Első ​csók 0 csillagozás

Fekete Gyula: Első csók Fekete Gyula: Első csók

Az ​író mondja könyvéről:
„Szándékosan válogattam úgy a kötet írásait, hogy érezze a távlatot a fiatal olvasó: ez már történelem. Fedezze fel magában, magának a különbségeket az itt ábrázolt világ és az ő mai világa között. Érezzen rá: az örök emberinek is van története – első csóknak, szerelemnek, barátságnak, halálváró hangulatoknak-, íme néhány kurta évtized távlatából is már tisztán érzékelhető a változás. S talán éppen a változásokat fölfedezve sejtjük meg, mi és mennyi ezekben a nagy érzelmekben az időtlen, tehát – emberi mértékkel – örök.
Az irodalom mindennél inkább az érzelmek tartományában honos. S ebben a tartományban teljesen és maradéktalanul csak a perc a miénk. Az időnek egy akkorka atomja, amilyet hangulattal, kéjjel még átfoghatunk.
Nem a számon tartható évekért élünk, hanem a számon tartható percekért. Becsüljük meg a percet. Minden egyebet csak a tudatunk raktároz – kiszárítva, lepréselve, mint botanikus a virágait –, érezni csak a percet… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1980

Tartalomjegyzék

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1980
338 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632113993

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Marilyn Miller: Túl a maffián
Tar Sándor: Mért jó a póknak?
Fekete István: Az erdő ébredése
Békés Pál: Csikágó
Fekete István: Vadászelbeszélések
Fekete István: Régi karácsony
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós művei
Schäffer Erzsébet: Pókfonálon
Bächer Iván: Utóíz
Bächer Iván: Emberevő