Ugatás 28 csillagozás

Farkas Balázs: Ugatás

Ugatás – üres acsarkodás vagy segélykiáltás? A kötetben található novellák az emberi kapcsolatokról, a bennünk rejlő feszültségről és a menekülésről szólnak, arról, hogy gyakran csak akkor találjuk meg a megfelelő szavakat, amikor már késő. A történetekben gyakran bukkannak fel kutyák, mint a szereplők belső lelki folyamatainak szimbólumai.

A kötet az elmúlt öt év folyóiratos közléseiből ad válogatást, a nyitó és záró novellák viszont lazán kapcsolódnak Farkas Balázs Nyolcasok című első kötetéhez is – ezek itt olvashatóak először.

Tartalomjegyzék

>!
Napkút, Budapest, 2020
112 oldal · ISBN: 9789632639062
>!
Napkút, Budapest, 2020
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632638980

Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Farkas Balázs: Ugatás

”Ritkán figyelünk a másikra. Agresszív, tolakodó a kommunikációnk. Mint az ugatás. Valakinek érezzük magunkat tőle, de ez az ugatás a másik számára üres zaj.”

És tényleg, valóban így van… Mondhatni, hogy általában? Vagy túlnyomórészt? De ez mégiscsak olyan rusnya, egyterű általánosítás lenne, amolyan „ex cathedra” kinyilatkoztatás, amit annyira utálok. Merthogy vannak bizony azok a különös kegyelmi állapotban élő-lélegző kevesek, akik alig is ismerik ezt a görcsöt. Ők azok, akik számára (még!) ismeretlen az érzés, amikor a zsivajgó tömegben, a tömött buszon, a leginkább csak utált/megunt kényszerdolgozóban, a konvenciók közé falazott, megfelelés-kényszeres, felelősséget nyögő családi-baráti kapcsolatokban egyszer csak ráérzel a légüres térre. Amikor égetni kezdi a tüdőt a kiszivattyúzott oxigén ordító hiánya és az épelméjű gondolatok utolsó szikrái kétségbeesve próbálnak kapaszkodni abba a két lábbal a földön járó valakibe, aki talán egykor még te voltál…
Az érzés, amikor rádöbbensz, hogy a kommunikációd annyira üres, hogy az ugatásod már visszhangot sem ver, hiszen nincs már akinek szóljon a kétségbeesett vonítás, a vakkantások, a mordulások, amelyeket már egyre ritkábban igaz, de azért még néha kiadsz magadból. Nincs aki meghallja és már az sincs, aki visszaugasson rád, hiszen rég nem értitek egymást. …és mivel már magadat sem érted, akkor hát minek is ugatnál magadban.

Szóval, ez a kötet, a kommunikációképtelenségünk apró, rissz-rossz drámáiról, talán nem a keveseknek szól, de ha mégis, akkor inkább csak egyfajta mementó gyanánt, figyelmeztetésként. Mi, többiek pedig, úgy gondolom, érteni fogjuk, és ha nem is örülünk neki, de ráismerünk majd néhány jellemző vágóképre, apró-cseprő kínjaink sorából.

Döbbenetes, hogy Farkas Balázs mennyire magától értetődő egyszerűséggel rakja össze a tutit, látszólag piszlicsáré szitukból, első látásra közhelyesnek tetsző élethelyzetekből. Úgy hiszem, erre mondják a hozzáértők, hogy különös érzékenység, meg rendkívüli éleslátás, no meg, hogy a dolgok mögötti lényeg kivételes precizitással, mérnöki pontossággal történő felszínre emelése.
Szerintem meg egyszerűen csak baromi jó, érdemes olvasni.

2 hozzászólás
szadrienn P>!
Farkas Balázs: Ugatás

“Az állat a tiéd. Hogy melyik állat a tiéd? A lelked tudja. Belenézel mélyen, és amit ott látsz, az lesz az igazság, az lesz a bölcsesség, a hitvallás, a reveláció. Pontosan tudod már most, ebben a pillanatban.
Bólintottam. Teljesen meggyőzött.
Vettem egy terráriumot meg egy nagy, szőrös pókot.”

A meghökkentés, a meglepetés ereje és a vezérfonalként működő állatszimbolika kíséri végig a kötet rövid írásait. A téma sokszor nem más, mint az egyhangú, kilátástalan vidéki hétköznapok lassú sodrása a meghasonlás küszöbén álló szereplőkkel, a háttérben a Zala folyó vagy a helyi bolhapiac.
Nagy események nem várhatók, az egyéni dráma halk és szinte láthatatlan, legtöbbször csak az egyes novellák végén mutatkozik meg. Az összekapcsolódó sorsok mélyére tekintve, kicsit megmozgatva a régi, poros bútorokat a szőrös, fájdalmas csípésű pók lassan előmászik a sarokból.
Tetszett a keretes szerkesztés és a nagyon óvatosan adagolt remény és változás, ami néhány szereplő előtt nyitva áll, a többiek viszont még hosszú ideig hallgatni fogják a szomszédból átszűrődő, idegőrlő kutyaugatást.

Csabi P>!
Farkas Balázs: Ugatás

Elolvastam mostanában jó pár friss kisprózát, és ebben találtam meg leginkább azt, amit egyéni hangnak szokás nevezni.
Jók a párbeszédek. Úgy tud káromkodni, hogy az nem üvölt ki a szövegből. Olyan banális sztorikat is élettel tud megtölteni, mint hogy valaki betéved egy szállodába, és ott eljátssza, hogy ott lakik. Képes úgy beleírni a tanulságot a történetbe, hogy az nem esik ki belőle.
Ráadásul mint kötet is egységes, igaz, FB-nak mostanában rendszeresen jelennek meg kötetei, úgy tűnik, folyamatosan alkot, így „sűrűbb” a könyv.

Ottilia P>!
Farkas Balázs: Ugatás

Lendületes novellák fiatalokról, sekélyes kapcsolataikról úgy a szülőkkel, mint kortársaikkal, pedagógusokkal, egész környezetükkel. Kezdetben az írások és a szereplők is felszínesnek tűnnek, de a sorok közül mégis átérződnek a problémák, a nehéz sorsok, az elhagyatottság, a figyelem, a szeretet és a családi minta hiánya. Értékes emberekről szól, akik elkallódtak, vagy elfásultak, akiknek nem boldog az életünk, de még nem halt ki belőlük a többre, jobbra vágyás ösztöne.

Van benne trágárság is, néhol kicsit céltalanul, de még éppen elmegy.

A kutyás részek itt-ott jól illeszkednek a sztoriba, máshol viszont kicsit erőltetettnek tűnnek.

Most olvastam először Farkas Balázstól, ennek alapján úgy gondolom, tehetséges fiatal író.

robinson P>!
Farkas Balázs: Ugatás

Az alapvetően realista prózanyelvre épülő történetek érett novellákat adnak az olvasónak. A kiüresedett kapcsolatok viszonyáról, az érzelmi hiányról szólnak ezek az írások. Jól megkomponált, hatásos kötet sajátos narrátori furfangokkal felturbózott elbeszélésmódjával.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/09/ugatas.html

Cipőfűző P>!
Farkas Balázs: Ugatás

A vidéki jólevegőt fullasztónak találta, a miliőt képmutatónak, a szülői „háttéruralmat” kissé nyomasztónak, más szemlélettel, habitussal járt-kelt időnként komfortosnak is nevezhető környezetében, amint lehetett, megpattant, hogy aztán isten igazából már sose térjen vissza. Azonban vele maradt minden, amit felszedett vagy ami ráragadt. Én ismerem Farkas Balázst. Legalábbis a történeteit.
Kompakt novellákat tartalmazó kompakt kötet. Tudatosan megkomponált történetek. Ha valami kipattan a fejéből, akkor nem bízza a véletlenre, nem a szél fújja össze a szöveget.

ppeva P>!
Farkas Balázs: Ugatás

Kicsit tartottam tőle, mert a Lu purpu nem nyerte meg a tetszésemet. De ez most egészen más volt.
Kommunikációképtelenség. Egymás mellett elbeszélés. Üressé, felszínessé vált kapcsolatok. Senki nem azt mondja, amit akar, és cserébe nem azt kapja, amit szeretne. Tetszett benne, hogy szinte csak felvázolta a szereplőket, menet közben úgyis kiderült róluk épp annyi, amennyi kellett. Még a trágárság is alsó határértéken volt.

dacecc P>!
Farkas Balázs: Ugatás

Kiegyensúlyozott színvonalon mozognak Farkas novellái, sallangmentes jó ritmusban mozgó szövegek. Nagy erénye, hogy úgy tud megjeleníteni emberi helyzeteket, hogy nem dramatizálja túl azokat, jó arányérzékkel megy bele szituációkba, és jókor áll meg a szöveg, ha arra van szükség, nem rág szájba érzéseket. Egy pici negatívum volt nekem, hogy néha túl direktnek hatott a beleszőtt mondanivaló a történetekben, de zavarónak nem nevezném.

mohapapa I>!
Farkas Balázs: Ugatás

NÉHA NEM BÍROK MAGAMMAL, és rá-rákattanok egy számomra érdekesebb téma, hír kommentjeire, de mindig súlyosan megbánom. Több indok között ezért iparkodom a Facebook-ot is csak nagyon csínján használni. Egyszerűen fel nem foghatom azt az elképesztő agressziót, kőbiztos öntudásból fakadó lenézést, megvetést, gyűlöletet, amivel egymással egyet nem értő emberek ugranak a másik torkának. Ilyenkor nem tudok szabadulni attól az ijesztő gondolattól, hogy ennyi kisebbségi érzéses, ostoba emberrel élünk együtt?

De ha a kommunikációról van szó, egy kicsit csendesebb leszek, sunyítok, egy cseppet, a sarok felé húzódom, mert arra gondolok, hány meddő, hasztalan beszélgetésen, vitán, eszmecserén, könyörgésen, utasításon, magyarázaton vagyok túl olyan emberekkel is, akiket nem tartok ostobának, kőfejűnek, meggyőzhetetlennek. Arra, hogy hányszor álltam, ültem dermedten, mert az összeszedett, nem agresszív, csak határozott állásfoglalásomra, gondolataimra, kéréseimre, stb, olyan elképesztőn oda nem illő válasz érkezett, hogy kék halállal fel kellett függesztenem a kommunikációt az újra bútolásom idejére.

Volt idő, amikor azt hittem, jobban járok, ha írásba foglalom a gondolataimat, érveimet akkor is, ha bővebben értelmezett családi nézeteltérésekről van szó. Naivan azt vártam, azt reméltem, amit leírtam, az visszaolvasható, értelmezhető és utólag a másik által nem változtatható mint egy élőszavas beszélgetés. Két emberrel végleg tönkretettem a kapcsolatunkat. Egy teljesen elsiklott minden felett, amit leírtam, s mintha semmi sem történt volna. A harmadik közölte, hogy ugyan mit vártam a levelemtől? Ha az ember töményen kapja (idézem) a leb@szást, az úgyis csak agressziót vált ki! Amikor mondtam, hogy nem leszúrás volt, hanem a tények felsorolása, a dolgok összefüggésbe helyezése, erre azt felelte, rendben, de akkor is ő jött ki belőle (idézem) sz@rul, tehát (idézem) ez mégis csak leb@szás. Kérdésemre, hogy hányszor olvasta el, és az érvekről mi a véleménye, azt felelte, hogy egyszer, de (idézem) kurv@ ideges lett, és a kezébe nem akarja többet venni, mert úgyis újra csak kurv@ ideges lesz tőle.

Vagyis tökéletesen csődöt mondtak az írásbeli kísérleteim. Egy időben az összes eszközömön a „Dömdödöm” szó volt az alapjelszó. MI a francnak kommunikálni, ha úgysem érti a kutya sem? Ilyen erővel egyszerűbb csak ugatni, morogni, nyüszíteni, farkat csóválni (na, nem úgy!), a részletekre az emberek úgysem kíváncsiak, vagy nem akarják érteni. Mert akkor változtatni kellene, és változtatni még a béke, a szeretet kedvéért is nagyon nehéz, sokkal könnyebb elbújni valami mögé.

Szóval: vaú!

*
És akkor itt van ez a könyv, az Ugatás.

A fenti gondolatsor nem a levegőből jött, nem csupán arról van szó, hogy bekattant nálam valami, összevesztem valakivel, és most kiírom magamból, mert a fejlett asszociációs készségem ezt hozza az „ugatás” szóra. Dehogy. Illetve részben. Mert Farkas Balázs a novelláskötetének az első darabjában a következőket mondatja a novella főszereplőjével:

– Az emberi kommunikáció… ugatás. – Patrik visszafordult. – Mindenki azt hiszi, hogy amit mond, jelent valamit a másiknak, ami persze egyáltalán nem biztos. Ritkán figyelünk a másikra. Agresszív, tolakodó a kommunikációnk. Mint az ugatás. Valakinek érezzük magunkat tőle, de ez az ugatás a másik számára üres zaj. Próbálod érvényesíteni a létezésedet, rámutatni, hogy ott vagy. Ideiglenesen működik. De nem is tudom. Nincs értelme.
[…]
– Akármit ugatunk, mindig lesz valaki, aki máshogy ugat vissza, és mindig lesz olyan, aki félreérti a másikat. Minden háború innen ered. Az acsargásból, önmagunk fontosságába vetett hitünkből._”

Ugye, hogy ugye? Ráadásul, ahogy ezt írom, nem tudom kiverni a fejemből egy réges-régi KFT-dal egyik sorát: „A határtalan bírhatnéktól / ugatnak a kutyák”

*
SZÓVAL A KOMMUNIKÁCIÓ. A VILÁG EGYIK LEGNEHEZEBB DOLGA. A múltkor olvastam egy valamiről írt értékelést (a tárgy valóban teljesen mindegy), amelynek a lényege ez volt: a szerző azért adott minimális pontszámot a cuccnak, mert ahogy írta: „még nem ismerem”. Ma egy másik termék alatt olvastam a termékről írt vélemények között: „azért vettem meg, mert a régi elromlott”. A Google Play is tele van az ilyen app-értékelésekkel: „Még nem tudom, most raktam csak fel, majd meglátjuk…” De ha orbitális ostobaság és teljesen feleslegesek is ezek a „vélemények”, a szerzőik legalább nem agresszívek. Manapság már ez is valami. Mindössze kommunikálni szeretnének. Csak éppen képtelenek rá.

Volt egyszer egy rettentő ostoba, agresszív főnököm, meg egy jóindulatú, de nagyon negatív kollégám, aki mindennel szemben ellenkezésre volt berendezkedve, ami a főnököktől érkezett, meg annak az ellenkezőjére is. Nem egy eset volt, amikor a jelenlétemben sikerült összeveszniük. Élmény volt, szó se róla. Mintha hangvisszaverő fal lett volna közöttük. Vagy valami torzító anyag. Próbáltam moderálni a beszélgetésüket, fordítani egyiknek a másikról, de nem értem el túl nagy sikert. (Miután én eljöttem a cégtől, odáig fajult egy beszélgetésük, hogy főnök fojtogatni kezdte a beosztottját. Most mondd, hallottál már ilyet? Amikor erről hallottam, eltelt már pár hónap az eset óta, de még mindenki ott dolgozott. Mondjuk ez sem normális…)
A beszélgetéseik teljesen lefedték Ofi barátom kedvenc antikommunikációs példamondatát.
– A rohadt kutyád már megint a küszöbömre sz@rt!
– Jó, de rajtad meg ocsmány sárga nyakkendő van!

És akkor ezek a példák a jéghegynek még csak nem is a csúcsai, hanem csak hópihék a csúcson. A csúcsokról szól mennyi, de mennyi színpadon vagy az életben előadott dráma! S nem tudom, melyik a szörnyűbb, az, amikor képtelenek vagyunk megérteni egymást, vagy az, amikor értjük a másikat, de egymás ellen dolgozunk?

*
IDEJE LENNE AZ UGATÁS-RÓL IS ÍRNOM, NEM?
Mondom, zért is jó (és vajon miért még?) ezt a blogot írni, mert néha magamnak is meg kell fogalmaznom dolgokat. S a megfogalmazáshoz kicsit jobban át is kell gondolni.

Ha nem így lenne, ezt a kötetet nagyjából a második novellánál letettem volna: jól ír, de nem pontosan értem, miről és mire akar kilyukadni. Viszont az is egyértelmű, hogy többet mond mint maga a történet. Viszont nem ragad meg az ingnyakamnál fogva és nem tesz fel a falra, hogy „Krapekom, gondolkozz!”

Megint ellenérv: viszont egyáltalán nem kínszenvedés olvasni, sőt! Csak egy-két novellavég után lestem magam elé, stílusosan, némely novellaszereplő stílusában, hogy „Jó, de akkor most mi a $@!% van?”

Köztudomású, hogy teljesen simán félbehagyok bármit, ami nem érdekel (ötvenhárom vagyok, roskadoznak a könyvespolcaink, minek pocsékoljam az időt érdektelenségekre?), de mert ígéret szép szó, tovább olvastam. Megbántam? Nem bántam meg?

Az Ugatás az 1987-ben született Farkas Balázs ötödik önálló kötete. Vagyis nem pályakezdő, nem elsőkönyves alkotó, hiába is fiatal ember a fiatalember. Ez a kötetének minden novelláján érződik. Mármint az írás rutinja. Tudja, mit miért csinál. Nem véletlen, hogy a weboldalán még szépírás-oktatás szolgáltatást is kínál (a bármelyik menüpontra való kattintás után megjelenő Patreon-gombra kattintva).

Nézd ezt a fotót!
(Mármint a szövegem eredeti helyén, a blogon!)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/11/06/farkas_balaz…
Ilyenek a novellái is: egy tiszta, nyílt arc, barátságos fésületlenség, a póló bármelyikünké lehetne, de figyeld csak, a fotó kimozdul a valós tér értelmezéséből, és a szerző tekintetben van valami oda nem illő, talán mert nem szembe néz, hanem oldalpillant, és ettől az arcban, bármilyen tiszta, van valami fenyegető, hm, sunyiság.

Szerintem ha mindezt a novellákra exportálod, teljes egészében tudod, mire számíts, amikor Farkas Balázs novelláit olvasod majd. S ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtam a kötetről. Csak te nyilván nem elégedsz meg ennyivel.

*
AZ ÍRÁSOK PÁR OLDALASAK, általában így-úgy csattanósak, de semmiképpen ne hatalmas, nagy ívű pofoncsattanásra számíts, hanem csak a hosszan lelógó abrosszal terített asztal alatti bokán rúgásokra.

Nincs lacafaca a főszereplők bemutogatásával, sem külső, sem életkor, sem társadalmi státusz, sem semmi tekintetében. Majd kiderül menet közben. Mindig kiderül.

A párbeszédek élnek, nincs semmi szájbarágás, nulla didaktika, a felvetések olyanok, hogy egyből kíváncsi leszek, a folytatások meg olyanok, hogy vérprofi az egész, letisztult, tömör, ott van, na. Farkas Balázs: író.

A menetek gyorsak, érthetők (csak mondom, a végek nem mindig), a szerzőnk stílusa követhető, mindennapi, velünk élő, ha kell (néha: ha nem*) vulgáris. A novellák hossza miatt nagyon fegyelmezetten kell a szereplőkkel bánni.

* Alapvetőn nem szeretem a trágárságot. Ezzel együtt van jól meghatározott helye a mindennapi életben is, az irodalmi szövegben, a filmeken is. Nem vagyok annyira prűd, hogy mindenhonnan kigyomlálnám. Ámde például amikor egy kamaszlány minden előzmény, és utózmány nélkül fesztelenül közli, hogy neki bizony szarnia kell, hát meghökkenek. Nem azért, mintha nem lenne olyan nőismerősöm (majdnem hölgyet írtam, de itt nem lenne helyénvaló), aki adott esetben ne tenne ugyanígy, de minden kontextus függvénye. A szövegben nincs felvezetése és igazából lecsengése sem a hölgy brutális kula-kényszerének. Ezért a levegőben lóg, és teljesen ki is zökkentett. Valahogy leragadtam az ánusz-tágulásnál és a kábel-alkotásnál.

(Itt egy részt kihagyok, ha nem bánod. A blogon természetesen ott van.)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/11/06/farkas_balaz…

A történetek nem is történetek, hanem felvillanások, mindennapi közjátékok, töredékek, amikben ott van az egész. Általában a tragikus egész. Az ugatás. Vaú! Az, hogy úgyis minden részekre törik majd, sőt, inkább, hogy már részekre is tört, mi meg bebámulunk a törött cserepek közé, sőt inkább bekukkolunk a szereplők életébe. Dühöngeni, sajnálkozni, értetlenkedni, és szeretni azt, amit olvasunk. Mármint Farkas Balázs tehetségét.

*
VAN AZONBAN EGY AZONBAN
Nyúlfarknyi a kötet. Egyszázkilenc oldal. Semmiség vastagságra. Egy hétig olvastam. [..]

(A lényeget meghagytam a blogoldalra. Tudod, ha van benned kíváncsiság, itt elolvashatod:)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/11/06/farkas_balaz…


Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!

julicsenge IP>!
Farkas Balázs: Ugatás

Hm, nem tudom, mit érzek, de jó volt. Ez így oké? :D


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

A beszélgetés itt mintha el is illant volna. Eddig ott imbolygott a bizonytalanság peremén, és most meglökték, bamm, összetört, darabjai a szőnyegen.

Tanítás után

gesztenye63 P>!

– Az emberi kommunikáció… ugatás. – Patrik visszafordult. – Mindenki azt hiszi, hogy amit mond, jelent valamit a másiknak, ami persze egyáltalán nem biztos. Ritkán figyelünk a másikra. Agresszív, tolakodó a kommunikációnk. Mint az ugatás. Valakinek érezzük magunkat tőle, de ez az ugatás a másik számára üres zaj. Próbálod érvényesíteni a létezésedet, rámutatni, hogy ott vagy. Ideiglenesen működik. De nem is tudom. Nincs értelme.

Ugatás

3 hozzászólás
robinson>!

– Akármit ugatunk, mindig lesz valaki, aki máshogy ugat vissza, és mindig lesz olyan, aki félreérti a másikat. Minden háború innen ered. Az acsargásból, önmagunk fontosságába vetett hitünkből.

robinson P>!

Jobb híján a könyvárus portékáját böngészte egy ideig, tele volt a magyar irodalom echte legnagyobb neveivel: Mattyasovszky, Fable, Berkesi, Szilvási, Lőrincz és így tovább, szorosan egymás mellett. Aztán egy láda Rakéta Regénytár és Albatrosz vegyesen, egy újabb láda szakácskönyv, mellette pedig toronyban Delfin-könyvek.

gesztenye63 P>!

– Néha… néha nem tudom, mi a valóság – vallotta be Patrik. – Néha pedig tudom, mi a valóság, és ettől csak még kevésbé érzem valóságosnak. (…)

Számadás

Csabi P>!

– Igen, mindenkinek jó véget ér a története. Ne hidd, hogy nem. Jó élet? Rossz halál? Ne aggódj. A történetet addig mesélik, amíg jó vége nem lesz. Mindig addig mesélik. Néha tovább is, mint illenék, néhányan talán meg is unják félúton, de attól még végig kell mesélni.

107. oldal

robinson P>!

A kávé megégette a nyelvét. Amikor tejet öntött bele, túl sok lett. Felfordult a gyomra.

ViraMors P>!

A második kávéját egy kávézóban kérte ki, ahol több tükröződő felület volt, mint egy ékszerboltban. Csak bámulta, ahogy a kávé habja lassan összeroskad és felfedi alatta a lényeget.

Szörnyetegek

Kapcsolódó szócikkek: kávé

Hasonló könyvek címkék alapján

Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Tetovált mementó
Nádas Péter: Talált cetli
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Mészáros András: A farkas álma
Balla D. Károly: Világvége
Molnár Vilmos: Csodák ideje
Vámos Miklós: Majdnem összes
Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen
Bakos József (szerk.): Ébredő idő
Dobai Péter: Párbaj, tükörben