Az ​Árpád-ház asszonyai II. 4 csillagozás

Falvai Róbert: Az Árpád-ház asszonyai II.

Ebben a kötetben kap helyet hét másik feleség is: II. Béla vérszomjas neje, a szerb Ilona, aki félig-meddig uralkodott is vak férje helyett, az orosz Fruzsina, az osztrák Ágnes, a bizánci Mária és Ágnes, a francia Margit, majd a spanyol Konstancia története is. Ugyanakkor itt ismerheti meg az olvasó II. András német feleségét, a rosszemlékű Gertrudist, akivel merénylők végeztek. II. Andásnak még két felesége volt, Jolánta és Beatrix, aztán jött IV. Béla neje, a görög Laszkarisz Mária, aki férje mellett is sok nehézséggel nézett szembe Magyarországon a tatárjárás alatt. A kötetben még szó lesz V. István kun feleségéről, majd Kun László nápolyi származású nejéről, név szerint ismert szeretőiről; ám az időben már egy Habsburg-lány is került a magyar trónra.

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar királynék és nagyasszonyok Duna International

>!
90 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155129414

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Árpád-házi Szent Margit


Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

ArnoDorian>!
Falvai Róbert: Az Árpád-ház asszonyai II.

Nagyon jó könyv. Annyi érdekes és egyben sok új dolgot meg lehet belőle ismerni/tanulni, méghozzá igen részletesen. Érthető a nyelvezete, valahol pedig már komikusnak is lehet nevezni, de legalább nem olyan száraz, sőt egyáltalán nem az. Az is jó benne, hogy nemcsak szövegből áll az egész, hanem rengeteg kép is van a könyvben.
Sajnos nem igazán sok könyv foglalkozik a királynőkkel, ami sajnálatos, mivel van olyan izgalmas, mint a királyoknak az élete.


Népszerű idézetek

Delena>!

Megfogadta, hogy bokán felül soha életében nem fogja megmosakodni, főleg pedig megfürödni nem! Bármilyen szennyes munkavégzés, de hosszú betegségek után sem..

54

Kapcsolódó szócikkek: Árpád-házi Szent Margit
Delena>!

Margit ciliciumot, azaz „vezeklőövet” hordott, és olyan ostorral korbácsolta magát, amire sündisznó bőrét erősítette rá- fogalmat alkothatunk magunknak arról, milyen fizikai állapotba kerülhetett, akár már rövid idő elteltével.

54

Kapcsolódó szócikkek: Árpád-házi Szent Margit
Delena>!

Gyakori volt, hogy egyszerűen nem volt hajlandó elhagyni a télvíz idején bizony egészen jéghidegre hűlt templomot, hanem egy szál, hitvány ruhában még órákra ott maradt imádkozni, időnként a hideg kőre is lefeküdve. Ilyenkor sokszor a megfagyás szélére került: vacogva és megkékülve sikerült csak visszavinnie őt a többi apácának a kolostorba.

57


Hasonló könyvek címkék alapján

Carolly Erickson: Néhány boldog óra
Carolly Erickson: A hűtlen királyné
Estók János – Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben
Fodor Marcsi – Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
Kertész Erzsébet: A lámpás hölgy
Benkő László: A másik ösvény
Benkő László: A hatalom ereje
Zsoldos Attila: Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században
Benkő László: Ármány hálójában
Benkő László: A megszerzett föld