Hová ​álljanak a belgák? 104 csillagozás

Fehér Klára: Hová álljanak a belgák? Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Az író könyvéről:
A brüsszeli kaszárnyákban az őrmester sorakoztatja az újoncokat.
– Falamandok balra, vallonok jobbra – harsogja.
Kovács Péter, akinek szülei ötvenhatban disszidáltak, egy darabig tanácstalanul topog, azután kilép az őrmester elé.
– Őrmester úr kérem, hová álljanak a belgák?
Ezt a tragikusan komoly és mély viccet választottam regényem címéül és mottójául.

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Ciceró, Budapest, 2007
202 oldal · ISBN: 9789635395941
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1988
188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631537277

Kedvencelte 21

Most olvassa 3

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
tgorsy
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Ezt a könyvet nem elolvastam. Ezt a könyvet elzokogtam. Azzal kezdődik, h. kitalált történet, ha valakit felismerek, az tévedés, nem róla szól.
Édesanyám nem volt zsidó, csak bújtatott egy nagyváradi zsidó családot, amiről soha senki nem tudott. Csak két ember: nagyapám, és sok évvel később nekem mondta el, mert sok furcsaság miatt „bevallotta”, a testvérei ma sem tudják. Sosem volt kommunista, de volt B-listán, nem ment férjhez 23 évesen, mert volt még 6 árva kistestvére, akiket felnevelt, mielőtt engem 36 évesen megszült, és 30 havi házasság után megözvegyült. 55 és fél évesen kezdett el utazni 70 dollárral a zsebében. 3 évente kapott útlevelet és bejárta, végigéhezte Európát, 30 napos etapokban.
Köszönöm @n.
Olvassátok el ezt a könyvet. A világ ezektől az emberektől lesz jobbá.

5 hozzászólás
>!
fióka P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Az éjjel még tudtam, hogy mi az akadálya a maximálisra való értékelésnek, most már nem emlékszem. Viszont: megbízom magamban.
Fura könyv. Jó könyv. Van benne egy kis Anne Frank, de szerencsére nem sok. Van benne családtörténet. Zsidótörténet. Emberségtörténet. Kivándorlástörténet. És asszimilációtörténet. Mindegyik nehéz téma, ez, a legutolsó különösen az. Az ember csak a saját asszimilálatlanságáért garantálhat. Hogy az utódai miként döntenek, abba már nem szólhat bele. Furcsa arra gondolni, hogy az esetleges gyerekeim esetleg már nem lesznek magyarok. Mennyire fontos a kulturális identitás?
Mennyire fontos az, hogy megbeszéljünk, kimondjunk dolgokat? Hogy szeressük egymást? Hogy senkitől erőszakkal (itt idegenkezűségre gondolok, az öngyilok más téma) életet ne vehessenek el? Mennyire fontos, hogy emberségesek legyünk? Mennyire fontos az, hogy élni hagyjanak minket? Mennyire fontos az, hogy soha, sehol ne különböztessenek meg minket hátrányosan származás mián?
Mennyit ér az emlékezet? Mennyit a kérdezés? Mennyit az odafigyelés? És végül: mennyit az, ha még van kitől kérdezni?
Mennyit ér egy kelimterítő?
Mennyit?

3 hozzászólás
>!
Piintyő P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Ó, hát ez nagy meglepetés volt nekem. én mindig úgy emlékszem Fehér Klárára, hogy kabaré műsorokban szerepelt – valamikor rég. bár a fátyolos hangja ma is a fülemben cseng. szóval ilyen élete volt? bár ő azt mondja, kitalált történet, de én úgy olvastam, mint életrajzi regényt.
Hányszor, hányszor eszembe jut nekem is, hogy megkérdezem aput: hogy is volt az mikor megszöktek István bácsival a táborból, s pontosan hogy is halt meg? vagy mi is lett azzal a fiatal testvérpárral, akit félig agyonvertek? de már régen nincs kitől megkérdezni… s én is úgy vagyok, hogy néha keresem: vajon ki is vitte el azt a faliórát, amit anyu annyira szeretett?
nem hoztam el, csak néhány régi fényképet …
Fehér Klára könyve valamennyiünket rádöbbenthet, hogy milyen fontos ismernünk a múltunkat, s addig kérdezzünk, amíg lehet…..és a legfontosabb (számomra) az emberi önzetlen segítségről való gyönyörű megemlékezés. Kedvenc jelenetem az ezeregy Buddha templomában: „ Páll Ferencné Szelid Julianna képmása néz rám, aki életével óvta az életemet, aki hétszáz karéj kenyeret adott, hogy éhen ne haljak, aki tűz és bombázás között…. akinek mindent köszönhetek”. mindenki mellett sajnos nem állt egy Páll Ferencné Szelid Julianna (még a neve is milyen szép!).
bár most nincs háború, de én megtaláltam a magam Szelid Juliannáját: (ugye kedves molyaim?)

18 hozzászólás
>!
eme P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Hogyan is lehet értékelni az ilyen könyvet? Csillagozni, méregetni irodalmi értékét? Hogyan értékelnél egy százezer öltéssel készített kelimterítőt? Édesanyád ezer óra figyelmét? Régi? Divatjamúlt? Ócska? Kidobod vagy féltve őrizgeted? – ez az egyik lényeges kérdés. A másik: van-e neked magadnak nem ezer, csak pár óra figyelmed arra, hogy emlékezz – múltadra, szüleid, nagyszüleid, rokonaid, szomszédaid múltjára. Van-e időd hallgatni az egyre fogyó mesélőket. Mert mesélni van/volt mit minden családban. Háborút, fogságot, elesetteket, megszállást, zsidóságot, kulákságot, kinek ezt, kinek azt. És miközben olvasod a könyvet – akaratlanul is emlékezel. Emberekre, történetekre. És kérdezel, míg van kitől. És kutatni kezdesz a régi, kopott fényképek, iratok közt. Né, ez dédapám katonaképe – előkerül a Szibériában faragott sakk-készlet is. Ez pedig nagymamám leventekatona testvérének halotti bizonyítványa. Az elhalálozás helye: Magnyitogorszk. Ezen a képen, mint szeretett családtag, a nagyszüleim tehene – a Rózsi. Az egyetlen, a többit elvitték. A kuláknak egy is elég, igaz később került még hozzá egy-kettő, időjárástól függően. És jönnek-jönnek az emlékek…
Vissza a könyvhöz. Nem, tényleg nem érdekel elbeszélő, kompozíció, karakterek és a többi. Csak a kelimterítő érdekel, a kis papírfecnik, melyeken ugyanaz a szó áll: együtt. És a Szelíd Juliannák, az igazi háborús hősök. Meg az egyre inkább elgyökértelenedők, elidegenedők sora. Akik már nem emlékeznek. Közben pityeregsz, örülsz, felháborodsz, haragszol, bólogatsz. Ilyen könyv ez. Nem lehet nem szeretni.

1 hozzászólás
>!
n P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Van egy történetem…
Ezt a könyvet égen-földön kerestem, mire az antikváriumban rátaláltam. Meggyőződésem volt, hogy @tgorsy olvasta és remek Értékelést írt róla. Tévedtem. Fogalmam nem volt miről szól, a cím sem rengetett meg igazán, arra pedig végkép nem gondoltam, hogy örökre megmarad nekem és bennem.

Fehér Klárának is van egy története…
Története, a szépségről, a szeretetről, az örömről, a jóról, az együtt-érzésről, a felebarátságról, az időről, a hagyományról, a megelégedettségről.
És mindezt úgy mondja el, hogy gonoszság van mindenhol, hogy „a szeretet sokakban meghidegül” ( Máté 24:12), bánatkéreg tartja kalodába a szíveket, hogy nincs egy jó sem csak az Isten, hol van aki jót tehetne, úgy, hogy az időt az éhség és a félelem mutatja, hogy nincs már hova – kihez kötődni, de elmenni mégis nehéz, és úgy, hogy az alázatra a fájdalom tanít meg.

Hová álljanak azok, akikkel nem tudunk egy sorba menni, akiket kiállítottak mellőlünk, akik mellől mi álltunk ki, akiknek nincs választásuk, azok hová álljanak?
Van-e olyan pontja a földkerekségnek, ahol senkit nem köpnek semmiért arcul, nem kritizálnak, nem méregetik és nem különböztetik meg.
Ha nincs, akkor még mindig nagy baj van ezzel az emberekkel belakott földdel….

" …de a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Az ilyenek ellen nincs törvény." ( Galátziabeli levél 5: 22-23.)

23 hozzászólás
>!
bagie P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Máshogyan 4,5* mint a Bezzeg az én időmben
Bevallom, miután a fentebb említett könyvet elolvastam és kedves moly(ok) ajánlották folytatásként ezt, hasonlóan keserédes, de inkább édes, cuki ifjúsági könyvet vártam ennél is. Hát…ez is keserédes, de ez inkább keserű. Fájt. Nehéz a történelem ezen éveiről (40-es évektől a 80-as évekig) még olvasni is, nem hogy át- és túlélni.
Ugyan fikcióként jelöli F.K a történetet, de végig az volt az érzésem, hogy valamelyik szereplő ő maga, és ez olyan szinten valós történet, amennyire csak lehet.
Kicsit kapkodós, időben ugrálós, sokszereplős (bevallom, olykor elveszítettem a fonalat, hogy most ki is kicsoda – volt egy rész, ahol szerintem Zsóka / Zsófi néven ugyanarról a személyről volt szó)…de olvasni akartam, mert ha elkezdi az ember, letehetetlen.
Egy zsidó család, három lány, három élettörténet…amit a történelem, a politika össze-vissza cincál, de túlélnek, mert muszáj túlélni, sosem szabad feladni.
@psvianne köszönöm, hogy olvashattam!

1 hozzászólás
>!
Gyöngyi69
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

@Uzsonna ajánlotta még tavaly a könyvet olvasásra, számomra innentől borítékolható volt, hogy szeretni fogom – nem tudok rá példát, hogy csalódtam volna az ízlésében. Most sem kellett csalatkoznom.
Fehér Klára sietve közli írása elején, hogy ez egy kitalált történet. Ez az ő igazsága. Az enyém meg az, hogy ezt nem hiszem el.
A könyv nagy része visszaemlékezés, szülők, nagyszülők, rokonok és fiatalkori történetek felidézése, ugrálva időben, térben, időnként akár kontinenseken át. Közben kérdések özöne ordít a képünkbe, Fehér Klára kérdései, és azok, amik bennem, az olvasóban merülnek fel. A legsúlyosabb témákat rövid kis féloldalas történetekben nyomja a képébe kedves olvasónak az írónő. Fura, eddig ilyen helyzetben még soha nem tapasztalt érzés fogott el időnként olvasás közben, felelősnek éreztem magam, mintha én is rosszat tettem volna, mintha lenne valami felelősségem a történtekért. Pedig még meg sem születtem akkor.
Döbbenetes volt a két világ, az itthoni kuporgatós szegénység és Martin amerikai gazdag világa közti ellentét, de még érdekesebb, bár kevéssé meglepő, hogy a mérhetetlen gazdagság – járjon bár millió előnnyel – a boldogságra, a lelki békére nem garancia.
Irigylem azokat, akiknek még van kit faggatniuk a múltjukról. Mikor fiatal voltam, és mesélt a nagymamám, nem is értettem sokszor, annyira ellenkezett mindazzal, amit a suliban nap mint nap tömtek a fejünkbe. Meg talán fontosabb volt más; nem értettem, milyen értéke van ezeknek a történeteknek. Mostanában ezt azzal próbálom ellensúlyozni, hogy míg EKG-t csinálok, vért veszek egy-egy bácsitól, nénitől, faggatom őket. Van aki mesél szívesen, mások talán rágondolni sem szeretnek, vagy váratlanul éri őket kérdés. Esetleg csak elszoktak attól, hogy érdekel valakit a múlt, pedig menyi-mennyi történet lapulhat a tudatuk mélyén!

1 hozzászólás
>!
AeS
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Hat csillag.
Kati, Katikám, újra találkoztunk a Bezzeg az én időmben után, persze nem ugyanúgy, ez nem folytatás, de kicsit mégis. És jaj, mi lett Mariból Ágnesből, és Zsókával is mi történt Amerikában, és veletek meg a háború alatt, meg után, hova szóródott a család, hova tűnt a közös múlt, hova veszett el az összetartozás?

5 hozzászólás
>!
ppeva P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Ez nem az a Fehér Klára volt, akire én emlékeztem, akit a szocialista kabarékban fellépései miatt „üvegvisszaváltósnak” hívtunk, és akit kis gyanakvással kellett szemlélni az akkoriban mások számára elérhetetlen világjáró utazgatásai miatt…
Mostanra elhalványulhat mindez, mert ez a könyv mindent elfed, felülír. Megint egy remek könyv, ami felejthetetlen.
Igen, minden (jó) könyvben saját magát, a saját történetét, a saját családját látja vissza az ember. Még akkor is, ha semmi se hasonló, csak a kor meg a széles táj (Burgenlandtól Erdélyig, Felvidéktől Délvidékig) meg a történelem, ahol éltünk, élünk.
Visszajönnek a fájdalmak, az örömek, a csalódások, a fényes és zavaros kis emlékek. A szüleim, nagyszüleim, rokonaim és barátaim. Az örök és általános gyötrelem: miért nem mondtam el időben, miért nem kérdeztem meg időben, miért nem hallgattam meg, miért nem szerettem akkor, amikor még volt…
Az Édesapám, aki folyton a francia fogságáról mesélt, aki ahogy öregedett, úgy mesélte magát egyre nagyobb hősnek, és a végén már a háta mögött kinevettünk: „Édesapánk egymaga nyerte meg a második világháborút!” Az Édesanyám, aki 80 kilométerre tőlem haldokolt, és el se tudtam tőle búcsúzni, mert én egy másik kórházban billegtem épp élet és halál között… mégse tudom magamnak megbocsátani… A kedvenc nagybátyám, aki élete vége felé minden látogatásnál szinte felmondta nekem az életrajzát, onnan, hogy „Születtem…..” – és mire a negyvenes évekig ért el, nekem már legtöbbször szaladnom kellett… A bátyám, akivel „véletlenül” pont ugyanazon a hétvégén tévedtünk el Bekölce felé, ahol kisgyerekek voltunk, mindketten „véletlenül” meglátogattuk a régi tanító lakást az iskola mellett, és aztán azon kezdtünk vitatkozni, merre nyílt gyerekkorunkban a konyha ablaka – és egyszerre hallgattunk el, mert rájöttünk, hogy késő, a „véletlen” látogatás előtt három nappal halt meg Édesapánk, az utolsó, aki még tudott volna válaszolni…
Minden családnak megvannak a maga történetei, legendái. Időben meg kell hallgatni, aztán le kell írni, át kell adni a gyerekeknek mindazt, amire még emlékezhetünk. Mert bármennyire is érdektelen ez fiatalon, mardosó űr, hiány lesz akkorra, mire már nincs kit megkérdezni…

3 hozzászólás
>!
Gelso P
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?

Hát nem is tudom, hol kezdjem, hiszen jó ideje elolvastam, de csak toltam magam előtt az értékelést erről a súlyosan nehéz témáról.
Ez egy hazai Anna Frank, bár nem véglegesen tragikus, de a családtagok sorsa egyenként is tragikusan alakul …
Érdekesen érzem ambivalensnek azt, hogy őket a háborús időszak „tette boldoggá” és a béke kitörése hozta meg számukra az igazi tragédiát, az igazi szomorúságot, az igazi elszigetelődést, elmagányosodást, a család teljes szétszakadását, elhidegülését, problémák rejtegetését, titkolását és nem a közös megoldás keresését.

Nagyon szétszabdalva olvastam, de nem is lehet másként, ennyi szomorúságot, bánatot nem lehet egy szuszra bevenni és megemészteni. Segít ebben a könyv szerkesztése is – rövid, szünetekkel elválasztott részek, emlékképek a múltból, visszaemlékezések, levéltöredékek, belső monológok, belső dialógok váltják egymást. Előbukkannak, beléd vágnak, élesebben, vagy erősebb vagy kevésbé fájón életre szóló, kitörölhetetlen sérelmek, fájdalmak, bánatok, vagy épp életmentő, sokszor a másiknak jelentéktelen apró gesztusok, amelyek viszont a másiknak az életet jelentették.

Nem is elmélkedem most tovább, azt hiszem, ez egy olyan könyv, amit az ember életének több szakaszában kell elolvasni – a lényeg, hogy ne feledjük el a könyvet, a benne lévő szereplőket, és ezáltal a mi szeretteinket, számunkra fontos embereket – ne szigeteljük el magunkat a társainktól.

Ne feledjük el életünk Páll Ferencné Szelíd Juliannáit.
És ne dobjuk ki a kelimterítőket – családunk életének néma szemtanúit…


Népszerű idézetek

>!
n P

(…) második polgárista koromban magyardolgozatot kellett írni „Az én édesapám” címmel. „Az én édesapám vállas, magas ember, tekintete tiszteletet parancsoló, karja erős…” A dolgozatot fel kellett olvasni. És amikor én kerültem sorra, az osztályban kitört a harsány nevetés. Én nem értettem, hogy miért vihognak a lányok, és a magyartanárnőnk is elnevette magát. És a lányok a tízpercben azt mondták, miket írtál össze Horváth, hogyhogy a te apád magas, erős, vállas ember, a te apád egy sovány kis ember…és én csak bámultam, mert én az édesapámat mindig óriásinak láttam…

21. oldal

8 hozzászólás
>!
n P

(…) és most ott ülnek az asztal mellett, sápadtan és görnyedten, és rémült felelősségérzet volt az arcukon, hogy mertünk mi titeket a világra kényszeríteni, megalkuvásra, megaláztatásra és menekülésre. Gyönyörű, tiszta szemük zavaros volt a rémülettől. Az anyám, akihez odabújtam, ha félelmesen besütött a felhők mögül a hold, ha a petróleumlámpa ágaskodó lángjai mögött árnyak vigyorogtak, az anyám, aki nem félt a villámlástól és a mennydörgéstől, az anyám, aki semmiből ételt varázsolt asztalunkra, az apám, aki okos szavával meg tudta magyarázni a világot, akinek dicsérő szavát szívdobogva vártam, amikor hazahoztam a bizonyítványt – most gyámoltalanok lettek és esendők, és értelmetlen lett az esti ima, amire tanítottak, mert hol volt már az isten, aki megvéd?

21. oldal

7 hozzászólás
>!
tgorsy

Úgy fogunk meghalni valamennyien, hogy semmit sem értettünk a világból.

154. oldal

1 hozzászólás
>!
tgorsy

Találj egy pontot a földkerekségen, ahol nem köpnek arcul, mert magyar vagy, mert szingaléz vagy, mert berber vagy, mert mandinka törzsbeli vagy, mert olasz vagy, mert zsidó vagy, mert indián vagy, mert hottentotta vagy, mert cigány vagy.

p.: 187

4 hozzászólás
>!
tgorsy

Megszakad a szívem, úgy szeretnék egy gyerekkori képet látni apámról. A kisfiúról, aki még öregkorában is mesélte szörnyű bűnét: hatéves volt, amikor a mama elküldte fél kiló szilváért. Szilva és kenyér lett volna a vacsora – az egész család vacsorája. hazafelé menet először egy szem szilvát csent el, utána még egyet. Még egyet. Addig, amíg csak az üres zacskó maradt. „Verjen meg, édesanyám” – könyörögte sírva. De a mama nem verte meg, sohasem verte meg, hanem leült a konyhaszékre, összekulcsolta a kezét, és azt mondogatta: Istenem, jaj édes istenem.

p.: 49-50

1 hozzászólás
>!
Uzsonna P

A lánykérés gyors volt és egyszerű. Villamoson utaztunk. Még arra is emlékszem, hogy a Kálvin téren robogtunk keresztül, és kinn álltunk a nyitott peronon. „Mi a véleményed a házasságról?” – kérdezte Andris. „Úgy általában?” "Nem. A mienkről." „A lehető legjobb.” "Akkor szálljunk le gyorsan, csókolózni."

114. oldal

>!
tgorsy

Ezerkilencszáznegyvenháromban (vagy negyvenkettőben?), de mindenesetre akkor, amikor még embermilliókat meg lehetett volna menteni, egy Rudolf Vrba nevű cseh (vagy szlovák?) fogoly egyik társával, Josef Lanikkal megszökött Auschwitzból, Három éjjel, három nap a táboron belül egy deszkákkal borított gödörben rejtőzködtek, étlen, szomjan. Benzinnel átitatott deszkaforgácsban feküdtek, hogy az idomított vérebek fel ne fedezzék az emberszagot, nyomukra ne bukkanjanak. Csak három nap múlva, amikor tudták, hogy a kutatás abbamarad, a fényszórók kialszanak, akkor kúsztak ki a lágerből, árammal teli drótsövényeken, ezer akadályon keresztül. Egy halott kisgyerek iskolatáskájában talált térkép mutatta az irányt. Patakmederben, hegyen, völgyön át, étlen, szomjan, tüskéktől vérezve, lerongyolódva visszamenekültek a szülőfalujukba, és innen juttattak el kétségbeesett üzenetet a világba: segítség, embermilliókat gázosítanak el! Emberek, milliókat küldenek a halálba, férfit, nőt, öreget, csecsemőt!Segítsetek, szabad emberek, cselekedjetek! Az üzenetek eljutottak a londoni külügyminisztériumba. „Túlzás. A zsidók és a lengyelek mindig is hisztériásak voltak” – írta a dossziéra az Illetékes Főtisztviselő. (Azután becsukta a dossziét, és nyugodtan elment a klubjába megebédelni.) Sokan kapták meg az üzenetet. A budapesti Zsidótanács elnöke, a budapesti pápai nuncius, Serédi Jusztinián hercegprímás és mások. "Ne szóljanak senkinek, ne csináljunk pánikot.

p.:27

7 hozzászólás
>!
n P

Az úgy volt, hogy minden péntek este az üveges verandán terítettek, a hosszú, hosszú asztalnál, ahol negyven ember is elfért. Lócák álltak az asztal mellett, nagy tál húsleves az asztalon. És aki szegény, otthontalan érkezett a városba, azt mind odaküldték, mert Mihály nagyapánk mindenkit jóllakatott. És amikor a szomszédok azt mondták, bolond maga, minek herdálja a pénzét, minek etet minden csavargót, nagypapa azt mondta, csak jöjjenek és egyenek az asztalomnál, ami ezüstöt én elgurítok, azt az unokáim majd megtalálják.

124. oldal

>!
Uzsonna P

Vágy, nyugtalanság és zavar volt bennünk. Ilyen volna az első szerelem? Ő az igazi? Jól választottunk? Rosszul választottunk? A szerkesztőségből öt percekre eltűnünk, lesétálunk a közeli térre, egy padra leülünk, egymás kezét szorongatjuk és mesélünk. Gyermekkorunkat, múltunkat, álmainkat akartuk megosztani egymással. Kimeríthetetlen volt a mondanivalónk kútja, kóstold meg, ez vagyok én, akarsz-e hozzám tartozni?

112-113. oldal

>!
deardurr

A világ összes szótáraiból tépjétek ki azt a szót, hogy ölni.

143. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka
Molnár Ákos: A hitehagyott
Dúcz László: Istennek háttal
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen
Wass Albert: Kard és kasza
Szabó Magda: Régimódi történet
Esze Dóra: Két tojás
Munkácsi Miklós: A klán
Mohás Lívia: Az oroszlános kert / Zuhog, zuhog a hó
Tersánszky Józsi Jenő: Rossz szomszédok