Maradj ​velem, angyal (Szerelmem egy angyal 3.) 68 csillagozás

Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Amióta ​megtanultam járni, nem volt más vágyam, minthogy a világ legnagyobb színpadain táncolhassak…" Mia a küszöbén áll annak, amire mindannyian vágyunk: a Royal Ballett School meghallgatásán egy karnyújtásnyira kerül attól, hogy megvalósuljon gyermekkora óta dédelgetett álma. A lány, aki mindig is világhírű balett-táncos szeretett volna lenni, a színpadon állva hirtelen ráébred, hogy ez nem az ő útja. Szabad akar lenni. Szabadon, szabályok, kötöttségek, kényszer nélkül akar táncolni – ez az igazi álma. Patrick hangja most, élete egyik legnehezebb döntésének meghozatalakor sem hagyja magára. A Royalra mondott „nem" egy új élet kezdete Mia számára: Ninával – akivel végül felülkerekedtek az őket elválasztó félreértéseken – úgy döntenek, hogy Londonba költöznek. Mia rátalál a Britre, egy művészeti iskolára, amely biztosíthatja számára a tánc szabadságát, Nina pedig belevág egy újságíróképzésbe. Az új, londoni élet azonban nem csak szórakozás, hiszen Nina terhessége számos megoldandó… (tovább)

Eredeti cím: Federica Bosco: Un amore di angelo

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Libri, Budapest, 2014
458 oldal · ISBN: 9789633104378 · Fordította: Kárpáti Zsuzsa
>!
Libri, Budapest, 2014
458 oldal · ISBN: 9789633105306 · Fordította: Kárpáti Zsuzsa

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Mia Foster Benelli · Adam


Kedvencelte 16

Most olvassa 8

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 58


Kiemelt értékelések

>!
Orsi999
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Már ez előző résznél is azt mondtam, hogy nem tudok mit mondani róla, de most tényleg összezavart ez a könyv. Teljesen kikészített. Volt, hogy sírtam (kevesebbet, mint az előző résznél), de volt, hogy velük együtt nevettem a hülyeségeken. Teljesen magával ragadott és nem tudtam letenni, aludni is alig bírtam, annyira kíváncsi voltam a lezárásra.
Azt is bemutatta a könyv, hogy bármikor megváltozhat az addigi álmunk és valami sokkal jobb és fontosabb dolog kerül a helyére. Ha Pedig nem támogatnak minket, akkor is ki kell állnunk az álmaink mellett, mert csak így lehetünk boldogok, de ha nem sikerül, akkor meg tanulunk a saját hibáinkból.
Mia végre megkomolyodott és már ő osztott a tanácsokat Ninának, Adamnak és mindenkinek, aki körülötte volt. Mia végre nem nyafogott és nem sajnáltatta magát és belátta, hogy nem csak neki lehetnek problémái. Szerintem az egész sorozat során az ő karaktere változott a legtöbbet.
Patrick ebben a részben elég keveset szerepelt, de szerintem erre neki, Miának és nekünk is szükségünk volt ahhoz, hogy eltudjuk, majd engedni. Biztos vagyok benne, hogy jó döntést hozott arról, hogy elengedje Miát, hogy továbbléphessen.
Rájöttem arra, hogy akiket szeretünk, azoknak ezt el kell mondanunk, mert ha nem tudatjuk velük, akkor lehet, hogy már nem is lesz alkalmunk rá soha. Bármikor elveszíthetünk bárkit, és ha nem mondtuk neki elégszer, hogy szeretjük vagy, hogy fontos nekünk akkor sokkal nehezebb lesz túltenni magunkat az elvesztésén.
Amikor elolvastam az utolsó mondatot is mosolyogva tettem le a könyvet, mert ennél tökéletesebben nem is lehetett volna lezárni Mia történetét. spoiler

>!
agi89
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

B@sszus már!
Mi volt ez?
És 450 oldalon keresztül???
Noooormális?

A „kedves” és borzasztó „szimpatikus” főszereplő által Mia szenvedünk, hisztizünk, néha(!) normálisan viselkedünk, aztán megint totálisan megh.ly.lünk egy jó 350 oldalon keresztül.
50-60 oldal az amit tényleg élveztem olvasni, amikor elkezdett valami kötődés épülni köztem és a történet között. És minden pici előre lépés után olyan sikeresen lezúzta egy fél mondattal…

És a vége… *szuu-száá*
Hogy a jó k.va életbe lehet kb. 3 oldalban lezárni azt amit lényegében ~1400 (!!!) oldalon keresztül szenvedünk végig??? Mert aludtam is rá egyet és még most se értem.

Soha!
De tényleg soha többé!
Hosszú évek óta a legnagyobb pofára esésem volt ez a trilógia.

Biztos, hogy nem ajánlom soha senkinek!
Anti-kedvenc.

16 hozzászólás
>!
Csakegylány
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Fuh. Mit írjak? Kavarognak a gondolataim. Annyira megrázott a könyv, annyira a hatása alá kerültem, hogy még a meggyes pite látványa is sírásra késztet. Próbáltam belga pralinéba fojtani a bánatom, de rájöttem: nem lehet egyszerre bőgni és a csokin nyammogni.
A történet gyönyörű. Nagyon szépen végig lett vezetve a különböző szálak, mindenki élete tüneményesen meg lett rendezve, senkinél sem maradtak elvarratlan szálak, ez tetszik. Még új szerelőknek is maradt elég idő a bemutatkozásra, kibontakozásra, majd sorsuk beteljesítésére. Nem maradt sem nyitott kérdés, sem levegőben lógó karakterek. Ez tetszik.
Aztán jöttek a vicces részek, ahol konkrétan fetrengtem a röhögéstől. Tény, hogy nem a poénok uralták a színt, de egy-kettő belefért, valamicskét enyhítettek a nyomott hangulaton.
Pat még mindig tökéletes, Mia pedig tipikus kamasz, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Betty továbbra is viszi a pálmát, Ninát sokszor megfojtottam volna, Carlt pedig megszeretgettem volna.
A végére pedig ordító vadszamárrá változtam. A telefonba zokogtam az unokatesómnak, miközben taknyom-nyálam összefojt, a szívem pedig ki akart szakadni a mellkasomból. Azt a bizonyos rozsdás tőrt pedig nem egyszer, nem kétszer forgatta meg az írónő a szívemben, jó kis mazochistát gyúrva belőlem, mert hogy még akkor se hagytam abba az olvasást. Küzdöttem, és felszínre törtem, ahogy Mia tette, s ahogy Patricknek is kellett volna, ha a sors arra szánja. S hogy a könyvet mire szánta a sors? Hogy útmutatót adjon: nem vehetjük készpénznek az életet, a boldogságot és az embereket az életünkben. De mindig lesz egy kikötő (egy hely, egy személy), ahova ha beérkezünk, minden tökéletes. Ahol azt mondhatjuk: „Serva me, servabo te!” És valaki válaszol rá:"Ments meg engem, és én is megmentelek téged."
SZERETLEK!! <3 <3
U.I.: most pedig megyek, és megnézek egy csomó videót ájuldozó kecskékről, hogy jobb kedvem legyen.

4 hozzászólás
>!
Ferger_Jolcsi P
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Nekem ez a rész tetszett a legkevésbé a trilógiából. Lehet, hogy eddig is ilyen volt Mia, de csak itt tűnt fel számomra, hogy mennyire elkényeztetett és önző tud lenni. spoiler Engem sok helyen zavart, hogy jeleneteket ugrott át az író, nem érzékeltette az idő múlását és volt olyan is, amikor hirtelen más helyen folytatódott a sztori, mint ahol az utolsó említéskor járt Mia, ami abból adódott, hogy az írónő nem fejtette ki részletesen az ilyen „apró részleteket”. Sok helyen az érzelemhiány is zavart engem. Legtöbbször csak Mia belső sirámait olvashatjuk Pat elvesztése miatt, de a többi szereplő ezáltal eléggé elnyomott szerepet kapott mellette. Többet olvastam volna pl. Nináról, Adamről, de legfőképpen God-ról. God volt az az alak, akit szerintem nagyon szerettem volna, ha normálisan ki van dolgozva a karaktere, mert egy elnyomott és rossz emlékeket átélt embernek tartom, de ebből semmi nem derül ki a könyvből, semmit nem tudunk meg az ő életéről. Csak annyit látunk, hogy az egyik pillanatban még a földbe döngöli Miát, aztán a következő pillanatban meg neki ad egy szóló főszerepet…. Sokszor nem tudtam kiigazodni rajta, de ezt az írónő kuszaságának tartom inkább, szerintem ő maga sem tudta, milyennek írja meg God karakterét, így egy kész káosz lett belőle.

>!
Petra_Nemes
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Most csak egy szó jár a fejemben, a nem. Nem hiszem el, hogy az író egy tizenhat éves lányt felnőttnek mond. Nem hiszem el, hogy Mia mindenhonnan sírva menekül felnőtt létére. Nem tudom elfogadni, hogy Patrcik elment. Nem akarom tudni, hogy Mia újra szerelmes lett. Elképesztően csalódtam Miában a sok kirohanása miatt, és legszívesebben nagyon leértékeltem volna a könyvet. A kíváncsiságom viszont nagyon hajtott, hogy a végére érjek. Tény, hogy nagyot csalódtam a végében, mégis egy jó lezárást kaptam. spoiler

2 hozzászólás
>!
kte
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Jót tett nekem, hogy csak jóval az előző rész olvasása után volt bent a könyvtárban a harmadik rész, így sokat pihentem a második kötet óta. A történet fonalát nem volt nehéz felvennem, a kellő mennyiségű magyarázó, visszaemlékező rész megvolt a szövegben.
Az írónő szerintem a legnagyobb hangsúly a két lány, Mia és Nina fiatalkori útkeresésére fektette. Mia bátran felvállalta, hogy mégsem a Royal Ballett-ban szeretne tanulni, de nem gondolta át, hogy ez mivel jár. Tetszett, hogy alaposan megismerjük a körülményeket pl. a család reagálását, az alkudozást, hogy két 16 éves lányt, akik közül az egyik várandós, elengedjenek Londonba. Ez a részletesség jellemző az egész történetre, mégsem lesz unalmas, mert nem jut el a tiniregényekre jellemző: mit vettem fel ma, mit csináltam a hajammal, sminkemmel, stb. cselekmény szempontjából lényegtelen részekig.
A főbb szereplők karakteresek, megfelelően kidolgozottak, a mellékszereplők némelyike azonban számomra kissé a háttérben marad pl. Adam. Mia időnként gyerekesen viselkedett, de ez szerintem hihetőbbé tette azt, hogy némely helyzetben felnőttesen, éretten döntött.
Patrick jelenléte csempészett némi humort is a beszélgetésekbe, bár időnként sokalltam a sírásokat, a nyavalygást, illetve az esti képzeletbeli összebújásokról szóló részeket. Ez nem jelenti azt, hogy sok lett volna, csak a könyvben szerintem nem kellett volna ennyiszer és ilyen részletesen kitérni rá.
Sok jól eltalált mellékszereplő van, akik színesítik a regényt, szerettem God-ot (a tetőn táncolós jelenet az egyik legmaradandóbb), a nagymamát és Carl-t is.
A trilógia ezzel a kötettel szépen lezárásra került, nincsenek elvarratlan szálak, összeáll a teljes kép.
spoiler

>!
christine
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Elérkeztem végre a trilógia végéhez. Köcsög dolog lenne, ha azt mondanám, alig vártam már? Tudooom, de akkor is. Maga a történet nem volt rossz, mégis volt egy tényező, ami az egész trilógián végigkísért, és ez az írónő akarásvágya volt. Két kamaszból – Mia és Nina – felnőttet akart faragni, ami nem sikerült. Mindkét főszereplő folyamatosan hisztizett. Ninát még megértem: terhes, a hormonokat pedig nehezen tudja befolyásolni, Mia viszont sokkal gyerekesebben viselkedett, mint ahogyan eddig tette. Kiakadt, mert az anyja terhes… A legjobb barátnője is az, és akkor nem akadt ki annyira, mint ahogyan az anyja esetében tette. Kiakadt, mert God lekapta… Arielt, Joeyt, talán még Stuartot ismerve… hát, ők biztosan nem ellenkeztek volna. Na meg, azt meg kell említenem, hogy annál a résznél megremegett a gyomrom. Nagyon… hm erotikusra sikeredett, talán ebben a kötetben az volt a legromantikusabb/legjobb rész, mondjuk nem Mia, hanem az olvasó számára.

Ha már God, akkor meg kell említenem, hogy ő sokkal szimpibb, rosszfiúsabb volt, mint Adam, és titkon reméltem, hogy mégis vele hozza őt össze az írónő, és nem Adammel. Mondjuk Godban volt valami, amitől azért utáltam is – az önimádata, a túlzott egója és a mindentudása –, ettől függetlenül viszont ő volt az a karakter, akit majdnem minden könyvben megtalálunk.
Az volt a legirreálisabb rész, amikor God bevallotta, hogy van egy gyermeke. Túl könnyen nyögte ki.

Adam tényleg unalmas fickó, épp annyira, mint – legalábbis számomra – Patrick volt. Örülök, hogy mindkét srác képes befolyásolni Miát, mert máskülönben elég nagy baklövéseket okozott volna. Az is pozitívum Pat részéről, hogy elengedte Miát. Eléggé sírósra sikeredett ez a rész, a végén már zokogtam, ettől függetlenül viszont nem volt túl nyálas.

A végével kapcsolatban pedig el kell mondanom, hogy nagyon összecsapott lett. Az események teljesen egybefolytak, egyik helyről a másikra ugrottunk, az utolsó tíz oldal pedig olyan volt, mintha egy percet mesélt volna el.

A nagyit sajnálom a leginkább. Kedves nő volt, pedig a családja egyáltalán nem kedvelte őt. Kissé klisés volt, hogy épp rákban halt meg, de eltekintek ettől az aprócska ténytől.

Egy kis összefoglaló a trilógiával kapcsolatban…
Nem volt ez rossz, annak ellenére, hogy sok negatívumot emeltem ki mindegyik résznél. A szereplőkkel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy a rossz tulajdonságaikkal együtt véve remekül meg lettek alkotva, érződik rajtuk, hogy az írónő sokat dolgozott velük, és úgy alakította ki a jellemüket, hogy fiatal koruk ellenére esetenként felnőttesen viselkednek, és úgy gondolkodnak, amit néhány huszonéves is kipróbálhatna.
Az is tetszett, hogy Mia egy percre sem – na, jó, talán annyira mégis – adta fel az álmát, és harcolt azért, hogy elérje azt, amit akart. Ha másra nem, ez a trilógia arra a legjobb, hogy rávegye az embert a céljai elérésére.

>!
Regényimádó
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Nagyon-nagyon kereknek találom ezt a trilógiát, mindenképpen újraolvasós történet. Ezt pedig nagyon kevés könyvről tudom elmondani. Ez a trilógia egy nagy fenékbe rúgás lehet bárki számára, aki nem tűz ki maga elé célokat és csak ül a babérjain. Megmutatja, hogy ki kell állni magunkért és kik lehetnek ebben a legnagyobb segítségünkre. Természetesen a család és a barátok, de leginkább saját magunk. Mert mindig lesznek olyanok, akik nem értenek velünk egyet, de a döntés a miénk. Mia harca tovább folytatódik az életért, az álmokért, a barátokért és persze a táncért. Emberfeletti erővel dolgozik azon, hogy elérje a vágyait, álmait és közben észre sem veszi, hogy harcol az őt körülvevő emberek lelki egyensúlyáért is. Nagyon tetszik a probléma megoldó képessége is, lehetne tőle tanulni. Miközben mindenkinek segít és bár mellette áll a családja és a barátai, mégis egyedül kell megbirkóznia a saját problémáival, az érzéseivel és ezt remekül teszi. A nagyon kemény szíveket is meg tudja puhítani, megmondja a tutit, beolvas, de mindenki csak profitál belőle. Nagymama, anya, lánya jó úton vannak a megbékülés felé, bár sokat várat magára. Miközben Mia új életet kezd, az anyja is megtalálja a módját, hogy rátaláljon saját céljára.
Köszönöm Federica Bosco-nak, hogy megírta ezt a trilógiát, megerősített abban a hitemben, hogy olvasni csodálatos érzés.

>!
Zizifalva
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Vége van? Ez biztos? Ne, ezt nem akarom elhinni…
Nem vagyok az a sírós típus, de be kell vallanom, hogy most elsírtam magam, és még mindig könnyezni kezd a szemem, ha ránézek a könyvre. A történet maga egyáltalán nem olyasmi, ami bármelyikünkkel megtörténhetne, az írónőnek mégis sikerült valósághűvé varázsolnia azt. Nem vagyok oda a romantikus ifjúsági regényekért, de ez most telitalálat, akárhogy is nézzük. Annak ellenére, hogy a főhősnőnk ugyanolyan csökönyös, még mindig nem vagyok képes utálni őt – Federica valamit nagyon jól csinál, remélem, a többi könyvét is hamarosan lefordítják olaszul már nincs kedvem megtanulni.
Hol is kezdjem? A táncos jelenetek továbbra is varázslatosak, még Voldemorttal is. Ha elképzelem a Britet, ahol mindenki próbálja kifejezni önmagát, ráadásul egy suli keretein belül, akkor bizony eltűnődöm, hogy az én terveim miért nem tudnak egy ilyen helyre irányítani. (Bár egy ideje már nem vágyom Londonba.)
Mia még mindig az a makacs öszvér, akit az első részben megismertünk, hiába mondják el minden második oldalon, hogy ő már felnőtt nő. Persze, tizenhat évesen. Még mindig azt gondolom, hogy ő az egyetlen, aki a hisztijei ellenére sem tud úgy kikészíteni, mint egyes női főszereplők a puszta jelenlétükkel (khm, Tessa Gray, khm). Patrickért annyira nem vagyok oda, bár tagadhatatlan, nem nélküle nem lenne ugyanaz. A megjegyzéseit imádom, szinte mind úgy van időzítve, ahogy azt kell, mellesleg az egyik legjobb humorforrás.
Carlnak nagyon szurkoltam, azokat a dobozokat én is szívesen megnéztem volna. :) Nina hihetetlenül magabiztos, és képtelen vagyok elhinni, hogy szinte minden, amihez hozzáér arannyá válik. Ez így nagyon nem fair. (Bár Noah-t imádom. :D) Goddard egy őrült, Stuarton sokszor dőltem a nevetéstől, Betty egy imádnivaló boszorkány, a nagyi elképesztő, Adamet meg kezdettől fogva imádom sajnos a stand-uposok a gyengéim.
Most kérdem én: KELL ENNÉL TÖBB?
Sajnálom, ha kusza lett, de ennyire tellett tőlem, mert még mindig a hatása alatt vagyok. Egy dolgot viszont biztosan mondhatok: olvassátok el, nem fogjátok megbánni! ;)

>!
Anó P
Federica Bosco: Maradj velem, angyal

Nem voltam annyira elragadtatva tőle.
Az első rész volt a legjobb, tagadhatatlanul. Az egész túl hosszú volt és elnyújtott. Többször szenvedtem olvasás közben, az volt az érzésem, a szavak száma után fizetik az írónőt.


Népszerű idézetek

>!
Csakegylány

Tulajdonképpen a különbség katasztrófa és kaland között csak hozzáállás kérdése.

Kapcsolódó szócikkek: kaland · katasztrófa
>!
Csakegylány

Az élet olyan, mint a kikötő: az emberek folyamatosan jönnek-mennek, és sosem maradnak tovább a kelleténél.

364. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
>!
Csakegylány

A múltat nem tudod megváltoztatni… de a jövődön még dolgozhatsz.

Kapcsolódó szócikkek: jövő · múlt
>!
Csakegylány

(…) sose kapaszkodj az emberekbe, hagyd őket szabadon dönteni és érezni, csak így szerethetsz és így szerethetnek igazán.

445. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!
Rebeka_C

Ez most bocsánatkérés volt? Voldemort felhívta Harry Pottert, hogy bocsánatot kérjen tőle? A sorozat melyik könyvében?

Kapcsolódó szócikkek: Harry Potter · Voldemort
>!
Gretii

Eldöntheted, hogyan töltöd életed hátralévő részét: megtervezheted a
legapróbb részletekig a tanulmányoktól a vakációkig, vagy élhetsz a jelennek,
de végül csak egy dolog számít, az elalvás előtti egyetlen perc.
Az a perc, amikor a szemed lehunyva megbánás és bűntudat nélkül
elégedettnek érezheted magad, összhangban a világmindenséggel.
Vagy épp ellenkezőleg: feküdhetsz ágyadban a kétségek, a megbánás
és a csalódástól való félelem okozta görccsel a gyomrodban, ami a részeddé
válik, biztos jeleként annak, hogy valaki más életét éled.

50. oldal, 5.fejezet

>!
Rebeka_C

Nem hittem a fülemnek: Voldemort segítséget kért Harry Pottertől?
Harsány nevetésben törtem ki.

Kapcsolódó szócikkek: Harry Potter · Voldemort
>!
Gretii

Olyan voltam, mint egy elszabadult hajóágyú, tönkretettem az összes kapcsolatomat, és elutasítottam mindenkit, aki segítő kezet nyújtott volna.

>!
Ferger_Jolcsi P

Eldöntheted, hogyan töltöd életed hátralévő részét: megtervezheted a legapróbb részletekig a tanulmányoktól a vakációkig, vagy élhetsz a jelennek, de végül csak egy dolog számít, az elalvás előtti egyetlen perc.
Az a perc, amikor a szemed lehunyva megbánás és bűntudat nélkül elégedettnek érezheted magad, összhangban a világmindenséggel.
Vagy épp ellenkezőleg: feküdhetsz ágyadban a kétségek, a megbánás és a csalódástól való félelem okozta görccsel a gyomrodban, ami a részeddé válik, biztos jeleként annak, hogy valaki más életét éled.
Útlevél a boldogtalanságba.

81. oldal

>!
Zizifalva

Bonyolult dolog megváltoztatni a gondolkodását valakinek, aki meg van győződve arról, hogy semmit nem ér, még ha az egész világ az ellenkezőjét mondja is.
Mintha az összes elismerő vélemény ellenére ott lenne az a belső hang, ami mindennél erősebb és kíméletlenebb, és képes minden bizonyosságot romba dönteni.

271. oldal, Tizenötödik fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Federico Moccia: A felhők fölött 3 méterrel
Mathilde Bonetti: Love Factor
Loredana Frescura – Marco Tomatis: A világ a te szemeddel
Papp Dóra: Tükörlelkek 2.
Jenny McLachlan: Szerelem a parketten
Jennifer Niven: Veled teljes a világ
Irene Adler: Utolsó felvonás az Operában
Elisa J. Smith: Őrizd meg
Leiner Laura: Hullócsillag