Mesterségem ​a film 4 csillagozás

Federico Fellini: Mesterségem a film

… ​álmomban se képzeltem volna, hogy rendező lesz belőlem – vallja magáról korunk egyik legnagyobb filmrendezője. – De aztán az első naptól, attól az első alkalomtól kezdve, hogy kimondtam: „Gép indul! Tessék! Ennyi!”, úgy tűnt fel, hogy világéletemben ezt csináltam, mást nem is csinálhattam volna, ez vagyok én, ez az én életem. Ezért van az, hogy amikor forgatok, nem teszek mást, mint követem természetes hajlamomat, vagyis a moziban mesélem el a történeteket, azokat, amelyeket őszinteség és kitaláció, meghökkenteni akarás és vallomásvágy, föloldozást kívánás és szemérmetlen kéjsóvárság, a nevettetni és megindítani akarás kibogozhatatlan keverékével szeretek elmesélni – moralista és próféta, tanú és bohóc…" Ilyen ő prózájában is, ilyennek ismerjük meg elragadó személyiségét ebben a kötetben. Voltaképpen filmjei készülésének története ez, számos fontos, végül kimaradt mozzanat felidézésével. De minthogy Felliniről van szó – természetes, hogy prózája is minduntalan felvillant… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 1988
268 oldal · ISBN: 9632821289 · Fordította: Székely Éva

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Azt hiszem, azért csináltam meg a filmet, mert szerelmes voltam abba a félig bolond, félig szent nagy gyerekbe, abba a szerencsétlen, bohókás, zűrzavaros clownba, akit Gelsominának neveztem, s akinek trombitaszavára ma is szomorúság fog el.

89. oldal

1 hozzászólás
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Az Országúton eleinte csupán egy zavaros érzés volt, egy bizonytalan dallam, amitöl csak végtelenül szomorú lettem; valami árnyékszerűen terjedő bűntudat, mely emlékekből és előérzetekből rakódott egymásra homályosan, fájdalmasan. Ez az érzés állhatatosan két emberi lény útjáról beszélt, akiket a sors kifürkészhetetlen okokból sodort egymás mellé.

86. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Mellettem Pilóoc feküdt, egy félszemű koldus, akit csontvázsoványsága miatt választott a művész. Pilóoc minden ülésért fél liter bort követelt, de olyan részeges volt, hogy már a dugó láttán megkergült. Nem túlzás: ahogy mellettem feküdt a templomban, iszonyú sebességgel onanizált, bőgve, üvöltve szólongatta a fogorvos feleségét, egy kancsal, ámde lenyűgöző kebleiről híres nőt: olyan melle volt, mint két kormányozható léghajó. Bonfantoni káromkodott, hozzávagdosta az üres üvegeket, de hiába. Pilóoc nevetett, s vele szitkozódott, de egy percre se állt le: a papok rázendítettek egy templomi énekre.

38. oldal

2 hozzászólás
Sándor_Langer_Pudingman P>!

A mozinak ma már széles tömegben hódolnak szolgai módon, tehát aki közönségfilmet forgat, egész népek szellemi arculatát, szokásrendjét, lelkiállapotát határozza meg, hiszen az emberekre naponta képek tömege zúdul a vásznakról. A mozi éppúgy mérgez, akár a bányamunka, tönkreteszi az idegszálakat, olyan, mint a kokain, válogatás nélkül kábít, s még veszélyesebb is, mert titkon, észrevétlenül munkálkodik.

84. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mozi
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Régóta szándékomban állt már, hogy csináljak egy filmet Giuliettának. Olyan színésznek tartom, akit egyedülálló tehetséggel áldott meg az Isten: rendkívüli közvetlenséggel tudja kifejezni egy bohóc csodálkozását, rémületét, kirobbanó vidámságát és komikus szomorúságát. Giulietta ugyanis bohóc-színész, valódi női bohóc. Az én szememben ez nagy dicséret, sok színész azonban bosszankodva fogadja, lekicsinylést gyanít mögötte, nem tartja eléggé méltóságteljesnek, inkább gorombának érzi. Tévednek: szerintem a bohóctehetség a legnagyobb adomány, a lehetö legarisztokratikusabb adottság a színészmesterségben.

86. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Az egyik reggel tíz-tizenkét embert láttam a folyóson, görögül beszéltek, és egy csomó sárkány meg kolbász alakú léggömböt tartottak a kezükben. Nem hozzám jöttek. Egy rokonukat látogatták, aki infarktussal fekszik bent. Láttam is a beteget az ágyban, sápadt volt, a sárga, piros léggombok a mennyezeten imbolyogtak. Miért léggömböket hoztak? Nem tudtak mit kitalálni: narancsot, kekszet? Láttak egy léggömbárust, és megvették a portékáját.

14. oldal

3 hozzászólás
Sándor_Langer_Pudingman P>!

A gimnáziumig sose foglalkoztatott a kérdés, hogy mihez kezdek majd az életben: sose tudtam magam a jövőbe vetíteni. A pályaválasztásra úgy gondoltam, mint ami elkerülhetetlen, akárcsak a vasárnapi mise. Sose mondtam: „Ha nagy leszek, ezt meg ezt csinálom!” Sose hittem, hogy felnőtt leszek, és nem is tévedtem nagyot.
A születésem percétől addig a napig, amíg először betettem a lábam a Cinecittába, az életem mintha nem is az enyém lett volna, mintha valaki más élte volna, s ez a másvalaki avatna be időnkint az emlékeibe – épp amikor a legkevésbé várnám. Ezért is vagyok kénytelen elismerni, hogy memoárfilmjeim minden ízében kitalált emlékeken alapulnak. De végül is mi a különbség?

63. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Nekem Rossellini olyan volt, mint a falusi embernek a városi, aki átvezeti a forgalmas úttesten. Alapjában – úgy vélem – nem hatott rám, legalábbis a szó köznapi értelmében. Apaságát ugyanúgy elismerem, mint Ádámét: valamennyiünk ősapja. Nehéz megmondani, pontosan mit is örököltem tőle. Segített, hogy kilábaljak egy nehéz, akaratgyengeségtől terhes, bizonytalan időszakból, s elvezetett a filmhez, Nekem nagyon fontos volt az, hogy találkoztam vele, fontosak azok a filmek, melyeket vele csináltam, bár találkozásunkban volt valami sorsszerű, hiszen nem kerestem, nem akartam – jött. Ott álltam, vártam – s ö jött.
S amikor később bizonytalankodtam, kételyek gyötörtek, hogy vállalkozzam-e filmrendezésre, a hozzá fűződő derűs, vidám emlékek öntöttek bátorságot belém.

72. oldal

Frank_Waters I>!

Mint egy Duna menti vámpír.
– Szívhatok egy kicsit a véréből, Fellini úr? – kérdi.

11. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Akkor jutott eszembe, hogy a nehézségek, melyekkel a film készítése során találkoztam, alapvető akadályból adódnak, s ez az akadály – drámai módon – bennem rejlik. Kissé megijedtem, de nem ment el a kedvem a filmtől, inkább Don Quijote-ivá nőtt a vágyam, hogy megcsináljam. Ha a dóm-Himaláján túl ott az ég, a szabad levegő, akkor módját kell találnom, hogy odajussak. Igen, ám, de mostanáig nem sikerült.
Azokban a napokban úgy éreztem, meghalhatok infarktusban, már csak azért is, mert attól tartottam, a vállalkozás meghaladja erőmet. „Megszabadítani az embert a halalfélelemtől.” Mint egy bűvészinas, aki szembetalálja magát a szfinxszel, bemerészkedik a tenger mélyére, s belehal. „A filmem pusztít el” – gondoltam.

9. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Nico Naldini: Pasolini
Pier Paolo Pasolini: Mindenszentek és Halottak között
Zalán Vince (szerk.): Michelangelo Antonioni
Bernardo Bertolucci: Nagyszerű rögeszmém, a film
Emanuele Trevi: Valami írás
Matt Allen – Steven Knight: Birmingham Bandája
François Truffaut: Hitchcock
Valerio Massimo Manfredi: A Föld végső határáig
Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete I-II.
Marina Vlady: Szerelmem, Viszockij