Oxygénia 85% 79 csillagozás

Hát látjátok. Fehér Klára elismert és teljesen jó írónő volt (bizonyára, bár én csak gyerekkönyveit olvastam eddig – azok alapján mondjuk elhiszem) csomó híres regénnyel meg minden, és tessék, még neki is képes vagyok három csillagot adni! Gonosz vagyok, nem vitás.
És nem is azért adtam neki ilyen keveset, mert sci-fiként nem komolyan vehető az alkotás – írta is az előszóban, hogy nem az, és jókat is mosolyogtam, a minden lehetséges elemből oxigént előállítani tudó szerkezeten, meg a zseblámpaként funkcionáló atomfáklyán. Nem is azért, mert már a Gullivert sem szerettem, és ez a regénytípus azóta sem a kedvencem – ha úgy nézem, igazából egy bravúr, hogy ilyen szépen alkalmazta ezt a formai megoldást, meg tán a stíluselemeket is egy kicsit (ebben nem vagyok igazából biztos). Azért sem igazán, mert én ezekből a didaktikus tanmesékből azért egy kicsikét már kinőttem. Didaktikus, didaktikus, de azért volt tényleg pár nagyon érdekes meglátása jövőről, azt meg kell hagyni.*
Hanem leginkább abból a nagyon szubjektív okból adtam neki három csillagot, hogy összes érdeme ellenére én ezt a regényt kifejezetten untam, sajnos. 13 évesen kellett volna olvasnom. (Bár vélhetően szándék szerint nem ifjúsági könyv – legalábbis elég gyakran kerül említésre, hogy emberek szeretkeznek. Időnként tömegesen is, máskor fűvel-fával is. Hahh, dekadens Nyugat…)

*De tényleg, 1974-ben már ennyire nyilvánvaló volt, hogy globális felmelegedés, meg műanyag a tengerekben? Még műanyagot lebontó baktériumok is szerepeltek, hát csodálkoztam ám!
Még szerencse, hogy a Földön nemzetközi összefogással sikerült elejét venni a környezeti ártalmaknak, bezártak a műanyaggyárak és visszatelepítették az erdőket, boldogság lett és tartós béke, ahol ételért-házért-ruháért nem kell dolgozni, csak esetleg kozmikus fordítógépért egy kicsit, és az ifjú, boldog és szép házasok az űrbe járnak nászútra, miközben kristálytiszta csermelyek csörgedeznek a ragyogó kék ég alatt, boldog kis gyermekek járják körtáncukat a virágok között, ésatöbbi.
Szerencsétlen Oxygénián meg nemzetek voltak, és királyság, meg vallás, sőt trösztök is, és minden csoport csak a saját gazdasági érdekeit nézte, és így persze elromlott az oxigén, meg a víz, meg kihalt minden növény és állat, ráadásul egy szűk érdekcsoport kihasználta ezt, és a többséget megtévesztve, elbutítva, nyomorba döntve él és uralkodik nagyon gonoszan és nagyon örökké – hát milyen szerencse, hogy mifelénk nem így mennek a dolgok, nemdebár?!
Fehér Klára még talán el is hihette, hogy akár jól is alakulhatnak a mi Földünkön a dolgok. Most egy pesszimistább kort élünk, nagyon úgy tűnik. :/

2022/69, otthoni polc, 23/70 eddigi értékelés

De kár, hogy ennyire didaktikus! (Szerintem a megjelenés környékén, gyerekfejjel belekezdtem a könyvbe, de már akkor is (!) ezért az erős, direkt pedagógiai célzat miatt hagytam abba.) Persze Fehér Klára jó író, a könyvnek nagyon jó üteme van. Olvasmányos is, szórakoztató is, 1974-ben (!) – korát évtizedekkel megelőzve – negatív környezetvédelmi jóslásokat, ill. a társadalmi megoldása kudarcait ragyogóan jeleníti meg. (Mint ahogy remek a krimi vonal, sőt tulajdonképpen a tudományos is.) Valójában korunk legnagyobb paradoxona jelenik meg, a demokrácia modern jellemzője, a közösségi érdek sérülése az egyéni/kisebbségi érdekekkel szemben. spoiler

A regény ifjúsági, a jó és a rossz nagyon élesen elválik benne. Csak ne lenne ennyire didaktikus… (Ott van az a nyomorult előszó, se füle, se farka. Elkönyvelem, hogy abban az időben kötelező volt a fantasztikus regényekben ismeretterjesztést nyújtani, és mivel ez a könyv nem olyan, ezen felvezetés nélkül nem jelenhetett volna meg. De akkor is…)

Gulliver ezúttal nagyot lép, elhagyja a Naprendszert, és Oxygenia bolygójára kerül – természetesen most sem nem saját jószántából
Ez a sci fi nem gyerekeknek szól, mint a Földrengések szigete, itt elég kemény környezetvédelmi és társadalmi problémák kerülnek elő – noha csak úgy, ahogy azt 1974-ben lehetett látni és megírni. De olvasmányos, izgalmas, noha az ember persze tudja, hogy mi lesz a vége. (Az azért moly-lelkemnek jót tett, hogy ebben a teljesen számítógépek által működtetett világban még mindig papír alapúak a könyvek és folyóiratok – bár programozott íróasztal teszi az olvasó elé…)

Fehér Klárától még nem olvastam semmit, ez a könyv kellemes meglepetést jelentett.
Erősen emlékeztetett Orwell: 1984 című könyvére, csak kicsit soft sci-fi köntösbe bújva.
Oxygénia egy zárt világ, ahol sokan elnyomva élnek, úgy, hogy ne is tudnak róla, mígnem jön egy ember a Földről, aki előbb megismeri az ottani társadalmat, majd az ott élők egy részét felrázza, és elmenekül a bolygóról.
Ebben a könyvben kapunk egy kis társadalomkritikát, egy kis sci-fit, egy kis moralizálást, környezetvédelmi felhívást. Egy fajta vízió, hova vezethet nálunk is a környezetszennyezés, bár ez csak ürügy volt a könyvben is, mások leigázásához.
Nem feltétlenül nevezném ifjúsági könyvnek, inkább olyan határeset, nehezen behatárolható.

Ezer éve nem olvastam Fehér Klárától, aki régen nagy kedvencem volt. Most sem okozott csalódást. Meglepő ez a stílusbeli kalandozás, de tökéletes formát választott a segélykiáltáshoz. Figyelemreméltó és nagyon is aktuális az aggodalom az emberiség jövőjéért, pedig a hetvenes években íródott. Leegyszerűsített, ifjúsági disztópia, de egyáltalán nem gyermeteg. Értékes olvasmány lehet minden korosztálynak.

Azt hittem ez is egy olyan jópofa és teljesen röhögcséges gyerekscifi lesz, mint A földrengések szigete, vagy Teknős Péter könyve, a Jártunk a jövőben, de ennyire azért mégsem komolytalan. Inkább úgy írnám körül, mint negatív utópia, egy kicsit Orwell, egy kicsit Huxley, egy kicsit Bradbury, csak éppen az ifjúság elméjéhez szabva. Vagy enyhén buggyant felnőttekéhez.

Egészen meggyőző, igen hatásosan osztja az eszet, és még izgalmas is, tetszett.

Nem rossz sci-fi. Kissé szárnypróbálgató és picit komolytalan, de nem rossz.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy Fehér Klára ifjúsági regényeit nem ismerem. Talán A földrengések szigetét olvastam(tévedtem, Az írnok rubingyűrűje volt az), de nem hagyott bennem mély nyomot. Nem úgy, mint ez a mostani.
Nem kicsit vagyok elfogult ezzel a regénnyel kapcsolatban. A fiam születése idején ez a könyv volt nálam a kórházban, mert olvasni még ilyen történelmi pillanatban is muszáj volt. Később pedig, úgy kb. 10-11 évvel már a gyerekeimmel együtt olvastuk fel esténként. Ahogy ők is, én is imádtam. Ez volt az a könyv, ami felnyitotta a szemem a környezetszennyezéssel kapcsolatban a plasztikus leírással.
Egyik hibájának felróható, hogy a ’70-es években több író által alkalmazott jövőképet használja fel, ami a felsorolt technológiákat tekintve ma már megmosolyogtató, hiszen alig 50 évvel később máris túlhaladott lett, más részük viszont még mindig az elképzelhetetlen jövőbe vész. A másik pedig, hogy még csak kísérletet sem tett rá, hogy legalább egy kicsit megpróbáljon elrugaszkodni a Földtől, illetve az emberi viselkedéstől. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy akkortájt a sci-fi kevésbé volt alárendelve a szórakoztatásnak, inkább a bolygónkat, illetve az emberiséget fenyegető veszélyekre akarták felhívni a figyelmet. Szerintem egy füstködben fuldokló bolygó leírása éppen megfelel ennek a célnak.
A történet elég kalandos, bár az is igaz, hogy átüt a szövegen a szerző korábbi ifjúsági könyvek írásakor szerzett tapasztalata, vagyis ez is csak egy az ifjúsági regényei sorában. Könnyen, gyorsan olvasható, a kalandra koncentrál, de azért van mondanivalója akár az idősebb korosztály számára is. Ha csak a kalandosságát nézzük, ma is megállja a helyét. Peter, az egyszemélyes hős előbb feltérképezi, hová került, de nem tud segíteni az ormányosok, később a barlangokban bujkálókon, amikor azonban felismeri a lehetőséget, saját szabadulását is kockáztatva eljuttatja hozzájuk a szabadulásukat jelentő információkat.
Minden hibája ellenére még mindig kedvenc regény.

Ez a történet azon kevés sci-fik közé, melyeket igencsak kedveltem a magyar palettáról. Sosem gondoltam volna, hogy egy ötletes kis jól összerakott Orwelli disztópiát találok itthon is, de ez üde színfolt a magyar sci-fik közt.

Nagyon jó kis könyv, izgalmas, tele jó ötletekkel. Érdekes, hogy Fehér Klára már 1974-ben ilyen súlyosnak ítélte meg környezetünk helyzetét, vajon ma mit szólna, ha látná mit művel a homo sapiens?! Az pedig, hogy egy kisebbség rabszolgaságban tart sok-sok embert, sajnos nem utópia, hanem nagyon is valóságos dolog, végigkíséri az emberiség történelmét – ha nem is ilyen, teljes bolygóra kiterjedő méretekben.