Ötig ​ráérünk 6 csillagozás

Fazekas László: Ötig ráérünk

„Kata… ​érzi a derekán Colos karját, összefonódnak. Legnagyobb meglepetésére azonban a fiú hamar kibontakozik az ölelésből, hanyatt dől az ágyon. Kata az ágy szélén ül. – Nem ezért jöttem – Colos hangja halk, de nagyon határozott. Kata hallgat. – Nem is kérdezed, akkor miért? – Ráérünk reggel ötig, amíg a kaput kinyitják.” Kata és Colos mindent megbeszélnek azon az éjszakán. Nyár óta csakugyan sok minden történt Katával. Mami segítségével győzött Apa felett: nem kellett egyetemre mennie. Aztán jött a nyaralás Jugóban. Beleszeretett Brankóba. Aztán a Nagyi: Katának alkalmazkodnia kellett hozzá, egy újfajta rendhez, hamarosan ehhez járult a tanfolyam, az ismeretségek, barátságok s végül: Colos. Ez az, amit a legkevésbé tud megmagyarázni magának, hogyan váltott át benne szinte észrevétlenül Branko Colosra. Kata az utolsó percig kapaszkodott a szép nyár emlékeibe, de elég volt újra találkoznia Brankóval, hogy ráébredjen, ez nem az a fiú, akibe ő Splitben szerelmes volt. Megértette,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 1983
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631132501

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

regulat>!
Fazekas László: Ötig ráérünk

Rövid kis könyv… afféle pozitív love story a tizennyolcmúlt lányról, aki lelép a szülők megálmodta ösvényről, és a révbe ér. Na jó addig nem követjük a történetet, de a hajó már bent van sz öbölben.
Profi munka, a mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, meg a ne légy hülye, azaz ne égess fel minden hidat a nagy akarásban üzenettel.
Szerettem.
Profi munka.
Bár elsősorban a tizenhat – tizennyolc éves lányokat célozza, de tulajdonképpen bárkinek könnyen emészthető.

az örök elégedetleneknek üzenném, hogy: Nem, nem kell tovább gondolni… nincs mi van akkor, ha… ez pont eddig tartott. És ez így van jól.

>!
Móra, Budapest, 1983
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631132501
csucsorka IP>!
Fazekas László: Ötig ráérünk

Dacára annak, hogy Kata kb 18 lehet, több fiú fordult meg az ágyában, mint nekem egész életemben. Ez egy nagyon egyszerű, valahogy mégis nagyon jó regény, ami kivételesen lehetett volna hosszabb és nem, nem a vége miatt! Több lélekrajz, több indoklás… Néhány játékos párbeszéd..
Egydélutáni olvasmány, no de mindegy, ötig ráértem.

Ildiko_Veres>!
Fazekas László: Ötig ráérünk

Imadtam tizenevesen ezt a konyvet. Mai napig a konyvtaram feltve oroztt peldanyai koze tartozik, ne kerdezd miert. Az eleterzes biztosan :) Akarmikor ujraolvashato, konnyu lanyregeny tengerparti szerelemmel kombinalva, de nem csopogos. :)


Népszerű idézetek


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Leiner Laura: Egyszer
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! VI.
Szakács Eszter: A nulladik zsebuniverzum
Fróna Zsófia: Démonok közt
Szabó Magda: Abigél
Kemény Gabi: A konkrét hiúz
Ruff Orsolya: Volt egy ház