Jegyzetek ​az esőerdőből 69 csillagozás

Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

„Remek ember, könyve abszolút gyönyörűség ..Vagy negyven évvel ezelőtt olvastam Cyril Connolly The Unquiet Grave című
esszéjét. Azóta az egész szépirodalomban egyetlen munkára sem emlékszem, megy ennyire magával ragadott, mint a The Notes form the Rainforest.”
Brian Fawet /Books in Canada/
Réges-rég meguntuk Szolzsenyicin, Lukács György és más kelet-európai szerzők véget nem érő politikai megszállottságát, elsősorban azt, hogy megmondják nékünk: mit gondoljunk és mit csináljunk. Megszállottságai Faludynak is vannak, de ezek egy nagyon-nagyon civilizált európai megszállottságai, nem pedig egy provinciális emberé.. Prózája eleven, kemény és ellenállhatatlanul érdekes.
Robin Skelton /Vancouver Sun/

Eredeti cím: Notes from the Rainforest

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Villon, 2003
190 oldal · ISBN: 9632101421
>!
Magyar Világ, Budapest, 1991
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637815325

Enciklopédia 102

Szereplők népszerűség szerint

Illyés Gyula · Péter Gábor · Lénárd Sándor · Rákosi Mátyás · Vladimir Nabokov

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest · Anglia · India · Mumbai / Bombay · Városliget · Kanada


Kedvencelte 25

Most olvassa 7

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

eme>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Szinte látom magam előtt a hetvenhét éves költőt, aki, ha már ténylegesen nem megy, legalább lélekben huszonévesként ugrál örömében a kanadai erdőbeli „kunyhó” remek könyvtára láttán. Maga a boldogság. Bár még ennyi sem szükséges ehhez, hiszen ő magában hordozta saját, felbecsülhetetlen értékű könyvtárát.

A boldogság, mint téma, manapság nem kelendő, mondja. Márpedig ő, azt hiszem, egész életében boldog volt, amennyiben boldognak lenni annyit jelent, hogy az ember szolidan és teljes erejével a jelenben és a jelennek él, és ugyanekkor elnéző, sőt olykor lenéző mosollyal figyeli tulajdon jelenét.
Nem biztos, hogy emiatt a műveiben is állandóan tetten érhető boldogság miatt maradt a legnagyobbak (b)irodalmának perifériáján, de könnyen elképzelhető, hogy többek közt ez is közrejátszott benne. Elfogadni a világot olyannak, amilyen, intenzíven megélni minden pillanatát, sőt többnyire élvezni is a létet – tényleg nem túl divatos téma. „Unalmas”. Pedig Faludy minden, csak nem az. Élete maga a (korántsem nehézségektől, drámaiságtól, tragédiáktól mentes) kaland, műveltsége elképesztő, és persze ott az a lenyűgöző személyiség és valami hihetetlen mesélni tudás is. (Cseppet sem rajongok, ugye?)

Ez a kötet is maga a felüdülés. Aforizmák, gondolatok, kommentárok, történetek füzére, melyet naponta kisebb adagokban, orvosságként adagolva kellene fogyasztani. Persze ha nem habzsolná be az ember, nem bírva ellenállni a kísértésnek. Legszívesebben kiidézném az egészet. Több mint hét évtized (és milyen évtized) tapasztalata, összegyűjtött tudása van ebben a kötetben: életszeretet, optimizmus, a bölcs ember derűje, humora és sokszor csípős iróniája, meg valami mély értése és megértése a dolgoknak, ami nyugalmat áraszt magából. Az élet ajándék – Faludy ekként éli meg, és írásának minden sorából ez árad az olvasó felé. Nemcsak elhatározás kérdése ez, úgy gondolom, csodálatos, szerencsés adottság is így szemlélni a világot. Iszonyú volt és érdekes – mondja a szerző a huszadik századról, melyet lényegében végigélt. És nem akárhogyan: ép lélekkel, egész Emberként, fehérek közt európaiként ebben a „minden egész eltörött”-világban.* Sőt: világpolgárként, modern kalandorként. Nyárspolgárpukkasztóan, mély humanizmussal, a forma nevében tiltakozva a forma hiánya ellen. A görög-római pogány kultúra szerelmeseként, animista lélekkel, a természet felé fordulva. Mindenféle parancsuralmat elutasítva, beleértve a magyar helyesírás szabályainak 11., akadémiai kiadásának mondvacsinált, logikátlan, keservesen kiagyalt, basáskodó és bosszantó újításait.
Nos, ez a huszadik század is benne van ebben a kötetben, Faludyn átszűrve, egyszerre iszonyúan és érdekesen. Apró történetekbe csomagolva, melyekből többek közt megtudjuk, mi történt az átkosban, ha valaki túl gyorsan beszélt a telefonba, vagy azt, hogy hogyan is lett a rákosi viperából homoki vipera. De aki netán arra lenne kíváncsi, hogyan is felejtett el Karinthy eszperantóul, hát, kérem, azt is megtudhatja a kötetből.
Persze Faludy nemcsak anekdotázgat, tud komoly is lenni, sőt – gondolatébresztően ír a legnagyobb kérdésekről, létről, szabadságról, hitről, társadalmakról, hatalomról… És bár többnyire megértően fordul emberek, helyzetek felé, van, amiben nem ismer kegyelmet: a nyárspolgár és a gazdag idióta alakja kegyetlenül megkapja a magáét, akár a nacionalizmus, a kommunizmus és minden izmusok (meg nem csak – lásd keresztes háborúk), melyek legfőbb értéke nem az Ember.

Bevallom, Johnson kéznyomát nem igazán éreztem a köteten. Számomra ízig-vérig Faludy volt. És ez így volt jó – zökkenők, átmenetek nélkül, egységes egészként működve.
Örülök, hogy Lénárd Sándor kézfogásláncának elmélete szerint egy kézfogásnyira voltam/vagyok tőle. Persze olvasás közben virtuálisan közvetlenül is kezet fogtunk. Időnként nagyon szüksége van rá az embernek.

* Óhatatlanul felbukkan bennem Kertész alakja, akitől nemrég olvastam. Valahogy egymás tükrében látom most őket. Annyi lehetséges párhuzam életútban, felvetett problémákban, témákban – és mégis, fényévnyi távolságra érzem őket egymástól, vagy a végtelenben találkozó párhuzamosoknak. De mindketten lenyűgöznek, mindkettőhöz vissza-visszatérek időnként. Jelenlévőkként érzékelem őket. És ez jó.

9 hozzászólás
Lynn>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Nagyon szerettem olvasni. Nem egy sodró lendületű mű, de nem is kell annak lennie.
Sokszor elgondolkodtam olvasás közben, hogy a papám kortársa volt Faludynak, és emiatt még közelebb éreztem magam az íróhoz. Hihetetlen, hogy az ő generációjuk mennyi mindenen átment, mennyi mindent át- és túlélt. Hozzájuk képest az én napi szintű problémáim semmik.
Tetszett a művet végigkísérő humor, azt hiszem, érdemes az újraolvasásra – sokat lehet belőle tanulni!

tgorsy>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Szívem szerint az egészet ide másolnám.
Faludytól tanultam meg, h. lehetek úgy büszke magyarságomra, h. közben senkit nem sértek.
És az ő logikáját követve, tkp. kezet fogtam vele :)))))), sőt még az általam nem szeretett Goethevel is.:))))

15 hozzászólás
akire>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Arról írt Faludy a világ végén, pontosabban a Vancouver-sziget egyik félreeső kis faházában, hogy nem érdemes az embernek porcelánokat vásárolnia, mert amikor menekülnie kell, akkor ugye azt nem tudja magával vinni. Tudjuk, hogy neki többször is kiadták az útját…
Állt költőnk a kölcsönkapott erdei ház könyvespolca előtt, és elismerően szemrevételezte a kínálatot. Egy percig sem irigykedett a felhalmozott szellemi értékre, mert ő magában hordozta azt. Akinek mindig mennie kell, így lehet mégis gyűjtő.

Gelso>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

vannak könyvek, amiknek sosem szeretném, ha vége lenne… sosem szeretném őket becsukni, mert félig-meddig magányossá tesznek – így vagyok ezzel a könyvvel is: becsuktam, és elveszítettem egy barátot…
nagyon sok mindent megtanított velem ez a könyv, ami tulajdonképpen Faludy 7000 (!) oldalas jegyzetfüzeteinek egy kivonata: optimizmusod, derűd, emberekkel szembeni megbecsülésed, feleségeddel, nőkkel szembeni mérhetetlen tiszteleted, kitartásod, hazaszereteted legyen mindig veled, bárhol is vagy, és így sose veszítheted el emberségedet, emberi mivoltodat, bárhol is vagy…
nagyon sok szép emléket osztott meg velem a szerző, amelyek valahányszor nyitottam is ki a könyvet, felüdítettek, örömet okoztak, megnevettettek, megfiatalítottak…
takarékoskodtam az olvasással, a táskámban hordtam, és kifejezetten akkor vettem elő, amikor tudtam, hogy hosszan tartó olvasásokra nem számíthatok; annyit lehetne idézni belőle: egy részletet a gondolatiságért, egy másikat az átélt borzalmakról, egy harmadikat a családi történetek közül, a következőt az ismerőseivel közös emlékekről, egy másikat pusztán a poén kedvéért, egy következő másikat az irodalmi ismereteiről, vélekedéseiről…stb. stb… nagyon sok minden lenne, amit olvasás közben úgy éreztem, meg kell osztanom veletek, de ez lehetetlen, ezért hát arra buzdítlak titeket, hogy olvassátok el ezt a könyvet.

újra átlapoztam az általam megjelölt gondolatokat (bőven volt belőle), végül aztán átértékeltem – igaz, hogy az elolvasással és a könyv becsukásával elszakadtam egy könyv-baráttól, de a beszélgetőtárstól nem…

(szoktam levonni helyesírási hibákért, elütésekért – ez a könyv hemzseg az elütésektől, nem méltó a kiadás minősége a szerző szellemiségéhez, ha azt is megjegyezzük, hogy milyen szellemes gondolatai vannak pont ebben a könyvben a magyar helyesírási szabályok egyes pontjainak megváltoztatásáról… szívem szerint levonnék, de most kivételt teszek…nem szabad lett volna ennyi hibával ennek a könyvnek megjelennie…)

4 hozzászólás
gab001 >!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Első könyvem Faludytól, s bár eddig nem éreztem, hogy szívesen olvasnék Tőle, ezután már tudom, hogy fogok még. Bár naplóformában íródott, mégis a címben szereplő jegyzetek jobban illik rá, vagy akár visszaemlékezésként is megállja a helyét. A hetvenhét éves költő egy kanadai erdei házikóban írja a verseit, s mintegy levezetésként esténként ezt a könyvet. Egymást követik az érdekes anekdoták, elmélkedések hol szorosabb, hol lazább összefüggésekben. Tele volt olyan érdekes gondolatokkal, melyekre bizony érdemes időt szánni. Eric leginkább a levelei által van jelen, melyek kellemes adalékul szolgálnak a világ különböző pontjairól. Igazi szellemi kalandozás volt.

>!
Magyar Világ, Budapest, 1991
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637815325
ddani>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Faludy memoár-naplója nem tartalmaz „filler” anyagot, végig érdekes, minden részlete elgondolkoztató és idézhető. Ahhoz képest, hogy két szerző jegyzi, Eric Johnson jelenléte viszonylag periférikus, és persze furdal a kíváncsiság, hogyan osztották fel egymás közt ezt a négykezes írást. Mindenesetre éppolyan faludys írásnak hatott ez, mint a Víg napjaim, sőt, mivel önéletrajzírás mindkettő, nagy az átfedés. Mintha egy szerényebb, ám nem kevésbé szerethető kiegészítés lenne ez a dzsungelnapló.
Továbbra sem térhetek napirendre a klasszikus műveltségbeli hiányomra, mely folyamatosan végigkísért ezen az olvasmányon (is), ám nem mondhatom, hogy igazi akadályt vagy problémát jelentett volna, hogy nem tudok latinul, sem franciául… Faludy nem fitogtat vagy bunkóz kivételes, káprázatos hátterével, és bár következetesen megvető iróniával csap le minden pöffeszkedő, álszent, életveszélyesen ostoba emberi megnyilvánulásra, valahogy sosem feszélyezett különösebben ezzel. Ha nem is ért(het)ek mindent, amit olvastam, vagyis nem is értenék egyet feltétlenül minden sorral, azért mégis olyan érzés elmerülni ebben a (legalábbis sokhelyütt) bensőségesen közvetlen írásban, mintha egy régi, drága barátot hallgatnék, aki talán utoljára búcsúzik, ám sokkal érdekesebb ember annál, hogy keseregjen vagy elkeserítsen.

robinson P>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Szeretem Faludy világlátását, gondolatait. Jó volt olvasni és vele látni a világot.

Arturo>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Ó, Faludy György! Mennyire szeretem az írásait!
Egyébként kész csoda, hogy majd' száz évig élt: menekülnie kellett előbb a fasiszták, majd a kommunisták elől; a két menekülés között harcolt az amerikai hadseregben a csendes-óceáni hadszíntéren, megjárta a recski haláltábort, és úgy általában elég sokszor kerülgette a halál. Érdemes elolvasni önéletrajzi trilógiáját, elsősorban a Pokolbéli víg napjaim-at. Ezekben megdöbbentő őszinteséggel írja le életének fontosabb eseményeit, s közben sok mindent megtudhatunk a világról, az elnyomásról, rengeteg híres és számtalan ismeretlen emberről.
Szerzőtársa, Eric Johnson is érdekes ember volt: művelt, ragyogóan tehetséges, rendkívül jóképű. 36 évig élt Faludy mellett, mint a titkáraspoiler. Tehetségére csak két példa: 1. A nyelveket anyanyelvi szinten volt képes elsajátítani, magyarul több tájszólásban is beszélt; 2. Kitűnő verseket írt latin nyelven*, amelyeket még a Vatikán lapja, az Osservatore Romano is közlésre érdemesnek tartott.
A Jegyzetek az esőerdőből 1987-ben született, amikor Faludy két hónapra kölcsön kapott egy erdei házikót a Vancouver szigeten, Kanada nyugati partjánál. Ide elvonulva, naplószerűen leírta ami éppen eszébe jutott, legyen az az aznapi bevásárlás, művészet, filozófia, történelem, saját múltjának eseményei, vagy akár az, hogyan mentette ki Arthur Koestler Déry Tibort Kádár börtönéből. Az ilyen gondolatokat kiadni elég rossz ötletnek tűnik, mert az emberiség 99,99%-ának gondolatai bizony csekély érdeklődésre tarthatnak számot. Na de Faludy… az ő élete annyira mozgalmas volt, annyi mindenen ment keresztül, annyi embert ismert, hogy tőle egy ilyen kötet igazi csemege: szórakoztató, elgondolkodtató, sokszor megszívlelendő. Eric része az volt, hogy a jegyzeteket rendezte, javította, kiegészítette és angolra fordította. A végeredmény nagyon erős: jól kiegészíti Faludy önéletírását, de ha még az előtt olvassuk, szerintem kedvet csinál hozzá.

* És hogy Eric miért írt latinul, arra is választ kapunk a könyvből: https://moly.hu/idezetek/783005

>!
Magyar Világ, Budapest, 1991
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637815325
pilgrim>!
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből

Általában nehéz, de talán fölösleges is olyan könyvekről írni aminek minden szavával egyetértünk, de másik oldalról viszont megérdemli mert nagyon kevesen ismerik ezt a nagyszerű könyvet.
Csak szórakoztatni tudott untatni sohasem. Ritka képesség hogy valaki ilyen emberségesen ítélkezzen a világról, amit csak egy ilyen intelligens és sokat tapasztalt emberrel együtt élhetünk át. Sokoldalú, őszinte és mégis mértéktartó ember volt, hiányzik.


Népszerű idézetek

Gelso>!

1955-ben nagyon ritka volt a taxi Budapest utcáin. Feleségemmel a Városliget mögött laktunk, és egy alkalommal a Pasaréti úton vendégeskedtünk. Jóval éjfél után vágtunk neki a hetvenöt perces útnak. Mindketten gyengék voltunk még: Zsuzska pesti, én a recski éhezéstől, és az utána következő hónapok sovány kosztjától és fáradalmaitól. Néhány hónappal korábban, közvetlenül Andris születése előtt Zsuzskával, aki már érezte a szülési fájdalmakat, gyalog mentünk be a kórházba két kilométerre, mert nem volt pénzünk villamosra. Ekkor azonban pénzünk már volt, mert a Szépirodalmi Kiadónál börtönből szabadult barátom, Szász Béla került vezető pozícióba és adott mindkettőnknek fordítani valót; de erőt még mindig nem sikerült gyűjtenünk.

A fogaskerekű állomásánál, legnagyobb csodálkozásunkra, üres taxi várakozott. Mégsem csodálkoztam, mikor a nyitott ablakhoz mentem és a vezető fejét rázta: „Nem látja, hogy el vagyok foglalva?” Könyvet olvasott. A könyv alakjáról rögtön láttam, mit olvas. „És legalább érdekes a könyv?” – tudakoltam. – „Elsőrangú” – felelte. – „Örömmel hallom”, – állapítottam meg. „Minek örül?” – kérdezte kellemetlenkedő hangon. – „Mert ezt a könyvet én írtam” – feleltem szórakozottan. Nem akarta elhinni, úgyhogy elő kellett vennem a személyi igazolványomat. Erre hátranyúlt és kinyitotta a taxi ajtaját. Mikor kiszállítunk és fizetni akartam, nemet intett és gázt adott a kocsijának.

24. oldal Villon Kiadó, Budapest, 2003.

5 hozzászólás
eme>!

KÉRDÉS: Valamennyi rendszer közül melyik rendszer fér össze legkevésbé a kommunizmussal?
VÁLASZ: A központi idegrendszer.

Kapcsolódó szócikkek: kommunizmus
Gelso>!

Feleségem mindig törékeny volt, mint Botticelli nőalakjai; a munkásparadicsomban töltött hosszú évek még tovább aláásták egészségét. Nem volt elég teje a gyerek táplálásra és ezért elment a kerületi tanácshoz, hogy utalványt kérjen tejporra. „Sajnálom” – mondta a szociális gondozást vezérlő elvtársnő –, „de a férjének nincs szociális biztosítási száma és ezért magának nem jár tejpor”. Zsuzska könyörgésre fogta a dolgot, miután tejporhoz más módon nem lehetett hozzájutni. „Segítsen saját magán” – szólalt meg végül az elvtársnő. – Ha nyilatkozatot ad és aláírja, hogy nem Faludy György a gyermek apja, hanem másvalaki, vagyis a kisded törvénytelen, úgy azonnal utalványozom magának a lányanyáknak járó adagot."
Szerencsére sikerült tejet szereznünk egy jóbarát segítségével, aki nem a kommunista párt tagja volt. Azóta, akár Gorbacsov, akár másvalaki emlegeti a szocialista törvényességet és erkölcsöt, ez a jelenet jut eszembe és viszolygok.

105. oldal Villon Kiadó, Budapest, 2003.

Kapcsolódó szócikkek: Faludy György · Gorbacsov
4 hozzászólás
Carmilla >!

Ha való igaz, hogy „Isten az embert tulajdon képére teremtette”, úgy a Vele való találkozásra aligha tartok igényt.

145. oldal, Július 12. (Villon, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Isten
eme>!

Totalitárius rendszerek alatt nemcsak az ország lakossága szenved, de az ország nyelve is.

2 hozzászólás
eme>!

Egyik régi barátom, Lénárd Sándor könyve vagy harminc évvel ezelőtt a bestseller listára került. Lénárd latinra fordította Milne Winnie the Pooh (Micimackó) című könyvét és ezzel ért el világsikert. Lénárd magyar emigráns orvos volt, aki Brazília déli, kevésbé vad, de azért nem túlságosan civilizált vidékén élt Blumenauban. Helybeli német telepeseket gyógyított. Betegei, kórságuk foka szerint, malaccal, libával, csirkével, tojással fizettek. Hogy a szellemi romlást a primitív környezetben elkerülje, hét év alatt a világ legkellemesebb és legfolyékonyabb, magatalálta latinjára fordította a kis könyvet. Dél-amerikai előadó körutam alkalmából megkérdeztem: mi indította és hogyan sikerült ilyen nagyszerűen megtanulnia a nyelvet, melyen nem sok emberrel társaloghatott?
A második világháború idején, magyarázta Lénárd, a Gestapo elől rejtőzködött Rómában. Akkor jött rá, hogy nem az emberiség legműveltebb századában él és éppen ezért a nagy könyvtár olvasóterme az a hely, ahol a fasiszta hatóság a legkevésbé keresi az előle menekülőket. Szerény kenyerét azzal kereste, hogy olasz szomszédai magas vérnyomását es egyéb bajait kezelte olcsón,a praktizálás engedélye nélkül. Utána eltűnt napestiglen valamelyik kolostori könyvtárban, ahol latinul olvasott. „Aldásnak éreztem, hogy 1944 Rómájából egyszerűen átléptem a középkori világba” – mondta, majd megjegyzést fűzött hozzá, melyet nem akarok többé elfelejteni: „Tudod, a könyvtár az európai kultúra igazgatósági irodája.” Minden éhezés, üldöztetés és életveszély ellenére annyira megszerette a latin nyelvet és atmoszféráját, hogy a háború után elhatározta: „folytatom, amit kezdtem… és nem olvasok semmit, amit a Francia Forradalom után írtak, kivéve persze az orvosi folyóiratokat.” Mint sok, szerteágazó tehetséggel megáldott ember, Lénárd orgonajátékával (Bachot adott elő) megnyerte a brazil TV zeneversenyét. A jutalmul nyert összeget arra használta, hogy egy Sao Pauló-i olasz napilap magyar nyomdászával kiszedette és kiadta a Micimackó című angol könyv latin fordítását. „Jellegzetesen magyar művelet volt” – kommentálta. Idővel a néhány száz példányban megjelent könyvecske felkeltette egy svéd, majd egy angol kiadó érdeklődését. Hamarosan Oxford egyetemistái valósággal megostromolták Blackwell könyvesbolt ját, hogy az elkapkodott példányokból még egyet szerezhessenek. A könyv jóval százezernél több példányban fogyott és a fordítónak világhírt szerzett. Csak éppen a magyar filológusok nem mozgatták fülük, pontosabban szamárfülük botját. A pénzből, melyet a Micimackóval keresett, Lénárd szerény házat épített magának a brazil erdőszélen, egy ideig tanított Észak-Amerikában, majd Bachot hallgatott és Petroniust olvasott házában 1970-ben bekövetkezett haláláig. Robert Graves bevezetést írt Lénárd Sándor kitűnő önéletrajzához, a The Valley of the Latin Bearhez. (Magyarul: Völgy a világ végén, Magvető, Budapest, 1973.) „Boldogok azok, akiknek életéből ne lehet regényt írni, mert övék a mennyek országa.” LÉNÁRD SÁNDOR

Kapcsolódó szócikkek: Brazília · Gestapo · Lénárd Sándor · Róma
Almost_Zed>!

ARANY JÁNOS ÉS AZ ÉRDEMKERESZT. 1868-ban Arany Jánosnak küldönc hozta szállására az Akadémia épületébe a Belügyminisztériumból a sárga papírba csomagolt, spárgával átkötött, hatszorosan lepecsételt selyemdobozt az arany érdemkereszttel. Ferenc József adományozta, a belügyminiszter előterjesztésére. Arany János Deák Ferenc és a kiegyezés hívei közé számított, de a szabadságharc és Petőfi emlékétől sohasem szakadt el és Ferenc Józsefet nem állhatta, mint ahogy a Walesi bárdokból is kiderül. Azonnal értesítette a belügyminisztert: az érdemrendet nem fogadja el, mire az visszaüzent: nem teheti, a kitüntetést a Hivatalos Lap előző nap már közölte. Ezután Arany sem tehetett egyebet, minthogy az érdemkereszt csomagolópapírjára ezt írta:

Hasfájásban szenvedek,
Érdemkeresztet küldenek,
Ha csak egyet tojhatnám,
Száz keresztért nem adnám.

A versikét évtizedekig titkolták, bár lassanként mégis elterjedt. arról viszont senki sem tudott, hogy Arany halála után fiókjában felbontatlanul találták a spárgával átkötött, hatszoros pecséttel ellátott selyemdobozt. Nem próbálta fel hajtókáján a tükör előtt, mikor egyedül volt, sőt meg sem nézte. (Vámbéry Rusztem közlése New Yorkban, 1942 táján.)

172-173. oldal (Magyar Világ KIadó, 1991)

Kapcsolódó szócikkek: 1868 · Arany János · Deák Ferenc
Almost_Zed>!

Nem tudom, leírtam-e egyetlen verssort életemben, melyben van annyi szelíd zeneiesség, mint amikor egy kinyúló béka a vízbe loccsan? Aligha.

20-21. oldal (Magyar Világ KIadó, 1991)

eme>!

[…] én nem arra építettem munkámat, ami speciálisan, partikulárisan és provinciálisan magyar. Hanem arra, ami európai és ezáltal magyar.

eme>!

Nagyszerű ajándékot kaptam ezzel a két hónappal: a csend korszaka, amikor volt időm olvasni, írni, a vadon szélén bolyongani és az éjszaka mélyén a magam lelki mindenségét idézhettem fel. De az előző kilencszáz és tizennyolc hónap is csodás ajándéka volt az ismeretlen isteneknek, és ilyen lesz a hátralévő néhány, akármi történjék.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Balogh Pál: Alaszka varázsa
Ruby Saw: Lucy
Karinthy Ferenc: Napló I-III.
Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány
Lázár Ervin: Napló
Fehér Klára: Négy nap a paradicsomban
Karády Anna: Zserbó – A múlt tengerén
Bálint György: Búcsú az értelemtől
Kamarás István: Olvasatok