Maszkabál 76% 18 csillagozás

Idézet(ek) a szerzőtől:
Mi ez a könyv tehát? Reflexiók és emlékek hanyag gyűjteménye, amelynek egyetlen valamelyest érdekes aspektusa, hogy a járvány évében készült?
Nehéz regényt írni, de ez az érzés már ismerős. Ez a napló pedig szaggatott semmi.

Meg még annyi csak, hogy szerintem egy napló nem ilyen. Az személyesebb, mélyebb, emberibb, nem éri be a szimpla tényközléssel és az invenciók halvány, bizonytalan felmutatásával. Attól még nem válik naplóvá, ami nem napló, hogy ködösen a távolból (amúgy nagy általánosságban) felsejlik a bizonytalanság, vagy még inkább a mindennapok elbizonytalanodásának mindent eluraló érzete, a halál úton-útfélen bekukkantó kunkori kaszácskája. Vagyis nekem túl kevés reflexiónak, emlékek hanyag gyűjteményének az a néhány kósza gondolatszilánk, ami kikandikál az egymondatos információközlések sorából (egyébként meg nem találtam a Benkő és a Misi halálára utaló nyomot, bezzeg a Maradona).

Azonban a Függelék: Novellák a karanténból majd' mindent visszahozott a semmiből. Ezek az írások azt a különös, bizsergető, minden komfortot nélkülöző farkasbalázsi hangot pedzették, amit annyira megszerettem már és amit továbbra is várok.

Azon túl, hogy köszönettel tartozom (sok olvasótársamhoz hasonlóan) az ingyenes közzétételért, nem tudom, mi indokolta ennek a naplónak ilyen formában való megjelenését…

A kötet alcíme Naplóbejegyzések a 2020-as évből. Az első fele valóban a 2020-as évben írt naplóbejegyzéseket gyűjti össze, melyek gyors emlékeztető mondatoknak tűnnek inkább, mint naplónak. Nem igazi napló ez, és nem is karantén-napló. Sokkal inkább minimalista reflexió, önreflexió, ami egyfajta visszhangja a 2020-as évnek, ami természetesen a koronavírus, a karantén éve is, de az írás maga inkább látlelete a szerző belső vívódásainak, mint a járványnak.

A stílus kopasz, elválik a magyarázó-magyarázkodó (keret) előszó-utószótól.
A mondatok szűkek, dísztelenek, mintha nehezen jönnének, mintha fájna a megfogalmazásuk, mert aminek nevet adsz, azzal szembe is kell nézned.
Igazából nincs itt panasz vagy panaszkodás, ‌rövid tárgyilagos megállapítások vannak, a szöveg mégis csordultig telve kilátástalansággal, befelé fordulással, írói kétségekkel, belső magánnyal, az elmúlás-mulandóság fájdalmának önmarcangoló kérdéseivel.

A kötet második fele, egyfajta függelékként a karantén alatt írott három novellát tartalmazza. Ezekben a novellákban visszakapjuk azt a fiatal és dinamikus novellista hangot, amit az Ugatás című kötetben már megismerhettünk. Ezek erősek, feszültségük sűrű, a csattanó rekeszizom magasságába üt, hogy elakadjon kicsit a szavad.

A személyes napló nagyon érdekes, mert nem csak egy írás, önmagában lengedezve a pusztában, hanem valami sokkal több annál. Egy napló egy életmódot mutat meg, egy gondolkodásmódot, egy nézőpontot a világról. A napló a személyiség kis szelete, egy pici a személyből, és a gondolataiból. Emiatt nyilván, szimplán a szöveget nem lehet értékelni önmagában, kapcsolódik hozzá a szerző személye, és kapcsolódik hozzá az én személyem, az én nézőpontom, én gondolkodásmódom. Bár ez a könyveknél is igaz, itt ez szerintem új jelentést kap.
Tehát a napló… érdekes. Már a január is személyes problémákkal keveredik, itt is látszik, egy napló nem önmagában áll, a szerző élete pedig (gondolom, mint más embereknek is) soha nem volt teljesen problémamentes. Először a saját személyi problémáit láthatjuk, majd lassan a család életébe is beleláthatunk (az apasággal kapcsolatos érzésekbe, a gyerekek betegségeibe, aggodalom, gyötrődés, mindezt minimalista prózában)
Aztán ahogyan a valóságban is, hirtelen észre se vesszük, de beindult a koronavírus, új nézőpontokat adva a világnak. Nagyon furcsa volt újra átélni ezt a fokozatosságot, ahogyan elindul, nem tudjuk, hogy mi történik, majd folyamatosan hozzászokunk az egészhez, elérve a mostani állapotot. Furcsa volt az érzéseket újraélni, mert lehet, hogy a szerző férfi, idősebb nálam, és már gyereke is van, de borzasztóan hasonló érzéseket írt le, mint amit én is éreztem az előző év folyamán.
Érdekes volt a nézőpont maga: amikor a járvány elkezdődött, onnantól megjelentek az emberek, teljesen más nézőponttal is (tudománytagadás, összeesküvés elméletek), amit az április 19.-i bejegyzés nagyon jól megfog. Az, hogy hogyan éled meg az egészet, a te valóságodtól függ, és mindenki egy picit más valóságban helyezkedik el. Ez volt talán a legfélelmetesebb bejegyzés, hiszen egyrészről ezt nagyon is jól ismerjük, nem csak a koronavírus miatt, de az erős politikai polarizáció miatt is. Másrészről tényleg máshogyan nagyon nehéz megfogni azt a nézőpontot, amivel másik személy lát, és amit nem igazán értünk meg (vagy ha meg is értjük, elfogadni, a saját valóságunkká tenni már nem tudjuk).
A napló elejétől kezdve olvashatjuk a halálhíreket. Nem, nem a koronovírus darabszámait, hanem a híres személyek halálát (olyan halálokat, amik fontosak voltak valamennyire, valamilyen szempontból a szerzőnek) Az egész naplót áthatotta ez, minden hónapban van elhunyt személy, és ez picit erősíti a mulandóságot is. Hogya az ember felépít egy karriret, hogy valamiben nagyon jó lesz, mégis egy ponton itt hagyja a világot, és csak a munkája marad hátra, meg a személye után maradt űr. Érdekes volt ez az aspektus, hiszen egy járvány idején, ahol emberek halnak meg (mondhatjuk, volt olyan időszak, ahol napi százszámra) még jobban kiéleződik a helyzet, a személyi űr, a lehetőségek hátrahagyása, és emberi mulandóság.
Érdekes volt a nézőpont úgy is, hogy a szerző és a saját mindennapjaim teljesen mások. Más az érdeklődési kör, máshogy áll hozzá. Sokszor éreztem, ahogyan nagyon elmélyül egyes dolgokban, és ez azért furcsa, mert én teljesen a másik véglet vagyok. Nagyon jó volt érezni (és valamennyire érteni) egy ilyen erős tudást, és ezt leképezni akár a saját életembe is (nyilván az első gondolatom, hogy a másik felé nézve mindig lesz valami, amit ő jobban fog tudni nálam, és nyilván a szerzőről eddig is tudtuk, hogy jól ír, de ez az elmélyülés valahogyan teljesen más megvilágításba helyezi ezt. Nem tudom, értelme-e amit írtam, de ezt nem tudom jobban megfogalmazni).
Ami szerintem kiemelkedő a naplóban, az a minimalizmus. Nincs felesleg szó, sőt, inkább kevés a szó, és a szavak mögött az olvasó egészíti ki a saját érzéseivel, észleléseivel. Néha nagyon erős ez a minimalizmus.
A napló után találunk még három novellát. Úgy, hogy olvastuk a naplót (na jó, anélkül is. Szerintem Farkas Balázs az, akinek a műveit nagyon szépen le lehet követni, hogy mi indikálta a gondolatot, és szépen fel lehet fejteni az írásait. Egyszerűen érezni lehet benne a valóságot.) nagyon jól fel lehet fejteni a szimbólumokat, és ez nagyon szépen összefűzi a valóságot (ahogyan az a szerző láttatni akarja velünk egy álvalós naplón keresztül) és az irodalmi fikciót. A novellák nagyon erős hangulattal rendelkeznek, érezhetőek benne azok az érzések, amiket 2020-ban átéltünk.
Nagyon gyorsan elolvastam, letehetetlen (már ha valaki szeretne a szerző gondolatait olvasni). és izgalmas egy ilyen naplót (és a novellákat) feldolgozni. Nem mindenkinek fog tetszeni, ebben biztos vagyok,de nekem tetszett, kellemes élmény volt, miközben elgondolkodtatott kicsit.

Nagy ívben kerültem eddig a karanténnaplókat és karanténsztorikat, pedig már elkezdte elárasztani a piacot egy jó fél éve, de úgy voltam vele, hogy elég nekem a saját nyomorom, nem kell még a másé is. Farkas Balázzsal kivételt tettem, és ezt nem is bántam meg tulajdonképpen, leginkább azért, mert tényleg nyúlfarknyi az egész kötet, ami valahol megnyugtató. Ugyanabban tapicskolunk. Nem vicceskedik, nem bölcselkedik, nem nevel kovászt, nem jár online színházba, csak kapaszkodik, ahogy mindannyian.
A napló maga gyors történet, mégis kemény átlapozni, hogy hát igen, ennyi volt 2020. Még három novella szerepel a kötetben, amik 2020-ban jelentek meg, ezek tetszettek, és sajnálom, hogy nem olvastam őket eredeti megjelenésük helyén, a legjobban a Hévízt bánom, amit ugyan online kiadnak, de kizárólag olvashatatlan formában (Arcanum és Issuu), nehogy a Kindle-re töltve lapozgatni tudjam a buszon, úgyhogy sajnos az is kimaradt már egy ideje.

A világjárvány kitörése óta folyamatosan születnek olyan művek, amelyek reflektálnak megváltozott életvitelünkre. Hogy ki fog-e alakulni un. „karantén-irodalom”, ez a jövő zenéje. A kérdés az, hogy meg tudja-e a ragadni a „karanténlét” velejét a szöveg? Képes-e újat mondani, más perspektívában megvilágítani ezt az életformát? És mivel irodalmi szövegről beszélünk, ezért az esztétikai minőséget sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Farkas Balázs naplója a kevésbé, míg a novellák a jobban sikerültek közé tartozik.

Napló: A koronavírus miatt ingerszegényebbé és monotonabbá vált az élet, ezt az író naplójában a minimalista stílussal és a folyamatos ismétlésekkel (pl. halálesetek) próbálja megjeleníteni. Értem én, hogy a magánéleti válság mellett írói válságba is került (bár ezt meg pont a novellák ellenpontozzák, vagy inkább cáfolják meg), de azt mégis nehezen tudom elképzelni, hogy ilyenkor nem fogalmazódnak meg benne gondolatok, kérdések, hogy ne filozofálgatna, elmélkedne. Lényegében arról értesülhetünk folyamatosan, hogy milyen filmeket néz, milyen videojátékokkal játszik és milyen zsánerirodalmat olvas. Van az a wittgensteini citátum, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Farkas Balázs, ennek eleget is tesz, sőt, még talán azt is elhallgatja, amiről lehetne beszélni. Nekem ez túl kevés volt. Meg kell húzni egy szöveget, hiszen ez különbözteti meg a profit az amatőrtől, de itt meg mintha túl lett volna húzva a szöveg. Sajnos én ezzel nem tudtam mit kezdeni.

Novellák: Jó kis írások ezek, ha inkább ebből lett volna több, szívesen olvastam volna még. Az elbeszélések plasztikusan ragadták meg a „karantén-hangulatot”. Mindegyik novellában nagyon jól el lett találva az elbeszélői hang. Azon lehet vitatkozni, hogy ugyanaz a narrátor mindegyik szövegben, vagy különböző személyek. Én azt mondanám, hogy Farkas Balázs alteregói voltak az elbeszélők. A novellák minimalizmussukkal és elhallgatásaikkal sokkal többet jelenítettek meg a „karantén-létből”, mint a napló. Folyamatos suspense, sűrű, sötét, klausztrofób atmoszféra, a főhősökkel együtt a kedves olvasó is eljutott az őrület határáig. Kellemesen hátborzongatók voltak ezek az írások. Felcsigáztak rendesen, biztos fogok még Farkas Balázs novellákat olvasni.

A naplót annyiban érzem indokoltnak, még ha nem is nyerte el tetszésemet, hogy valamiféle referenciát biztosít a novellákhoz. Persze izgalmasabb és érdekesebb lett volna, ha még jobban megismerjük „az irodalmi nyersanyagot”, amelyekből ezek a remek novellák születtek. Ha már maszkabálnál tartunk, olyan álarcot tudnék most elképzelni magamon, amelyen az egyik felem sír, a másik pedig nevet.

Nagyon mást vártam karantén-napló alatt. De hát így van ez, mindenki másképp éli meg azt az ugyanazt, „mindig, minden nap”, amitől az én ugyanazom teljesen más lesz, mint valaki más ugyanaza..

Második éve próbálkozom azzal, hogy minden nap leírok valami pozitívat a napomról egy papírdarabra, aztán a cetlit bedobom egy dobozba – nagy fantáziával „pozitív cetlinek” hívva eme mini naplóbejegyzés-szerűségeket. (Hah, jó időszakot választottam, nesze neked koronavírus!)

Szerintem ez elég jó gyakorlat arra, hogy mindenben próbáld megtalálni a jót, de közben kicsit hazugságnak is érzem, hiszen egy durva nap után mennyire őszinte tudomást sem venni a rosszról és csak a jóra koncentrálni?

Nos, ez a kötet Farkas Balázs „negatív cetli”-jeit tartalmazza. Elég depresszív bejegyzések (pl. minden általa ismert híresebb ember halálhíre ki lett emelve), de ahogy néha az én pozitív firkálmányaimba is bemászik egy-egy rosszabb pillanat, úgy Balázs bejegyzéseiben is akad azért pár boldog és szimplán „elégedett” gondolat is, amit öröm olvasni.

Mindezek ellenére tetszett a kötet, mert őszinte volt és jól jelképezte a tavalyi év bizonytalanságait, a mindig változó körülményeket, az egyéni befelé fordulás iránti megnövekedett igényt. A szerettek extra féltését, a „fogalmam sincs mit hoz a holnap” és a „megfelelően élem az életemet?” gondolatokat.

A záró három novella – bár nem konkrétan a koronavírusról szólnak – illenek az év és a naplóbejegyzések hangulatához. Részemről örülök, hogy elkészült ez a kötet, és hogy Balázs megosztotta velünk.