Harminc évvel ezelőtt oltotta ki a gyilkos sortűz századunk spanyol klasszikusának, a spanyol polgárháború talán első hősi halottjának életét. Teljes életműve most jelenik meg első ízben magyarul. Ez a két kötet is igazolja, hogy García Lorca korunk egyik legsokoldalúbb művésze: hallatlanul rokonszenves költő, a modern dráma egyik jelentős megújítója és jószemű, igényes tanulmányíró. Művében a népiesség és modernség szintézisére törekszik, és még legvakmerőbb kísérleteiben is hazájának sajgó sebeire, égető kérdéseire keresi a választ. Kiadványunkat a legjobb magyar műfordítók tolmácsolásában, András László tömör, értékes jegyzeteivel jelentettük meg.
García Lorca összes művei I-II. 4 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Helikon klasszikusok Magyar Helikon
Enciklopédia 5
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 3
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
iniesta>!
1 hozzászólás
Elképesztően monumentális – nem is feltétlenül terjedelmileg (bár az életút viszonylagos rövidségének fényében úgy is), de műfaji sokszínűségében, a megidézett képek változatosságában, a vonatkozó lírai színvonalát tekintve mindenképpen. Nemhogy főhajtást, de térde borulást és könnyes áhítatot követel.
Népszerű idézetek
Nazanszkij>!
ANYA: Ismered a fiam jövendőbelijét?
SZOMSZÉDASSZONY: Derék teremtés.
ANYA: Az. De…
SZOMSZÉDASSZONY: De ismerni persze senki se ismerheti. Az apjával él, egyedül, messze, tíz mérföld messziségre minden más háztól. De keménykötésű lány, hozzáedződött a magányossághoz.
ANYA: És az anyja?
SZOMSZÉDASSZONY: Az anyját, azt jól ismertem. Szép volt. Az arca sugárzó, akár a szenteké. De nekem mégse tetszett, soha. Nem szerette az urát.
ANYA (gorombán): De sok mindent tudtok ti is!
SZOMSZÉDASSZONY: Ne haragudj. Nem akartam senkit megbántani; de ez az igazság. Azt meg, hogy tisztességes volt-e vagy nem, senki se emlegette. Nem keverték szóba. Büszke volt.
ANYA: Már megint!
SZOMSZÉDASSZONY: Te kérdezgetsz!
ANYA: Jobb szeretném, ha senki se tudna róluk semmit, se a holtról, se az elevenről. Ha olyanok volnának, mint két tüskebokor; nevük sincs, de ha úgy fordul, szúrnak.
417. oldal, II. kötet, Színművek, Vérnász, Első felvonás, Első kép (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
DOLORES: Most már lesz fiad. Biztosíthatlak felőle.
YERMA: Lesz, mert akarom, hogy legyen. Vagy nem értem ezt a világot. Néha, amikor már biztos vagyok, hogy soha, soha, mintha tűzhullám csapna föl belém a lábamból, s ami van, minden üressé válik: az emberek, akik az utcán mennek, az ökrök és a kövek mintha mind gyapotból volnának. S azt kérdem: miért rakták ide őket?
516-517. oldal, II. kötet, Színművek, Yerma, Harmadik felvonás, Első kép, (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
VÍCTOR: […] az urad még szomorúbb, mint te.
YERMA: Ó, igen. Száraz a természete.
496. oldal, II. kötet, Színművek, Yerma, Első felvonás, Második kép, (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
Falu
Fehér kálváriát tart
hegy kopára.
Tiszta víz fut
olajliget-homályba.
Sikátorokban
férfiakon álca.
Tornyok ormán
szélkakasok tánca.
Pörögve járják,
hiába.
Rejtező falucska!
Könnyek Andalúziája!
Rab Zsuzsa fordítása
159. oldal, I. kötet, Versek, Andalúz dalok, A cigány siguiriya költeménye, (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
Kicsi fa, kicsi fa
Kicsi fa, kicsi fa,
korhadt és zöld az ága.
Olajbogyót szüretelget
egy szép arcu kisleány.
A szél – tornyok udvarlója
öleli a derekán.
Jó andalúz kancák hátán
négy lovas épp arra jár,
kék és zöld ruhájuk fölött
hosszú köpeny árnya száll.
„Gyere, kislány, Córdobába.”
Nem hallgat rájuk a lány.
Jött három kis toreádor,
mind karcsú és mind sudár,
mindnek óezüst a kardja
narancssárga díszruhán.
„Gyere, kislány, Sevillába.
” Nem hallgat rájuk a lány.
És mikor az estbe átszűrt
lila fénytől ég a táj,
holdszín rózsákkal karjában
egy ifjú jön arra már.
„Gyere, kislány, Granadába.”
De nem hallgat rá a lány.
Csak szedi az olajbogyót
A szép arcu kisleány,
míg a szellő szürke karja
fonja át a derekán.
Kicsi fa, kicsi fa,
korhadt és zöld az ága.
András László fordítása
263. oldal, I. kötet, Versek, Dalok, Andalúz dalok (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
Málagában
Nagyszerü Leonarda.
Főpapi hús fehér ruhába vonva
a Leonarda-villa korlátjánál –
a villamosok s hajók prédája volna?
A tenger partját éjszín fürdő-torzók
borítják. Ringatódzva
– mint kagylóhéj, mely lótusz is –
jön Ceresz-segged,
márvány-retorikája csupa pompa.
Eörsi István fordítása
290. oldal, I. kötet, Versek, Dalok, Botos Erósz (Magyar Helikon, 1967)
Lunemorte ♥P>!
Kaszída az elérhetetlen kézről
Csak egy kezet, mást nem kívánok,
sebzett kezet, ha erre mód lehetne.
Csak egy kezet, mást nem kívánok,
töltsek ágy nélkül inkább ezer éjt is.
Bizony halvány mész-liljom volna az,
bizony szívemhez láncolt galamb volna az,
a strázsa volna, mely általmenésem éjén
feltétlenül megtiltaná a hold betódulását.
Csak egy kezet, mást nem kívánok,
haldoklásom mindennapi olajául s fehér lepeléül.
Csak egy kezet, mást nem kívánok,
hadd fogja egyik szárnyát a halálnak.
A többi elmúlik mind,
örök csillag már, neve-nincs piros.
A többi a a másik: szomorú szél,
míg csapatokban menekül a hullt lomb.
Jékely Zoltán fordítása
481. oldal, I. kötet, Versek, Tamarit-kert, Kaszídák (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
Galiciában ősz van, csendben, lassan hull az eső a föld édes zöld színére. Itt-ott, a kósza és álmatag felhők közt fenyvesekkel sűrű hegyek látszanak. A város hallgatag. Az árvaház jámboran és szegényen áll ott, szemben a templom fekete-zöld köveivel, amelyek közt a tormafű szeretne megkapaszkodni nagy virágaival. A menhely nyirkos, széles kapuja valami vigasztalan elhagyatottság érzetét kelti. Udvara romantikus. Közepén játszanak az árvák, vézna és csenevész gyermekek, szemük fátyolos, hajuk merev. Sok a szőke köztük, de beteges színük furcsa árnyalatokat villant a fejükön. Sápadtak, mellük beesett, ajkuk hervadt, kezük csontos, sétálnak vagy játszadoznak az örökösen csepergő galiciai esőben. Néhány betegebb gyermek nem játszik. Ülnek mozdulatlanul hordszékeikben, szemük nyugodt, fejecskéjük lekókad. Egy sánta kisfiú ugrálni próbál a köveken. Az apácák siető léptekkel jönnek-mennek, rózsafüzérük csörgése kíséri lépteiket. Az egyik sarokban hervatag rózsatő tengődik.
Minden arc fájdalmas szomorú. Mintha csak előre éreznék a korai halálukat. Ez a tömpe és hatalmas kapu az emberi kísértetek végtelen körmeneteit látta már maga alatt. Jöttek, nyugtalanul, aztán otthagyták az elhagyott gyermekeket. Részvétet kelt ez a kapu, ahol már annyi szerencsétlen fordult meg. Bizonyára tudja is, mi a szerepe, és szeretne meghalni bánatában, azért olyan korhadt, mocskos és szúette. Talán egy napon annyira megszánja az éhes gyermekeket és e szörnyű igazságtalanságot, hogy teljes súlyával ráomlik majd valamelyik város jótékonysági bizottságára, amelyekben oly sok a szalonkabátos bandita, és palacsintává lapítja őket. Hiszen annyi palacsintára volna szükség Spanyolországban! Szörnyű ez a lakatlanság hangulatát árasztó menhely és ez az angolkóros, szenvedő gyermeksereg. A szívbe roppant sírnivágyás tollul, és valami szörnyű sóvárgás az egyenlőség után.
Az egyik folyosón – nyomában az apácák – előkelően öltözött úriember halad. Közömbösen néz jobbra-balra. A gyermekek tiszteletteljesen és rettegve emelik meg kis sapkájukat. A felügyelő látogat el hozzájuk. Valahol harang kondul. A kapu élesen nyikorogva nyílik, mintha összeszedné bátorságát. Amikor becsukódik, halk hangot ad, mintha sírna. Az eső csak nem akar elállni.
698-699. oldal, II. kötet, Prózai írások - Elbeszélések, tanulmányok, előadások, Impressziók és tájak, Galiciai gyermekmenhely (Magyar Helikon, 1967)
Kapcsolódó szócikkek: ősz
Nazanszkij>!
Malaguena
A halál
be és kijár
a korcsma-ajtón.
Fekete lovak járnak.
Rajtuk fekete árnyak,
sötét, mélységes útján
a gitárnak.
Sónak illata száll
a nőstényi vérnek,
nyugtalan nárdusáról
a tengeri szélnek.
A halál
be és kijár,
ki és bejár
a halál
a korcsma-ajtón.
Jékely Zoltán fordítása
192. oldal, I. kötet, Versek, Andalúz dalok, Három város (Magyar Helikon, 1967)
Nazanszkij>!
HOLD
[…]
( A gallyakhoz.)
Nem tűrök sötét helyet.
Sugaraim beviszik
minden törzs mögé
a fény neszeit,
hogy ma éjjel végre vérrel
festődjék képem pirosra,
meg a szittyó, mely a széllel
küszködik most hajladozva.
Hol bujkálnak? Vár a munka!
Rajta! Meg ne szökjenek!
Csillogásul a lovukra
gyémánt lázat lövelek.
459. oldal, II. kötet, Színművek, Vérnász, Harmadik felvonás, Első kép (Magyar Helikon, 1967)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Radnóti Miklós: Bori notesz 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összes versei 97% ·
Összehasonlítás - Romhányi József: Nagy szamárfül 96% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Addig is 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei 97% ·
Összehasonlítás - Fodor Ákos: Buddha Weimarban 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Eclogák 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Platon Karataev – Balla Gergely: Partért kiáltó 98% ·
Összehasonlítás