Fekete István műveit a Lazi Könyvkiadó tíz évvel ezelőtt kezdte megjelentetni. A Zsellérekkel 2002-ben induló sorozat a további korai regényekkel folytatódott, amit előbb az elbeszélések, majd a publicisztikák teljességigényű, tematikus válogatásai követtek. Ez az összesen huszonhét kötet bizonyosan a majdani edíciók megkerülhetetlen forrása lesz.
A búcsúkötet a válogatásban kezdetektől nélkülözhetetlen Horváth József gyűjtései alapján jött létre. A gyenesdiási bibliográfus nemrégiben néhány elfeledett közleményre bukkant. Ezek témája, cselekménye a korábbi könyveinkből ismerős lehet, tehát az ismétlődések miatt maradtak ki belőlük. Ám így, egymás után szerkesztve az ún. naiv olvasat csapdáira hívják fel a figyelmet. Fekete István első személyű, bizonyíthatóan önéletrajzi írásai ugyanis arra csábítanak, hogy szó szerint értelmezzük a történteket, megfeledkezve a múlt felidézésének korlátairól.
„Ősz van, és nemsokára tél” – ez a kötet utolsó mondata, és egyúttal a… (tovább)
Búcsúzás 17 csillagozás
Enciklopédia 6
Kedvencelte 1
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Nagyon régen olvastam utoljára Fekete István-művet, talán gimnazista koromban. Szerettem a regényeit, történetüket, s a benne ábrázolt tájat, időjárást, természetet, embereket. Véletlenül bukkantam nemrég a Csend című kisregényére, amit eddig nem ismertem, s azzal, meg e gyűjteményes kötettel egy kicsit önéletrajzibb szálak kerültek elém. Természetszeretetéről és ismeretéről persze árulkodik minden műve, de én a Ballagó időt vagy a Hajnal Badánybant legalább annyira szépirodalomnak is tartottam, mikor olvastam, mint aprólékos tájleírásnak. Megdöbbentett tehát e késői írások között az a számvetése, melyben elpanaszolja, hogy a szegedi egyetemen mennyire nem vették őt komolyan, nem is tartották szépírónak. Szépíró – milyen furcsa ez a kifejezés. Pedig hát Fekete Istvánra nagyon is ez jellemző, hogy szépen, gyönyörűségesen ír. A vadászat vagy erdőjárás-leírások engem meglehetősen hidegen hagynak, egyszerűen nem tudok odafigyelni rájuk, untatnak, – de Fekete István e rövid beszámolói kivételek voltak, az ismétlések ellenére is örömmel olvastam minden mondatát. Pontos leírás, aprólékos figyelem, finom humor vagy irónia, a keserűség karcos élessége: mind-mind fontos mozzanatról árulkodik. Az írói öntudaton kívül az az oly emlékezetes holló… Kétszer is megírva-elmondva, más-másképp. Míg olvastam, keresgéltem is a hollóról dolgokat, mert felkeltette érdeklődésemet, s bár emlékeztem bizonyos dolgokra, mégis meglepett, amit ezen okos jószágról egy videóban láttam. Élmény volt. Áttételesen – de ezt is Fekete Istvánnak köszönhetem tehát. Újra kellene olvasni a gyerekkori kötelezőket is, mert hát a Vuk is inkább rajzfilmként rögzült, az abban szereplő mondatokkal, jó lenne meggyőződni róla, hogy mennyivel több ennél a regény.
Remek válogatás Fekete Istvántól. Köszönet a Lazi kiadó gondos gyűjtésének olyan remek sorok kerültek napvilágra, amik talán feledésbe merültek volna.
A könyv lapjain nekem hiányzott a könnyed vidámság, a játékos sorok. Igaz, ezek a sorok már az idősödő író tollától származnak, ami magyarázatot is ad egyben a hiányérzetemre.
Szerencsére azonban maradtak még olvasatlan művei számomra Fekete Istvánnak, amiben biztosan ezekre is rálelek.
Megnyugtató, mint mindig. :) Kicsit már lehet érezni rajta, hogy a sorozat utolsó kötete.
Valahogy minél többet olvasok Fekete Istvántól, annál inkább megszeretem azt az emberséget, becsületességet, természetességet, amely a művein keresztül árad. Évszakok, természet, emberek összhangja – mert ha ez az összhang nincs meg, azt szankcionálja az élet, a valóság. Válogatás kötet, tehát vannak benne novellák, amelyek korábbi olvasásból, vagy – és ezt a szerkesztés hibájának tartom – ugyanebben a kötetben visszaköszönnek. A témák különbözőek, épp ezért nem válik egysíkúvá. Van a vadászattal, van a családdal, van természettel kapcsolatos írás, amelyeknek hangulata jó érzéssel tölti el az olvasót.
Népszerű idézetek
Az éjszakák már tűnődők, s a száraz Augusztus le-leszakít egy-egy levelet a sötétségben hallgató fákról. Nem látja senki, csak a csillagok, nem hallja senki, csak a csend.
33. oldal, II. rész, Öreg naptár
A kis cinkék ijedten pislogtak utána, a mókusok ásítottak, a méhek mind halkabban zsongtak a kasban, a pókok szélnek eresztették hálóikat, a fák leszórták leveleiket, mert a nedvek megsűrűsödtek már az erekben, a gyökerek nem szívtak már semmit, mert levél nélkül kezdhettek semmit, és álomra mocorgott az egész erdő. Csak a holló nézett a vidám Október után.
24. oldal, I. - Éjfél az erdőn (Lazi, 2011)
Visszaköltöztünk a Rózsakunyhóba.
Este értünk oda, és most már ismerősként nézett ránk a kis ház. Tűzhelyén vidáman lobbant fel a tűz, és udvarán lágy perregéssel üdvözölte az estét egy lappantyú. Kéményünk otthonosan fújta a füstöt, és valódi bácskai kenyeremet ettük, a cirill betűk felett magyar írással…
Jó volt nagyon, de jó lett volna, ha csizmatalp lett volna benne, akkor is… Bácskai kenyér…, magyar írással!
60. oldal, Rózsakunyhó
Lajos járt a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken, és Lajos szerette az olyan embereket, akik tudják, mit lehet és szabad. Lajos látta, hogy a finomságból, tompultságból, rosszul értelmezett jólneveltségből, kényelemszeretetből ma megélni nem lehet, mert akkor nem lesz soha egészen a miénk semmi. Még az ég se, nemhogy a föld, és mi valamennyien éreztük, hogy Lajosnak igaza van.
(1941)
131-132. oldal, Lajos és a hírek
– Mikor jön a vonat? – kérded a vadőrtől vagy a kocsmárostól.
– Hatkor – mondja a kocsmáros –, fél hétkor – mondja a vadőr, végül megállapodnak, hogy: úgy hat óra körül…
Élsz a gyanúperrel, és másfél órát kutyagolva, háromnegyed hatkor az állomáson vagy. De ott vagy még tizenegykor is – félig gutaütötten –, mert a vonat fél hat előtt már elment, és a legközelebbi csak tizenegy után jön…
72. oldal, Nyári emlék
Rendszeresen jelentkezett az ún. hónapnovellákkal, melyek többnyire a hangulatot és látványt tematizáló lírai elbeszélések. Ezek évről évre lényegében ugyanazt ismétlik, hatásosan érzékeltetve a folytonosság mellett a változékonyságot is.
166. oldal - „ŐSZ VAN, ÉS NEMSOKÁRA TÉL” _(Sánta Gábor)_ (Lazi Kiadó, Szeged, 2011)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Makkai Flóra Ágnes: Kötéltánc ·
Összehasonlítás - Kovai Lőrinc: Ködrongyok ·
Összehasonlítás - James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén… 96% ·
Összehasonlítás - James Herriot: Apraja-nagyja megbabonázott 96% ·
Összehasonlítás - James Herriot: Az állatorvos is ember 96% ·
Összehasonlítás - Nyirő József: Arénába űzve ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Gyermekkori emlékeim ·
Összehasonlítás - Berezvay Lászlóné: Magyar rapszódia három hangszerre ·
Összehasonlítás - D. Kardos Éva: Vörös alkony ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Daloljanak itt angyalok 81% ·
Összehasonlítás