Vitorlán ​Kekovába 12 csillagozás

Faludy György: Vitorlán Kekovába

Faludy György két éve megjelent Versek című műve – mint a fülszövegben állt – azért nem viselte az Összes versek címet, mert a páratlan Mester folytatja és folytatja az írást. Az életmű tehát távolról sem lezárt. A folytatásnak, az új munkának a terméke ez a mostani vékony, de nagyszerű kötet, századunk amolyan történelmi panoptikuma, történései és rémségei vegyítve fanyar, de nagyon kellemes eseményekkel. Bizonyítván a 88 esztendős költő örök ifjúságát.

Tartalomjegyzék

>!
Magyar Világ, Budapest, 1998
78 oldal · keménytáblás · ISBN: 963907506X

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Batthyány Lajos


Most olvassa 1

Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Bélabá P
Faludy György: Vitorlán Kekovába

Névnapomra kaptam egy kollégától, körülbelül 16-17 éve, eddig porosodott olvasatlanul. Valódi Faludy, az elején strófás (klasszikus) versek, a második fele pedig Oidipusz-féle eposz-jellegű költemény. Az egész kötetre 1956 sötét árnya borul, az emigráns lét, a világjárás Amerikában. Tipikus azért is, mert fel-felbukkan némi pajzánság. Jó volt olvasni, mai fejemmel nagyobbra tartom, mint amikor ajándékba kaptam. 5 csillag (4,7 pont)

>!
latinta SP
Faludy György: Vitorlán Kekovába

    Ez a vékony kis könyvecske három jól elkülöníthető részből épül fel.

    A kötet eleji tizenhárom szonett közül a két József Attilásat ismertem korábbról.
Viszont a többinek a hangját-témáját is egészen közelinek éreztem, miközben olvastam őket.

    A második etapban a Reménykedő utastól kezdődő versek térben és időben is nagy kultúrtörténeti-történelmi kalandot kínáltak az antik görög-római világtól kezdve a középkoron át egészen a huszadik század európai retteneteiig, s mindezt gyakran úgy, hogy egy versszövegben ívelődik át az antik világ egészen a kortárs búskomor magyarságig. (https://moly.hu/idezetek/325944)

    És bár az előzőek is nagyon személyes hangú írások, a harmadik rész évszámozott versei – epüllionjai: kiseposzai – a költő (és társai – a huszadik századi magyar sors) odüsszeiáját természetes könnyedséggel, magától értődő elemi erővel tárják az olvasó elé.


Népszerű idézetek

>!
latinta SP

J. A. emlékmű Szárszón, 2

Emlékművedhez vagy ezerötszázan
jöttek ki, bárha az idő borusra
fordult. Hogy nagy költő voltál hazánkban
azt régen mintegy nyolcvan ember tudta.

De lebecsültünk. Mindennél nagyobbra
növesztettek sírod fölé az évek:
Káváfisz, Yeats, Rilke, Jeszenyin, Lorca
sem különb nálad. S mégsem ez a lényeg.

Mert belénk szálltál, bennünk vagy, mint méhek
a kasban. A kamasz téged idézget
udvarlás közben. Más álmában mondja

szavaidat, pihegve mint a sóhajt.
És én is, félig öntudatlanul majd
elsúgom pár sorodat haldokolva.

(Szárszó, 1996. június 22.)

10. oldal (Magyar Világ, 1998)

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Róma, 1992

Rómát az életben először látni:
kaland, varázslat, döbbent élvezet, –
de utoljára, az évmilliárdnyi
sötét előtt még sokkal édesebb.

A Tiberis mellett nagyívű, lombos
platánok közt a hold még könnyű köd;
a Ponte Sistón két fiatal koldus
zenél most is, mint hatvan év előtt;

a száradt borostyánszárak a sárga
házfalakon, akár démonkezek;
az utcakő lábfájós simasága,
mit végigtapostak az ezredek;

a kapuk mögött, ha hirtelen nyílnak
a bűvös szobrok és a sok virág;
de kín nem enyhül tőlük s nincsen illat;
fényes napok, halványabb éjszakák;

a Santa Sabinában szívest laknék
középkori s nem barokk bolt alatt;
az újra festett Sistina olyan szép,
mintha ezerötszázhúsz volna csak;

a taxis éjjel háromkor lerobbant
kocsiját rúgja, aztán felnevet;
az ostiai tenger fölött roppant
tű varrja össze a szakadt eget;

Giordano Bruno szobrán rock-koncertet
hirdet a reklám: én is ott leszek;
az utcán motorbiciklik libegnek
lábunk között mint a kisgyermekek;

a Spanyol Lépcsőn a fiatalokhoz
ülnék, ha nem lennék szörnyű öreg;
szerelmesektől éjszaka a bokrok
meghajlanak s remegni kezdenek;

vasárnapon kiülnek az utcára
a vendéglői asztalhoz, ahol
esznek, isznak és mulatnak, hiába
van államcsőd, kormányválság, nyomor,

csalás, hazugság, maffia – mert élnek,
ahogy lehet, míg a világ világ.
Szörnyen irigylem őket. Nem tűzik fel
bal mellükre hazájuk bánatát,

nem érdekli őket, hogy ki a lombárd,
a görög, a germán, a római,
a zsidó meg a gót, és nem gondolják,
hogy egy kihaló ország fiai,

nem szomorkodnak elveszett csatákon,
a jövendőtől nem várnak csodát,
a valóság több nékik mint az álom
és pontosan tudják, hogy kicsodák.

(Róma, 1992)

20-21. oldal (Magyar Világ, 1998)

>!
Bélabá P

A jövő század lesz a végső

A jövő század lesz a végső,
kipusztulnak az emberek –
mögéjük kapdosni is késő.
Zabáljatok! Élvezzetek!

Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét.
A pusztuló idő szele
port fúj belőle. Unokátok
nem tud mit kezdeni vele.

Hol van a szerelem s a szépség?
Hol hagytátok az irodalmat,
társalgást, könyvtárt és lugast?
Mind haldokolnak vagy meghaltak.

Le télen az Amazonászra
luxusban, míg csak van vize,
nyáron Báliba, Saint Tropez-be
(nem tarthat vissza senki se),

s ha nincs reá mód, üljetek le
a TV-hez olcsóbb utakra,
hallgassatok rossz zenét, filmet,
mely nem hatol le a tudatba,

a politikát se hagyjátok
üres locsogásnál alább,
s jegyezzétek meg a reklámot,
az áruk sírfeliratát.
(Budapest, 1997)

28. oldal

>!
Cheril

Hol van a szerelem s a szépség?
Hol hagytátok az irodalmat,
társalgást, könyvtárt és lugast?
Mind haldokolnak vagy meghaltak.

16 hozzászólás
>!
latinta SP

József Attila emlékmű Szárszón, 1

Huszan se voltunk ötvenkilenc éve.
Lejöttünk, hogy Attilát eltemessük
Szárszón. A téli nap kegyetlen fénye,
porhó, kékség. Az országuton együtt

vártunk. A kanyarban most temetési
menet látszott közeledni. Az élen
a plébános, hatalmas, öreg férfi.
„Hát ezek kik?” tudakolta kevélyen

s vaskos, veres hüvelykjét felénk bökte.
„Pesti urak,” szólt a ministráns lágyan.
„Ők egy bolond temetésére jöttek.”

Utánuk néztünk, nem gondoltunk rosszat.
Tudtuk, bolondok vagyunk mindahányan,
akik egy jobb világról álmodoznak.

9. oldal (Magyar Világ, 1998)

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Sok boldogság volt

                                                        Bártfai Zsuzsának

Sok boldogság volt. Friss vaj íze reggel
s barna kenyér. Tarkója esti fénye
a lágy pihékkel számban, míg félszemmel
hajába hajlottam. Séta Priéne

romjain: mintha a görög lakosok
most menekültek és ránk hagyták volna
testük melegét. Kisfiam a kócot
szedi ki rögtön a babából. Lorca

vers, már huszadik olvasásra. Ünnep:
ötvenhat októbere, Bajza utca,
mikor a ruszkik kifelé készültek.

S ablakomban, hogy az év vége lett
az akácról a szél még most sem tudja
letépni az utolsó levelet.

(Budapest, 1995. december 31.)

5. oldal (Magyar Világ, 1998)

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Se múlt, se jövő

Leültünk egy athéni kávéházban
négyen. Mellettem Eric és vele
szemben Roger, mérnök Massachusettsből
s közöttük Rosemary, Roger neje,

biológus. Erickel beszélgettem,
hogy tudomány van csak történelem
helyett, s már múlt sincs, tehát jövő sem lesz
és nem maradt, csak a meddő jelen.

Roger okosan nem figyelt szavunkra,
csupán mosolygott. Lehet, hogy örült.
A biológusnő a turistákat
figyelte apró asztalunk körül.

Eric felállt: „Menjünk, hisz még nem láttuk
a Parthenont. Most nyitnak, úgy hiszem.”
„Parthenon? Az mi?” kérdezte Rosemary.
Pár év, s ezt kérdik valamennyien.

(Athén, 1997)

29. oldal

6 hozzászólás
>!
Bélabá P

1927 (részlet)

Búcsúcsókunk után
így szólt: „Holnap nálad alszom, szerelmem.”

40. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Kettős halál

Régen, ha parkban játszó gyermekekben
gyönyörködtem, szünetlen irigykedtem,
hogy az enyémnél jobb világba nőnek.
Ma elfordulok, mert sajnálom őket.

Harminchét éve megy ez így. Elalszom
és ébredek. Verejtékes a tarkóm.
Erre gondolok, bár nem akarom.
Két térdemet egymásba csavarom

és tíz körmöm végigfut combomon.
Vérem kiserked. Minek – gondolom –
minek kínzom magam és izgatom,

mikor tudom, hogy nincsen irgalom?
Saját halálomtól is reszketek,
de fajtánkét viselni nehezebb.

(Budapest, 1996)

8. oldal (Magyar Világ, 1998)

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Kekova

Német turisták eddig el nem lepték
e falut, sem az orosz maffia.
Halászhálók száradnak, tarka lepkék
szállnak s a fűnek van még illata.

A körszínház több mint kétezer éves,
se bár, se diszkó; szerény emberek,
a kávéházban szelíden beszélnek
és még naponta sütnek kenyeret.

A tengert reggelente kékre festik
a roppant hegység alján. Itt mindenkit
a csend s az öröm ölel, szende korlát.

Ne mondd el mindezt másnak, kérve kérlek,
hadd tartson még pár percig a boldogság,
mely nélkül másutt tébolyda az élet.

(Kás a török tengerparton, 1996)

11. oldal (Magyar Világ, 1998)


Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Kányádi Sándor: Zümmögő
Fodor Ákos: Szó-Tár
Fodor Ákos: Kis téli-zene
Fodor Ákos: Még: mindig
Fodor Ákos: Dél után