Buddhizmus ​Magyarországon 4 csillagozás

avagy az alternatív vallásosság egy típusának anatómiája
Farkas Attila Márton: Buddhizmus Magyarországon

„A buddhizmusról sokan tévesen azt hiszik, hogy az egy ugyanolyan keleti világvallás, mint mondjuk az iszlám. Ennek fő oka, hogy a »hétköznapi« ember, a kívülálló, az eredeti keleti buddhizmusról látott-hallott, esetleg olvasott ugyan valamit, … ám a buddhizmus Nyugatra került formáiról mit sem tud.”

>!
130 oldal · ISBN: 9639098590

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 16


Népszerű idézetek

Rocketdog >!

[…] mélységesen egyetértek az egyik barátomnak azzal a megállapításával, miszerint is tulajdonképpen buddhizmus, az nem létezik. Mégpedig azért, és olyan módon nem létezik, merthogy amire az ember azt hiszi, hogy van, és „izmusként”, konkrét formaként kezeli, egy tanításrendszerként, amiből, mint a marxizmusból, majd jól megtanulja, hogy mi az igazság a világról, akkor az ilyen ember, aki a buddhizmust „izmusként” kezeli, az teljesen elvéti a lényegét. Mert lényege szerint, ez a valami, amit buddhizmusnak nevezünk, soha nem volt „izmus”, soha nem volt dogma, soha nem volt egy kész világkép.

Farkas Attila Márton: Buddhizmus Magyarországon avagy az alternatív vallásosság egy típusának anatómiája

Rocketdog >!

Ami pedig a buddhizmus legfőbb célját, a megvilágosodást illeti, nos az ehhez való viszonyulás is igen érdekes képet mutat. A buddhisták világképében a megvilágosodás gondolata voltaképpen a transzcendens szférájába tartozik. Definiálatlan, kézzelfoghatatlan, és egyébként igen ritkán (főként a kiadványokban és a külvilágnak szóló „hivatalosabb” szövegekben) használatos fogalom ez. A megvilágosodás a buddhisták elképzelései szerint csak hosszadalmas fejlődés során érhető el. A fejlődés üteme pedig a törekvő gyakorlásának intenzitására alapul. Még a jól gyakorló törekvő, aki „kigyakorolta a Tanítást”, s ezzel „pozitív karmát szerzett”, is csak jövőidőben gondolhat a megvilágosodásra. Ezt a felfogást tükrözik az olyan kifejezések is, mint amilyen az erre használt „végső állapot”, „végső megszabadulás”, vagy éppen „végső megvilágosodás”. Ennek megfelelően a megvilágosodás kikerül az egyén hétköznapjaiból, viszont mint végső cél, egyfajta távoli „ítélőbíróként” hatást gyakorol a jelenre. (Pl.: „Ha nem törekedsz fáradhatatlanul, nem gyakorolsz eleget, soha nem éred el a megvilágosodást!”) Mindebben ugyancsak nem nehéz a keresztény vallás hatását (vagy éppen latens jelenlétét) felfedezni. Azt talán mondanom sem kell, hogy a buddhizmustól sokáig idegen volt ez a fajta látásmód. A buddhizmusban eredetileg a megvilágosodás az a mindenkor (minden pillanatban) elérhető felismerést jelentette a világ látszat voltáról, és a szubjektum abszolút szabadságáról. Viszont a megvilágosodásnak a modern nyugati felfogása sokban hasonlít a kereszténység távoli, elérhetetlen istenképéhez. És ahogyan a keresztények többsége (különösen a történelmi egyházak hívei) nem közvetlenül keresik a kapcsolatot Istennel, hanem közvetítő útján, ugyanúgy ilyesfajta közvetítő szerepet játszik a „pozitív karma”, ill. a „több életen át tartó fejlődés” képzete is a megvilágosodás elérése felé, amely amolyan absztrakt, személytelen istenségként a jelent is befolyásolja. A tartalom és a jelleg más, de a struktúra ugyanaz, csak a buddhisták esetében ez a lineáris időre van rávetítve. Másrészt pedig a „végső”-jelzővel ellátott fenti fogalmak az Utolsó Ítélet képéhez is társulhatnak: Ahogyan tetteink alapján megítél bennünket az Úr, ugyanúgy a törekvés komolysága – ami elsősorban a gyakorlás mennyiségének, és az abban való jártasságnak a függvénye – alapján dől el a megvilágosodás is. Mivel azonban ez utóbbi a végtelenül hosszú időbe van kihelyezve, így az átlagos törekvő ezzel a kérdéssel talán még kevesebbet foglalkozik, mint az átlagos keresztény hívő a végső üdv vagy elkárhozás kérdésével.

Farkas Attila Márton: Buddhizmus Magyarországon avagy az alternatív vallásosság egy típusának anatómiája

Rocketdog >!

Iamblikhosz, a neves újplatonista filozófus, és egyben az akkori okkultizmus, illetve a keleti kultuszok szakértője, a misztériumokról írt művében azt fejtegeti, hogy az olyan „barbár szent népek”, mint amilyenek az egyiptomiak és az asszírok is, még őrzik azt a régi tudást, amit a hellének már elfelejtettek. Ennek oka, hogy a keletiek hagyományőrzők, ellenben a hellének mindig újítanak. Azt hiszem nem nehéz felismerni Iamblikhosznál azt az ősi, jellegzetesen európai, nyugati toposzt, amely ma is alapjaiban meghatározza a Kelet felé forduló mai neoromantikusok felfogását. Ma a „barbár szent népek” az indiaiak, a tibetiek, esetleg a Távol-Kelet egy-két etnikuma. Ők még őrzik az ősi tudást, amit mi, mai hellének már elfeledtünk. A „keleti” ebben az értelemben az „ősi” szinonimája.

Farkas Attila Márton: Buddhizmus Magyarországon avagy az alternatív vallásosság egy típusának anatómiája

Rocketdog >!

[…] nézzük most meg azt, melyek is annak a buddhisták körében általánosnak mondható felfogásnak a főbb elemei, amelyek révén a buddhizmus a keresztény (vagy akár a zsidó) vallás alternatívájaként fogható fel. […]
1. A buddhizmus tanításai köznapiak, ennélfogva érthetőek, s céljai is világosak. Ezek a célok: a létről való tudás megszerzése és az ezáltali uralom magunk és a dolgaink felett. Tudatunk (bensőnk) megismerése révén tulajdonképpen minden dolog megismerésének a lehetősége adatik meg. (Mivelhogy a világot a tudat teremti vagy differenciálja).
2. A buddhista tanítások összeköthetők a tudomány eredményeivel, s ezt nyelvezete is tükrözi. (Valóban: a nyugati buddhizmus egyik legfőbb jellemvonása a tudományos hangzású szóhasználat, stílus, mondatfűzés).
3. A buddhizmus felszabadít. A buddhizmusban nincs abszolút Isten, a különféle irányzatok istenségei csak a tudat működésének, illetve szintjeinek és állapotainak szimbólumai.
4. Nem a hit áll a buddhizmus középpontjában, hanem a gyakorlás. (A gyakorlás egyébként az egyik legfontosabb kifejezés szinte bármely irányzat szóhasználatában). A gyakorlás – főként a meditáció – az állandó megtapasztalásra alapoz. A buddhizmusban dogmák sincsenek, hanem csak olyan tanítások, amelyek egyrészt szimbólumok, másrészt eszközök a gyakorláshoz.
5. A buddhizmus lényege nem az unalmas moralizmusban rejlik (bár erkölcsi szabályok itt is vannak), hanem pszichológiai és életfilozófiai programjában. Ezzel összefüggésben „megmagyarázza” a világot, s nem csak elfogadtatja annak szabályait.
6. A buddhizmus – elsősorban a gyakorlás középponti helye miatt – kézzelfogható vallásosságot jelent. Ez a kézzelfoghatóság jobban betölti az ember mindennapjait.
7. A buddhizmus a gyakorló személyére, annak mindennapi problémáira helyezi a hangsúlyt, amely igazán fontos és érdekes. (Ide tartozik az a később tárgyalandó jelenség, amelyet én a „mentálhigénia vallásként való megjelenéseként” neveznék).
Körülbelül ezek azok a szempontok, amelyek kimondva-kimondatlanul megfogalmazódnak szinte minden buddhizmussal találkozó, s annak hatása alá kerülő nyugati ember számára. Lényegében ugyanezt hangsúlyozzák – persze nem sértve más felekezeteket – a különféle kiadványok, előadások, stb. is. Személyes tapasztalataim alapján különösen nagy súllyal bír a zsidó-keresztény gondolkodásban, illetve érzésvilágban oly kiemelt helyet kapó bűn-büntetés-bűntudat gondolatkör kiiktatása.

Farkas Attila Márton: Buddhizmus Magyarországon avagy az alternatív vallásosság egy típusának anatómiája


Hasonló könyvek címkék alapján

Moldova György: Negyven prédikátor
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Fazekas Csaba – Jakab Attila – Petrás Éva – Szita Szabolcs: A magyarországi Jehova Tanúi Egyház története
Kamarás István: Bensőséges bázisok
Kubinyi András: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon
Keveházi László: A kereszt igéjét hirdetni kezdtem
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai
Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Miklós Pál: A Zen és a művészet