Johanna 31 csillagozás

Farkas Péter: Johanna

Őrült Johanna spanyol királynő a fiatalon meghalt férjét nem engedte eltemettetni. Hétszáznyolcvanhat napon keresztül bolyongott a holttestet rejtő koporsóval. Ezután negyvenhat évig élt toronyfogságban, ahová saját gyermekei záratták. Farkas Péter regényét az ő alakja ihlette.

>!
Magvető, Budapest, 2011
120 oldal · ISBN: 9789631428650

Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Juci P
Farkas Péter: Johanna

A lélegzetem elakad ettől a könyvtől. A vágytól, amit felébreszt, a rettenettől, amit leír. Vagy csak simán a szavak szépségétől.
Érinthetjük-e valójában egymást? Vagy akár egy holttest is fekhetne melletted az élő, lélegző ember helyett, mert úgyis mindketten saját bőrötökbe varrva léteztek, örök, feloldhatatlan elszigeteltségbe zárva? Fülöp életében sem adott több meleget Johannának, mint holtan, bármilyen kétségbeesetten kapaszkodott bele a királynő. Középső ujja egyetlen érintésével tudta csak elűzni a hideget egy kis időre.
Simítottál-e már végig úgy a világ felszínén, hogy az anyag minden pórusát érezted, és azt kívántad, bárcsak beleolvadhatnál? Hiányzott-e már annyira érintés, hogy kínodban élettelen tárgyakat csókoltál? Érezted-e már, hogy nem melegítheted fel, amit megérintesz, csak tőled rabolja el az élethez szükséges hőt? Akkor érteni fogod ezt a könyvet.
Csak én érzem úgy, hogy tegnap óta hidegebb van?

7 hozzászólás
>!
egy_ember
Farkas Péter: Johanna

Őrült volt Johanna? Hát persze. Aki a halott férjét éveken keresztül cipeli magával az nem komplett.
Őrült volt Johanna? Nem hiszem. Egy olyan korban élt, amikor a nemesi, királyi családok szülöttei árucikkek, túszok, szerződések zálogai voltak. Éppoly érinthetetlenek, mint a páriák. És olyan környezetben élt, ahol az embertelen nevelés a szenvedést – a fizikait és a lelkit egyaránt – az élete legalapvetőbb részeként sulykolta belé. Ahol a bűnt nap, mint nap rá olvasták. Nem tűrtek függetlenséget, gondolkodást és ellenállást. Fullasztó közönybe és szótlan, érint(het)etlen magányba száműzték a gyermeket. Ha őrült is, áldozat, akiben az első érintés elszabadít valami vad, korlátozhatatlan áradatot. Ha akarod, nevezd őrületnek.
Megrázó könyv, de nem mart annyira belém, mint a Nyolc perc, lehet, hogy azért mert a hősei nem névtelen kortársaim, hanem egy történelmi személy. És a történelem, különösen az európai középkor története, százával szolgáltatja az ilyen vallási fanatizmustól fűtött danse macabre-okat.
Aki királyok közé keveredik, megeszik a disznók.

6 hozzászólás
>!
n P
Farkas Péter: Johanna

„…homo homini lupus est.”
Ember embernek farkasa, mondja az ókori latin mondás, s a könyv szereplői ezt be is teljesítik.
Királyok közé keveredsz olvasó, de ne hidd, hogy uralkodni is fogsz velük.
Menekülni akarsz majd, de a dal fogva tart,s megfagy benned (is ) a vér.
…nem sok itt a szív s az érzelem.
Legalább szavak lennének, de aki szólna, azt beszélni sem tanították meg, mert soha nem szólt hozzá senki.
Ő komor, rideg falak közt él, halottak képmásai veszik körül.
Ő nem ismeri az érintést sem, mert soha nem érintette senki.
„…úgy járkált mint egy vak, mégis a világgal jóllakottan…”
Itt az élők vannak eltemetve és a holtak élnek tovább.
Az arcok merevek, a halál folyamatos, a bolyongás megállíthatatlan és a történet mégis érdekelni fog.
Talán azt várod, hogy felsóhajthatsz, hogy levegőhöz jutsz. De nem fogsz.
Buja, de mégis közömbös nászéjszakát élsz át velük, ágyuk a „jéghalál vermében” van vetve.
Sosem volt üres életek néma játékát nézed.
El nem indult mozdulatok, mozdulatlan érintések…

(folyt.köv.: http://norahblogja.blogspot.com/)

24 hozzászólás
>!
Miestas
Farkas Péter: Johanna

Kettősség van bennem„, egyrészt egy szuszra elolvastam ez azt jelenti tetszett, de vajon tetszhet-e egy megtébolyult nő története? Olyan elementáris erővel hatott rám a történet tálalása, hogy azt vártam legyen már vége, ennyi kínt egy ember sem viselhet el évekig. A halál megváltás volt Johannának, Farkas Péter ezt nagyon jó érzékeltette írásában. A sötét középkor, az emberi butaság, az esztelen cselekedetek mocsara volt, olvasás közben kezdtem süllyedni ebben a mocsárban, mert hát a lábam alatt éreztem az ingoványt attól a pillanattól kezdve, hogy Johanna megváltó halálát vártam …

5 hozzászólás
>!
fülcimpa
Farkas Péter: Johanna

Remegett a lelkem… Ott voltam a toronyban, átélve mindent, ami vele történt. A némaságát, az őrült sikolyait… ember ennyit kibír? Ennyi szenvedést kell elviselnie egy nőnek? Ennyire kellett szeretnie, vágyakoznia? Érthetetlen, értelmezhetetlen.
Vele együtt cselekedtem. Kinyittattam a koporsót. Vittem magammal, nem mozdultam mellőle. Érintettem a halott férjem. És oly boldogtalan voltam, annyira mélységesen, hogy csak a haláltól várhattam feloldozást. Hiába volt anyám, hiába voltak gyermekeim, hiába voltam királynő. Mindez nem segített abban, hogy normális keretet kapjon a létem. Miért éltem? Kérdezem. Hogy elmeséljék keserves életem…

>!
entropic P
Farkas Péter: Johanna

Ha a nap további részét az erkélyen töltöm, napon, harminc fokban, akkor se hiszem, hogy még ma fel tudok melegedni újra.
Hogy lehetett ilyen végtelen fagyban élni, mint ahogy Johanna élt? Meg előtte a királyi dinasztiák, meg utána a királyi dinasztiák, örökké. (Még most is.) Iszonyatos.

>!
aradimar
Farkas Péter: Johanna

Ilyen lehet, amikor valaki leírja, hogyan volt régen, és horrorként olvassuk.
Az a teremtmény, amit mi, elpuhultak embernek tartunk, pár tíz éve létezik. A korábbiakra már nem szívesen használnánk ez a szót, ha végignéznénk egy napját, annyira hiányzik belőle az, ami elválasztja az állattól. A mai fogalmaink szerint. Azok a fogalmak pedig, amikkel mostanában dolgozunk emberség kapcsán, még homályos ötletként sem merültek fel. Egy középkori átlagember felfogása arról, hogy mi az abszolút erkölcsi tilalom, mi a véres, kegyetlen, megengedőbb lehetett, mint egy véletlenszerűen kiválasztott mai maffiavezéré. És a kegyetlenséget mindig a gyerekeken lehet a legjobban lemérni. Közülük kerülnek ki azok, akik nehezebben bírják, és megelőzik korukat. Mint Johanna. Annyira légüres térben él, hogy kénytelen megkeresni az embereken kívüli kapcsolódási pontokat a környezetével, és az élettelen felületekben meg is találja. Ebben nő fel, nem csoda, hogy utóbb a férjénél sem tartja fontosnak, hogy mozog-e.
Szép és felkavaró szöveg.

>!
havas
Farkas Péter: Johanna

Most nem a harmóniáról beszélek, csak úgy, az életről. Mi kell emberi létünkhöz? Mindössze étel, ital…?
A szavak, az érintések hiányát vajon mi / ki kárpótolja? Kárpótolhatja? Talán a néha feltörő lázadás, ami aztán akkora erővel robban ki, hogy mindent egyszerre akar. És csak magának. De, ne gondold, hogy meg is kapja… Johannának nem sikerült.

Őrültnek mondják őt. Én áldozatnak. Mindent megkapott az élettől, csak éppen azt nem, ami emberré tesz valakit. Királylány ő, de nem a meséké. Feleség ő, de semmiképp nem élettárs, hitves. Anya ő, de nem a boldog.
Mintha történelem előtti korból pottyant volna elém ez a história. Amikor még nem szóltak egymáshoz az emberek, csak ütöttek. Emberek?! De hiszen, melyik anya csapja fel úgy az állát lányának, hogy az kettéharapja nyelvét?! Pedig csak az érintés egy változatát akarta megkóstolni. Egy másodpercnyi szeletkéjét egy olyan életnek, amiben érintések nélkül sűrűvé válna a levegő – egyébként.
(folyt. köv. http://megosztomveled.blogspot.com/2011/06/johanna.html)

>!
Rea P
Farkas Péter: Johanna

A történet, amelyről Farkas Péter ír, a kor szokásai miatt alapból is elborzaszt, és nem is különösebben érdekelne.. viszont van valami megdelejező hatása a mondatainak, még forgó gyomorral is arra készteti az embert, hogy végigolvassa. Első találkozásom volt az íróval, megjegyeztem a nevét.

4 hozzászólás
>!
ficka
Farkas Péter: Johanna

Öröm volt ennyire igényesen megmunkált szöveget olvasni, ahol úgy éreztem, hogy minden a helyén van, még ha épp szörnyű, embertelen dolgokról is volt szó, mert az volt bőven. Szűken értelmezve nem fest túl szép képet a középkori királyi házakról, na de persze sajnos nem csak ennyire szűken kell értelmezni ezt az egészet, sok helyen már nem ember az ember, nem túl pozitív a végkicsengése.


Népszerű idézetek

>!
n P

Ő viszont gyermek akart lenni, súlytalan áramlás, a legeslegmélyebb elemében is minden szilárd anyagtól mentes, ellenállás nélküli terjedés, a bőrben, a húsban, a járatokban, önmagában és a másikban, ezért kínálta föl, adta oda magát a másiknak, mászott bele, és gyűrte magába, mert talán ha minden nyílását megnyitja és vízzé lesz, fölúszhat hozzá, magába szívhatja, a férfi azonban nem értett semmit.

48. oldal

>!
n P

Házassága az első naptól fogva boldogtalan volt. Mégis nap mint nap újra akarta a férfit, mert akart valakit.

46. oldal

2 hozzászólás
>!
ascendingbird

Johanna, bolyongásának hétszáznyolcvanhat napja alatt nem mozdult el ugyanarról a mezőről. Talán csak azért kellett menetelnie, hogy fönntartsa a vér nyomását, a nedvek és a lélegzet keringését. Ha egy helyben maradt, úgy érezte, megfullad. Összepréseli az emelkedő föld és a süllyedő égbolt. A mélyből rátörő múlt, és a magasból rázuhanó jövő. Ha viszont ment, kizárólag a jelen létezett, a lépteivel rajzolt pillanatnyi táj, és ebben nem volt emlékezet. Ugyanakkor korlátlanul szabadnak érezte mozgását, mert útját nem béklyózta cél, szinte egyidejűleg kitöltötte az egész teret. Talán azt remélte, hogy a külső menetelés feltörheti a belső labirintus zárt gyűrűit, és a megnyílt úton keresztül visszasétálhat az életbe, amelyet sohasem élt.

>!
egy_ember

Az akkori szokásoknak megfelelően hamarosan megérkezett a kasztíliai udvarba egy bizonyos Boudenwijn, a távol lévő vőlegény hivatalos küldöttje, és per procurationem fölbonthatatlanná tették a házasságot. Ez az alábbi módon zajlott le. Johanna teljes nappali toalettjében elhelyezkedett a katafalkszerűen megemelt hálóhelyén, személyes komornái felhúzták testére a takarót, egész az álláig, majd bevonult a szobába különféle tisztviselők társaságában a vőlegény küldöttje. Kilépett a cipőjéből, lesodorta egyik lábáról a harisnyát, és egyik kezével az ágy baldachinját tartó, a stilizált akantusz leveleinek rajzolatát felidéző arabeszk berakással díszített oszlopba kapaszkodva, bedugta meztelen lábszárát a takaró alá. Johanna lehunyt szemmel, rezzenéstelen arccal feküdt, és bár senki és semmi nem érintette meg, mégis úgy viselte el a néhány pillanatig tartó procedúrát, mintha a testében végeztek volna el egy ugyan nem fájdalmas, de kellemetlen beavatkozást. Az aktus befejezése után a küldött és kísérete menten elhagyta a helyiséget. Johanna fölkelt, elbocsátotta a szolgálókat, és átvonult a budoárba. Levetkőzött és indokolatlanul mélyen kimosta magát.

30. oldal

1 hozzászólás
>!
egy_ember

Ő viszont gyermek akart lenni, súlytalan áramlás, a legeslegmélyebb elemében is minden szilárd anyagtól mentes, ellenállás nélküli terjedés, a bőrben, a húsban, a járatokban, önmagában és a másikban, ezért kínálta föl, adta oda magát a másiknak, mászott bele és gyűrte magába, mert talán ha minden nyílását megnyitja és vízzé lesz, fölúszhat hozzá, magába szívhatja, a férfi azonban nem értett semmit. Johannában csupán a mértéktelen nőstényt, a megátalkodott vérüszőt látta, és vagy megtagadta magát, mert a kurvái simábban elkészültek vele, vagy goromba sietséggel elvégezte a dolgát, és szuszogva, verejtékezve mély álomba fordult. Johanna rendszerint maga fejezte be a műveletet. Csupán egyszer ragadta el az áradás, a másik testével kitelve, és amikor az örvény lerántotta, hosszan és élesen fölsikoltott. A fékezhetetlen kéjen keresztül a pánik üvöltött ki belőle, a kikezdett hús üvöltése az inkvizíció kazamatáiban, ahová az anyja vezette le az első vérzése másnapján. A kéjelgésért elítélt asszony meztelen altestét kiéhezett kanmacskákkal együtt bőrzsákba dugták, aztán elvarrták a zsák száját.

48. oldal

>!
egy_ember

…a negyedik nap már újra mehetett a templomba, vagy a tér alatti katakombák egyikébe, ahová anyját, Katolikus Izabellát kellett elkísérnie, hogy lássa, hallgassa és szagolja, mi a bűn, hogyan ordít, akinek nyitott hasüregéből mint a fonalat tekerik föl a beleit.

14. oldal

1 hozzászólás
>!
egy_ember

Johannát előbb a tat árbocához kötötték, később azonban, az első viharlöket csillapultával bevarrták egy bőrtömlőbe. A zsákot telefújták levegővel és ráírták: Johanna, kasztíliai infánsnő. Ha a vihar második, még gyilkosabbnak mutatkozó rohama elsöpörné a hajót, talán a tömlőt a közeli szárazföldig sodorják a hullámok. Johanna fölhúzott, összeszorított combjai közé nyomta a kezét, állát a szegycsontjához préselte, és ordítani akart, de csak a néma üvöltés peckelte ki a száját. És akkor hirtelen megnyugodott, és oly erős áradás öntötte el a testét, mintha a húsában folytatódott volna a tenger. Ez az ár azonban nem lehúzta, hanem éppen ellenkezőleg, tolta, emelte, mintegy kínálta a testet egy fölötte álló erőnek, mely lágyan és melegen beburkolta. Eszmélete teste mellé csúszott, és nem törődött többé a sorssal, hogy a csattogó, süvöltő tömlő halálának vagy születésének lesz-e háza.

33. oldal

>!
ascendingbird

Jól ismerte ezt a tájat. Megfagyott teste éjszakáról éjszakára ebben a feszes, rugalmas pontban olvadt fel. A dermedt, súlyos kolonc elveszítette tömegét, és könnyű, forró áramlássá vált. Johanna mozdulatlanul feküdt, csupán középső ujjának párnázott hegyével érintette az érzékeny bőrt. A súlytalan, szinte mozdulatlan érintés egyenletes, láthatatlan hullámai mintha az ujj belsejében köröztek volna, árama azonban hamarosan szétáradt a sejtekben, és az emlékező hús legeslegmélyebb rétegéből mosták a felszínre a létezés legvégső gyönyörét. Így emelte ki napról napra a test dagálya a jéghalál verméből, és vetette át egy másik mederbe, ahol egy pillanatra megsemmisül minden élő és halál, folyékony és szilárd. Johanna rövid, süvöltő hördüléssel mélyen magába szívta a levegőt, összepréselte ajkait és belefeszítette tarkóját az ágy párnájába. Elöntötte agyát a forróság, veséi, belei, külső és belső nyílásai görcsösen összerándultak, és csak akkor engedtek el az izmok, amikor újra kiáradt tüdejéből a levegő. Megfeszült vonásait lassan lesimította a távolodó kéj, lüktetése lecsillapodott, és ekkor a magasban égbe nyíló ablaknyíláson keresztül megpillantotta a fehér hold légnemű fátyollal lefüggönyözött korongját, amint lassan arrébb húzódik, fény és sugár nélkül, mint egy súlytalan, nyom nélküli kerék.

>!
ascendingbird

Johanna kitámolygott a folyó partjára, fehér madarait kereste, de csak jégbe fagyott, éhen halt hattyúk világító bójáit látta a fekete nap korongja alatt.

>!
Otranto

Úgy látszott, semmi sem mentheti meg a Földet, és a következő lökéstől még az űrből is kiszakad. Ekkor azonban utolsó erejével újra szétáramlott a Szerelem, és puha, meleg érintésével még a Fagy szellemét is kibontotta jeges páncéljából.

10. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lakatos Levente: Megrepedt álarc
Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Elágazó utak
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
A. O. Esther: Megbocsátás
Raana Raas: Kiszakadtak
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
A. O. Esther: Gombnyomásra 1.