Kele 271 csillagozás

Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele

Megsebesül egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár – ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házörző kutya, a csacsi és a ló meg a tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, szilajul gyanakvó gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében. Az ötödik kiadásban megjelenő könyvet Csergezán Pál illusztrációi díszítik.

Eredeti megjelenés éve: 1955

Tagok ajánlása: 20 éves kortól

>!
Móra, Budapest, 2015
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634151388 · Illusztrálta: Bakai Piroska
>!
Móra, Budapest, 2011
244 oldal · ISBN: 9789631189254 · Illusztrálta: Bakai Piroska
>!
Móra, Budapest, 2011
194 oldal · ISBN: 9789631191066 · Illusztrálta: Bakai Piroska

12 további kiadás


Enciklopédia 17


Kedvencelte 43

Most olvassa 5

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Fekete István: Kele

Fekete István Kele c. regénye egy gólya egy évét kíséri végig, akit suhancok megsebesítenek, ezért nem tud együtt szállni a csapattal a nagy költöző-útra. Itthon marad, s várja az elmúlást – mert önmagán nem tud segíteni – de szerencsére, az ember – aki mindenkin tud segíteni, csak magán nem – segít rajta, s így túléli az elgennyesedő sebet, a Rosszat, a hideget, az élelemhiányt. A Szabadok csapatának tagja összebarátkozik a falusi udvar lakóival, elsősorban a szamárral és a kutyával, akikkel hosszan a pajtába kerül összezárva, de a többiek is el- és befogadják, s akik közt esztendőre nagy tiszteletet vív ki, mert amikor „Kele kalapácsa koppint” – az mindenki számára tanulságos… Megbarátkozik az Emberrel és a végére odáig jut, hogy segíteni is tud neki, majd a következő Nagy Útra induláskor már vezetheti a csapatot.
De nemcsak Kele megható története ez a regény, hanem az egész falu organikus, természetbe illeszkedő ábrázolása is, ahol életek, halálok, szerelmek, szerelemféltések, természetszeretet és elsősorban barátság – azok az érzések, melyekről apró mozzanatokból tudósításokat kapunk. S az állatok, akik az Ember közelében élnek és folyamatosan tanulnak a látottakból jutnak arra a következtetésre, hogy nem értik, egyszer miért így, máskor miért úgy viselkedik az ember, magatartását mi vezérli, ha nem az ő mindenható természeti Törvényük?
Fekete István természetábrázoló stílusa felülmúlhatatlan. Az érzékletesen, színesen ábrázolt állati és emberi karakterek is igen összetettek, ahogy magunk sem csak fehér-feketék vagyunk. A tájleírások, a természet erőinek működése mind-mind oly részletesen, s érzelmekkel teli módon felvázolt, hogy az ember szinte jobban látja maga előtt a baromfiudvar életét, mintha televíziót nézne, mert ebben az olvasott képben az apró részletekre is ránagyítanak.

3 hozzászólás
>!
Chöpp 
Fekete István: Kele

A kedvencem. Kb. háromszor olvastam gyerekkoromban. Volt, hogy csak úgy kinyitottam valahol és elkezdtem olvasni.

1 hozzászólás
>!
robinson P
Fekete István: Kele

Nagy kedvenc, barátság, elmúlás és az állatok mellett az ember. Megérne egy újraolvasást.

>!
Gyöngyi69
Fekete István: Kele

Kész feltöltődés Fekete István könyveit olvasni, minden sorából árad az ÉLET szeretete, ami állandóan ott lüktet körülötte, legyen szó akár a legkisebb parányi élőlényről. Együtt él azzal, ami körülveszi: a hajnallal és az estével, az esővel, és a forró napsütéssel, az emberekkel és az állatokkal. Nem csak nézi, de látja, tapintja, szagolja, minden érzékszervével érzékeli azt, ami körülveszi őt. Szerencsénkre mindezt gyönyörűen el is tudja mesélni nekünk, s akik hasonlóan meg tudják látni az őket körülvevő apró csodákat, abban az élményben részesülhetnek, hogy Fekete István sorait olvasva, szinte érezhetik a ropogó havat talpuk alatt, a nyári perzselő forróságot a bőrükön, szagolhatják Ágnes levesének illatát, izgulhatnak, hogy Kele átvészeli-e a telet az istállóban, a tuskón állva, és még számtalan dolgot sorolhatnék. Fekete István állatszeretetre tanít, ismereteket sző mondanivalójába, bölcsen szól csodás megmenekülésről, tragédiáról és elmúlásról. Az emberi gyarlóságainkkal felruházza állat szereplőit, s jókat kacaghatunk, vagy szörnyülködhetünk – önmagunkon.
Ha egyszer majd valamiért nem tudok kimenni a lakásból, és saját szememmel rácsodálkozni a természetre, nem fogom elfelejteni, hogy Fekete István könyveit kell kézbe vennem, és ezek olvasása valamennyire pótolni fogja a személyes élmény hiányát.

>!
Lahara ISP
Fekete István: Kele

Tíz éves voltam, amikor egyszer elolvastam. Nem nagyon rémlik semmi, csak az, hogy nagyon hosszú ideig tartott, és, hogy sok része volt, amit untam.
Most, tizenkilenc évvel később újraolvastam, és rá is jöttem, mi nem tetszett akkor. Akkoriban nagyon kedveltem az állatos könyveket, jobbára csak azokat. A Ci-Nyi, a Vuk és a Csí után valami hasonlóra vágytam, és ez a könyv félig állatokról, de félig emberekről is szól, és tíz évesen bizony nagyon untam az emberek történetét, pedig jó is volt az, főleg, mert a végére már nagyon untam Miska örökös sértődéseit. Egészen tavaszig pedig azt gondoltam, hogy Bujtár kan kutya.
Míg olvastam, nagyokat nevettem León az öleben, Miska bosszúállásain, a leírásokon és jellemzéseken, és elolvadtam a táj szépségétől.

>!
Bazil P
Fekete István: Kele

Mint a Micimackó*, vagy a Nils Holgersson, vagy a Dzsungel könyve, vagy… és itt tessék tetszés szerint folytatni a sort a személyes kedvencekből, néhány világirodalmi jelentőségű mesével.
Persze lehetne elemezgetni, mennyire volt ez 1955-ben aktuálpolitikai hitvallás, és mennyire az alkalom szülte kényszer, hogy az írója több évnyi hallgatás után, végre megszólalhasson.
Én nem elemezgettem, csak olvastam. Sánta Gábor azonban megtette**, és jól jellemzi a könyvről alkotott véleményét, a Kele-tanulmány mottójául választott idézet: "Megbomlott az ősi rend, ennek csak rossz vége lehet…”
A stílus élvezete, a finom humor, a bölcs meglátások és a történet nyomon követése mellett csak úgy, szinte mellékesen éreztem, hogy mekkora ereje van ennek a prózának. Olyan masszív és stabil alapra épül, hogy neki lehet dőlni olvasás közben, olyan, mint valami jó zene, ahol megvan a ritmus és a basszus, ott nagy baj már nem lehet.
Adja magát a magyar falu és a benne élők bemutatása, állatok és emberek, növények és évszakok, és minden forog és változik, mint mindig is…
Fekete István a magyar falu tablóját festi meg, teszi elénk oly gyönyörűen, és mégis oly közérthetően és kicsinek-nagynak könnyen befogadható nyelven, a magyar falu kedves madaráról, a gólyáról.
Kicsik és nagyok – olvassátok!

* @tgorsy értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/12716
** Sánta Gábor: Fekete István – Tanulmányok 1. „A gólyák életében nincs regény” (Kele) 135-163. oldal

>!
Felixa P
Fekete István: Kele

Szerintem nem tudok újat mondani azok számára, akik legalább annyira kedvelik Fekete István könyveit, mint én. Újfent egy remek olvasmányélménnyel gazdagodtam, amit lehet, hogy nem így értékeltem volna akkor, ha gyermekfejjel olvasom.
Egyszerűen elvarázsolt, általa teljesen kiszakadtam a hétköznapok gondjaiból, tökéletesen kikapcsolt, újraélhettem a falusi gyermekkoromat és ezáltal mosolyt csalt az arcomra.
Olyan élményt nyújtott, amit csak Fekete István képes megadni az olvasói számára.
Természetesen a könyvet az ember- és állatszeretet hatja át, a festői tájleírások, a dolgos mindennapok egy falu életében mind-mind visszavonhatatlan pozitív benyomást keltenek az olvasóban.
Az állatok megszemélyesítése, kommunikációja, kölcsönös szükségük egymás iránt valami fantasztikusan jelenik meg a lapokon. Az ő szemszögükből látni az évszakokat, a természetet, az udvart nagyon szórakoztató és lenyűgöző.
Szeretem Fekete István írásait, mert egyszerre állatbarát és természetközeli.

>!
Habók P
Fekete István: Kele

Egyik legkorábban olvasott könyvem, azonnal kedvenc lett, és az is maradt. Rengetegszer újraolvastam, vagy csak egy-egy részt kerestem meg benne. Ez az a könyv, amit nem olvastam más szemmel, amikor már felnőttem. Jó, persze, az emberek egymás közti viszonya, ahhoz érni kellett – de az állatok, az erdő, a vándorlás, a fiókák, az évszakok, a vihar, az mind maradt ugyanaz az élvezet, mint amit először kaptam a regénytől.

>!
Hoacin
Fekete István: Kele

Ez a könyv is egy tökéletes példa arra, miért szeretem Fekete István írásait. Gyönyörűen írt, természettel teli, helyenként megmosolyogtató, helyenként tanulságos történet. Az állatok viselkedése, párbeszéde egymással teljesen valószerűen, hihetően van tálalva, emellett főszereplőink kész egyéniségek. Miska, a kötözködő, kópé szamár, és Bujtár, a lelkes, kissé balga eb barátjukká fogadják Kelét, a sebesült gólyát, aki eleinte idegenkedik az ember környezetétől, de lassan megbékél a helyzettel.
Eljön az ősz, kopasz ágak közt fütyül a szél és a napnak már csak vörös emléke hunyorog az ég alján, miközben a szamár csintalankodik, a ló henceg a felmenőivel, csendet rak a tél, és a hómezőkön fellobban a hideg fény. A hold fagyosan ásít, csintalankodnak az emberek is, Paták apja pedig versenyló volt. És érkezik a tavasz, amikor égre nevet a százszorszép, és visszatérnek a gólyák…
Tetszettek az állatos párbeszédek mellett a falubeli események is, a röpke jeleneteket az emberek életéből legalább akkora örömmel olvastam, mint Keléék napjait.
"– Csendesen – suttogta Ágnes –, ne verjük fel a gyerekeket. Meggyújtsam a lámpát?
– Mi a fenének, még azt hiszik, halottat virrasztunk.
– Gondoltam én is – mondta az asszony, és magában azt gondolta: “Visz már az ördög, Ágnes.” De azért odaült Pali mellé a padkára."
Az eltelt egy év állati karaktereink életében mind jelentős változásokat hoz. Kitart a barátság akkor is, ha itt az aranyhajú nyár, felébrednek az ösztönök, és a sötétségben puha párnáival oson az álom?
„Miska gyötrődően unatkozott. Néha bement ugyan az istállóba, hogy egy kis bajt keverjen, de Mu szerelmes volt borjába, Toró Patákba, és olyan szent békesség ült a szénaszagú csendben, hogy Miska hányni tudott volna, ha a szamár egyáltalán tudna hányni.”
És mindez át van szőve okos gondolatokkal, úgyhogy miközben az ember kíváncsian lapozza tovább a történetet, óhatatlanul elgondolkodik dolgokon, és bővíti az ismereteit. Teszemazt a kakukkok eltérő színű és méretű tojásainak okáról. Vagy csak egyszerűen magáról a Természetről. (És Paták Versenyló felmenőiről. :D)
"- Az én Törvényem azt mondja, hogy Miskának büntetést kellett volna kapnia, és – salátát kapott. Olyan ez, mintha Suó vágna rám, a halál, és egyszer csak Bruku lenne belőle, a galamb. Mármost hogy tudjam, hogy mikor változik Bruku Suóvá, hogy tudjam, melyiket kerüljem, melyik a veszedelem, melyik a jó? Az én Törvényem egyszerű, mert az sohase változik, mert bennünk van, mert…
– Azt hittem, Kele, te érted… – csapkodott farkával Miska.
– Mondtam már, hogy nem akarom érteni, mert úgy bujkálsz benne, ahogy akarsz, és mégis sötét. Akár megtartod, akár nem: lehet jó, és lehet rossz. Nem, nekem, Miska, ne magyarázd, mert nem érdekel, és oda se hallgatok."
És amit még szeretek Fekete István könyveiben: az a jóleső, nyugodt… békesség érzet.

>!
Éjjeli_bagoly
Fekete István: Kele

A Kele az ember és az állatok közötti kapcsolat regénye az utóbbiak szemszögéből tálalva. Ahogy többször is elhangzik: az embert nem lehet megérteni. Nem tudni, mi a szándéka: segíteni vagy elpusztítani. Elpusztítani. Súlyos egy szó, de mégis mi okból ölne az ember? Hát igen, ez egy komoly kérdés, és a válasz sem egyszerű. Ahány ember, annyi indíték. Van, aki kártevőként tekint az állatra, és pusztít, hogy megóvja az övéit. ( De mégis mi az emberé?) Viszont van olyan is, kinek számára az állat élete jelentéktelen; csupán szórakozásból gyilkol. Meg lehet-e bízni bárkiben is? Azt hiszem, hogy nem. Még akkor sem, ha megment. Az embert nem lehet megérteni.

A regényben Kele, a gólya egy évét szemlélhetjük, de mégis számomra Miska, a szamár volt a legmegdöbbentőbb jellem. Miska, akivel az ember csinált valamit. Még gyermekkoromban valaminek hatására – amire, sajnos, már nem emlékszem –, gyökeret vert bennem, hogy az állatok csakis őszinték lehetnek. Erre itt egy szamár, kinek viselkedése megcáfolta ezt a hitet. Hogy ez is ember műve lenne? Tönkreteszi a körülötte élőket is? Előfordulhat, hogy így van.
(És most az egyik legokosabb állatról beszélek, így ezentúl, ha valami arra vinne, hogy szamár jelzővel illessek valakit, vigyázni fogok, mert a végén véletlenül még megdicsérem.)

A regénnyel szerkesztés szempontjából már kevésbé voltam kibékülve. Azt hiszem túl sok volt a kitekintés. Fekete István mindenről szeretett volna írni, és egy-két mondatig meg is emlékezett számos más állatról, amik sehogy sem kapcsolódtak a történetbe. Így tett néhány emberrel is, és a sok kitérőtől igencsak szétesett a szöveg. (Az író általam eddig olvasott könyveire ez nem volt jellemző, így itt igencsak szembetűnt.) Az efféle elkalandozások nem tettek jót a kötetnek, azok számára viszont, kiknek első vagy egyetlen könyvük az írótól számos hasznos információt tartogathatnak.


Népszerű idézetek

>!
psn

Csendet rakott a hó a tájra, nagy, fehér csendet, és ennek a csendnek hátán pengve táncolt a szánkók csengőinek gyöngyöző kacagása.

Kapcsolódó szócikkek: csend
1 hozzászólás
>!
psn

Amikor elült a por, a napnak már csak vörös emléke hunyorgott az ég alján, de a kertek öreg fái alatt, a falu végi gyepűk zugaiban, a nádas árnyán, puha, nagy kazlak mellett ott osont már a Sötétség kisebbik szolgája, a Szürkület.

>!
Evione

… de ki kívánja a sok ostobától, hogy megértse a kevés okost?

114. oldal

>!
ReeLee

Ami nincs, az nem fájhat, legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot.

>!
damaru

– Babona, persze hogy babona, ámbár lássa-e, mikor nekem foghajmával gyógyította öreganyám a lábam, az öreg doktor majdhogy tűzre nem tett bennünket, most meg kisütötték, hogy a foghajma mégiscsak orvosság. Úgy van az, tuggya, hogy amíg a szegényember tudja, addig babona, amikor meg a doktorok, akkor okosság.

Kapcsolódó szócikkek: babona
>!
psn

– Meg kell hagyni, szépen fut ez a Paták.
Miska szeme kajánul csillogott.
– Vahur, a futás sose lehet szép. Szép a kényelmes, lassú baktatás, de legszebb a heverés. Ezt jegyezd meg magadnak.

>!
esztie

Beteg vagy, Miska, mert más van a szívedben, és más a nyelveden.

>!
Habók P

„,minden kakukknak megvan a maga édes mostohája, és olyan színű tojásokat tojik mindig, mint az a madárfajta, akinek fészkében ő is született. A kakukkfi mérhetetlenül falánk, felnevelésére egész család kell, ezért a kakukk egy fészekbe csak egy tojást csempész. Szegény kis madárpár meg van áldva azzal az eggyel is. Egy tojás az egyikbe, egy a másikba, amíg el nem fogy, aztán: Kakukk… kakukk… – és neveti a világot. De ez az egy tojás pár nappal előbb kel ki, mint az édesgyerekek tojásai, és a kakukk szédületes növekedésbe kezd. Sokkal nagyobb, mint a “testvérei”, magasabbra tartja a száját, és majdnem minden falat az övé. Nő, nő – a szegény kis szülők talán még büszkék is rá, és lassanként kiszorítja az igazi testvéreket a fészekből. Ez pedig a pusztulás maga. Egy kakukkfi felnevelése három-négy kismadár vesztét jelenti. pedig, ha szárnyra kapott, feléje se néz többé a szülőknek, akiknek törvényes utódait régen megették a hangyák a fészek tövében.
Ezek után kellő haraggal kellene a kakukkra gondolnunk, ami azonban nem lenne igazságos, mert az az egy kakukk lényegesen több hasznot tesz az erdőnek, mint az elpusztult három-négy kisebb madár.
A kakukk az egyetlen madár, amely minden hernyót elpusztít, tűhegynyit és ujjnyit egyaránt. Nem nézi, hogy borotvált-e, vagy olyan szőrös, mint Ribizke vasárnap reggel borotválkozás előtt. (Ribizke csak egyszer borotválkozik hetenként, előzőleg hangosan csattogtatva a szíjon a borotvát, és a kemény szakáll sercegése kihallatszik a pitvarba.)
A kakukk a szőrös hernyók egyedüli pusztítója, különlegesen nehéz munkát végez, jogos tehát, hogy valahol könnyítést is kapjon, és ezt meg is kapja.
Ne haragudjunk hát rá, mert olyan, mint a bohém, aki sok láthatatlan szőrös hernyót lenyel azért, hogy bohém lehessen, és az emberek ezt nem tudják, csak irigylik, mert csak a vidám kakukkszót tudják belőle, ám azt se értik.

2 hozzászólás
>!
Éjjeli_bagoly

A kakukk az egyetlen madár, amely minden hernyót elpusztít, tűhegynyit és ujjnyit egyaránt. Nem nézi, hogy borotvált-e, vagy olyan szőrös, mint Ribizke vasárnap reggel borotválkozás előtt.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kakukk
>!
Bla IP

A szárnyak újra meglendülnek, a fiatalok megérzik az öregek tudását, hogy mennyi van még ma vissza, felettük hidegen pompáznak a bárányfelhők, alattuk elnyúlnak a napközben hasas kis gomolyfelhők, a sárga tarlók megbarnulnak lassan, és az erdők zöldje fekete lesz, mint a közelgő éjszaka.

9. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sun-Mi Hwang: Rügy
Farley Mowat: Baglyok a családban
Karel Novy: Jégmadarak a Kék-öbölben
Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal
Kiss Dénes: Eb vagy kutya
Tersánszky Józsi Jenő: Egy szarvasgím története
Mándy Iván: Csutak és a szürke ló
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Szabó Magda: Abigél