Sült ​zöld paradicsom 90% 351 csillagozás

Csak azért kap 4.5 – et, mert annyira szét van tagolva a több idősíkkal, hogy már néha elvesztettem a fonalat, főleg hogy némely szereplő imitt amott több néven is fut. De lehet, hogy csak nekem kellett volna jobban figyelnem. De közbe berakom a kedvenceim közé, mert nem tudom nem berakni, szóval azt se tudom miket beszélek. Mert egyszerűen imádtam! Már ezért az egyért is érdemes volt elolvasni: „és amikor nem csöng a telefon, én leszek az, aki nem hív”. Ettől a könyvtől lesz életöröm. Azt mondtam 4.5? Bocsi, inkább mégis 5.

Ez valami zseniális! A szerkezet, a szereplők, a stílus. Nagyon szerethető darab. Milyen sokáig kerülgettem, aztán meg kedvenc lett, ez megint egy nagy tanulság. Mondjuk muszáj lesz újra megnéznem a filmet, mert úgy emlékszem, az meg nem tetszett…

Töprengtem, hogy mi mást tudnék írni? Mi olyat, amit még nem írtak le? Sokáig nem olvastam el, pedig az a nagybetűs filmélmény volt minden szerettem körében, most pedig elhozom a könyvet hozzájuk, magamhoz is, és megteremtem a könyvélményt. Csupa nagybetűvel. Sok anekdotázós, nosztalgiázós könyv létezik. Sok olyan van, ami megpróbáltatásokat, csalódásokat, ugyanakkor rengeteg pozitív élményt ír le. De ez mégis egyedülálló a maga nemében. Összegezve az életigenlés esszenciája, enciklopédiája. A szerkezete, a mesélés módja, a komoly tartalom a szórakoztatóan vicces, szeleburdi köntösben. Az újságcikkek úgy néznek ki, mintha nem kellenének, pedig igen is szervesen hozzátartoznak a könyvhöz. Ezt nem lehet tovább ragozni, olvasni kell. És a filmet megnézni…!!

Be kell vallanom, hogy nem pont erre számítottam, óriási meglepetés volt a könyv, teljesen beszippantott a hangulata, magával ragadott, együtt éltem a szereplőkkel. Az elején azt hittem, hogy zavarni fog az elbeszélés módja, hogy ennyit ugrálunk az időben, de most úgy gondolom, hogy ez is csak a könyv értékét növelte, szerettem, hogy más-más szemszögből is megismerhetek egy-egy jelenetet, és hogy tulajdonképpen kirakóst játszok a fejezetekkel.
Imádtam a szereplőket, minden nap vártam, hogy újabb és újabb dolgokat tudhassak meg róluk. Egy kicsit talán olyan érzés volt, mint Evelynnek a vasárnapok várása, hogy láthassa Ninny-t. :) És hogy én mennyire utáltam a Vége feliratot… Most úgy érzem magam, mint a Ne bántsátok a feketerigót! olvasása után. Nem álltam készen arra, hogy elszakadjak a történettől… Holnap biztos, hogy hiányérzetem lesz. Hiányozni fog Idgie, Ruth, Csonka, Ninny, Smokey, Big George és a többiek is mind…

Egyszerűen imádtam ezt a történetet. Az atmoszférája, a mondanivalója, az értékek benne. A filmet is nagyon szerettem, de ha lehet a könyvet még jobban. Mindkettő kicsit más itt-ott, de mindkettő csodálatos.
Nem akarom elemezni a történetet, mindenki olvassa el, ha teheti.
(És jó lenne, ha újra kiadnák, mert ez azon könyvek egyike, amelyik nagyon megérdemelné.)

Kihíváshoz kezdtem el, kicsit muszájból is, de nagy meglepetés és pozitív csalódás is volt! Szerethető volt a sok-sok szereplő ellenére, tetszett a szerkezete is. A sok-sok rövid fejezet mindig arra ösztönzött, hogy még egyet, na még egyet olvassak el. Tegnap este úgy jártam, hogy bár megfőztem a teát, elfelejtettem leszűrni és meginni, mert beszippantott az olvasás. :) Régen nem volt ez így már, nagyon jókor olvastam ezt a kedves könyvet!
Hamarosan pedig a filmet is megnézem. :)

Jó régen ott várakozik már a várólistámon. Biztos a fülszövege alapján tettem fel oda, aztán később valahogy a címe meg a címlapja miatt mindig csodálkoztam, miért is akarom én ezt elolvasni?! (Nem rajongok a főzős-világkonyhás-ujjnyalogató-mindhaláligprovance-meztelenszakácsos könyvekért.)
De mit tesz egy gipszelt lábas kényszerpihenő – gondoltam, hadd jöjjön, essünk túl rajta.
Szép meglepetés volt. Isten megáldja, Mrs. Threadgoode! Milyen jó, hogy voltak vannak ilyen idős emberek.
Azt hiszem, mindig mosolyogni fogok, ahányszor csak eszembe jut Whistle Stop. :)
Van a könyvben minden, ami belefér egy hosszú életbe – árvaság, halál, baleset, fogyatékosság, szegénység, élet a fekete-fehér Délen, gonoszság, gyilkosság – és mégis, nem szomorú könyv. Az egész könyvet annyi derű, bölcsesség és humor szövi át, hogy minden szomorúság mellett vagy ellenére kedves, vidám és bölcs könyvként maradt meg bennem. És tanulságos is….
U.i.: egyébként mindig utáltam a zöld paradicsomot… Bár sülve még nem próbáltam.

Szomorkás, megható, emberi, nagy e-vel. A szeretetről szól, amely sohasem rasszista, se nem szexista, nem számít, hogy nők (vagy egy transz férfi és két nő) szeretik egymást, ahol minden betérőnek adnak enni, ahol a bolt azért megy tönkre, mert mindenkinek adnak hitelt, ahol az emberek segítenek egymásnak és kiállnak egymásért, ahol még a gonoszság is visszapattan valahogy az alabamai Wistle Stop-ban. Persze ott van az öregség, a betegség, a szenvedés és a halál is, mégsem állnak egymással szemben, hanem összefonódnak, ahogy a valóságban is.
Ott a helye a szeretetpolcon.
A filmet előbb láttam, de nem sok különbséget találtam a kettő között. Önmagában a film is és a könyv is teljes élményt nyújt.

Semmit nem tudtam erről a könyvről csak annyit, hogy valami kávézóról lesz benne szó. Aztán minden várakozásomat felülmúlóan sokat kaptam ettől a könyvtől. A témák széles választékát vonultatta fel, jobbnál jobb szereplőkkel. Mintha egyszerre olvastam volna kalandregényt, lányregényt, szociológiai tanulmányt, romantikus történetet. Egyik ámulatból estem a másikba, hogy hogy lehet ennyire jó egy regény és én miért nem olvastam eddig…
Minden sorát élveztem és azt hiszem nagyon sokszor fogom még olvasni ezt a történetet. Új kedvencet avattam.

Nagyon sokat vártam erre a könyvre, közel két évembe került beszerezni. Éppen ezért nagyon nagyok voltak az elvárásaim vele szemben. Nem csalódtam.

Az elején kicsit nehezen ástam bele magam, de szépen felépült, és a sok név is ismerőssé vált.
Alapvetően 3 idősíkon zajlanak az események, egymást alátámasztva és támogatva:
– 1930-as évek Amerikája
– 1950-es évek Amerikája
– 1986-ban az előző két időszakra való visszaemlékezés.

Zajlanak az események az 1930-as években Whistle Stopban (Birmingham mellett, Alabama államban). Szereplőink 3 generációt ölelnek át, így a 30-as évek történései, és azok folyományai megjelennek az 50-es években történek között. Mindezen összefüggések részleteire pedig Ninny Threadgoode emlékszik vissza a Rózsaterasz idősek otthonában. Így áll össze a teljes kb. 30 évet felölelő történet.

Tehát, adott a Threadgoode család, és annak összes tagja elég sokan vannak. Ők egy fehér család, akik együtt élnek színesbőrű alkalmazottaikkal is. Ugyan kisvárosi életet élnek, de rengeteg kalandban van részük. Jó emberek (igazán), és mozgatórugói egész Whistlestopnak. Ennek oka részben, hogy Idgie Threadgoode és barátnője Ruth Jamison kávézót nyitnak, ahol Sipsey főztjeit élvezhetik a betérő vendégek. Sipseyt, ahogy minden színesbőrű alkalmazottjukat igazán szeretik, megbecsülik és védelmezik.
Éppen ez az, ami sok esetben felfordulást okoz. A Ku Klux Klán többször kellemetlenkedik náluk, sok környező település rasszista megnyilvánulásai és cselekedetei árnyékolják be életüket. Mind ezek ellenére boldogan élnek együtt, egymást védve és segítve az emberek. Igazi szeretetteljes közösség ez a kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Így tudtak korábban a válság ellenére is jobban élni az átlagnál.
Olyan karaktereket ismerhetünk meg a könyvből, amilyenekre ma már ritkán van példa, ha igen, valószínűleg csak regényekben. Jó emberek jó hozzáállása jelenik meg a történetben mindenhol.
Egy szó mint száz jó könyv. Olvassátok!