Federico ​García Lorca versei 13 csillagozás

Federico García Lorca: Federico García Lorca versei

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi


Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Córdoba


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Mandragoria>!
Federico García Lorca: Federico García Lorca versei

A 20. századi európai avantgard irányzatokhoz tartozó költők sosem érdekeltek annyira, hogy egy-egy egész kötetet olvassak tőlük. Bár hallottam Lorcáról („Zöld, szeretlek, zöld, imádlak./ Zöld szél. Zöldbe borult ágak.”), igazán Dalí kapcsán figyeltem fel rá, pontosabban fogalmazva: kíváncsi voltam, hogy ki lehetett az az ember, aki ennyire hatással volt az egyik kedvenc szürrealista festőmre. Tulajdonképpen kölcsönösen voltak egymásra hatással, olyannyira, hogy Lorca kétszer is próbálkozott Dalínál, de mivel a festőben „csak” látens homoszexualitás volt, nem jött össze, ami kissé ugyan megrontotta a barátságukat, de kitartott egészen a költő haláláig.
Bár csak egyetlen ódát találtam ebben a kötetben Salvador Dalíhoz, mégis elolvastam az egészet. Ebből a kisfokú érdektelenségből azonban egyenesen következik, hogy nem nyert meg magának a költő.
Stílusában nem igazán tudom pontosítani, hogy mit jelent az avantgardon belüli (közelebbit máshol sem találtam), de alapjában véve a balladák, elégiák, ódák és madrigálok egyértelműen nem az én világom.
Költői képekben tobzódik, olykor egészen szépekben, nagyon sejtelmes és rejtélyes, egyáltalán nem vidám és kellemes, egész allegóriák is végigvonulnak az egyes verseken, jellemzően ritmusos – és ez nagyot dobott az összképen –, de a prózai betétek sem idegenek belőle. A korai versei metaforikus jellegűek, egészen tárgyilagosak és érthetőek, bár nem kifejezetten érdekesek, de az amerikai tartózkodása nagyon erősen elvont szürrealizmust eredményezett. Szóval, ez igazából két véglet, kicsit sűrűbbre, avagy hígabbra kellett volna venni – az én szájízemhez mérten.
Az elején, mindjárt a harmadik vers a kötetben (Egy kóbor csiga kalandjai) egyértelműen megalapozta a hangulatot, nagyon játékos, könnyed, annak ellenére, hogy a korabeli lírát veszi számba, az előadásmódja mégis érdekessé és tanulságossá teszi. Ez a játékosság ugyan folytatódik még egy darabig, de menet közben fokozatosan elveszett az érdeklődésem és a befogadókészségem.
A Cigány-románcok-nál ez visszatért, de összességében nézve nem tartott sokáig, ugyanis nem sok vers tartozik ide. A Dalí-életrajzban sokszor esett szó erről a kis gyűjteményről, ciklusról, úgyhogy ez a hatás is fokozhatta a tetszésemet.
Korábbra utalva, A költő New Yorkban című ciklus érdekes lehetne (depressziója miatt menekül külföldre), de túlságosan sok az elvontság (nyilván a betegségből fakadóan), teljesen elüt a korábbiaktól, meg se mondanám, hogy ugyanaz az ember írta mind. Témáját tekintve átjárja a magány és rengeteg negatív érzés (több vers a város egy-egy utcáját mutatja be sajátosan), nehezen is emészthető.
Aztán van még több rövidebb ciklus is, de nem hagytak bennem igazából semmilyen nyomot.
A várva várt ódám sem egy könnyed olvasmány, nem ilyenre számítottam, bár tény, hogy stílusos, érdekességnek megteszi.
Lezárásként pedig szerepel még néhány népdal, amiről nem igazán tudom, hogy miért kapták ezt a nevet.
Sokáig tartott olvasni, kicsit kényszernek is vettem, hogy ha már egyszer elkezdtem, akkor haladjak rajta végig. Talán ezért sem maradtak utána kellemes érzéseim, meg hogy eleve csak egyetlen vers miatt akartam belemélyedni.
Akadtak benne érdekes gondolatok, és egy-egy remek írás, de azok elvesztek sajnos. Túl sok oldalnyi szöveg ez egyetlen személytől.
Azért azt elismerem, hogy méltán jelentős költő Lorca.


Népszerű idézetek

gwyneira>!

A csókom gránátalma volt,
mélységes és kinyílott:
Rózsa volt a te csókod,
de papír.

A háttér hóbefútta róna.

Testem vasból való volt,
üllőnek is beváló;
tested távol harangszó
haldokló kondulása.

A háttér hóbefútta róna.

S az át- meg-átlyukasztott
kékellő koponyán
cseppköveket növesztett
sok-sok „szeretlek”-em.

A háttér hóbefútta róna.

Muhar lepte be rendre
gyermeki álmodásom,
s a holdfény átütötte
salamoni búbánatom.

A háttér hóbefútta róna.

Most már, rangos tanára
a magas iskolának:
szakmám szerelem, álom.
(Ó, megvakult lovacskák!)

S a háttér hóbefútta róna.

40-41. oldal - Madrigál

2 hozzászólás
[névtelen]>!

A tenger balladája

Mosolyog a tenger,
a messzi kék.
Fogai a tajték,
ajkai az ég.

– Mit árulsz, ó, bolond lány,
kinek szél tépi kebled?

– Árulom én, uram
vizét a tengereknek.

– Mit hordasz, barna ifjú,
véreddel elkeverten?

– Hordozom én, uram,
vizét a tengereknek.

– E sós könnyek, anyácskám,
vajon honnan erednek?

– Siratom én, uram,
vizét a tengereknek.

– Ó, szív, zordon keserved
hol, merre született meg?

– Kóstold csak meg vizét
tengereknek! –

Mosolyog a tenger,
a messzi kék.
Fogai a tajték,
ajkai az ég.

60-61. oldal

1 hozzászólás
Kkatja P>!

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérezem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

Találkozás 78. o.

2 hozzászólás
Emmi_Lotta I>!

Nárcisz.
Finom.
Mélylő illat-árvíz.

Partodon de megpihennék.
Szerelem-szirom.
Nárcisz.

156. oldal

Emmi_Lotta I>!

Imbolyognak bádog-lámpák,
Borítják a tetőt lázba.
Fölsebzi a hajnal bőrét
üvegdobok roppanása.

173. oldal (Alvajáró románc)

gwyneira>!

A halálban a fájdalmat, a fájdalmat a halálban
mindenki megérti,
ámde az igazi fájdalom nem lepi el a lelket;
nincs, nincs sem a levegőben, sem az életünkben,
sem itt, ezeken a füsttel belepett teraszokon.
Az igazi fájdalom, a dolgokat ébren tartó,
picinyke, soha nem szünő égett seb fénye
idegen csillagrendszerek ártatlan szemeiben.

242. oldal - New York vak panorámája (részlet)

ppeva P>!

Feketébe öltözötten
azt hiszi, hogy csepp a föld,
és a szív, az véghetetlen.

Feketébe öltözötten.

Azt hiszi, hogy szerteröppen
drága sóhaj és kiáltás
szélfúvásban, messze ködben.

Feketébe öltözötten.

Erkélyét ha nyitva hagyja,
hajnalonta száll az égbolt,
s tárt szobába futva szökken.

Jaj, jajajajaj,
feketébe öltözötten.

78. oldal (Soleá) - Fordította: Nemes Nagy Ágnes

gwyneira>!

Szenvedélytől érintetlen
száll a tested sírba.
Fekete hantod felett majd
feldereng a hajnal pírja.

Szemedből két vérző szekfű serken a magosba,
melleidből fehér rózsák nyílnak illatozva.
Ám roppant szomoruságod felszáll majd
a csillagokba,
Új csillagként, mely a többit bántja
s elhomályosítja.

28-29. oldal - Elégia (részlet)

gwyneira>!

Keleti szél;
lámpa ing.
A szívben a tőr
markolatig.
Az utca körben
úgy remeg itt,
mint húr, mit a kéz
kifeszít;
surrogva, mint
darázs kering.
S ott látom mindenütt a
szív
mélyén a tőrt,
markolatig.

75. oldal - Keresztút

gwyneira>!

Az ifju a semmibe tévedt.
Délelőtt volt, tíz óra éppen.

Csordultig telt a szíve lassan
rongyos szárnyakkal s rongy-pipaccsal.

Nem őriz már, villant agyába,
csupán egyetlen szót a szája.

És a kesztyüjét amint lehúzta,
édes hamut pergetett az ujja.

Egy nagy toronyra nyílt a balkon.
Ő volt már a torony s a balkon.

Látta, úgy van, amint akadozva
bámulta őt tokjában az óra.

Látta, hogy moccanatlan árnya
kinyúl a fehér selyem ágyra.

És ő, a mértani merevség,
tükrére emelte a fejszét.

Bezúzta, s a homály nagy sugárban
zuhogott a rejtelmes szobába.

154. oldal - Öngyilkosság


Hasonló könyvek címkék alapján

Gábor Andor (szerk.): Mirèio / Roland-ének és kisebb műfordítások I-II.
Vaderna József: A sirály kiűzetése
Juhász Ferenc: Versek és époszok – Époszok és versek I-II.
András László (szerk.): Hispánia, Hispánia…
Ferencz Győző (szerk.): Hang szólít
Camilo José Cela: Az archidoniai bájdorong páratlan és dicsőséges hőstette
Juhász Ferenc: A tékozló ország
Márai Sándor: Ismeretlen kínai költő
Komoróczy Géza (szerk.): Gilgames / Agyagtáblák üzenete
Paul Verlaine: Szaturnuszi költemények / Poèmes saturniens