Vérbosszú 3 csillagozás

Fazil Iszkander: Vérbosszú

"… Amikor a szóbeszéd eljutott a majorig, Mahaz senkinek sem szólt egy szót sem, elhagyta a majort, a felső csegemi úton leereszkedett a hegyről, s a házát megkerülve a Szabid völgykatlanba ment; ott az áldozati diófánál megesküdött, hogy a véréből iszik annak, aki a városban vagy bárhol másutt foltot ejt az ő Hikur lánya becsületén.
– Hikur valóban nem mondta neked, hogy megesküdtem: ha ez még egyszer előfordul, iszom a véréből annak, aki elköveti? – kérdezte Mahaz…
– Valamikor mondta – sóhajtotta Saliko. – Hiszen én nem erőszakkal…
– Ha egy kisgyereknek, mondjuk, mérgezett cukorkát adsz, az sem erőszak. Nem igaz? – kérdezte Mahaz…
– Bűnös vagyok – mondta Saliko…
– Hah! – nevetett föl gúnyosan a pásztor, és oda sem nézve, a kése után nyúlt, kihúzta tokjából, s hegyével az ég felé bökött.
– Ezt neki mondd…"

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Európa, Budapest, 1989
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630747782 · Fordította: Árvay János

Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

>!
Jesper_Olsen

Érezte, hogy a tenger, amit annyira szeretett, kegyetlen és közömbös is tud lenni, de ezzel együtt is szerette, úgy, ahogy az életet szeretik, bár tudják, hogy közömbös és kegyetlen is lehet, mégis makacsul a boldogság csodáját várják tőle.

199. oldal

>!
Jesper_Olsen

Csiknek tetszett ez a nagyvonalúság. Olyan nagyvonalúan szerzett magának örömet, hogy a környezetében lévőknek is jutott belőle valami.

132. oldal

>!
Jesper_Olsen

Csik mindig ellenőrizte azokat a szellemességeket, amelyeket hallott vagy könyvekben olvasott. Akár a tejszín a tejen, az emberi nyelvben is a mulatságos a legízletesebb. Csik így vélekedett.

169. oldal

>!
Jesper_Olsen

Bár nem tudatosította véglegesen ezt a gondolatot, de pontosan akkor, valamilyen hatalmas és titkos makacssággal úgy döntött, hogy az emberi élet föltétlenül jóval hatalmasabb valami, mint a véletlen vagy nem véletlen halál határai közti létezés.

198. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bächer Iván: Emberevő
Schäffer Erzsébet: Pókfonálon
Tar Sándor: A 6714-es személy
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt
Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent
Karin Slaughter: A jelentéktelen szív
Fejes Endre: A hazudós
Vámos Miklós: Töredelmes vallomás
Sławomir Mrożek: A túlvilág titkai és más történetek
Murakami Haruki: Köddé vált elefánt