A ​holnap autója 2 csillagozás

Sajnos ez az a típusú könyv, amely jellegéből adódóan ma már nem tudja betölteni ismeretterjesztő funkcióját. Pedig megjelenésekor kétségtelenül magas szakmai értéket képviselt. Tulajdonképpen a járműfejlesztés elméleti hátterére nézve tartalmaz olyan adatokat, melyek ma is relevánsak. A fejlesztési irányzatok megjósolásánál viszont nem egyértelmű a sikere: bizonyos tendenciákat eltalált, másokat viszont nagyon nem.

Farkas Tamásnak igaza lett abban, hogy a legfőbb tendencia a mind több és több automatikus berendezés beépítése lesz a gépkocsikba. Ma szinte felsorolhatatlan, hány ilyen eszköz található akár csak egy átlagos személyautóban. Ehhez persze a számítástechnika és a mikroelektronika forradalma is szükségeltetett. Szintén jó érzékkel határozta meg azt, milyen biztonsági berendezések elterjedése határozza meg az ezredfordulóig tartó két évtizedet, beleértve az ergonómia tökéletesítését.

Tévedésnek bizonyult viszont az az előrejelzés, miszerint az automatikus forgalomirányítás bevezetésével egyre több külső, központi irányítórendszer fogja szabályozni az autók működését. A korabeli szakemberek szerint a vasúthoz hasonló forgalomirányítás, vagy intelligens útpályák veszik át a sofőr feladatait, az autóból pedig egyre több vezérlési funkció kerül ki. Ehhez képest pontosan ellentétes folyamat zajlott le: az autókba egyre több segédberendezést építenek be, melyek célja a forgalomszervezés: sávtartó automatika, automatikus vészfék, műholdas navigációs rendszerek – akkoriban még azt hitték, ezeket a funkciókat központilag látják majd el, és a kocsik rádión vagy kábelen kapják majd a rájuk vonatkozó utasításokat.

Arról persze nem beszél a könyv, hogy az ilyen infrastrukturális beruházásokat kinek és miből kellett volna megfinanszíroznia – egyszerűbbnek tűnt tehát az egyre bonyolultabb high-tech gépeket az autóvásárlókkal megvetetni. Ma – a fogyasztói árindexet figyelembe véve – többe kerül egy személyautó, mint a harmincas évek óta bármikor. Igaz persze, hogy a bérek vásárlóereje is drasztikusan nőtt, ezért az áremelkedés kevésbé érződik.

A buszközlekedésről leírtakat is kettősség jellemzi, hiszen például a csuklós buszok egyáltalán nem koptak ki a forgalomból, sőt.

Bajos kérdés, hány csillagot érdemel ez a könyv. Előrejelzései helyességét tekintve maximum három csillagot adnák rá. Viszont arról nem tehet a szerző, hogy a különböző alternatívák közül végül is melyik győzedelmeskedett az elmúlt 35 évben. Szakmai tartalmát tekintve legalább 4,5 csillag lenne a megfelelő értékelés. Legyen tehát egy kompromisszumos 4 az osztályzat.

A sorozat legtöbb kötetével szemben ez kissé nehezen olvasható volt. Nem ismeretterjesztő könyvnek, hanem leegyszerűsített szakkönyvnek éreztem. A jövőt előrejelezni elég nehéz, de itt azért becsúszott pár furcsa dolog. Pl. „1985-ig a magenergia közlekedéstechnikai alkalmazását elméletileg megoldják”. Elképzelésem sincs mire gondolt, ebben az időben már nem fantáziáltak atomhajtású autókról, és a jövő motorjait tárgyaló részben se említ semmi ilyesmit. Úgy vélte, hogy a 2000-re a csuklós buszok aránya 1%-ra csökken. Ez azért elég kapitális tévedés. Persze volt számos jó meglátása is, és pár érdekességet is megtudtam a könyvből.