Kele 442 csillagozás

Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele Fekete István: Kele

„Amikor párja felszállt mellőle, kibontotta sárnyát ő is, és úgy repült a rétre, mintha semmi baja nem lenne. Amíg repült, csak szárnyára figyelt. A levegő egyformán simogatt mindkettőt, és az egyik egészséges volt, a másik beteg. Ezt a szárnyat figyelte az öreg gólya – mintha a másik nem is lett volna –, s ez a szárny most azt mondta:
– Nem!”

Kele, a gólya megsebesül, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Rémült és gyanakvó, mindenben és mindenkiben ellenséget lát. Hogyan fogja átvészelni a telet? Valóban segítenek rajta az emberek? És ő össze tud majd szokni az ember jószágaival? A sokat látott, egyre bölcsebbé váló gólya története Fekete István egyik legismertebb műve. A regény nem csupán egy vadon élő állat és a háziállatok találkozásának megható krónikája, hanem felemelő alkotás is néhány olyan emberről akik nem szakadtak el a természettől, és képesek annak részeként létezni, cselekedni. A népszerű regényt a Móra Kiadó most felújítva adja közre.

Eredeti megjelenés éve: 1955

Tagok ajánlása: 20 éves kortól

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Fekete István művei Móra · Fekete István életműsorozat Nesztor

>!
Móra, Budapest, 2021
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634868767 · Illusztrálta: Bakai Piroska
>!
Móra, Budapest, 2015
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634151388 · Illusztrálta: Bakai Piroska
>!
Móra, Budapest, 2014
196 oldal · ISBN: 9789631191066

17 további kiadás


Enciklopédia 24


Kedvencelte 60

Most olvassa 9

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Fekete István: Kele

Fekete István Kele c. regénye egy gólya egy évét kíséri végig, akit suhancok megsebesítenek, ezért nem tud együtt szállni a csapattal a nagy költöző-útra. Itthon marad, s várja az elmúlást – mert önmagán nem tud segíteni – de szerencsére, az ember – aki mindenkin tud segíteni, csak magán nem – segít rajta, s így túléli az elgennyesedő sebet, a Rosszat, a hideget, az élelemhiányt. A Szabadok csapatának tagja összebarátkozik a falusi udvar lakóival, elsősorban a szamárral és a kutyával, akikkel hosszan a pajtába kerül összezárva, de a többiek is el- és befogadják, s akik közt esztendőre nagy tiszteletet vív ki, mert amikor „Kele kalapácsa koppint” – az mindenki számára tanulságos… Megbarátkozik az Emberrel és a végére odáig jut, hogy segíteni is tud neki, majd a következő Nagy Útra induláskor már vezetheti a csapatot.
De nemcsak Kele megható története ez a regény, hanem az egész falu organikus, természetbe illeszkedő ábrázolása is, ahol életek, halálok, szerelmek, szerelemféltések, természetszeretet és elsősorban barátság – azok az érzések, melyekről apró mozzanatokból tudósításokat kapunk. S az állatok, akik az Ember közelében élnek és folyamatosan tanulnak a látottakból jutnak arra a következtetésre, hogy nem értik, egyszer miért így, máskor miért úgy viselkedik az ember, magatartását mi vezérli, ha nem az ő mindenható természeti Törvényük?
Fekete István természetábrázoló stílusa felülmúlhatatlan. Az érzékletesen, színesen ábrázolt állati és emberi karakterek is igen összetettek, ahogy magunk sem csak fehér-feketék vagyunk. A tájleírások, a természet erőinek működése mind-mind oly részletesen, s érzelmekkel teli módon felvázolt, hogy az ember szinte jobban látja maga előtt a baromfiudvar életét, mintha televíziót nézne, mert ebben az olvasott képben az apró részletekre is ránagyítanak.

3 hozzászólás
Afraa>!
Fekete István: Kele

Fekete István állatos regényei közül a Bogáncs hatalmas kedvencem, így bizakodva nyitottam ki a Kelét, kíváncsi voltam, vajon a sérült szárnyú gólya története mit tartogathat a számomra.
Nem csalódtam, már az első oldalak után éreztem azt a melengető érzést, amit annak idején a Bogáncsnál is. Jó volt lelassulni, és belemerülni a téli tanyasi világ egyszerű életébe. A gyönyörű leírások, és az itt-ott elrejtett bölcs gondolatok pedig csodálatosan gazdagították a történetet.
Nagyon szerettem azt a szeretetteljes hangot, ahogy Fekete István a természetről ír. A sorokból kitűnik, hogy nemcsak szereti, tiszteli, de ismeri is. Ismeri a földet, az erdők és mezők világát, az állatok szokásait, az évszakok hatásait. Érződik az a harmonikus szimbiózis, ami a természetet az élővilággal, illetve az emberrel köti össze.

Ahhoz képest, hogy maga a történet nem túl bonyolult, sok-sok mély gondolatot, mondanivalót, tanítást hordoz magában. Szó van benne az élethez való ösztönös ragaszkodásról, az elmúlásról, a belenyugvásról, az elvágyódásról, vagy éppen egy új helyzethez és egy új világhoz való alkalmazkodásról. Nagyon érdekes volt állatszemszögből megélni az érzelmeket, hogy a halál, a veszteség, vagy a búcsúzás mennyire másként csapódik le az ő lelkükben.
Jó és értékes volt minden pillanat, amit a könyvvel tölthettem, nagyszerű élmény volt.

Porcsinrózsa>!
Fekete István: Kele

Fekete István ezúttal a gólyáról ír, a Tőle megszokott, eleven, láttató stílusban. Az ő világában mindennek eleven élete, lelke van. Megelevenednek az éjszakai neszek, puhán motoznak a hajnal árnyai. A nappal fénylő világosságába pedig az élet adományának hálás öröme költözik.
Kele, a gólya sorsának bemutatása közben megszemélyesíti lakótársait is. Ez pedig csak élvezetes, olvasmányos lehet, hisz az író nemcsak gólyául tud, de szamárul, kutyául, tehénül is, Egyáltalán : valamennyi mozgó, lélegző lény nyelvét kitűnően érti és ismeri.
Ez alól persze a férfinép, az asszonyféle sem kivétel. Így aztán jót mosolyogtam Berti és Ribizke, a kér öreglegény derűs ábrázolásán. Még az Ágnes személyét érintő, csipkelődő iróniát is megbocsátottam, amiből kitűnik, hogy a szerző az asszonynéppel szemben igencsak kritikus.
Fekete István egy mára már letűnt világot ábrázol. Ebből mi még kaphattunk némi ízelítőt gyermekkorunkban, a mai gyerekek már csak olvashatnak róla, sajnos.
A kényelem elfogadásáért cserébe kizártuk a harmóniát, a természettel való összhangot az életünkből, pedig benne élünk, vele együtt lélegzünk.
Gólyából, fecskéből is egyre kevesebb száll vissza a fészkére tavasszal.
Ámbár szamarak azért még vannak – jegyezné meg a jó humorú Fekete István epésen.

Chöpp >!
Fekete István: Kele

A kedvencem. Kb. háromszor olvastam gyerekkoromban. Volt, hogy csak úgy kinyitottam valahol és elkezdtem olvasni.

1 hozzászólás
Roszka>!
Fekete István: Kele

Ez a történet valami gyönyörűségesen van megírva! Olvasás közben még el is hiszem, hogy az állatok is beszélnek, és meg is értem őket! De nem csak az állatokról szól a történet, hanem két öreglegényről is, akik szeretik az állatokat, szinte szimbiózisban élnek velük. Még akkor is, ha néha odacsapnak.

Ibanez P>!
Fekete István: Kele

„… a napnak már csak vörös emléke hunyorgott az ég alján, de a kertek öreg fái alatt, a falu végi gyepűk zugaiban, a nádas árnyán, puha, nagy kazlak mellett ott osont már a Sötétség kisebbik szolgája, a Szürkület.”

Ismét egy nagyszerű Fekete-mű, amelyben most Kelét, a megsérült gólyát követhetjük nyomon. No nem csak őt, hanem a téli átmeneti szálláshelyének, Bertinek és Ribizke bácsinak a portáján élő állatokét: kacsák, libák, csirkék, Csám malac, Miska szamár és Bujtás Vahur kutya, valamint Mú a tehén és Patak a ló és a betérő állatok, köztük főleg Hú, a bagoly sorsát is, valamint a közeli rétek és nádas Szabadjainak életét is. A kötetben főként a Miska-Vahur-Kele hármast követhetjük nyomon, a végétől eltekintve spoiler nekem nagy kedvencem lett egyből Miska, annyira jópofa, ravasz egy dög volt :-D

„- Miska! – És krákogott.
– Miska úgy nézett a derengő ég felé, mint egy csillagász, akit a földi dolgok nem érdekelnek.
– Miskaa!
Miska megszagolt egy szalmaszálat, figyelmesen meg is nézte, mintha azt mondta volna: – Az éjjel ezt nem is láttam. Hiába, romlik a szemem.
– Miska, a kukacok essenek beléd, hát veled már nem lehet boldogulni ostor nélkül?
Miska határtalan undorral, de csak úgy mellékesen tápászkodott fel. Állt még egy kicsit, mint aki nem parancsra megy, aztán odaballagott a kordé elé, és szépen beállt a heylére. Ostor – az más.

Főleg amikor megjátszotta, hogy beteg a lába, hát még ilyen zsiványt :-D
” – Becsapott?
– Be, a kutya! Hát ilyent még nem értem, János bátyám. Reggel még bot-sánta, kötözöm, pátyulom, sós kenyér, istennyila; most nemrég kinézek, azt hiszem megbolondultam. Csak nézem, mondom magamban: észnél vagy, Berti? Játszik a kutyával, forog, mint egy cirkuszló…aztán, amikor észrevett, csakleereszti fülit-farkát… a disznó!"

:-D A történetben ősztől, ahogy Kele nem tud társaival délre vonulni, a következő vonulásig követhetjük a kis tanya lakóinak sorsát. A legszomorúbb a jégesős vihar volt, amely nemcsak a vadon élő állatokban tett kárt, de az emberi oldalon is halált okozott. Így jó azonban, az író ebben a történetben is megmutatja a körforgást, hol túléli az állat, hol más eledelévé válik, s van, hogy a ragadozó sem ússza meg. Mindenkinek van kitől tartania, még a gólyáknak is. Szegény Hú kicsit halálmadárrá vedlett a történetben, noha jó tanácsai voltak, de sosem bírt magával, szeretett negatív jóslatokba bocsátkozni.

„A patak vizében nincs most fény, nincs benne árnyék, nincs benne semmi, csak reménytelen, sárga iszap. Áll a két gólya a parton, mozdulatlanok és némák. Temetnek.”

Nagyon szépen írja le az író nemcsak az évszakok váltakozását, hanem az állatok egymással szembeni harcait, valamint gondolataikat, a fajtájukról való tudnivalókat is. A kötet végén a szabadságvágy egyre erősödik Kelében, s a tavasz egyéb változásaival a régi baráti kör is szétszakad, így marad magára – egyelőre – Miska, amit sajnáltam tényleg, noha Kele jól rámutatott barátjánál, hogy nemcsak ő az „önző”, hanem Miska is, hiszen minden állat azt szeretné, ami neki jó.

Kele történetéről egy madármentő ismerősöm jutott mindig eszembe, aki több sérült gólyát is felnevelt már, egyikük évről évre visszajár hozzájuk, hogy ott, náluk neveljék fel az újabb fiókákat. Szóval az én fejemben a következő évben Kele is visszatért és talán Ribizkéék kéményéhez épített magának fészket :-D Nagyszerű történet, sok-sok tanulnivalóval (és törne le a keze annak, aki „csak úgy” gólyára lődöz…).

Mariann_ P>!
Fekete István: Kele

Én még nem olvastam ezt a könyvet, így most szembesültem az összes pozitívumával.
Egy megsérült, repülésre képtelen gólya egy éve a faluban.
Ösztönösen fél az Embertől, aki segít rajta, kitisztítja a sebét, téli szálláshelyet ad neki.
Csodálatos az állatok kommunikációja, talán még el is hittem, hogy tudnak beszélni.
Bemutatja az évszakok változását úgy, ahogy senki más, a falusi életet , azt, amit az állatok látnak.
Varázslatos, a szívemet melengette .

robinson P>!
Fekete István: Kele

Nagy kedvenc, barátság, elmúlás és az állatok mellett az ember. Megérne egy újraolvasást.

Kun_Hajnal>!
Fekete István: Kele

Végtelenül kedves könyv, az általam nagyon kedvelt Fekete István művei közül is kimondottan kedvenc lett Kele, a sérült szárnyú gólya története.
Gyönyörű leírásokat olvashattam a természetről, az állatok szokásairól, a vidéki életről és a természet törvényeiről.
Az állatok szemszögéből láttatja az életben maradásért való napi küzdelmet, az ember-állat kapcsolatát, az idő múlását.
Nagyon szeretem Fekete Istvánban azt, hogy ahogyan a könyveit olvasom, azok filmszerűen megelevenednek számomra, minden érzékem elevenné, élővé válik, látom, hallom, ízlelem a történeteit.

PTJulia P>!
Fekete István: Kele

Bevallom hősiesen, hogy elsősorban két kihívás miatt vettem kézbe a kötetet – bár régóta terveztem, hogy újra olvasok Fekete Isvántól-, de nagyon szerettem olvasni! Még álmodtam is vele többször, és majdnem újra elkezdtem, amikor vége lett!
Kiskamaszként több Fekete István-regényt is olvastam, de ezt még nem, csak apukám olvasta fel gyerekkoromban. Így azért ismerős volt a történet – sokszor olvasás közben az ő hangját is hallottam-, de arra már nem emlékeztem, hogy ennyire lebilincselően szerethető.
1955-ben úgy ír a természetes ökoszisztémáról és a biodiverzitásról, hogy egyetlen szakszót sem használ, mégis belülről, a maga élő valójában érezzük, értjük, éljük az egészet végig a történet által felölelt egy év során. Azt hiszem, ha ma is sok emberhez eljutnának az ő művei, ha értő fülekre találnának, akkor sokan utána másként bánnának már az élővilággal. Mindenesetre én gyorsan @PEmma kezébe adom, a jövő generáció szemléletét megalapozandó…


Népszerű idézetek

psn>!

Csendet rakott a hó a tájra, nagy, fehér csendet, és ennek a csendnek hátán pengve táncolt a szánkók csengőinek gyöngyöző kacagása.

Kapcsolódó szócikkek: csend ·
1 hozzászólás
psn>!

Amikor elült a por, a napnak már csak vörös emléke hunyorgott az ég alján, de a kertek öreg fái alatt, a falu végi gyepűk zugaiban, a nádas árnyán, puha, nagy kazlak mellett ott osont már a Sötétség kisebbik szolgája, a Szürkület.

prima_vera P>!

Ami nincs, az nem fájhat, legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot.

Evione>!

… de ki kívánja a sok ostobától, hogy megértse a kevés okost?

114. oldal

Szösszenet P>!

Ezért nem félünk mi az elmúlástól, ami nincs is, hiszen a nemzedékek tovább repülnek, és bennük mi is.

193. oldal

Aquarius >!

A látszólagos rendetlenségben is rend van, érzik egymást, érzik a csapat összetartozandóságát, érzik önmagukat és szárnyukban a csapat minden szárnyát.

Habók P>!

„,minden kakukknak megvan a maga édes mostohája, és olyan színű tojásokat tojik mindig, mint az a madárfajta, akinek fészkében ő is született. A kakukkfi mérhetetlenül falánk, felnevelésére egész család kell, ezért a kakukk egy fészekbe csak egy tojást csempész. Szegény kis madárpár meg van áldva azzal az eggyel is. Egy tojás az egyikbe, egy a másikba, amíg el nem fogy, aztán: Kakukk… kakukk… – és neveti a világot. De ez az egy tojás pár nappal előbb kel ki, mint az édesgyerekek tojásai, és a kakukk szédületes növekedésbe kezd. Sokkal nagyobb, mint a “testvérei”, magasabbra tartja a száját, és majdnem minden falat az övé. Nő, nő – a szegény kis szülők talán még büszkék is rá, és lassanként kiszorítja az igazi testvéreket a fészekből. Ez pedig a pusztulás maga. Egy kakukkfi felnevelése három-négy kismadár vesztét jelenti. pedig, ha szárnyra kapott, feléje se néz többé a szülőknek, akiknek törvényes utódait régen megették a hangyák a fészek tövében.
Ezek után kellő haraggal kellene a kakukkra gondolnunk, ami azonban nem lenne igazságos, mert az az egy kakukk lényegesen több hasznot tesz az erdőnek, mint az elpusztult három-négy kisebb madár.
A kakukk az egyetlen madár, amely minden hernyót elpusztít, tűhegynyit és ujjnyit egyaránt. Nem nézi, hogy borotvált-e, vagy olyan szőrös, mint Ribizke vasárnap reggel borotválkozás előtt. (Ribizke csak egyszer borotválkozik hetenként, előzőleg hangosan csattogtatva a szíjon a borotvát, és a kemény szakáll sercegése kihallatszik a pitvarba.)
A kakukk a szőrös hernyók egyedüli pusztítója, különlegesen nehéz munkát végez, jogos tehát, hogy valahol könnyítést is kapjon, és ezt meg is kapja.
Ne haragudjunk hát rá, mert olyan, mint a bohém, aki sok láthatatlan szőrös hernyót lenyel azért, hogy bohém lehessen, és az emberek ezt nem tudják, csak irigylik, mert csak a vidám kakukkszót tudják belőle, ám azt se értik.

2 hozzászólás
damaru>!

– Babona, persze hogy babona, ámbár lássa-e, mikor nekem foghajmával gyógyította öreganyám a lábam, az öreg doktor majdhogy tűzre nem tett bennünket, most meg kisütötték, hogy a foghajma mégiscsak orvosság. Úgy van az, tuggya, hogy amíg a szegényember tudja, addig babona, amikor meg a doktorok, akkor okosság.

Kapcsolódó szócikkek: babona
Aquarius >!

Kora délután van még, alattuk ragyog a kései nyár, előttük valahol messze a Dél meleg kamrája, és mögöttük, a meg nem született nappalok titokzatos ismeretlensége mögött: a szárnydermesztő, hideg félelem, az éhség és elmúlás.

2 hozzászólás
Aquarius >!

Mást nem is lehetett hallani, csak a vihar zúgását és ezt a fenyegető, pattanásig feszült, eget-földet rengető dübörgést, mintha egy más világ óceánját tartanák a felhők rettenetes erőlködéssel, és nem lehet tudni, melyik pillanatban szakad a földre.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jules Verne: A rejtelmes sziget
Jules Verne: Nemo kapitány / 20 000 Leagues Under the Sea
Gerald Durrell: Fecsegő fauna
Gerald Durrell: A susogó táj
Gerald Durrell: Vadállatok bolondja
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: Noé bárkáján
Ali Benjamin: Suzy és a medúzák
Szentiványi Jenő: A görög gálya titka
Jostein Gaarder: Sofie világa