Federico ​García Lorca legszebb versei 3 csillagozás

Do you like me?
– Yes, and you?
– Yes, yes.

Egyedül, végső száműzetésemben
gazdag leszek a te tíz évedtől,
a három vak lótól,
ahogy köveket hajigálsz tizenötféle arccal,
kis fagyos lázaktól a kukorica levelein.
Stanton, kisfiam, Stanton.
Éjfélkor a rák kihátrált a folyosókra
és társalkodott a bizonyítványok üres csigáival,
fürge testében felhőkkel és hőmérőkkel,
csalogányok csípését áhítva a szűz alma vérszomjával.
Ha nincs rák a házban,
az asztronómia delíriumában omladoznak a fehér falak
és a láthatatlanul kicsi istállókban, az erdők golgotáján
évekig csillog a láz ragyogása.
Kínom vérével mocskolódott be minden este,
és két fal a te két szemed,
tenyrered meg két örökös ország,
fű zsongása a testem.
Halálos vergődésem kereste levetett ruháját,
nyakig porosan, kutyaharapások pecsétjével,
remegés nélkül kisérted
a fekete víz kapujáig.
Ó, Stanton, te hülye, te gyönyörű, kis állatok testvére,
anyádat falusi kovácsok törték darabokra,
egyik testvéred a boltívek rabja,
másik testvéredet felzabálták a hangyák,
bekerítetlenül lüktet a rák a szobákban!
Nézd a dajkádat, mohafolyókkal
és csupasz lábak keserűségével gazdagítják a gyermeket!
Nézd, patkányitalt mérnek az emeleten a néger asszonyok!
Mert úgy igaz, hogy az emberek
csatornába fojtják a galambokat,
és ha az utcán hirtelen megérintik ujjam hegyét,
tudom már, mire véljem.

Stanton, a te tudtlanságod oroszlános hegyvidék.
Aznap, mikor a rák elfenekelt
és beköpött téged a hálószobába a vendégek ragályos hullái közé,
és kinyitva üvegcserép és rózsaszirom kezét
sárral verte be a hajósok pupilláját,
halálos vergődésemet lested a fűben,
a rémület rettentő virágait,
mert a keserűségtől megnémult rák halhatatlanul éhezve szépséged

vörös vidékeket őrölt a gyötrelmes lepedőn
és dermedt bórsav-fákat
fektetett a koporsókra.
Stanton, takarodj az erdőbe zsidó hárfáiddal,
takarodj égi szavakat tanulni
a fatörzsektől, a felhőktől, a teknősbékáktól,
az alvó kutyáktól, az ólomtól, a széltől,
az éber liliomtól, a hasonlíthatatlan vizektől,
hogy megszólalhass, kölyök, néped elfelejtett nyelvén.

Ha megindul a háború lavinája,
egy darab sajtot hagyok a kutyádnak az irodában.
Tíz éved lesz minden levél
a halottak ruháján,
tíz gyönge kénrózsa
hajnalom vállán.
Én pedig, Stanton, egyedül, végső száműzetésemben
káromkodva menetelek
szájamon hervadt arcoddal a Malária zöld szobrai közé.

Orbán Ottó fordítása

Stanton, kisfiam