„Anyátok elveszett, a könyv mámorában leledzik.” – ezekkel a szavakkal illetett a férjem, amikor befejeztem a könyvet, ültem a konyvhában a széken, és csak néztem rájuk.
Már két órája befejeztem az olvasást, de még mindig itt él bennem Hanna és Olivér története (ahogy Leáé és Iváné is), úgyhogy teljes mértékben igazak rám a fenti szavak. Egyszerűen ez a történet is elvarázsolt.
Egy kicsit más ez a könyv, mint A Főnök ajánlata, mert arra leginkább a humor volt a jellemző, és némi dráma. A Szerelem az étlapon viszont egy komolyabb sztori, noha ugyanúgy ott a humor és az írónő imádnivaló stílusa.
Más Lea és más Hanna, teljesen más karakterek, így nem is lehetett ugyanolyan a történetük sem.
Hol sírtam, hol nevettem, de imádtam az első betűtől az utolsóig.
Megrendítő volt az, ahogyan a múltban Hanna és Olivér sorsa különvált, de talán nem véltenül alakult így. Fájdalmas volt számukra az eltelt időszak, de mégis ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy, akkor nem biztos, hogy azok az emberek lettek volna, akivé végül váltak.
Az első pillanattól azt éreztem, hogy ők egymásnak lettek teremtve, így rossz volt olvasni arról, min múlt az életük rosszra fordulása évekkel korábban. Viszont mint mondtam, szerintem minden úgy alakult, ahogy annak lennie kellett. El kellett szakadniuk a múltban, hogy a jövőjük olyan legyen, ahogy alakult.
Nem csupán a végeredményt imádtam, hanem minden részletet, minden pillanatot, ami a végkifejlethez vezetett. spoiler
Volt olyan szereplő, akit nem kedveltem, mégis az írónő elérte azt néhány mondatával a könyv vége felé, hogy másképp nézzek rá. Nem azt mondom, hogy megkedveltem, de kíváncsi vagyok nagyon az ő történetére. spoiler
Mondjuk több olyan karakter is van, akiről szívesen olvasnék, remélem sorra kerülnek ők is.
Imádtam azt a kisvárosi, vidéki hangulatot, ami megjelent a kötetben. Egy kicsit, mintha én is hazatértem volna, gondolatban otthon voltam, láttam magam előtt a helyet, ahol felnőttem.
Odavoltam azért, hogy Hanna szertett sütni! Szeretem a gasztroregényeket, ez meg hangulatában megidézte az ebben a műfajban íródott kedvenceimet. (Szívesen vettem volna néhány receptet mellékelve, kipróbáltam volna némelyiket, vagy mindet. Nem biztos, hogy sikerrel járok, de kedvem támadt sütni.)
Ez után a könyv után úgy érzem, hogy írjon bármit az írónő, nekem elég azt tudnom, hogy Farkas Andrea írta, már veszem is.