lehet elunni mégsem.
Népszerű idézetek
Matula arcára nagyobb indulatok sem ültek ki. Egyszer a vihar megszorított bennünket a nádasban, s egy kunyhóban vártuk az idő jobbra fordulását. Közben a mennykő ugyancsak szorgoskodott körülöttünk. Olyan félelmetes hördülésekkel vágott le hol itt, hol ott, hogy sziszegve kapkodtam a fejem. Még idevág!… – szorongtam.
– Abíz meglehet – bólintott Matula, jelezve, hogy ezellen nincs orvosság, de mindjárt megnyugtatott, hogy a komáját is megvágta az istennyila, de még ma is él. Beszélni ugyan nem tud azóta a koma, meg a farát kicsit félre hordja, de „amúgy” semmi baja nincs…
388. oldal, Berekben (Szépirodalmi, 1979)
A temető csendjében elfullad az emberi szó, és a halottak nem kíváncsiak, hogy miket hazudnak az élők.
450. oldal
[…] aztán én sose voltam olyan fára mászkáló. Szédültem.
– A pipától nem szédül, Matula bácsi?
– Azt nem fán szíja az ember…
393. oldal
Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség országútján.
419. oldal
Szeretem a könyvet. Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak ki előttem. A történelem regény volt, a földrajz útleírás, az olvasókönyv pedig muzsika.
447. oldal
Én megöltem a nyulat, a fácánt, a karvalyt, én nem vagyok gyilkos? Nem, én vadásztam. A karvaly megöli a rigót, mert éhes, a karvaly útonálló gyilkos. Ez csak világos?
A róka megfogja a nyulat, mert fiai vannak, ezért „vörös hóhér” a neve. Az ember halomra mérgez fűt-fát, ez egyszerűen „tisztogatási akció”.
Köd van körülöttem. Álmos, szürke, földi felhők, és csodálatos, milyen tisztán látom az ember igazságtalanságát.
433. oldal
Kitanult öreg csont volt a derék Fergeteg, fogára kapta a zablát, nyerített egyet vidám gyönyörűséggel, mintha trombita zendült volna gyülekezőre, aztán olyan vágtába csapott, hogy egy szót se szólhattam a gyorsaság ellen.
Irány: hazafelé!
Leugrani most már nem mertem. Ráhasaltam a ló nyakára, s csak ijedt ködön át láttam a felém rohanó falut, az egymásnak eső házakat, szétrebbenő libasereget, a meghökkent embereket, akik riadtan néztek az utánunk gomolygó porfelhőbe, mintha tűzvész hírét hoztuk volna.
Fergeteg ívben kanyarodott a kapunk elé, én pedig arra gondoltam: otthon van-e az apám! Ma sem tudom, hogy az öreg huszárló látta-e, hogy a kapu zárva van, vagy parádés megállást akart produkálni, mert a kapu előtt megtorpant, mint a cövek.
Én pedig – akár a hulló csillag – át a ló fején, át a kapun, és nagy puffanással hasra, mint a béka, egyenesen apám lába elé. Indult valahova éppen.
Nem éreztem semmi fájdalmat, csak rettenetesen ijedt voltam, s a kapuban a ló nyihogott.
– Megjöttél, kisfiam? – mondta apám csekély érdeklődéssel. – Majd nyisd ki a kaput, ha “kiheverted magad”. A ló is be akar jönni…
Apám (91-92. oldal)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Oscar Wilde: A canterville-i kísértet 91% ·
Összehasonlítás - Lelkünkből, szeretettel 97% ·
Összehasonlítás - Nina Collins: A legszebb ajándék 96% ·
Összehasonlítás - Ellyne: Lydia & Gabe 97% ·
Összehasonlítás - Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex 94% ·
Összehasonlítás - Koós Patrícia (szerk.): Jégvirágok 99% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: Téli utazás 94% ·
Összehasonlítás - Alyona Crower: A parasztleány aranya 94% ·
Összehasonlítás - Nina Collins: Az őrangyal 93% ·
Összehasonlítás - Bodnár Alexandra – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh! 92% ·
Összehasonlítás