A ​mosolygó zsonglőr 7 csillagozás

Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Tessék, ​csak tessék! Nem csalás, nem ámítás, íme a mosolygó zsonglőr első trükkjei!
Nehogy azt higgyék, hogy papíron zsonglőrködni veszélytelen mutatvány. Fekete I. Alfonz felkap bármit, ami a keze ügyébe kerül, egyszerre játszik mágikussal és hétköznapival, hogy az egyik pillanatban még az éjszakai buszon zötykölődjünk a gyrosszagban, a másikban pedig már krétarajzzal bírjuk szóra a budapesti házakat. Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak a legjobban beszélni az itt és mostról.
Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
József Attila Kör / PRAE.HU, Budapest, 2016
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155470097

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Nem szokványos manapság, hogy egy író az előszóban felvázolja elbeszéléskötetének koncepcióját, Fekete I. Alfonz azonban ezt teszi: tudatja az olvasóval, hogy most megkísérli a magyar mese- és mondakör figuráit integrálni a jelenkorba (és a kortárs prózába). Ez már jelzi, hogy ezek a történetek az abszurd világába vezetnek minket – sőt, tovább mennek: helyenként a bizarro fiction kapuján kopogtatnak. Ugyanakkor – még mielőtt elrettennének azok, akik Komor Zoltán munkásságát nem őrzik szívükben egy kis bársonyoltárra helyezett bársonypárnán – Fekete ezt határozott céllal teszi: a Kun Bélát felhizlaló, majd megsütő, és Horthy Miklós társaságában elfogyasztó Kaczor király, meglehet, gyomorforgató kép, és mindenképpen polgárpukkasztó, de ugyanakkor egy nagyon erős és nagyon eredeti analógiát kínál fel a fehérterrorra, amiben bizony ott van az igazság egy szelete. Feketének amúgy is megalapozott történelmi tudása és határozott történelemszemlélete van, ez a novellák többségéből kiviláglik (és nekem nagyon tetszik), ráadásul emellett erőteljes, szuverén nyelvet használ – ha van hibája, akkor az az, hogy ez az erőteljes nyelv időnként túlzottan rátelepszik a szövegre, és megfojtja a történeteket. Összességében úgy voltam vele, hogy a kötet elején lévő szövegeket nagyon izgalmasnak és nagyon újszerűnek találtam, de a kötet második felében a (szerintem) túlzásba vitt nyelvi koncepció egyre inkább elnyomja az olvasás örömét. Úgyhogy ha én lennék Oravecz Nóri, azt tanácsolnám a szerzőnek: tanuljon meg elengedni. A szöveg inkább jó legyen, mint koherens. (Ezt Nóri már nem mondaná. Azt hiszem, a „koherens” szó miatt.)

4 hozzászólás
>!
Baráth_Zsuzsanna P
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Manapság már egyáltalán nem nehéz eljutni odáig, hogy egy heveny grafomániában szenvedő személy könyvet adjon ki. Rengeteg az elsőkötetes szerző, azonban kevés az igazán kiemelkedő tehetség, főleg a novella műfajában. Jómagam is inkább a regényeket favorizálom, ezért ezerszer meggondolom, hogy belevágjak-e egy számomra teljesen ismeretlen alkotó művébe, azonban ezúttal annyira megfogott az ajánló szöveg, hogy alig vártam, hogy belekezdhessek Fekete I. Alfonz első novelláskötetébe, amely 2016-ban elnyerte a JAKkendő-díjat. Egy magánalapítású szépirodalmi díjról van szó, amely 2012-ben indult útjára, és a kortárs irodalom támogatása a célja, minden évben egy pályakezdő író kap lehetőséget arra, hogy alkotásai megjelenjenek könyv formában. Nőiesen bevallom, eddig nem is ismertem ezt a díjat, így a korábbi évek nyerteseinek írásaihoz sem volt szerencsém, de ennek a kötetnek az alapján minden bizonnyal nívós alkotásokról és tehetséges pályakezdő írókról lehet szó. Kell egy kis idő, amíg az olvasó ráhangolódik a szerző egyedi stílusára, amelyben izgalmasan keveredik a történelem, a fantasy, a mese, a dráma és a romantika. Nem könnyű kis szösszenetekről van szó, de nem is látványos tragédiákról, minőségi fantasynak mondanám a kötet műfaját, a fiatalember igazi magyarosch ízzel tálalja nekünk a gaimani alapokon nyugvó, fantáziadús szépprózát. Elsősorban ínyencenek ajánlom az elolvasását, de mivel elég sokféle műfaj keveredik a novellákban, megfelelő nyitottság esetén mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző minőségi tartalmat, amelyen jól szórakozhat, ugyanakkor el is gondolkodhat.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/02/22/konyvkritika_f…

>!
ppayter
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

"Ha egy kritikus úgy dönt, hogy kipróbálja, milyen lehet a másik oldalon, és elkezd irodalmat írni, két dologra lehet számítani. Valószínűleg alkalmazni fogja a számtalan mű elolvasása, értelmezése, szintetizálása során keletkezett tapasztalatait, az olvasó pedig, ezzel tisztában lévén, fokozott érzékenységgel viszonyul majd a szöveghez. Ebben az esetben is ez történt: Fekete I. Alfonz, többek között a Próza Nostra kritikusa, összeállított egy tizenegy novellát tartalmazó kötetet, amivel megnyerte a JAKkendő-díjat, én pedig elolvastam, a részletekre a szokottnál is jobban figyelve.

A mosolygó zsonglőr furcsa szerzet. Valahol a kortárs szépirodalom és a weird/bizarro fiction határán egyensúlyozik, klasszikus szépirodalmi, történelmi, (nép-) mesei, horror- és itt-ott fantasys elemeket manipulálva. Hangulatteremtésben nagyon erős, ahogy ez egy jó előadóhoz illik, amit mutat, az garantáltan hat a közönségre, a mondanivaló viszont sokszor metaforák mögé rejtett. Nem lehet csak úgy hátradőlni és élvezni az előadást, jelen kell lenni, gondolkodni és továbbgondolni, zsonglőrünk interaktív közönséget kíván. […]"


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/02/fekete-i-alfonz-a…

>!
_minka_ I
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Mivel engem is érdekel a magyar folklór elemeinek irodalmi felhasználása, így kíváncsian vettem kezembe ezt a kötetet, és nem csalódtam. Egyedi hangon és eszköztárral elevenednek meg olyan alakok, mint a Lidérc, Róka Rudi, Pancimanci vagy éppen gyerekkori kedvencem, Kaczor király (aki persze akkoriban még nem cz-vel írta a nevét, és Kun Bélához sem volt köze). A kötetben a magyar történelem különféle korszakai elevenednek meg a hajdúktól kezdve a tanácsköztársaságon át napjainkig, a szerző pedig figyelemre méltó alapossággal jeleníti meg ezeket a tereket. Sokszor úgy is éreztem, ez a nyelvi, gondolati leleményesség fölébe kerekedik a cselekménynek, az apró részletek, és a teljes szövegen végigvitt akusztikus motívumok (zenei dallamok, füttyszó, kiáltás, zajok) erősebben strukturálnak, mint az eseménysorok. Éppen ezért technikailag mindenképpen a szépirodalomhoz érzem közelebbinek, még ha a tartalmi elemek jelentős része a fantasztikumhoz is köti. Külön érdekes volt számomra, hogy szereplőkön és motívumokon keresztül a szerző egymáshoz fűzi a novellákat, és bár nem szervesen kötődő történetekről van szó, sorrendjük nyilvánvalóan nem véletlenszerű. Kíváncsian várom, hogy a jövőben regény terjedelemben is megcsodálhatjuk-e a mosolygó zsonglőr trükkjeit.


Népszerű idézetek

>!
kacago_Morfinista I

Késztetés, mely alapján le kéne csippenteni bennünket a Balkán féregnyúlványáról, így megszűnnénk bálványimádók lenni. De nem. Ott vagyunk és viháncolunk rajta, csapkodunk, és tátott szájjal várjuk a színültig töltött serleget. Le kellett volna szakadnunk, körberajzolni magunkat. Ásóval, azzal egyből el is lökhettük volna magunkat a kontinensanya fenséges korpuszától. Egyszer már igazán fel kéne nőnünk. Szakállban többet igazán nem kellene csecset szopnunk, mint Goya rézkarcának dajkát követelője. Inkább borotválkozzunk meg, növesszük tokánkat széles szalonnásra, ha jön a nép, adhassuk neki abálva, sózva, felpaprikázva.
Fenyegethetsz, de itt tapicskolok azóta, hogy a derék tógások felhúzták az Aquaeductust, nincs miért félnem, borzonganom.

112. oldal

>!
Könyvszédelgő

Mikor már feküdt, Prónay egyik legénye kétszer úgy hasba rúgta, hogy vörösbegyeket öklendezett. A fiúk jót nevettek a tréfán, a felszálló madárkákra tüzet nyitottak. Mielőtt azonban a tetemek földet értek volna, mancsomba kaparintottam a madarakat és visszatuszkoltam őket a halkan hörgő Kun Béla szájába.

19. oldal, Heimatlos

>!
kacago_Morfinista I

Úgy gondolom azonban, hogy a kapuőrök kora leáldozóban van. Még ha hinnék is abban, hogy rendelkezem valamiféle tudással arra nézvést, hogy merre is vezet az ideális útvonal odabenn, akkor sem adnám át. A magára hagyatottság felelősségét meg kell tapasztalni.

Ha már kapuőröket emlegettem, akik a bejáratnál ácsorognak és kezelik a forgóajtót, akkor fontos szem előtt tartanunk, hogy bár rongyosak és megtépázottak, ők mégis egyre csak tekerik az üvegfalakat hajtó mechanizmust, minden egyes látogató felbukkanásakor hosszan elgondolkodva azon, hogy az illető beengedhető állapotban érkezett-e. Ha nem, megpróbálják elsöpörni. Ehhez viszont erőre lenne szükségük, amely kiapadóban van.
Utolsó hírmondói ők egy korábbi időszaknak. Immár beköszöntött a guberálók kora.

5. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Veres Attila: Éjféli iskolák
Veres Attila: Odakint sötétebb
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei
Farkas Balázs: Embertest
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Erdei Lilla: A Nap gleccserei
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Komor Zoltán: Komoráma
G. Arthur Brown – Komor Zoltán: Chemtrail Kamélon
Komor Zoltán: Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen