Játsszunk ​beszédet! 2 csillagozás

Fehérné Kovács Zsuzsa – Sósné Pintye Mária: Játsszunk beszédet!

Ebben a könyvben a szülőnek azt szeretnénk bemutatni, hogyan segíthetik játékos formában óvodás és kisiskolás gyermeküket a tiszta beszéd, a helyes ejtés kialakításában, fejlesztésében. Mivel az óvodáskorú beszédhibás gyermekek közel háromnegyede küzd kiejtési hibákkal fontos, hogy mi, szülők, tudatosabban figyeljünk gyermekünk beszédkészségének, nyelvhasználatának kialakulására, fejlődésére. A könyvünkben található sokfajta játéklehetőség, mókás mozgás ezt a folyamatot kívánja elősegíteni. Mindemellett az együttes kipróbálás örömtelivé és hasznossá teheti a közösen eltöltött időt.

>!
Sanoma, Budapest, 2010
124 oldal · ISBN: 9786155008603

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

BoneB P>!
Fehérné Kovács Zsuzsa – Sósné Pintye Mária: Játsszunk beszédet!

Kiolvastam, végig csináltam minden feladatot, jól elzsibbadt a nyelvem a sok fura mozgástól. Nagyon remélem, hogy hatásos is lesz, bár anyum szerint már most jobban mozog az eddigi lomha nyelvem. Szóval egyelőre nem tudom, hogy ajánljam-e. Bár úgy gondolom, hogy ártani sose árt, ha nem csak a karizmunkat dolgoztatjuk meg, hanem a szánkat és a nyelvünket is. És nem csak gyerekeknek jó, hanem felnőtteknek is, persze akkor nem muszáj lekvárral bekennünk a szánkat, nekünk talán már megy anélkül is. :))

1 hozzászólás
saxomusic>!
Fehérné Kovács Zsuzsa – Sósné Pintye Mária: Játsszunk beszédet!

Hasznos könyv szülőknek és szakembereknek egyaránt!
Sok jó gyakorlat és tanács van benne, érdemes elolvasni;)


Hasonló könyvek címkék alapján

Egresi Erika: Beszédindító – Ősz
Diósi Annamária: Hallod?
Páhokiné Arany Piroska: Akik megérintették a szívemet
Henning Köhler: Rossz gyerekek pedig nincsenek
S. Lázárovics Iza: Értő figyelemmel
Thomas Armstrong: Tényleg ADHD-s a gyerekem?
Herczeg Zsolt: Büfik és bukások
Mocsonoky Anna: Autista a gyermekem
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1.
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés