Nő ​a magyar trónon 2 csillagozás

Falvai Róbert: Nő a magyar trónon

Nagy Lajos és a bosnyák Erzsébet lánya, Mária volt az egyetlen igazi magyar királynő, aki valóban uralkodott is. Kalandos történet az övé, hiszen Luxemburgi Zsigmond felesége lett, aki a nejét a lázadók börtönéből szabadította ki, majd Mária különös baleset áldozata lett. Jött utána egyenesen Nápolyból egy trónkövetelő, a felesége magyar királyné lett úgy, hogy soha nem járt hazánkban. Zsigmond második felesége a hírhedett Cillei-család lánya, Borbála, aki rengeteg bajt okozott a politikában, még csak nem is kizárólag Magyarországon, de külföldön is.

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar királynék és nagyasszonyok Duna International

>!
92 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155129452

Most olvassa 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Marcsi – Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
Brigitte Hamann: Erzsébet királyné
Antonia Fraser: Marie-Antoinette
Friedrich Weissensteiner: Nők a Habsburgok trónján
Gudula Walterskirchen – Beatrix Meyer: Festetics Mária grófnő naplója
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel
Horváth Jenő (szerk.): Királyok könyve
Cristina Morató: Elátkozott királynők
Zsoldos Attila: Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században