Karácsony ​éjjel 71 csillagozás

Fekete István: Karácsony éjjel

A ​mélyen hívő Fekete István egész életében nagy jelentőséget tulajdonított a katolikus ünnepeknek. A húsvétok és a mindenszentek elsősorban az önvizsgálatra és a szeretteire emlékeztették, a karácsonyokat viszont mindenekelőtt közösségi eseményként élte meg.
A készülődés már december elején elkezdődött: az adventi gyertyák lángja és a disznópörzsölések fellobbanó tüzei a karácsony közeledtét jelzik, és vele a hóesést, a nyugalmat és a szeretetet. A betlehemezés és a fenyődíszítés együttes élménye a barátok és a rokonok összetartásának várva várt alkalmai, melyek túlvilági és földi reményekkel kecsegtetnek gyereket és felnőttet. A karácsony általuk válik a Jóság és a Szeretet közösségi ünnepévé, melynek az ajándékozás fontos kifejeződése. A karácsony az egymásra figyelés ünnepe, és Fekete István példázatos elbeszélései elhitetik velünk, hogy lehet és érdemes szeretni és jónak lenni. Csaknem negyed századon át emlékeztetett minderre az Új Ember tárcáiban. A megbocsátás és a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Lazi, Szeged, 2008
194 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632670140
>!
Lazi, Szeged, 2006
194 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639690120
>!
Lazi, Szeged, 2005
194 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637138641

1 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 9

Most olvassa 5

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Csilla‿ P>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Remek novellák és szeretettől áradó érzés jellemzi ezt a válogatást.Mondom ezt annak ellenére,hogy az írások többségét már olvastam a Régi karácsony c.kötetben is.
Ebben a gyűjteményben a kedves humora miatt A hőmérő tetszett a legjobban.

2 hozzászólás
Szilvi00 P>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Évek óta amolyan hagyomány nálunk, hogy anyukámmal közösen, Fekete István karácsonyi novelláival hangolódunk az ünnepekre. Esténként felváltva olvasunk el egy-egy történetet, utána megosztjuk egymással gondolatainkat. Majd felidézzük saját, régi karácsonyi emlékeinket, illetve a nagyszüleimtől hallott, háború utáni, erdélyi karácsonyok történeti is szóba kerülnek.
Némelyik szomorkás, némelyik humoros, de mindegyik gyönyörűen megírt, meghitt és szívet melengető novella a régmúlt karácsonyairól. A sok vásárlás, díszítés és készülődés közben jó megállni egy kicsit és emlékeztetni magunkat, az ünnep igazi értelmére.

4 hozzászólás
Gyula_Böszörményi IP>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Csodás szerző csodás írásainak kissé erőltetett válogatása: mindent bele, amit Fekete valaha is a tél és főleg karácsony és szilveszter kapcsán írt! Ez azonban semmit nem von le az írások értékéből – Fekete nagy varázsló volt!

AeS P>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Szeretném minden adventi időszakom részévé tenni ezt a könyvet, november vége felé elkezdve, napi egy, néha két írással pont december 31-ig lehet olvasni – és tartalmában is vannak a vége felé olyanok, amik a két ünnep közötti és szilveszteri időszakra vonatkoznak.
Semmi új nincs benne, csak Fekete István végtelen természet- és emberszeretete, a legjobb útitárs volt 2019 és 2020 adventjén is.

K_A_Hikari>!
Fekete István: Karácsony éjjel

„Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi szobák még csendesebbek, de az emlékek előbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok puha, csendes ölelése.”

Vannak könyvek, amiknek megvan a maguk ideje és helye.
Lehet, hogyha nem most, Advent első hétvégéjén kezdem el olvasni, nem tetszik ennyire.
Tökéletes novellagyűjtemény ahhoz, hogy az embernek megjöjjön a hangulata az ünnephez, olyan kellemes melegséget kelt az ember lelkében.
Szerettem olvasni.

V_rita P>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Karácsony,béke,csend ,megnyugvás és szeretet. Két kis novella nőtt a szívemhez. Amnesztia és A hőmérő. Olvashatunk szomorkás, humoros történeteket régmúlt karácsonyokról csodálatosan megirt természeti képekkel. Szívet melengető karácsonyi novellák gyüjteménye.

nadasdit>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Minden egyes novellában benne volt az élet, az élethelyzetek édessége, keserűsége. Voltak vidámabbak, és szomorúak, valamint olyanok is, melyek a helyes irányra figyelmeztetnek. Nekem hasonlóak voltak Nyirő József és Tamási Áron novelláihoz, melyekben ugyancsak a humor és a sors könyörtelenségei vannak jelen. Nagyon tetszenek Fekete István leírásai – habár itt csak egy-egy mondatban vannak jelen – , melyek főleg a falu életét, és a természet, évszakok, nappalok-éjjelek vonulását mutatják be. Nem csak Karácsony előtt érdemes olvasni!

Ottilia P>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Fekete István úgy általában nagy kedvencem, csodálatos kapcsolata van a természettel, és ezen keresztül velem. Ezt a karácsonyi, téli válogatást évekig minden decemberben elolvastam vagy egészében, vagy csak részleteiben, de pár éve másfelé tekintettem. Idén véletlenül akadt a kezembe az év végi adományozáshoz kapcsolódó könyvválogatásom során, és úgy örülök neki. Ezek az értékes írások könnyedén ráhangoltak az ünnepekre, ami nem mindig megy ilyen egyszerűen. Átmelengették szívem-lelkem.

Jó a régmúlt időkről olvasni! Feltöltenek a szép leírások, elvarázsol az emberek jósága, szeretete, segítőkészsége, együttérzése és még sorolhatnám. Tiszta emberi érzések, igazi közösségek, népszokások, megbocsátás, ragaszkodás, békesség, tisztesség mind-mind felbukkannak a novellákban, és átsugároznak legbelsőbb mivoltunkba.

Az írások tanulságosak, példát mutatnak, örökérvényűek, és segítenek elhinni, hogy érdemes jónak lenni, szeretni, egymásra figyelni, megélni az apró örömöket, gyermeknek maradni, oly módon örülni, megélni a karácsony igazi lényegét.

A könyv elolvasását követően megrohantak az emlékek, elővettem szüleim fényképét, meggyújtottam a gyertyákat az adventi koszorún és hagytam, hogy elárasszanak a jó érzések; a zempléni kis zsákfaluban a betlehemesek játéka, a gyermekkántálók hangja az ablak alatt (Szabad-e az Istent dicsérni?), zengő énekük, barátaimmal pedig együtt jártuk be otthonainkat, szintén énekszóvak kedveskedve családjainknak, utána pedig szeretetvendégség, vidám egymásra figyelő beszélgetések. Otthon csengőszó, gyertyafény, később csillagszóró, körbevéve a fát énekeltük a Mennyből az angyalt, ölelések, ajándékbontás, kacagás, áradt a szeretet és engem szétvetett a boldogság. Igyekszünk ebből átmenteni az unokámnak is.

Fekete István ismét elvarázsolt, és a szerkesztők is elérték céljukat, a válogatás újra hatott és én idén is törekszem jónak lenni…

kiccsillag7>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Fekete István számomra a nagybetűs ÍRÓ! Akárhányszor is veszem kézbe újra meg újra könyveit, ugyanúgy merülök el a sorokban, mintha először olvasnám. Karácsony éjjel című kötetét azonban nem csak karácsonykor ajánlanám olvasásra, mert a mai rohanó és érzéketlennek tűnő világban különösen lényeges (sajnos) a mondandója: ha odafigyelünk embertársainkra, és a pillanatokat szeretettel és jósággal éljük meg, az beragyogja nem csak a mi szívünket, hanem egész környezetünket. A fény pedig mint tudjuk, a legnagyobb sötétben is visszaverődik!

faragoi11 P>!
Fekete István: Karácsony éjjel

Nagyon hangulatos, szép novellák.A kötet nagy élményt nyújt, hangulata elvarázsol.
Legjobban a „Hőmérő” című novella tetszett.


Népszerű idézetek

worsi P>!

    A telet jelenti még a karácsonyi készülődés is. Kislányom hol erre, hol arra kér pénzt, nyilvánvalóan többet, mint kellene, de ezt „nem veszem észre”. A felesleges pénz a karácsonyi meglepetésekre kell.
    Ebben az időben néha nem szabad bemenni egyik vagy másik szobába, és titkos zugok keletkeznek, ahol nem illik kutatni. Pénzem pedig fogyton-fogy.
    Időnként én is becsukom szobám ajtaját, de előbb titokzatos arccal kiszólok, hogy ne zavarjanak…
    Ilyenkor háborítatlanul – alszom.

11. oldal (Tél)

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
jevus>!

Pár nap múlva karácsony, és nekem az új csizmákat mindig a Jézuska hozta. Pontosan és megfelelő méretben. Ebben megdönthetetlenül hittem, valamint abban is, hogy a csizmaosztásban angyalok segédkeznek, mert Jézuska egyedül nem tarthatja nyilván azt a rengeteg lábnagyságot. Ez olyan világos és megnyugtató tény, hogy nem is érdemes vele foglalkozni.

Karácsonykor

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
padamak>!

Éjfél van a havas utak s az örök idők országútján. Az óesztendő utolsó éjfele. Tomboló szél nyargal az éjszakában. Nincs, ami útjába álljon, s a dermedt jegenyék suhogva hajolnak délnek, sziszegve panaszkodnak, és gyökereikkel riadtan kapaszkodnak a fagyos földbe.
Éjfél van: a szellemek órája, amikor láthatatlan szánok csilingelnek ismeretlen utakon, s az Úr felhőn túli pitvarában két vándor áll a csillagok ragyogó trónusa előtt. Az egyik tépett, havas szakállú agg, a másik ifjú ember.
– Elvégeztem, Uram – szól az agg –, bocsásd el szolgádat! – és leteszi a tarisznyáját meg a botot.
Januártól decemberig jártam a földi utakat, és arcod bélyegét mindenre ráütöttem. Mozgattam az órákat és napokat. Csírákat szöktettem életbe, és érett magokat arattam; a rügyeket virágba borítottam, és gyümölcsüket is leszedtem.
Öreg sírok hátát behorpasztottam, régi fejfákat eldöntöttem, temetőket gyarapítottam.
De ott voltam, Uram, a nászágyon is, és egyformán mértem a szerelem bódulatát és a vajúdás gyötrelmeit.
A folyók új szigeteket raktak, régieket hordtak el, a hegyek hátán megnőtt a hó, de el is múlott, a völgyek torkában új források fakadtak, s a régiekre köveket raktam rendelésed szerint.
Öledbe hullott, Uram, minden. A növekedés, az épülés is, meg a romlás is; csak Te maradtál, Uram, változatlan és örök, elejétől fogva.
Az ifjú felveszi a botot, meg a tarisznyát. Az elnyűtt suháng acélos, görcsös bottá erősödik abban a pillanatban, s a foszlott tarisznya újjá, kövérré dagad a láthatatlan útravalótól.
– Elmegyek, Uram – szól –, akaratod szerint. Útravalómat elszórom majd a földi világban.
Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat; dús kalászokat érlelek, és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban; aztán meg telet borítok az álmodó ugarra.
Csak egyet kérek tőled, Uram, ha megengeded. Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz, bőkezű a búzaérlelő nyár, vidám a szüretes ősz és nyugodt, telekamrás a tél, amiket, ím, tarisznyámba adtál. Én leszek az idő egy évig, Uram, a Te egyik világodban, engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek, és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem, a könnyet s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre.
Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ. A vándor elindul a csillagerdők úttalan útjain a Földre.

186-187. oldal - Szilveszter éjjel (1935) (Lazi, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: idő
psn>!

Nincs már semmi baj és fájdalom a világon, mert a templom és a lelkek földszagú panorámájában a hit végtelen messzeségéből végignézett a világon az Isten szemével egy kisgyermek, és csendesen azt mondta:
– Béke!

Karácsony

psn>!

– […] Legyen vége odalent a széthúzásnak, a marakodásnak, az úrhatnámságnak, a nyegleségnek, a káromkodásnak, a rongyos hatalomvágynak és az üres fecsegésnek. Mondd meg, fiam, hogy magyar és magyar között nincs különbség, és csak az számít, hogy ki mennyit dolgozott és mennyit szenvedett és mennyit imádkozott.
– Ne felejtsd el, fiam! De szigorúan beszélj velük, mert jó nép ez, becsületes nép, de könnyelmű, és elfeled mindent!

Karácsony, 1938

jevus>!

Ilyenkor megcsendesednek a hajnalok. Nem kóborol a szél, nem vándorol az ördögszekér, és nem repkednek száraz falevelek határról határra. A csillagok reszketve nézik a Földet, ez az alsó világ pedig némán figyel, és észre sem veszi, hogy a dombok puha hátát ádventi hangulattal hinti be a dér.

52. oldal - Decemberi hajnal (1954) (Új Ember Kiadó, 1995)

jevus>!

Ennél sokkal nagyobb gondjaink voltak. Elsősorban az, hogy Jézuska mezítelen maradjon-e, vagy takarjuk be.
– Megfázik! – mondta Bence Gábris, aki érzékeny lelkű fiú volt.
– Buta vagy – szólt Andók Pista – , aki Isten, az nem fázik.

Betlehem

jevus>!

Repülőgép és autó akkor még nem volt, ámbár Tóka Ferkó bácsi látott egy léghajót, ami nyilvánvalóan füllentés volt, de hogy egy reggel kétszer találkozott az ördöggel, azt szentül hitték többen.

Tódor

Ottilia P>!

Megszólal a távoli halk zene, a hold benéz az ablakon, de nem mondja meg, hogy ez még csak álom, vágy, a reménykedő emberiség könyörgése, hogy a gondolatokban és tettekben mindig ilyen karácsonyesti Béke legyen a Világon.

141. oldal (Lazi, 2005)

Ottilia P>!

Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.

101. oldal (Lazi, 2005)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bölcsföldi András (szerk.): Karácsony ideje
Karácsonyi ajándék
Az ünnep angyala
Csillagszóró
Háy János – Reményi József Tamás (szerk.): Karácsonyi történet
Kosztolányi Dezső: Öröm
Hunyadi Csaba Zsolt – Somogyi Judit – Szentmiklósi Csaba (szerk.): Örökzöld
Kónya Orsolya (szerk.): Áldott karácsony
Krúdy Gyula: Jézuska csizmája
Marosi Katalin: Karácsonyi kicsi csoda