Csend 95% 64 csillagozás

Az író egyik nyarát meséli el gyermekkorából. A kíváncsisága hajtja fel a padlásra, ahol nagymamája a leveleit őrzi, amelyben családi titkok is vannak, amit egy gyerkőcnek még nem mondanak el. És milyen a gyermeki képzelet? Összebarátkozik a padlásom levő tárgyakkal, akik átsegítik magányos napjain is.Jó volt olvasni a régebbi idők nyarairól, ami bennem is előhozta az én gyerekkorom nyaralásait vidéken. Mikor még petróleum lámpa volt a Jászság tanya világában, ami a miénk volt végtelen szabadságával.

Egykori gyermekkori emlékek jelennek meg Fekete István kisregényében. Ezeket a valóság határait súroló és árnyaló próbálkozásokat feltehetően jobb híján olyan meséknek nevezte, amelyek inkább a létezés érzékelés feletti élményére fogékony olvasók figyelmére számítanak. Legpontosabban azzal definiálta efféle írásait, amikor egy alkalommal a „tündéri realizmusként nevezte meg stílusát. A későbbiekben pedig akkor állhatott mindehhez a legközelebb, amikor az önéletrajzi megszólalásait „megtörtént meséknek” mondta, melyekben nem fel-, hanem megidézője olyan eseményeknek, ahol az elbeszélő nem krónikás, hanem inkább médium. Úgy mondja el írásában ezeket az emlékezetében élő gyerekkori történeteket, ahogyan azok akár vele is megeshettek, képzelet és valóság észrevétlenül mosódik egybe bennük. Fekete István egyszerűen elvarázsol bennünket, olvasókat tündéri stílusával, megelevenedő tárgyaival – csak egy dolog hiányzik. Az idő, hogy minél több Fekete István írást olvashassunk!

Tini koromban sok Fekete István könyvet olvastam – és nagyon szerettem őket –, ez valahogy kimaradt. Gondoltam, mivel ilyen vékonyka, gyorsan kiolvasom. Mégsem így lett, mert a történet elég lassú – és bevallom: engem egy kicsit untatott. Nyári történet – de semmi izgalom, csupán egy padlás, régi levelek olvasgatása és régmúlt idők tárgyainak szemlélgetése spoiler, a megszokott nagyi – és elutazása –, illetve a messziről betelepülő-házfoglaló, gyerekpesztonkasággal megbízott sváb másik… Kettejük ellentéte még a szűkszavúság ellenére is szinte kiáltó. Aztán még néhány pajtás, falu környéki táj, háztól távolodó kiruccanás… Szinte semmi. A vidéki egyformaság. A semmittevés. Egy csendes nyár. Azért van benne TBC, első szál cigi és első lerészegedés, és büntiből – nevelési célból kirótt napi íráspenzum kötelezettsége is. Hogy már is becsöngessenek és kezdődjön az iskola. Ahol kiderül – mert a nyár, a szelíd titokgazda bölcsen elhallgatta –, hogy az osztálytanító maga a fiúcska apja. A történet kedves, jó is volt olvasni, de csak olyan lassan, ahogy maga a könyvbéli nyár folyik. Még ha közben körülöttünk az élet rohan is.
     Furcsa, de bennem semmilyen nosztalgikus érzést nem támasztott. Nincsenek ilyen emlékeim. Tanya volt (az se téglás, hanem döngölt földű), iszonyú nagy távolságok, tűző nap és birka- meg disznóőrzés… Pár gyerek és bunkerharc, meg kutyák elől menekülő rohanás és famászás. Padlás? Olyan romos volt, hogy tilos volt felmászni rá és csak termény tárolására szolgált. A régi holmik a sufniban hevertek, gyorsan átvizslattuk őket. Felnőtt – az idegenszámba menő nagyszülők – csak este meg hajnalban. Ott, a fű között, nemcsak a fű nőtt magától.

Szép emlékeket idézett fel bennem ez a könyv saját nyári vakációimról, amiket gyerekkoromban én is egy kis faluban töltöttem a nagymamámnál. A történetbeli kisfiúra is úgy szakad rá a hosszú, forró nyár, a szabadság érzése, a számtalan lehetőség, a padlás csendes, álmodozásra hívó magánya, mint ahogy annak idején rám tette. Milyen jó lett volna, ha gyerekként mindezt jobban értékeljük!

Kellemes, lassú sodrású, mesélős-merengős könyv ez, időutazás a múltba, a gyerekkorba. Már akkor sem csupán játékból és vidámságból álltak a napok, de talán könnyebb volt elviselni a nehézségeket is a szorosra fűzött, védelmező családi kötelék és az akkor még megkérdőjelezhetetlenül jelen lévő tisztelet és igaz értékrend miatt.

Ajánlom ezt a könyvet nosztalgiázni vágyóknak, álmodozóknak, mindennapi pörgésből való kikapcsolódáshoz, lassításhoz, a valódi értékek újbóli felfedezéséhez.

Rövid történet nyárról, gyerekkorról. Szinte nem történik benne semmi. ami mégis, az a felnőttekhez tartozik, azt csak éppen érzékelni lehet. mert ez a nyár még a gyerekkoré, a barátságé, a Kács-alatti fürdésé, a a padlás titkaié, a régi, másnak már hasztalan tárgyakkal való beszélgetésé. És én csak nevetek, könnyezem, és belefeledkezem abba a régi nyárba.

Nagyon jól esett a lelkemnek. Fekete István szépen és érzéssel tud írni, legyen az állatregény vagy a saját gyermekkora. Benne volt a gyermeki báj és a felnőttek életének keserűsége is.

Ismét a gyermek író került főszerepbe ebbe a könyvben. Voltak benne ismerős momentumok az Őszi vásár kötetből.
Magam is nagyon kíváncsian vártam a titkok lelepleződését a levelek által, de érdekesek voltak a tárgyak beszélgetései is. Szép, lassú kötet, érdemes elolvasni.

Olvasás közben két kérdés zakatolt bennem: Hol volt ez a könyv idáig? És: Miért nem olvastam el eddig? Majd arra gondoltam: Milyen jó, hogy csak most olvastam! :) Fekete István egész egyszerűen elbűvölt. Visszarepített a gyermekkor varázsába, a család melegébe, a vidéki élet kalandos szépségeibe és nem utolsó sorban a padlás ólmosan könnyű, ódon, porlepte világába. A nyelvezete különlegesen ringató és játszi. Nem is gondoltam volna, hogy egy férfi is fogalmazhat ilyen szívet melengetően. Tökéletes és tartalmas nyári (vagy akár őszi, téli, tavaszi) olvasmány kicsiknek és nagyoknak egyaránt. :)

10/10+!

Úgy látszik, nem tudok betelni Fekete István világával. Ebben a regényében valóban kinyitotta „egy elmúlt világ ajtaját”. A tárgyak megszemélyesítése nem mindennapi, karakterizálásuk lenyűgöző. A rájuk ruházott tulajdonságokkal, érzésekkel úgy kelnek életre, mint nap a pirkadattal.
A képzelet és valóság különös játéka a könyv, amelyben olyan otthonosan mozog a szerző, hogy nem éreztem törést a két világ közötti átmenetekben, sőt, vele tudtam utazni. Kivételes érzékenységre vall, hogy ennyire el tudta raktározni és vissza tudta adni a család tagjainak jellemét (akik közül nem mindenkit zártam a szívembe) – elfogulatlanul, érzelmekkel telve, de ítélet nélkül.
Csodásra sikeredett a falusi élet szépségének, a munka megbecsülésének és az emberi összetartásnak a szála is, még akkor is, ha nem tragédiáktól mentes.
Különös vakáció lehetett, és hát a zárómondat: lehengerelt. Jár az öt csillag.

Hogy is mondjam, hogy is kezdjem. Ezt valamikor akkor olvastam, amikor fejest ugrottam Fekete István könyvei közé, és először nagy csalódással állapítottam meg, hogy nem is állatokról szól, ami nekem akkoriban iszonyú nagy csalódást jelentett.
Persze más, kicsit mese, kicsit valós élmény. Most eszembe jutott, mert láttam egy filmet, aminek ugyan a címe más, és mégis erről szól. Beszélő tárgyak, mesélő múlt, némi búskomorság és maga nyár.