A ​mosolygó zsonglőr 5 csillagozás

Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Tessék, ​csak tessék! Nem csalás, nem ámítás, íme a mosolygó zsonglőr első trükkjei!
Nehogy azt higgyék, hogy papíron zsonglőrködni veszélytelen mutatvány. Fekete I. Alfonz felkap bármit, ami a keze ügyébe kerül, egyszerre játszik mágikussal és hétköznapival, hogy az egyik pillanatban még az éjszakai buszon zötykölődjünk a gyrosszagban, a másikban pedig már krétarajzzal bírjuk szóra a budapesti házakat. Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak a legjobban beszélni az itt és mostról.
Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot… (tovább)

>!
PRAE.HU / József Attila Kör, Budapest, 2016
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155470097

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Nem szokványos manapság, hogy egy író az előszóban felvázolja elbeszéléskötetének koncepcióját, Fekete I. Alfonz azonban ezt teszi: tudatja az olvasóval, hogy most megkísérli a magyar mese- és mondakör figuráit integrálni a jelenkorba (és a kortárs prózába). Ez már jelzi, hogy ezek a történetek az abszurd világába vezetnek minket – sőt, tovább mennek: helyenként a bizarro fiction kapuján kopogtatnak. Ugyanakkor – még mielőtt elrettennének azok, akik Komor Zoltán munkásságát nem őrzik szívükben egy kis bársonyoltárra helyezett bársonypárnán – Fekete ezt határozott céllal teszi: a Kun Bélát felhizlaló, majd megsütő, és Horthy Miklós társaságában elfogyasztó Kaczor király, meglehet, gyomorforgató kép, és mindenképpen polgárpukkasztó, de ugyanakkor egy nagyon erős és nagyon eredeti analógiát kínál fel a fehérterrorra, amiben bizony ott van az igazság egy szelete. Feketének amúgy is megalapozott történelmi tudása és határozott történelemszemlélete van, ez a novellák többségéből kiviláglik (és nekem nagyon tetszik), ráadásul emellett erőteljes, szuverén nyelvet használ – ha van hibája, akkor az az, hogy ez az erőteljes nyelv időnként túlzottan rátelepszik a szövegre, és megfojtja a történeteket. Összességében úgy voltam vele, hogy a kötet elején lévő szövegeket nagyon izgalmasnak és nagyon újszerűnek találtam, de a kötet második felében a (szerintem) túlzásba vitt nyelvi koncepció egyre inkább elnyomja az olvasás örömét. Úgyhogy ha én lennék Oravecz Nóri, azt tanácsolnám a szerzőnek: tanuljon meg elengedni. A szöveg inkább jó legyen, mint koherens. (Ezt Nóri már nem mondaná. Azt hiszem, a „koherens” szó miatt.)

4 hozzászólás
>!
Baráth_Zsuzsanna P
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

Manapság már egyáltalán nem nehéz eljutni odáig, hogy egy heveny grafomániában szenvedő személy könyvet adjon ki. Rengeteg az elsőkötetes szerző, azonban kevés az igazán kiemelkedő tehetség, főleg a novella műfajában. Jómagam is inkább a regényeket favorizálom, ezért ezerszer meggondolom, hogy belevágjak-e egy számomra teljesen ismeretlen alkotó művébe, azonban ezúttal annyira megfogott az ajánló szöveg, hogy alig vártam, hogy belekezdhessek Fekete I. Alfonz első novelláskötetébe, amely 2016-ban elnyerte a JAKkendő-díjat. Egy magánalapítású szépirodalmi díjról van szó, amely 2012-ben indult útjára, és a kortárs irodalom támogatása a célja, minden évben egy pályakezdő író kap lehetőséget arra, hogy alkotásai megjelenjenek könyv formában. Nőiesen bevallom, eddig nem is ismertem ezt a díjat, így a korábbi évek nyerteseinek írásaihoz sem volt szerencsém, de ennek a kötetnek az alapján minden bizonnyal nívós alkotásokról és tehetséges pályakezdő írókról lehet szó. Kell egy kis idő, amíg az olvasó ráhangolódik a szerző egyedi stílusára, amelyben izgalmasan keveredik a történelem, a fantasy, a mese, a dráma és a romantika. Nem könnyű kis szösszenetekről van szó, de nem is látványos tragédiákról, minőségi fantasynak mondanám a kötet műfaját, a fiatalember igazi magyarosch ízzel tálalja nekünk a gaimani alapokon nyugvó, fantáziadús szépprózát. Elsősorban ínyencenek ajánlom az elolvasását, de mivel elég sokféle műfaj keveredik a novellákban, megfelelő nyitottság esetén mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző minőségi tartalmat, amelyen jól szórakozhat, ugyanakkor el is gondolkodhat.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/02/22/konyvkritika_f…

>!
ppayter
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

"Ha egy kritikus úgy dönt, hogy kipróbálja, milyen lehet a másik oldalon, és elkezd irodalmat írni, két dologra lehet számítani. Valószínűleg alkalmazni fogja a számtalan mű elolvasása, értelmezése, szintetizálása során keletkezett tapasztalatait, az olvasó pedig, ezzel tisztában lévén, fokozott érzékenységgel viszonyul majd a szöveghez. Ebben az esetben is ez történt: Fekete I. Alfonz, többek között a Próza Nostra kritikusa, összeállított egy tizenegy novellát tartalmazó kötetet, amivel megnyerte a JAKkendő-díjat, én pedig elolvastam, a részletekre a szokottnál is jobban figyelve.

A mosolygó zsonglőr furcsa szerzet. Valahol a kortárs szépirodalom és a weird/bizarro fiction határán egyensúlyozik, klasszikus szépirodalmi, történelmi, (nép-) mesei, horror- és itt-ott fantasys elemeket manipulálva. Hangulatteremtésben nagyon erős, ahogy ez egy jó előadóhoz illik, amit mutat, az garantáltan hat a közönségre, a mondanivaló viszont sokszor metaforák mögé rejtett. Nem lehet csak úgy hátradőlni és élvezni az előadást, jelen kell lenni, gondolkodni és továbbgondolni, zsonglőrünk interaktív közönséget kíván. […]"


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/02/fekete-i-alfonz-a…


Népszerű idézetek

>!
kacago_Morfinista I

Késztetés, mely alapján le kéne csippenteni bennünket a Balkán féregnyúlványáról, így megszűnnénk bálványimádók lenni. De nem. Ott vagyunk és viháncolunk rajta, csapkodunk, és tátott szájjal várjuk a színültig töltött serleget. Le kellett volna szakadnunk, körberajzolni magunkat. Ásóval, azzal egyből el is lökhettük volna magunkat a kontinensanya fenséges korpuszától. Egyszer már igazán fel kéne nőnünk. Szakállban többet igazán nem kellene csecset szopnunk, mint Goya rézkarcának dajkát követelője. Inkább borotválkozzunk meg, növesszük tokánkat széles szalonnásra, ha jön a nép, adhassuk neki abálva, sózva, felpaprikázva.
Fenyegethetsz, de itt tapicskolok azóta, hogy a derék tógások felhúzták az Aquaeductust, nincs miért félnem, borzonganom.

112. oldal

>!
believe P

Mikor már feküdt, Prónay egyik legénye kétszer úgy hasba rúgta, hogy vörösbegyeket öklendezett. A fiúk jót nevettek a tréfán, a felszálló madárkákra tüzet nyitottak. Mielőtt azonban a tetemek földet értek volna, mancsomba kaparintottam a madarakat és visszatuszkoltam őket a halkan hörgő Kun Béla szájába.

19. oldal, Heimatlos


Hasonló könyvek címkék alapján

Komor Zoltán – Tépő Donát: A migráns Krisztusok támadása
Bram Stoker: Drakula
Le Renard: Eleven Cthulhu
Tim Powers: Anubisz kapui I-II.
Tom Query: Nekrológ
Mark Lawrence: Tövisek Császára
Mark Lawrence: A Hazug kulcsa
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos – A teljes trilógia
Ann Aguirre: Horda