Barangolások 35 csillagozás

Fekete István: Barangolások Fekete István: Barangolások Fekete István: Barangolások Fekete István: Barangolások

Sok-sok év vadászcserkészéseinek és halászkalandjainak gazdag élményvilágából merítette elbeszéléskötetét Fekete István. „Barangolások közel negyven év alatt – vallja ő maga előszavában –, éjjel és nappal, esőben-fagyban, napsütésben és borulásban, hajnalok hajnalán, éjjelek éjjelén, nehéz zsákmánnyal és üres tarisznyával, vidám gondolatok és elment, drága Emberek emlékárnyai között… Barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavirágok súlyos illatában és sötét fenyvesek elsóhajtott tegnapjaiban… Barangolások az Idő és az Emberek erdejében, amely lassan emlékké válik, mint az elszállt füst és az ódon kalendáriumok, amelyekben már megfakult a betű…” – A természet és a múlt áhítatos szeretetével írt, finom lírájú könyv hangulatát ízlésesen elevenítik meg Csergezán Pál mélyen átélt illusztrációi.

Eredeti megjelenés éve: 1968

Tartalomjegyzék

>!
Szent Gellért, Budapest, 2003
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9636962456
>!
Christianus / OMC, Bécs, 1995
216 oldal · ISBN: 9637638180
>!
Madách, Bratislava, 1969
230 oldal · Illusztrálta: Csergezán Pál

3 további kiadás


Enciklopédia 12


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Hoacin
Fekete István: Barangolások

„Boldog vagyok és végtelenül gazdag. Mert az enyém itt most minden. Enyém a zörgő avar, a horizontok messze kékje, az öreg fenyők suhogása. Enyém a csend és a csókák rikkantása a párás magasságokban. Lassan járom a cserkészutakat. Gyantaszagú alagútban. Zsong a fenyves, mintha évezredes orgonák búgnának az álmos völgyekben. Ahol kilátok az égre, fürge felhők úsznak az égen, és a túlsó oldal ezernyi avarszínű, kavargó levele közül szomorú öreg arcával mintha idemosolyogna az ősz”

Hát a vadászhajlam éppenséggel hiányzik belőlem, de Fekete István olyan csodás hangulatfestő leírásokkal ábrázolja portyázásait, hogy kalandjait élvezet olvasni. A hold dermedést néz a világra, a csírák mélyén új erdők suttognak, álmos ködöt sóhajt a föld, és „amikor aztán megindul az eső, az Ősz dobol száraz ujjaival az erdőn örök ritmusokat, mint amikor az ember álomtalan éjszakákon a szívét hallgatja.” Nem mondom, hogy egy-egy ilyen tapinthatóan szép leírást nem kavart fel a tájba reccsenő dörrenés, de én attól függetlenül, hogy nem lőnék le állatot, és minden esetben sajnálom a zsákmányt – vannak emberek, akiknek a vadászatai felé megértéssel fordulok. Ilyen például Fekete István is.
A hangulatos erdőzések, és az áhított, ravasz Bak cserkészésén kívül van még jópár novella az író gyerekkorából, amiből kiderül többek közt, hogy gondolkodni a padlásra járt, ahol „homály volt és múltszagú csend”, és a nagyapa szerelmes levelei. :D Előkerül a Tüskevárból ismert Családi levelező és az Imádott nagysád, sőt, az egyik történetben még Matula is felbukkan. Helyenként elmélkedve szomorkodunk, máshol még a mélabún is átdereng a szellemesség, de vannak végig kedélyes írások, és ugratások Kittenbergerrel.
Most nagyon szívesen barangolnék sejtelmes erdőkben, sőt, a könyv kifejezetten kedvet csinál a téli, havas tájak felkereséséhez. Három réteg harisnyát húz, usankát és termoszt elővesz.
Akinek a lelkivilágát túlzottan felborzolják a vadászkalandok, inkább másik novelláskötetet válasszon Fekete Istvántól, a Tutajosabb jellemek szeretni fogják ezt is. :)

„Amíg a foglyokat nézegettem, és tűnődtem sorsukon, csendesen alám kúszott az est. Fekete taraja kiáll már a csalitokból, és hiába jönne most a bak, hiába állna ki a legnagyobb tisztás közepére, legfeljebb elmosódó árnyat látnék belőle, melyre lőni nem lehet. Kicsillagosodott az ég, és egy lappantyú leül elém a magasles korlátjára. Lelapul, halkan kiált, és "muzsikálni” kezd. Muzsika? Igen! Én annak hallom. Lágy perregése, igaz, egyhangú, és nem énekszó, de danája álmosító, titokzatos, mint maga a júniusi este. Napfényben meg sem hallanánk talán, de így este szeretnénk megsimogatni a titokzatos madarat, melynek hangja mintha ködből és elmúlt időkből jönne, mint a gyermekévek nagypénteki kereplője. Haza kellene menni – gondolom magamban –, de most nem lehet, mert madaram még mindig itt ül, és dalolgat a maga módján. Nem zavarhatom. Én itt vendég vagyok, és ő a házigazda."

>!
Rodwen P
Fekete István: Barangolások

Ha valamilyen ünnepi hangulat kerít hatalmába vagy valami szívmelengetőt olvasnék, mindig egy Fekete István könyvet emelek le a polcról. Mert olyan mintha csak nekem mesélne; ülnék egy meghitt kis vadászkunyhóban míg a cserépkályhában pattogna a tűz és hallgatnám a történeteit. Vele együtt barangolnék. Figyelném az évszakok változásait, miként változik az erdő. Érezném a természet minden egyes apró rezdülését. Olvasnék az állatok nyomaiból. Beszívnám a fák illatát megjegyezném a színeket. Olyan ez amit nehéz megfogalmazni…ezt inkább átélni kell…

>!
ÁrnyékVirág
Fekete István: Barangolások

Rövid kis történetek, főképp vadászkalandok – és emiatt nem lett nálam öt csillag, mint minden más, amit Fekete István írt. A vadászat számomra visszataszító, és ettől nem tudok elvonatkoztatni olvasáskor sem, főleg, hogy kutya, őz, varjú, nyúl vagy bármi egyéb néha bevallottan csak szórakozásból kerül puskavégre. A szegény pórul járt Náci (hehe, ma ki nevezné így a macskáját?) cicáról ne is beszéljünk.
Azért ez a három és fél csillag nem azt jelenti, hogy ez egy jó-közepes könyv, hanem azt, hogy a többihez képest számomra kevésbé élvezhető. Mert a már megszokott gyönyörű tájleírások a vadászat ellenére is értek három és fél csillagot.
Csergezán Pél rajzai pedig nagyon jól találnak a történetekhez, számomra az ő rajzaival teljes egy Fekete István regény. És természetesen papíron, ha lehet, picit sárgult, hatvanas évekbeli kiadásban – ő azon szerzők egyike, akit e-bookban nem tudnék olvasni.

3 hozzászólás
>!
Enzo314
Fekete István: Barangolások

Szerettem volna Fekete István valamelyik könyvével befejezni az évet és örülök, hogy ezt választottam. Fekete István írásai mélyek, csodálatosak, megunhatatlanok.

>!
psn
Fekete István: Barangolások

Emlékszem, arra gondoltam olvasás közben, hogy tud közönséges szavakat így megtölteni élettel. Olyan képeket olvashattam, amiket addig soha. Lehet, hogy régen volt már a Tüskevár, a Téli berek, de a Lutra friss élmény – és annál sem éreztem hasonlót. Méltatlanul ismeretlen könyv.

>!
Sziduri
Fekete István: Barangolások

Egy csoda, ahogy Fekete István ír. Ott vagy vele az erdőben, a tóparton, a szobában, és érzed, látod, amit ő. Különösen szeretem, amikor az állatok „bőrébe bújik”, ebben a novelláskötetben erre is volt példa, bár nagyrészt vadásztörténeteket olvashattam. A legelső novella tetszett a legjobban. Ha lesz gyerekem, ezt biztosan sokszor fogom neki olvasni, hogy megértse az évszakok működését, megtanulja a hónapokat, amik tündérszerű lényekként bukkannak fel az erdőben.
Egy dolog volt, ami végig bántott és emiatt a fél csillag levonás: a folyamatos öldöklés. Tudom, a vadásznak az a dolga. Tudom, karban kell tartani az állományt, szelektálni stb. De a „minek is lőttem meg ezt a nyulat?”, a „minek károg itt ez a varjú, lelövöm”, az „itt jön egy macska, durr neki” és a gyermekkori céltalan verébirtások fájtak a lelkemnek.

>!
mokus33
Fekete István: Barangolások

Nagyon szeretem Fekete István történeteit, hangulatát, de ha legközelebb olvasok tőle, nem vadásztörténeteket választok. Nem szívesen olvastam a vadászatról, lövésekről, de amikor a természetről vagy a gyermekkoráról írt, az nagyon tetszett.

>!
Felixa P
Fekete István: Barangolások

Mivel vadászatellenes vagyok, ezért kap csak ennyi csillagot. Nem tudok egyetérteni a vadászattal, számomra visszataszító… Egyébként a tájleírások fantasztikusak, az illusztrációk pedig emelik a könyv színvonalát.

>!
Kisluky
Fekete István: Barangolások

A tájleírásoknál olyan érzésem volt, mintha én is ott lennék, mintha én is láthatnám azt, amit az író látott, én is hallhatnám azt, amit ő hallott.
Több olyan történet is volt benne, amik azokból az időkből származnak, mikor Nirnsee Ferencnél dolgozott gazdatisztként Ajka környékén. Ezek közel állnak hozzám, hiszen környékbeli vagyok. :)

>!
Lutra8
Fekete István: Barangolások

Ebben a kötetben azért találtam néhány írást, ami nekem annyira nem tetszett, de még mindig túlsúlyban vannak a szerethető történetek. A tájleírások még mindig gyönyörűek :)


Népszerű idézetek

>!
ÁrnyékVirág

Holnap szilvesztereste – gondoltam, s ettől mindig egy kis szomorúság ül a szívemre. A végtelen jóság s a végtelen szomorúság felfoghatatlan valósága: az Idő majd – talán – megáll egy pillanatra, és szembenéz velünk, mintha lennénk, és talán vagyunk is; aztán újra peregni kezd a mulandóság homokórája, és nem mond semmit, nem ígér semmit, csak folyik, csak folyik, hogy majd egyszer egészen betemesse a szívünket.

223. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő · jóság · mulandóság · szilveszter · szomorúság
>!
padamak

Őszre járt akkor az idő. A ködtől olyan sűrű volt az este, hogy a feldobott kalap fenn maradt volna a levegőben.

32. oldal - Matula és egyebek (Móra, 1969)

Kapcsolódó szócikkek: köd
>!
déli_báb I

Elcsilingelt a szán, de nem maradt utána csend. A fagyos levegőben mintha óriási szú percegne valahol, visszhangos az öregerdő, horkol a fűrész, csattog a fejsze… s mintha a szíve szakadna meg a vén fáknak: rekedten felkiáltanak, s eldőlnek a hóban holtan. Holtan? Nem igaz. Az erdő nem ismeri ezt a szót. Az erdő volt, van és lesz. Igaz a fák ledőlnek, de a gyökerek szívják már az új sarj táplálékát, álmodják már az új hajtást, és a csírák mélyén már új erdők suttognak.
Holtan? Hogy lenne ez igaz, hiszen fájukból tűz lesz, otthonok melege, út lesz és távolság a kerekek robogásában, játék a gyermekek kezében és szívében, munka lesz és kenyér, szerszám és kisteknő, kitárt kapu és ringó böcső…
Holtan? Hiszen papír lesz belőle és könyv és harangláb, és belőle lesz a koporsó, egy másik világ ismeretlen messzeségének nyugodalmas csónakja. Nem, az erdő nem fél a haláltól. A fák dőlnek és nőnek, mert ez a dolgok rendje.

8. oldal - Éjfél az erdőn (Móra, 1969)

Kapcsolódó szócikkek: koporsó
1 hozzászólás
>!
Szelén

Éjfél van. A toronyban elhallgatott már az óraütés zengése, de a kongás szétrepült az éjszakában, megérintette az alvó falut és alvó szíveket; kihűlt kéményeket, meleg párnákat, élőket és holtakat; szétáradt a határban, és elveszett az erdők felett, hol némán állnak a fák, és a csend gyalogútján puhán ballag az Idő

(első mondatok)

>!
Szelén

Április úgy érezte, minden szív benne dobog, minden megpattant tojás benne lüktet, minden sóhaj, vágy, szerelem kinyílt már az erdőn.

>!
psn

Sisteregve csordult a szalonna leve kenyerünkre, és öt perc múlva már egy hang sem hallatszott. Utána elnyúltunk a nádkévéken, és boldog semmittevésben, a holnapi nap szabadságának ragyogásában néztük az eget. Azt hiszem, akkor maradéktalanul boldogok voltunk.

>!
Etike P

Hát ilyen bolondokat gondol néha az ember, és hallgatja az éjszakát, amikor egyszer csak a szomszéd kéményen elkezd kelepelni a gólya.
Lehet, hogy ez a békáknak szól, de lehet valami éjszakai ájtatosság is, melyre felébred az asszony.
És megszólal:
– Hallja, hogy kelepel a gólya?
– Nem, nem hallom… egyébként is alszom…
– Jó, jó! Egész nap nincs itthon, és még ilyenkor sem akar beszélgetni… Erről jut eszembe, hogy Zoltán bácsinak kellene egy őzgerincet küldeni.
– A gólyakelepelésről az őzgerinc? Nagyon logikus…
– Mindegy. Most megbeszélhetjük…
Sóhajtottam. Legyünk túl rajta.
– Az nem megy olyan könnyen – mondtam. – Tudja, hogy válogatok. Nekem nem a hús a fontos…
– Márpedig Zoltán bácsinak csak valami fiatal „dolgot” lehet küldeni…
– Küldjön neki friss tojást… ez még egészen embrionális…

Május

Kapcsolódó szócikkek: béka · éjszaka · gólya · tojás
>!
padamak

Elmúlt már a hejehuja az erdőn. A csapongó nászrepülések vidámsága elszakadt, mint a hegedűhúr hajnaltájon. A madárszívek ablakán hűvös józansággal bepillantott a fészek gondja, az anyaság aggódása, és ha szól is a madárdal reggel vagy alkonyattal, az már nem a régi, felelőtlen ujjongás, hanem vagy a hála vagy a kérés vagy a panasz nótája.
Hiszen nem mondom, a hímje még most is felrikkant, hogy így meg úgy, vagyunk mi még olyan legények… de ha meglátják a fészken ülő asszonykák aggodalmas, lázas szemét, egyszerre elhallgatnak, vagy csippannak bocsánatkérőleg, hogy ők azt nem „úgy” gondolták, és nagyon csodálkoznak, hogy a feleség egy pillanatig is kételkedett az ő komoly mivoltukban. Ez igazán nem szép!… Egyébként pedig: tessék, itt van ez a felséges kukac…
És árnyékos, titkos lett az erdő. A szél csak a tetején borzong végig, és ha szét is nyitja a fák boglyás fejét, összecsukja megint, mert nem illik beleskelni más mindennapi életébe.
Ilyenkor hamvasabbak az erdők, éberebbek az éjszakák. A békamuzsika zsongása harmonikázva verődik házunk falának, és lehull a földre. Elgondolom, hogy ha e sok hang mind hangjeggyé válna reggelre, kocsival kellene elhordani a házunk mellől…

124. oldal - Május (Móra, 1969)

>!
takiko P

Természetesen gondjaimat is felhordtam a padlásra, és az álmodó, puha csend sokszor tanácsot adott, még anyagi gondjaimban is. Közeledvén ugyanis a búcsú, emésztő gondjaim voltak, mert egy Ilona nevezetű nyolcéves hölgynek könnyelműen bársonybukszát és gyöngysort ígértem. Ez a becsületbeli adósság mázsás súlyként nyomta kilencéves keblemet.

28. oldal

>!
psn

A „szép álom” nagyon relatív fogalom. Én, ha szépet álmodom, vagy tavaszi szalonkahúzáson vagyok, vagy tüzet rakok valami nagy víz partján, hol szállong ezernyi vízimadár, és lágy kenyérre csordul a szalonna leve.


Hasonló könyvek címkék alapján

Székely Tibor: Kumevava, az őserdő fia
Burger Barna: Kékvándor
Baráz Csaba: Kaptárkövek földje
Albert László – Locsmándi Csaba – Vasas Gizella: Hazai védett és veszélyeztetett gombafajok
Baráz Csaba (szerk.): Tér és idő határán
Baráz Csaba (szerk.): Felsőtárkányi tanösvények
Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park
Albert László – Locsmándi Csaba – Vasas Gizella: Ismerjük fel a gombákat!
Baráz Csaba: Kaptárkövek
Bondor Antal (szerk.): Erdei termékek gyűjtése és feldolgozása