Cönde 19 csillagozás

Fekete István: Cönde

Cönde: Nagy, tágas mező, az író gyermekkorának színhelye madárvilágával, a Kácsalja szelíd patakjával élményvilágának is kiapadhatatlan forrása.

Csend: A régi öreg padlás titokzatos világa, ahol ezúttal a tárgyak szólalnak meg, s beszélik el a család igaz történetét, olyan félelmetes dolgokat, amelyekről a család tagjai még maguk között sem beszélnek.

Az író két kisregényét, amelyek régen nem jelentek meg, együtt veheti kézbe az olvasó.

Tartalomjegyzék

>!
Nesztor, Budapest, 1996
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637523375
>!
Nesztor, Budapest, 1994
224 oldal · ISBN: 9637523375

Kedvencelte 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
marschlako P
Fekete István: Cönde

Megforgatták az Est nyomában áramló levegőt, és a kazlak összetört, meleg nyárszaga nyomában hűvös kaporszag jött a kert felől.

Nem szólt senki, mert ez hozzátartozott az esthez, a régi estékhez.

Igazából a Csendet szerettem volna elolvasni, de a könyvtárban csak ebben a párosításban találtam, így ezt hoztam haza, amit egyáltalán nem bántam meg. A két történet ugyanis (a jóval rövidebb Cönde és a kötet nagyját kitöltő Csend) remekül kiegészíti egymás, jó volt együtt olvasni őket. Mindkettő Fekete István gyermekkorának helyszínein játszódik, sőt, a Csendben magának a gyermek Fekete Istvánnal az életébe pillanthatunk bele. Az Őszi vásár elolvasása után a Gölléből már jól ismert események, személyek is feltűnnek, csak míg ott egy szélesebb időintervallumból kaptunk mozzanatokat az író gyermekkorából, itt pár hónap eseményeibe pillanthatunk bele. A hatása azonban mindkettőnek ugyanolyan lenyűgöző, egy letűnt, távoli kor békéje és derűje cseng vissza belőle, egy másik, emberközelibb világ természetközeli hétköznapjainak lehetünk szemtanúi.

Egy olyan világé, ahol a Csendnek még jelentősége van (https://moly.hu/idezetek/800009), s ahol így meg lehet hallani a régmúlt padláson feledett emlékeinek hangját, melyek Fekete István őseinek életéről mesélnek. De nem csupán a tárgyak, hanem az állatok és a nagymama ládájában megbújó levelek is távoli napok emlékeit hozzák vissza. De minként a Gölle esetében, a Csendnél is érezni lehet a sorok mögött a nosztalgiát: ez a világ már elmúlt, már akkor is, amikor Fekete István e sorokat papírra vetette, hát még ma, amikor mi olvassuk.

A Cönde öreg nyárfájának története is ugyanerről a világról – sőt, még sokkal régebbi világokról is – mesél, miközben visszaemlékszik mindarra, ami nemzedékek folyamán a közelében található kút környékén megesett. Cönde rétje a Csendben is fel-feltűnik, akárcsak Kácsalja, ahova a gyerekek fürdeni jártak, vagy a malom. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kis csöndre, s egy kis időutazásra vágyik.

5 hozzászólás
>!
Trudiz P
Fekete István: Cönde

Mi is ez a Cönde? Egy állat neve? -gondoltam volna; egy személy neve? Nem. Egy olyan helyet jelöl, ahol él, gondolkodik a fa, a gémeskút vödre, és minden állat a jól ismert Fekete István- módon. Több megfogadható illemszabály merül fel. Kedves, s kevésbé kedvelhető személyekkel karöltve, ízes tájszólással jelölve.

>!
ervinke73
Fekete István: Cönde

Gyakran elhangzó mondat: Gyermekkorom kedves olvasmányai voltak Fekete István írásai. Pedig felnőttként is sokat ad. Sőt! Nekem meg főleg, én még értem, miről beszélget a szél a fákkal. Nem mindig, de van olyan ihletett pillanat.
Igen, sorra előkerülnek Fekete István írásai. Egyszerűen, mert szépek!

>!
ÁrnyékVirág
Fekete István: Cönde

Fekete Istvántól ez csak ujjgyakorlat a nagyregényeihez képest, de megtalálható ebben a két kisregényben szinte minden, ami miatt az írásai kedvesek nekem: a nyugodt, szépséges tájleírások, amikor szinte érzen a szél fújásást és a nyári mező illatát az olvasás közben, az emberi élet apró pillanataiban felvillanó szépség és örök igazságok, a természet és az ember mélységes szeretete és tisztelete.
A második kisregény, a Csend egy picit furcsa volt nekem a padláson beszélgető, emlékeket hordozó tárgyakkal, de végül megszerettem őket, az öreg, titkokat őrző ládát, a csikorgó egérfogót, a régi karosszéket meg a nosztalgiázó selyem alsószoknyákat, és persze a kisfiút, akit a szerző gyerekkori önmagáról mintázott.
Ezeket az önéletrajzi vonatkozású kisregényeket elolvasva talán egy kicsit még közelebb kerültem Fekete István műveihez, hiszen most már tudom, hogy honnan indult, és hogyan vált azzá, aki volt: természetet ismerő, szerető és tisztelő emberré.

>!
Meerkat
Fekete István: Cönde

Nagyon jó hangulata volt, és tetszett a történetek összekapcsolódása is.

>!
Habók P
Fekete István: Cönde

Fekete István könyveit bármikor szeretem olvasni. És ez a kedvencek között is első helyen van. Az öreg nyárfa emlékeiből akár három regényt is meg lehetne írni, de néhány sorba is beleférnek.

>!
Ditke22
Fekete István: Cönde

Több száz év 50 oldalban és egy mezőn… Sorsok, életek, halálok, örömök, bánatok. Az öreg nyár és Szent Mihály éjjelének története, hangulatok sokasága. Érzelmek, hangulatok eszenciája. Egy ilyen rövid, de velős mű tömör értékelése.

>!
gizad
Fekete István: Cönde

Fekete István gyerekkorának helyszínére repít minket a történet. A Ballagó időben már olvastam erről a somogyi kis faluról, Gölléről. Azért is kedves nekem, mert én is somogyi vagyok, Göllét is ismerem, jártam már ott. Jártam a templománál, a temetőben, de a Cönde, a Kácsalja, a Potyondi malom előttem is ismeretlen volt. Az író tájleírásainak köszönhetően viszont láttam, éreztem a karomon a szél simogatását, hallottam a Nyár susogását. Több száz évet mesél el a Cöndén, és a végén szépen összekapcsolódnak a szálak. Tetszett ez a kis történet, szeretem.

>!
Amrita I
Fekete István: Cönde

Szolidan mosolygó fejecske az olvasónaplóban. Megnyugtató, békés novellák, de a Ködös utak meg a Tarka rét erősebb könyvek.


Népszerű idézetek

>!
marschlako P

    A kert mintha csak erre várt volna, s a szérű mintha csak erre várt volna. Megforgatták az Est nyomában áramló levegőt, és a kazlak összetört, meleg nyárszaga nyomában hűvös kaporszag jött a kert felől. Az istállóban odahallatszott a lovak dobbanása, s a mogyorófák sötétjében kétszer megszólalt egy kis kuvik.
    Nem szólt senki, mert ez hozzátartozott az esthez, a régi estékhez. Nem szólt senki, mert még hiányzott valami, csak amikor a Göncöl négy kereke is kivirágzott, szólalt meg nagymama, és apámra nézett, az ő gyermekségének emlékeibe.
    – Hallod fiam?
    Ekkor már mi is hallottuk, mert valahol a kertben vagy talán mögöttünk, a szőlőlevelek között, a földön vagy a levegőben egyszerre, a szívünkben, mint valami jóra fordult kedves bánat, megszólalt az őszi bogár.
    – Krii-krii.
    – Hallod, kisfiam? – és nagymama a sötétbe mutatott száraz, fehér kezével, ahol lágy panasszal zengett egy kis féreg, de nyomában, valahol a szentpéteri erdőben, a Cöndében, a nádban, a Kács alatt és a Palánkosban a csillagfényes estében vállára dobta tarisznyáját, s talán csak a holdat várta, hogy elinduljon a mindig fiatal szívű, öreg vándor, az Ősz.

200-201. oldal, Csend

>!
Trudiz P

– A jó szándékot nem szabad visszautasítani…

160. oldal

>!
ÁrnyékVirág

Igen, én szerettem a könyvet, kívül is, belül is, és régi szokásomhoz híven először is megszagoltam őket, megállapítva, hogy az olvasókönyvnek erőteljesebb szaga van, mint a hittankönyvnek, de amikor kiderült, hogy az olvasókönyvben számtani feladatok is vannak, érdeklődésem határozottan megcsappant, míg a biblia eseményei valóságos kalandos történetnek hatottak.

209.

>!
ÁrnyékVirág

Az asszony apja sírjához megy, egy kicsit összeteszi a kezét, aztán rendezkeni kezd a kis dombon, ami hasonlít ahhoz az ősrégi mozdulathoz, amivel az otthoni ágyat simogatják meg az asszonyok.

56.

>!
Trudiz P

(…) s a sötétség mély tükre úgy meghintáztatta a holdat, hogy az majd leesett a mélység tükrének egéről…

25. oldal

>!
blankaveronika IP

A bizonyítványt még egyszer megnéztem, és meg is szagoltam. Szerettem a könyvek, a papír, a betűk különös, nehéz szagát, ami a legújabb könyveknél sem érzett újnak, bár ezeknek illata meg se közelítette egy-egy öreg kalendárium vagy biblia kimondhatatlanul titkos, időktől és gondolatoktól terhes aromáját.

63. oldal, Csend

>!
ÁrnyékVirág

Szent Mihály a temrtők patrónusa, és azt az alkalmatosságot hívják a lovának, amire a koporsót teszik az udvarban, amíg a kántor elénekli a búcsúztatót…
– Szóval: nem ló!
– Nem hát! De a halottat aztán azon viszik ki a temetőbe. Szólnak a harangok…

181

>!
Habók P

A sólyom nagyon fiatal volt s a Nyár nagyon öreg. De a fiatalok nem hallgatnak az öregekre, nem is hallgattak soha, és nem is hallgathatnak soha, hiszen az idő tördelt messzeségén nem hallatszik át a féltő kiáltás, s alig ér át a tapasztalat fájdalmas bölcsessége.

Cönde

>!
ÁrnyékVirág

Keleti szél száll, de ezt csak a füvek mutatják, meg az öreg nyárfa suttogó levelei.

(első mondat)

>!
Erithacus

Hát csak ugorj fel a kocsira, hátha látsz valami szép madarat. Megismered, és az már majdnem annyi, mintha a tiéd lenne.

99. oldal (Nesztor)


Hasonló könyvek címkék alapján

Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Varga Katalin: Barátom, Bonca
Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás
Csukás István: Mirr-Murr, a kandúr
Marék Veronika: Boribon házikója
Havasi Attila: 1001 magányos rinocérosz
Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet
Kaszás György – Elek Lívia: Amit a pandákról feltétlenül tudni kell
Csukás István: A téli tücsök meséi