Az ​erdő ébredése 15 csillagozás

Fekete István: Az erdő ébredése

Fekete ​István színes és változatos életművének másokéval össze nem téveszthető, jellegzetes elbeszélései azok, amelyekben a növények és a tárgyak, valamint a természet jelenségei beszélnek. Az író nemcsak az állatvilágot képes szóra bírni, hanem mindazt, ami a lehető legtágabb értelemben a környezetet jelenti. Hatásosan érzékeltetve ezzel, hogy semmi nem áll önmagában, azaz minden, ami van, a létezés összefüggésrendszerének része. Tündéri, és nem mágikus a világképe, hiszen varázslat helyett éppen hogy a valóság teljességének bemutatására törekedett „az anyag és a lélek szép harmóniájá”-ban. Nála nem kizökken az Idő, hanem azokat a pillanatokat jeleníti meg, amelyeket az eltompult érzékszervű városi ember nem láthat. A Fekete István által „élő víziók”-nak nevezett látomások éppen ezért, és nem a boszorkányosságuk miatt csodálatosak. Mintha tisztulna a szem és élesedne a hallás, melyek hatására a létezés addig észre sem vett jelzései immáron értelmezhető és emberi nyelvre… (tovább)

>!
Lazi, Szeged, 2008
194 oldal · ISBN: 9789639690929

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
Uzsonna P
Fekete István: Az erdő ébredése

Fekete István után mit is nyököghetnék én ide?
MINDEN benne van ebben a könyvében (is) ami az ÉLETben fontos, a többi csak felesleges hiúság.
Ne felejtsem el majd elővenni ezt vagy más művét, hogy ha megkérgesedik a lelkem a mindennapi élet taposómalmában, s olyan kemény lesz, mint egy szem kukorica. Mert olyan ez a könyv, mint a melengető napsugár friss tavaszi esővel:
"Elindult benne valami titokzatos reszketés, ami nagyobb volt mindennél, amiért volt és lett minden, elindult benne a teremtés lüktetése, az Élet.
A kis kukoricaszem élni kezdett. Szétfutott benne a szeretet melege, és engedni kezdett a téli zsugoriság keménysége.
A kemény szem megpuhult, lisztje tej lett, héja bölcső, és a rügyező kis csíra elindult a nap felé."

1 hozzászólás
>!
Mazsola_78
Fekete István: Az erdő ébredése

Továbbra is elvarázsol, ahogy Fekete István ír a természetről. Olyan csodaszépen teszi azt, ahogy senki más.
Ennek ellenére sokáig azt hittem, nem kapja meg az öt csillagot a könyv, mert bizony hiába szépek a leírások, a könyv első harmadában, az évszakokról, hónapokról szóló elbeszélések többségét eléggé untam. Mint kiderült a könyv végén található utószóból, ezek újságokban megjelent írások voltak, havi rendszerességgel jobban élveztem volna én is, de így sok átfedés volt köztük, nagyon hasonlítottak egymásra, nem tartotta fenn az érdeklődésemet.

Aztán következtek azok a novellák, amik miatt én úgy imádom Fekete Istvánt. Személyes kedvencem A kilincs volt, egyszerű történet, de annyira meghatott, hogy azt szavakba önteni sem tudom. Az utolsó, A tölgy elbeszélés pedig már szinte kisregényként is megállná a helyét, imádtam azt is.
De említhetnék még jó pár elbeszélést, amit nagyon szerettem, így feledve a könyv első részét, nem tudom ezt sem kevesebbre értékelni, mint öt csillag.

>!
Zsuzsanna_Sinka
Fekete István: Az erdő ébredése

Nekem ezek a történetek az emberséget, a lelki nyugalmat és a szeretet jelentik. Azok, akik szintén ezt érzik, úgyis megértik azt a végtelen humánumot, amit sugárzik ezekből a könyvekből és nem találják giccsesnek, még ha ebben a mai világban már idegenül is hathat ez a fajta pátoszos természetközeliség és lomhának a történetmesélés vagy éppen az, hogy a történet „csak” maga az élet és a természet.

5 hozzászólás
>!
darkfenriz 
Fekete István: Az erdő ébredése

A Hú után ez az elbeszéléscsokor is könnyen utat talált a szívemhez, hiszen benne van az irántam is olyannyira érzett természetszeretet, a természeti képek gyönyörűsége, az állat- és növényvilág, valamint az egész környezet harmóniája. Gyermekeknek nevelő célzattal, felnőtteknek szintúgy bizonyos esetben, de mégis inkább gyönyörködtetésre ajánlott.
Ha ki kellene emelnem néhány elbeszélést, akkor nem hagyhatom ki a nyitó Titkos Kalendáriumot, mely az év hónapjainak jellemzőit ragadja meg. A kötet második harmada tartalmazza a hosszabb Egy szem kukoricát, mely a véletlenek(?) összejátszása révén regéli el egy kukorica kifejlődését, addig tudatalatt átélt kalandjait és a természet rendjét. A kilincsben ezúttal nem élőlények, hanem megszemélyesített tárgyak számolnak be egymásnak létezésük pillanatairól. A nád is egy nagyobb lélegzetvételű novella egy várrom és a környező vidék életéről. Az akácfa ezen hasznos fafajta sokoldalúságát hivatott bemutatni, hogy a hétköznapi ember meg-megálljon egyszer-egyszer a szívós növény árnyékában és köszönetet mondjon a létezéséért. És végül számomra talán a Tölgy a legkülönösebb, legszerethetőbb történet egy kétszázéves öreg tölgy életéről, az őt veszélyeztető fejszékről, valamint a kisfiúról, Mutyuszról és Balangóról.
Úgy gondolom értékes kötet került megszerkesztésre, és ha a sorozat további részei is ilyen tanulságosak, értékteremtőek, akkor még biztosan sokat veszek ki a könyvtárból.

>!
WolfEinstein
Fekete István: Az erdő ébredése

Lenyűgöző Fekete István és a természet kapcsolata. Értette és megértette, amiről a fák, a hónapok, a szél, a füvek és az állatok meséltek, és mindezt továbbadta nekünk. Írásai a legpontosabb botanikai és zoológiai ismeretekről tesznek tanúbizonyságot – irodalmi igényességgel. Nekem két személyes kedvencem a kötetben A Tölgy és A kilincs című elbeszélések.


Népszerű idézetek

>!
Uzsonna P

Aztán egy este szokatlan, meleg csend lett. A virágok illata megállt a csalitokban, s amikor feljött a hold, a berekszélen megszólalt egy fülemüle, olyan lágyan és olyan szépen, hogy lehunyta szemét az erdő, lehunyta szemét millió virág, még az öreg bagoly is lehunyta – bár agglegény volt –, mert mindenki tudta, hogy a nádas tündérrózsái között, a tó csillagos tükrében nászruhájába most öltözik a Tavasz felnőtt, szép leánya: Május.

18. oldal, Hónapok

8 hozzászólás
>!
Uzsonna P

    Később, nagyon halkan, megzendül az erdő. A mezőről beszalad a búzamezők, alélt szénarendek, suttogó kukoricák, út menti virágok kavargó illata. Lassú szélben suttognak a fák, valahol hazafelé dohog egy gép, utána öregesen kattog egy szekér, és amikor a feketerigó is befejezte álmos furulyázását, a völgyekből elindul az Éjszaka jámbor szállásmestere, az álom ágyazója, a csillagszemű Est.

158. oldal, A Tölgy

>!
Uzsonna P

    De az éjszakák hűvösek lettek, s a palacsintaképű hold úgy járt az égen, mintha az egész világ az ő szőlőskertje lenne, s éppen most nézné, hogy milyen lesz a termés.
    A csillagok szeme szigorúbb lett, mintha feleslegesnek tartanák a földi csillagokat, a pásztortüzeket. A patakok némán siettek, mintha valami sürgős üzenetet vittek volna, s az egész égen áthajolt a Tejút csodálatos, fénylő selyempántlikája.

49. oldal, Ősz

>!
Uzsonna P

    A Tölgy összekötötte az eget a földdel. Sokat tudott, de éppen ezért nem beszélt. Sokat tudott, mert sokat hallgatott.

137. oldal, A Tölgy

>!
Uzsonna P

    Elindult benne valami titokzatos reszketés, ami nagyobb volt mindennél, amiért volt és lett minden, elindult benne a teremtés lüktetése, az Élet.
    A kis kukoricaszem élni kezdett. Szétfutott benne a szeretet melege, és engedni kezdett a téli zsugoriság keménysége.
    A kemény szem megpuhult, lisztje tej lett, héja bölcső, és a rügyező kis csíra elindult a nap felé.

78. oldal, Egy szem kukorica

>!
Uzsonna P

De a kisbaglyok gyönyörűek, esznek és pislognak, és hallgatják a vén kertet nappal és éjszaka, mert millió levélszárnyukkal sóhajtoznak a fák. Virágpor száll a levegőben, a kerítés mellett egy diák andalog (zsebében versek), és nem is gondolná, hogy soha ilyen boldog nem lesz már életében, mert a május a vágy…

10. oldal, Titkos kalendárium

>!
Uzsonna P

Sokat tudott, mert sokat hallgatott.

137. oldal, A Tölgy

>!
Uzsonna P

    Az öreg tölgy elálmosodott. A gyökerek csak úgy tessék-lássék szívtak fel egy kis táplálékot, nedvességet, mert a fa jóllakott már, s némelyik makk olyan kövér volt, hogy diónak is elmehetett volna. Ezek után fészkelődni kezdtek a bölcsőben, a földre néztek, ami az élet nagy kalandjának ígéretével csábította őket, s az őszi nap meleg, arany sugarai kitágították a kis csészéket, az éjszakai hideg összehúzta, másnap a meleg újra kitágította, s az öreg fa levelei zizegve sóhajtottak.
    – Menjetek!
    S a kis makkok fejest ugrottak a mélységbe.
    Ekkor szólalt meg az erdő ősi, őszi távírója, és most már nem is hallgat el, amíg egy szem lesz a fán, mert az öreg fa küldi őket, és szólt már a szélnek is, hogy mozgassa meg az ágakat.
    A szél elfolyva aludt a domboldalon, és kedvetlenül szedte össze magát, de az öreg fa tekintély volt az erdőn, és nem akart vele kikezdeni.

51-52. oldal, Október

2 hozzászólás
>!
Uzsonna P

Az erdő alszik.
Alusznak a fák, gyökérmarkukba szorítva a föld melegét, alusznak a cserjék, magukra borítva hószoknyájukat, alszanak a rügyek, a vágy tavaszi virágai, a lepkék bábkoporsójukban, a bogarak a vén fák kérge alatt, a mókusok az odvak párnás melegén és a varjak a szellős magasságban, fekete szárnyuk alatt őrizvén piros szívüket.

15. oldal, Hónapok

3 hozzászólás
>!
Uzsonna P

    Ekkor megjajdult a szél az erdőn. A holt levelek zörgő táncba kezdtek, a száraz ágak összeverték csontkarjaikat, és mindenki tudta, hogy meghalt November. Aztán csend lett, csak a köd sírdogált csendesen, és könnyei halk koppanásokkal hulltak az avarra.

61. oldal, A Tél


Hasonló könyvek címkék alapján

Csukás István: Erdőben jártam
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Fésűs Éva: Kukkantó manó és a Kerekerdő titkai
Ákossy Eszter: A Szeléndekhamari erdő titkai
Schmidt Egon: Erdőn-mezőn nyitott szemmel
Schmidt Egon – Veres László: Az erdők élővilága
Zelk Zoltán: Száll az erdő
Bencsik Antal – Majoros Nóra – Miklya Zsolt – Moskát Anita: Erdőlakók
Horváth Mónika: Mesél az erdő
Menyhárt Éva: Mesés erdő