Kele 307 csillagozás

Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele

Megsebesül egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár – ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házörző kutya, a csacsi és a ló meg a tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, szilajul gyanakvó gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében. Az ötödik kiadásban megjelenő könyvet Csergezán Pál illusztrációi díszítik.

Eredeti megjelenés éve: 1955

Tagok ajánlása: 20 éves kortól

>!
Móra, Budapest, 2015
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634151388 · Illusztrálta: Bakai Piroska
>!
Móra, Budapest, 2011
244 oldal · ISBN: 9789631189254 · Illusztrálta: Bakai Piroska
>!
Móra, Budapest, 2011
194 oldal · ISBN: 9789631191066 · Illusztrálta: Bakai Piroska

13 további kiadás


Enciklopédia 21


Kedvencelte 50

Most olvassa 6

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Fekete István: Kele

Fekete István Kele c. regénye egy gólya egy évét kíséri végig, akit suhancok megsebesítenek, ezért nem tud együtt szállni a csapattal a nagy költöző-útra. Itthon marad, s várja az elmúlást – mert önmagán nem tud segíteni – de szerencsére, az ember – aki mindenkin tud segíteni, csak magán nem – segít rajta, s így túléli az elgennyesedő sebet, a Rosszat, a hideget, az élelemhiányt. A Szabadok csapatának tagja összebarátkozik a falusi udvar lakóival, elsősorban a szamárral és a kutyával, akikkel hosszan a pajtába kerül összezárva, de a többiek is el- és befogadják, s akik közt esztendőre nagy tiszteletet vív ki, mert amikor „Kele kalapácsa koppint” – az mindenki számára tanulságos… Megbarátkozik az Emberrel és a végére odáig jut, hogy segíteni is tud neki, majd a következő Nagy Útra induláskor már vezetheti a csapatot.
De nemcsak Kele megható története ez a regény, hanem az egész falu organikus, természetbe illeszkedő ábrázolása is, ahol életek, halálok, szerelmek, szerelemféltések, természetszeretet és elsősorban barátság – azok az érzések, melyekről apró mozzanatokból tudósításokat kapunk. S az állatok, akik az Ember közelében élnek és folyamatosan tanulnak a látottakból jutnak arra a következtetésre, hogy nem értik, egyszer miért így, máskor miért úgy viselkedik az ember, magatartását mi vezérli, ha nem az ő mindenható természeti Törvényük?
Fekete István természetábrázoló stílusa felülmúlhatatlan. Az érzékletesen, színesen ábrázolt állati és emberi karakterek is igen összetettek, ahogy magunk sem csak fehér-feketék vagyunk. A tájleírások, a természet erőinek működése mind-mind oly részletesen, s érzelmekkel teli módon felvázolt, hogy az ember szinte jobban látja maga előtt a baromfiudvar életét, mintha televíziót nézne, mert ebben az olvasott képben az apró részletekre is ránagyítanak.

3 hozzászólás
Ibanez P>!
Fekete István: Kele

„… a napnak már csak vörös emléke hunyorgott az ég alján, de a kertek öreg fái alatt, a falu végi gyepűk zugaiban, a nádas árnyán, puha, nagy kazlak mellett ott osont már a Sötétség kisebbik szolgája, a Szürkület.”

Ismét egy nagyszerű Fekete-mű, amelyben most Kelét, a megsérült gólyát követhetjük nyomon. No nem csak őt, hanem a téli átmeneti szálláshelyének, Bertinek és Ribizke bácsinak a portáján élő állatokét: kacsák, libák, csirkék, Csám malac, Miska szamár és Bujtás Vahur kutya, valamint Mú a tehén és Patak a ló és a betérő állatok, köztük főleg Hú, a bagoly sorsát is, valamint a közeli rétek és nádas Szabadjainak életét is. A kötetben főként a Miska-Vahur-Kele hármast követhetjük nyomon, a végétől eltekintve spoiler nekem nagy kedvencem lett egyből Miska, annyira jópofa, ravasz egy dög volt :-D

"- Miska! – És krákogott.
– Miska úgy nézett a derengő ég felé, mint egy csillagász, akit a földi dolgok nem érdekelnek.
– Miskaa!
Miska megszagolt egy szalmaszálat, figyelmesen meg is nézte, mintha azt mondta volna: – Az éjjel ezt nem is láttam. Hiába, romlik a szemem.
– Miska, a kukacok essenek beléd, hát veled már nem lehet boldogulni ostor nélkül?
Miska határtalan undorral, de csak úgy mellékesen tápászkodott fel. Állt még egy kicsit, mint aki nem parancsra megy, aztán odaballagott a kordé elé, és szépen beállt a heylére. Ostor – az más.

Főleg amikor megjátszotta, hogy beteg a lába, hát még ilyen zsiványt :-D
" – Becsapott?
– Be, a kutya! Hát ilyent még nem értem, János bátyám. Reggel még bot-sánta, kötözöm, pátyulom, sós kenyér, istennyila; most nemrég kinézek, azt hiszem megbolondultam. Csak nézem, mondom magamban: észnél vagy, Berti? Játszik a kutyával, forog, mint egy cirkuszló…aztán, amikor észrevett, csakleereszti fülit-farkát… a disznó!"

:-D A történetben ősztől, ahogy Kele nem tud társaival délre vonulni, a következő vonulásig követhetjük a kis tanya lakóinak sorsát. A legszomorúbb a jégesős vihar volt, amely nemcsak a vadon élő állatokban tett kárt, de az emberi oldalon is halált okozott. Így jó azonban, az író ebben a történetben is megmutatja a körforgást, hol túléli az állat, hol más eledelévé válik, s van, hogy a ragadozó sem ússza meg. Mindenkinek van kitől tartania, még a gólyáknak is. Szegény Hú kicsit halálmadárrá vedlett a történetben, noha jó tanácsai voltak, de sosem bírt magával, szeretett negatív jóslatokba bocsátkozni.

„A patak vizében nincs most fény, nincs benne árnyék, nincs benne semmi, csak reménytelen, sárga iszap. Áll a két gólya a parton, mozdulatlanok és némák. Temetnek.”

Nagyon szépen írja le az író nemcsak az évszakok váltakozását, hanem az állatok egymással szembeni harcait, valamint gondolataikat, a fajtájukról való tudnivalókat is. A kötet végén a szabadságvágy egyre erősödik Kelében, s a tavasz egyéb változásaival a régi baráti kör is szétszakad, így marad magára – egyelőre – Miska, amit sajnáltam tényleg, noha Kele jól rámutatott barátjánál, hogy nemcsak ő az „önző”, hanem Miska is, hiszen minden állat azt szeretné, ami neki jó.

Kele történetéről egy madármentő ismerősöm jutott mindig eszembe, aki több sérült gólyát is felnevelt már, egyikük évről évre visszajár hozzájuk, hogy ott, náluk neveljék fel az újabb fiókákat. Szóval az én fejemben a következő évben Kele is visszatért és talán Ribizkéék kéményéhez épített magának fészket :-D Nagyszerű történet, sok-sok tanulnivalóval (és törne le a keze annak, aki „csak úgy” gólyára lődöz…).

Roszka>!
Fekete István: Kele

Ez a történet valami gyönyörűségesen van megírva! Olvasás közben még el is hiszem, hogy az állatok is beszélnek, és meg is értem őket! De nem csak az állatokról szól a történet, hanem két öreglegényről is, akik szeretik az állatokat, szinte szimbiózisban élnek velük. Még akkor is, ha néha odacsapnak.

Chöpp P>!
Fekete István: Kele

A kedvencem. Kb. háromszor olvastam gyerekkoromban. Volt, hogy csak úgy kinyitottam valahol és elkezdtem olvasni.

1 hozzászólás
robinson P>!
Fekete István: Kele

Nagy kedvenc, barátság, elmúlás és az állatok mellett az ember. Megérne egy újraolvasást.

Gyöngyi69>!
Fekete István: Kele

Kész feltöltődés Fekete István könyveit olvasni, minden sorából árad az ÉLET szeretete, ami állandóan ott lüktet körülötte, legyen szó akár a legkisebb parányi élőlényről. Együtt él azzal, ami körülveszi: a hajnallal és az estével, az esővel, és a forró napsütéssel, az emberekkel és az állatokkal. Nem csak nézi, de látja, tapintja, szagolja, minden érzékszervével érzékeli azt, ami körülveszi őt. Szerencsénkre mindezt gyönyörűen el is tudja mesélni nekünk, s akik hasonlóan meg tudják látni az őket körülvevő apró csodákat, abban az élményben részesülhetnek, hogy Fekete István sorait olvasva, szinte érezhetik a ropogó havat talpuk alatt, a nyári perzselő forróságot a bőrükön, szagolhatják Ágnes levesének illatát, izgulhatnak, hogy Kele átvészeli-e a telet az istállóban, a tuskón állva, és még számtalan dolgot sorolhatnék. Fekete István állatszeretetre tanít, ismereteket sző mondanivalójába, bölcsen szól csodás megmenekülésről, tragédiáról és elmúlásról. Az emberi gyarlóságainkkal felruházza állat szereplőit, s jókat kacaghatunk, vagy szörnyülködhetünk – önmagunkon.
Ha egyszer majd valamiért nem tudok kimenni a lakásból, és saját szememmel rácsodálkozni a természetre, nem fogom elfelejteni, hogy Fekete István könyveit kell kézbe vennem, és ezek olvasása valamennyire pótolni fogja a személyes élmény hiányát.

Habók P>!
Fekete István: Kele

Egyik legkorábban olvasott könyvem, azonnal kedvenc lett, és az is maradt. Rengetegszer újraolvastam, vagy csak egy-egy részt kerestem meg benne. Ez az a könyv, amit nem olvastam más szemmel, amikor már felnőttem. Jó, persze, az emberek egymás közti viszonya, ahhoz érni kellett – de az állatok, az erdő, a vándorlás, a fiókák, az évszakok, a vihar, az mind maradt ugyanaz az élvezet, mint amit először kaptam a regénytől.

Lahara IP>!
Fekete István: Kele

Tíz éves voltam, amikor egyszer elolvastam. Nem nagyon rémlik semmi, csak az, hogy nagyon hosszú ideig tartott, és, hogy sok része volt, amit untam.
Most, tizenkilenc évvel később újraolvastam, és rá is jöttem, mi nem tetszett akkor. Akkoriban nagyon kedveltem az állatos könyveket, jobbára csak azokat. A Ci-Nyi, a Vuk és a Csí után valami hasonlóra vágytam, és ez a könyv félig állatokról, de félig emberekről is szól, és tíz évesen bizony nagyon untam az emberek történetét, pedig jó is volt az, főleg, mert a végére már nagyon untam Miska örökös sértődéseit. Egészen tavaszig pedig azt gondoltam, hogy Bujtár kan kutya.
Míg olvastam, nagyokat nevettem León az öleben, Miska bosszúállásain, a leírásokon és jellemzéseken, és elolvadtam a táj szépségétől.

Bazil P>!
Fekete István: Kele

Mint a Micimackó*, vagy a Nils Holgersson, vagy a Dzsungel könyve, vagy… és itt tessék tetszés szerint folytatni a sort a személyes kedvencekből, néhány világirodalmi jelentőségű mesével.
Persze lehetne elemezgetni, mennyire volt ez 1955-ben aktuálpolitikai hitvallás, és mennyire az alkalom szülte kényszer, hogy az írója több évnyi hallgatás után, végre megszólalhasson.
Én nem elemezgettem, csak olvastam. Sánta Gábor azonban megtette**, és jól jellemzi a könyvről alkotott véleményét, a Kele-tanulmány mottójául választott idézet: "Megbomlott az ősi rend, ennek csak rossz vége lehet…”
A stílus élvezete, a finom humor, a bölcs meglátások és a történet nyomon követése mellett csak úgy, szinte mellékesen éreztem, hogy mekkora ereje van ennek a prózának. Olyan masszív és stabil alapra épül, hogy neki lehet dőlni olvasás közben, olyan, mint valami jó zene, ahol megvan a ritmus és a basszus, ott nagy baj már nem lehet.
Adja magát a magyar falu és a benne élők bemutatása, állatok és emberek, növények és évszakok, és minden forog és változik, mint mindig is…
Fekete István a magyar falu tablóját festi meg, teszi elénk oly gyönyörűen, és mégis oly közérthetően és kicsinek-nagynak könnyen befogadható nyelven, a magyar falu kedves madaráról, a gólyáról.
Kicsik és nagyok – olvassátok!

* @tgorsy értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/12716
** Sánta Gábor: Fekete István – Tanulmányok 1. „A gólyák életében nincs regény” (Kele) 135-163. oldal

Felixa P>!
Fekete István: Kele

Szerintem nem tudok újat mondani azok számára, akik legalább annyira kedvelik Fekete István könyveit, mint én. Újfent egy remek olvasmányélménnyel gazdagodtam, amit lehet, hogy nem így értékeltem volna akkor, ha gyermekfejjel olvasom.
Egyszerűen elvarázsolt, általa teljesen kiszakadtam a hétköznapok gondjaiból, tökéletesen kikapcsolt, újraélhettem a falusi gyermekkoromat és ezáltal mosolyt csalt az arcomra.
Olyan élményt nyújtott, amit csak Fekete István képes megadni az olvasói számára.
Természetesen a könyvet az ember- és állatszeretet hatja át, a festői tájleírások, a dolgos mindennapok egy falu életében mind-mind visszavonhatatlan pozitív benyomást keltenek az olvasóban.
Az állatok megszemélyesítése, kommunikációja, kölcsönös szükségük egymás iránt valami fantasztikusan jelenik meg a lapokon. Az ő szemszögükből látni az évszakokat, a természetet, az udvart nagyon szórakoztató és lenyűgöző.
Szeretem Fekete István írásait, mert egyszerre állatbarát és természetközeli.


Népszerű idézetek

psn>!

Csendet rakott a hó a tájra, nagy, fehér csendet, és ennek a csendnek hátán pengve táncolt a szánkók csengőinek gyöngyöző kacagása.

Kapcsolódó szócikkek: csend ·
1 hozzászólás
psn>!

Amikor elült a por, a napnak már csak vörös emléke hunyorgott az ég alján, de a kertek öreg fái alatt, a falu végi gyepűk zugaiban, a nádas árnyán, puha, nagy kazlak mellett ott osont már a Sötétség kisebbik szolgája, a Szürkület.

Evione>!

… de ki kívánja a sok ostobától, hogy megértse a kevés okost?

114. oldal

ReeLee>!

Ami nincs, az nem fájhat, legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot.

damaru>!

– Babona, persze hogy babona, ámbár lássa-e, mikor nekem foghajmával gyógyította öreganyám a lábam, az öreg doktor majdhogy tűzre nem tett bennünket, most meg kisütötték, hogy a foghajma mégiscsak orvosság. Úgy van az, tuggya, hogy amíg a szegényember tudja, addig babona, amikor meg a doktorok, akkor okosság.

Kapcsolódó szócikkek: babona
psn>!

– Meg kell hagyni, szépen fut ez a Paták.
Miska szeme kajánul csillogott.
– Vahur, a futás sose lehet szép. Szép a kényelmes, lassú baktatás, de legszebb a heverés. Ezt jegyezd meg magadnak.

Habók P>!

„,minden kakukknak megvan a maga édes mostohája, és olyan színű tojásokat tojik mindig, mint az a madárfajta, akinek fészkében ő is született. A kakukkfi mérhetetlenül falánk, felnevelésére egész család kell, ezért a kakukk egy fészekbe csak egy tojást csempész. Szegény kis madárpár meg van áldva azzal az eggyel is. Egy tojás az egyikbe, egy a másikba, amíg el nem fogy, aztán: Kakukk… kakukk… – és neveti a világot. De ez az egy tojás pár nappal előbb kel ki, mint az édesgyerekek tojásai, és a kakukk szédületes növekedésbe kezd. Sokkal nagyobb, mint a “testvérei”, magasabbra tartja a száját, és majdnem minden falat az övé. Nő, nő – a szegény kis szülők talán még büszkék is rá, és lassanként kiszorítja az igazi testvéreket a fészekből. Ez pedig a pusztulás maga. Egy kakukkfi felnevelése három-négy kismadár vesztét jelenti. pedig, ha szárnyra kapott, feléje se néz többé a szülőknek, akiknek törvényes utódait régen megették a hangyák a fészek tövében.
Ezek után kellő haraggal kellene a kakukkra gondolnunk, ami azonban nem lenne igazságos, mert az az egy kakukk lényegesen több hasznot tesz az erdőnek, mint az elpusztult három-négy kisebb madár.
A kakukk az egyetlen madár, amely minden hernyót elpusztít, tűhegynyit és ujjnyit egyaránt. Nem nézi, hogy borotvált-e, vagy olyan szőrös, mint Ribizke vasárnap reggel borotválkozás előtt. (Ribizke csak egyszer borotválkozik hetenként, előzőleg hangosan csattogtatva a szíjon a borotvát, és a kemény szakáll sercegése kihallatszik a pitvarba.)
A kakukk a szőrös hernyók egyedüli pusztítója, különlegesen nehéz munkát végez, jogos tehát, hogy valahol könnyítést is kapjon, és ezt meg is kapja.
Ne haragudjunk hát rá, mert olyan, mint a bohém, aki sok láthatatlan szőrös hernyót lenyel azért, hogy bohém lehessen, és az emberek ezt nem tudják, csak irigylik, mert csak a vidám kakukkszót tudják belőle, ám azt se értik.

2 hozzászólás
esztie>!

Beteg vagy, Miska, mert más van a szívedben, és más a nyelveden.

psn>!

– Hajaj – nyelte Ribizke a levest, melynek aranyló színe alatt ízletes kolbász-zátonyok bújócskáztak –, hajaj, régi igazság, hogy még az ember feje is a gyomrához igazodik. Ha a kazán rendben van: megy a masina…

Habók P>!

– Aztán meg azt is mondják az öregek, hogy amelyik házon a góla fészkel, abba nem üt a ménkű.
– Babona! – ugrott vissza Ribizke a piacról.
– Babona, persze hogy babona, ámbár lássa-e, mikor nekem foghajmával gyógyította öreganyám a lábam, az öreg doktor majdhogy tűzre nem tett bennünket, most meg kisütötték, hogy a foghajma mégiscsak orvosság. Úgy van az, tuggya, hogy amíg a szegényember tudja, addig babona, amikor meg a doktorok, akkor okosság.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Szász Imre: Basa
Sheila Burnford: Hihetetlen történet
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Mándy Iván: Csutak és a szürke ló
Holdas Sándor: Különös vadászat
Szigeti Kovács Viktor: Először volt az erdő
Szigeti Kovács Viktor: Lúna gyermekei
Lányi György: Állatkedvelők kézikönyve
Kántor Kata: Az ékszerrablók nyomában