Több ​az élet 1 csillagozás

Farkas József: Több az élet

"A Bibliából azt is tudjuk, hogy Istennek első és utolsó „gondolata”: Jézus Krisztus. Ő az alfa és az ómega. Amiként Isten mérhetetlen tudásából „rész szerint van bennünk az ismeret”, ehhez hasonlóan Isten Krisztusából a „kozmikus Krisztusból” egy fénysugár, egy új igazság, egy gyógyító simogatás tükröződik – tükröződhet! – az életünkben. És ezeknek a külön-külön fénysugaraknak, simogatásoknak, igazságoknak együttese a Krisztus „teste”, az egyház.
Amiként a világmindenség nem gép, hanem gondolat, az egyház sem szervezet, hanem gondolat. „Információ” az Istenről, a mai világban megtestesülő Krisztus…"

>!
238 oldal · ISBN: 9633002648

Kiemelt értékelések

Eta IP>!
Farkas József: Több az élet

Vallásos gondolatok kizárólag gondolkodni, kételkedni és kérdezni szeretőknek. A könyv kiindulópontja volt, persze nagyon régen, az én vallásos gondolkodásomnak is. Nyilván, ez másnak semmit nem jelent, de nekem nagyon sokat. Újraolvasva, már teológusként is szerettem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom
Cseri Kálmán: Miatyánk
Cseri Kálmán: Ami történni fog
Zimányi József: Tűzoszlopoddal jéghegyek között
Cseri Kálmán: Minek az ünnepe karácsony?
Cseri Kálmán: Pál életútja
Cseri Kálmán: Jósáfát
Cseri Kálmán: Fölkelvén hazament
Gyökössy Endre: Aki szeret, annak szenvednie kell
Gyökössy Endre: Élet és ige