A ​magam erdeiben 21 csillagozás

Elbeszélések
Fekete István: A magam erdeiben

„…a ​magam vizein horgászgattam, a magam erdeiben vadászgattam, ahova másnak nem volt sem horgászengedélye, sem vadászjegye, és most már nem is lehet soha, mert ezek a vizek elapadtak, ezek az erdők elmúltak, és csak álmaimban és írásaimban élnek, ha nem is »örökké«, de talán sokáig, nagyon sokáig."
E gondolatokkal tekintett vissza írói tevékenységére a hatvanas évek végén az idén száz esztendeje született Fekete István, aki 1970-ben bekövetkezett halála óta is folyamatosan jelen van a hazai irodalmi életben. Mindmáig népszerű regényei, elbeszélései újra meg újra napvilágot látnak, a műveit szeretők és jól ismerők örömére. A jeles évforduló alkalmából nekik is újdonságnak számító ajándékot szeretnénk adni olvasóinknak: a szerző azon írásaiból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót, amelyek önálló kötetben még nem jelentek meg – eddig csak régi folyóiratokban, újságokban vagy kézirat formájában lehetett őket megtalálni. Szereplőik hosszú évtizedekig tartó álmuk után most lépnek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

Tartalomjegyzék

>!
Új Ember, Budapest, 2000
120 oldal · ISBN: 9637688439

Kedvencelte 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Gyöngyi69
Fekete István: A magam erdeiben

Pár éve minden olvasással töltött időmet olyan könyveknek szenteltem, amik közelebb visznek valamihez: az élet értelméhez, Istenhez, magam sem tudom, mihez.
Mekkora balga voltam!
Semmi mást nem kellet volna tennem, mint ilyen könyveket olvasni, mint ez a kötet is, melyben ott van minden kérdésre a felelet, s mely alapján rádöbbenek, hogy bennem is ott vannak a válaszok, nincs szükségem a „megmondóemberek” álbölcsességére.

>!
Véda MP
Fekete István: A magam erdeiben

Őszinte leszek, nekem az évek hozták meg Graham Greene-t, Hemingwayt és Fekete Istvánt. Már nem csak a lányregényekben találom szépnek a szavak zenéjét, megtanultam élvezni a leíró részek szépségét is. Mondja valaki, hogy nincs semmi jó az öregedésben..hahh..

>!
Trudiz P
Fekete István: A magam erdeiben

Tizenegy rövid elbeszélést olvashatunk. Fekete István természetszeretete, állatok, növények, emberek iránti tisztelete kifejezésre jut ebben a kötetében is. Megemlít egy-egy számára meghatározó, kedves embert, de többségében az erdőt járjuk vele együtt. Leginkább A költőnő és a Kró című történet tetszett.

>!
Mazsola_78 P
Fekete István: A magam erdeiben

Az Öreg naptár kicsit csalódás volt, de ez a válogatás már olyan történetekből áll, amiért én annyira szeretem Fekete István írásait. Különösen az Áradás tetszett. Egyszerű történet, mégis annyira szívet melengető volt a vége.

>!
Erica
Fekete István: A magam erdeiben

Hétköznapi emberek, hétköznapi problémák Fekete István ékes tollából egyszerűen, mégis sokatmondó mondatokkal tálalva. Mintha ismernénk a szereplőket (de a helyzetüket biztosan), és az összes állatot név szerint.
Legjobban a Kró és a Lótusz írások tetszettek.
Ajánlom mindenkinek, aki egy igényes, néha szórakoztató, de az emberi értékeket is megmutató könyvet szeretne olvasni.

1 hozzászólás
>!
padamak
Fekete István: A magam erdeiben

Ismét egy jó kis válogatás – mint a zenei albumok: több közismert és közkedvelt elbeszélés mellett ( itt előtt és után) újak, amelyek még máshol nem voltak fellelhetők/beválogatottak. A két első és a három utolsó tűnt számomra eddig ismeretlennek – és kissé idegennek is. Fekete családi élethelyzeteibe és egyéb kapcsolataiba kapunk ezekben bepillantást, némi fanyar élcelődéssel. Az itteni 11 elbeszélésből a Nagyszombat és az Április tetszett legjobban.

>!
Gáborr_Nagy
Fekete István: A magam erdeiben

Egyszerű, szép, megnyugtató, természetközeli történetek, a szerző egyik legjobb kötete.

>!
pingvin1
Fekete István: A magam erdeiben

Fekete István művei csodálatosak. Eben a könyvben több kis történet szerepel, a szomorú emberi életek, az elmúlás és az emlékezés. Ez jut eszembe róluk.
A csodaszép leírások, nem tudok betelni velük….

>!
szederbori
Fekete István: A magam erdeiben

Az utóbbi időben rákaptam arra, hogy Fekete István rövidebb írásait olvassam, különösen a vadásztörténeteket. Szeretem, ahogy megrajzolja a tájat, az erdőt, szeretem, hogy az ő szemével tudom látni az állatokat. Az ő szemével figyelem a levél rezdülését, a vad moccanását, vele örülök a sikernek, vele bosszankodom a kudarcon.
Az írásai vágyat ébresztenek arra, hogy az olvasó saját maga is megélje (ha nem is a vadászatot), de legalább az erdőjárás örömét.

>!
ilmater
Fekete István: A magam erdeiben

A szokásos mondattal kezdeném gondolataimat: nehéz értékelést írni erről a könyvről. Fekete Istvántól rosszat én még nem olvastam, ezt kijelenthetem, bár nem tagadhatom, hogy sok-sok könyvét nem olvastam még.
Ebben a kötetben találunk mindenféle írást: saját életéből röpke fejezeteket, emlékeket vadászatokról és gyerekkorából, de bepillanthatunk az erdei állatok életébe is, s még sorolhatnám. Nem is nagyon találtam egy olyan központi eszmét ami köré gyűjthetők, egyszerűen csak írások innen-onnan. Mindenesetre hamisítatlan Fekete István gondolatokat kap az olvasó, pont olyan világlátást, amit annyira szeretünk nála. Szépen ír, olyannyira, hogy nem is lehet azt egy ilyen röpke értékelésben visszaadni, kellőképpen méltatni. Nem is erőlködök vele, mert hiábavaló lenne.
A kötetből a következő történeteket emelném ki a magam részéről: Kró, Júliusban, Áradás, Lótusz.


Népszerű idézetek

>!
Trudiz P

Te tudsz, én pedig hiszek…

89. oldal

>!
Véda MP

Szépek a rozsok. Vállig érnek, s felettük olyan illat jár, amely mintha rokona lenne a friss kenyérnek…

1 hozzászólás
>!
bbea

Én hanyatt feküdtem a határárok kis dombján. Fejem alá gyűrtem egy öl friss lucernát, és néztem a felhőket, a jövő-menő madarakat, hallgattam a kasza suhintását, és életem egy lett a tájjal, amelyben elsüllyedtem. Azt hiszem, boldog voltam.

19. oldal

>!
Trudiz P

(…) és hangjában ott pengett az ősök törött bánatának kezdetleges zengése.

1 hozzászólás
>!
padamak

Kovács néni hideg lett és ellenséges, még a szája széle is remegett. Vastag füzetjére védően rátette a kezét, és mélyen maga elé nézett:
– Az író, az tudja, hogy a beszéd az semmi, az polyva csak… mindig az írás az igazság, mer’, megmarad…
Csendesen behajtotta füzetét, és soha többet nem vette elő.
Azt hiszem, nem tartott írónak, és lehet, hogy igaza is volt. Ha valakinek, hát az írónak kell tudnia, hogy nem az a fontos, miből van a templom, hanem az a fontos, hogyan imádkoznak benne.

34. oldal - A költőnő (Új Ember Kiadó, Budapest, 2000)

>!
padamak

– Valami jön?
– Valami elindult – bólintott Kró, és erélyesen elrúgta magát az ágtól, ezzel a mozdulattal azt is mondva, hogy ami elindult, annak el is kell érkeznie. A bajt sejteni lehet, de kitérni előle nem.

34. oldal - Kró (Új Ember Kiadó, Budapest, 2000)

>!
padamak

– Bocsánat – súgta a Szél –, hol az én gazdám, Április?
– Megölelt, és belehalt a boldogságba – mondta a lány –, és most már velem marad örökre. A szívemben, az időben, ami nem múlik el soha.
A Szél leborult a földre.
– Akkor köszöntelek, teremtő, világos, békés, dalos, fészekringató Május!

71. oldal - Április; _utolsó mondatok_ (Új Ember Kiadó, Budapest, 2000)

>!
padamak

Kró szeme hiába kutatta a havasok távoli csúcsait, és a magasság tiszta, kemény levegőjét – nem mozdult semmi, ezért lassan lefelé szabta a köröket, a villámcsapta tölgy felé, ahonnét mindent látni lehetett. Kró ismerte ezt a tölgyet, még abból az időből, amikor erre a tájra vetődött, és szívesen szállt rá, mert ez a fa soha nem esett útjába a Bajnak és a Rossznak, akik tulajdonképpen testvérek, csak amíg a Baj időről időre felbukkan, és vagy megöl valakit vagy nem, Addig a Rossz állandóan mászkált, s ha beleesett valamelyik szabadba, annak vége lett.

38. oldal - Kró (Új Ember Kiadó, Budapest, 2000)

>!
padamak

– „Minden a legnagyobb rendben” – gondolta, amikor leült a ház előtt, és csak most vette észre, hogy a cseresznyefa kivirágzott közben, és még a sötétben is mintha a méhek zsonganának… de mintha nem is méhdongás lenne ez, hanem nagyon távoli harangszó. Innét is, onnét is hosszú, lágy hullámok úsznak a ház fölött, elhalkulva, felujjongva, messze és közel… nagyon messze és nagyon közel: a legyőzött halál foszladozó árnyéka.
El is felejtettem – döbben meg a vadász: nagyszombat van… feltámadás… béke – és leveszi a kalapját.
Az erdő felett akkor kezd integetni a vacsoracsillag.

65-66. oldal - Nagyszombat; _utolsó mondatok_ (Új Ember Kiadó, Budapest, 2000)

>!
Erica

Még álom sem járt ezen a hajnalon, halvány és torz tükre a létnek, csak a Tér vajúdott, és remélni lehetett, hogy valahol talán mégiscsak megszületik a nappal, és elindul az, amit ezer nyelven életnek neveznek, pontosan meghatározva valamit, amit nem ért senki.

28. oldal Kró


Hasonló könyvek címkék alapján

Kolbe Attila: Szalonkacsillag
Walt Disney – Bambi
Szalay István: Magasles a kékes alatt
Molnár Tamás: Parázsló alkonyat
Czifferszky István: A sete bárány és a kuvasz
Páll Endre: Vadásztarisznya
Tanos Pál: Erdőzúgás
Videcz Ferenc: Verőfény és alkonyat
Cséplő József: Medvelesen Kanadában
Jámbor János: Szarvasnász