Dobos ​az éjszakában 7 csillagozás

Faludy György: Dobos az éjszakában

„1947 ​és 1988 közt Magyarországon verseskötetem nem láthatott napvilágot. Könyveim többsége, költemények és próza, nagyobb részt angolul jelentek meg, mindaddig, míg Püski Sándor 1980-ban, New Yorkban, 600 oldalon közreadta Összegyűjtött verseimet” – mondja Faludy a bevezetőben. A kötet egyik legnépszerűbb verse (talán csak Márai Halotti beszéde vetekszik vele e téren a modern klasszikusok közül) éppen a magyar nyelvhez íródott szerelmi vallomás, amely megmutatja, hogyan írhatott a költő mindenkor és mindenhol magyarként magyarul: „Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm / sértett gőgömben értőm és kísértőm / te hangolás barangoló kalandom / te zengő és borongó hang a lanton / bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom / és soraimmal sorson túl a síron, / kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: / mennyei poggyász.” (Óda a magyar nyelvhez) „Most” folytatja a Magyarországra visszatelepedett kortalan költő előszava, „amikor kétszáz és egynéhány költeményt, vagyis verseim mintegy harmadát… (tovább)

>!
320 oldal · ISBN: 9637815430

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések


Népszerű idézetek

robinson P>!

– Nyugdíjba mentem. Az ember kifárad.
Végigolvastam a kölcsönkönyvtárat,
s a kávéházban ültem lenn vasárnap,
s nem volt már semmi vágyam, célom, semmi
tervem, csak egy: pihenni és pihenni.

13. oldal

3 hozzászólás
robinson P>!

Mit valljak néked még e földön,
hol testemnek te vagy a börtön
és lelkemnek a láthatár?

203. oldal

robinson P>!

Nincsen hazám, se passzusom. Csatahajók között úszom,
de belső gőgöm éltet
s egy istentől a versírást kaptam védelmül s vigaszul
meg az érzékiséget.

73. oldal

robinson P>!

Kérdem: azonos testemmel a lélek,
avagy csak érdekházasságban élnek?
Mi van, ha alszom s lényem öntudatlan,
s ha nem lesz testem, mi lesz a tudattal?

267. oldal

tgorsy>!

Boldog akit a halál ifjan ér el,
még boldogabb, ki meg sem születik."
Theognisz és Szophoklész így; de én nem
hiszem ezt el nekik.

Mert áldás volt itt sétálnom itt a fényben,
barátokkal beszélni reggelig,
delfint, nagyerdőt, tengert, őzet néznem,
meg szép nők melleit,

gyerekekkel játszani és kutyákkal,
napszálltát lesni, verseket, madárdalt
hallgatni, írni, ógörög szobrokra

gondolni. Számon csók s zöld bor íze: –
nem volt belőle elegem. Dohogva
hátrálok vissza majd a Semmibe.

291. oldal

robinson P>!

Így csókolódzunk, míg szédülni kezdek.
Maradjunk együtt, oly nagyon kívánom
szerelmedet! Most hirtelen elengedsz
és nézzük egymást. Sebhely maradt számon.

79. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Majakovszkij utolsó verse,

melyet megírni a „Csudajó!" és „A poloska" szerzőjének már nem maradt ideje 1930-ban

Poétának
indultam el,
kóstoltam égi mannát,
de egy napon
Lenin elvtárs
így szólt: „Szükségünk van rád,
mert szabotál a Jeszenyin.
Felelj, Vlagyimir, lesz-e rím?"

S én írtam. Három perc alatt
húsz sort.
Jobb vállam feldagadt,
holott a munka könnyű volt. Szép szavak
helyett
jelszavak;
fiatalos hév, párrímek; kioktatásból pár hideg
zuhany a népnek; egy kevés
agresszió meg hencegés
plusz egy csipet
orosz humor,
amelytől rögtön felnevetsz,
mintha Féliksz
Edmundovics
csiklandozna meg.,
A hír gépszíja elkapott,
engem közöltek a lapok.

Azt képzeltem: nekem ragyog
az ég vörös azúrja,

lettem a Kreml dalnoka,
a Cseka trubadúrja,
a forradalmi dobverő,
a vakmerő,
a nyers erő,
aki elsőnek ér oda, ahol utalványt osztanak,
s hol kéklik a Népbiztosok Konyháján a káposztaszag.
Ki ott étkezni megjelent,
jövőnek nézte a jelent.
Utána le az Arbaton
új nadrággal a farkamon –
ki sétált peckesebben?
Tejkonzerv volt zsebemben,
hasamban disznókotlett,
és biztattam az éhezőt:
„Ne félj, bátyuska, jobb lesz."
Natasák vártak, Olgák, Tányák s más komszomolkák,
kik kölnimet szagolták –
Lenin kihasznált és dicsért, majd meghalt; nem volt érte kár,
aztán a grúz hiéna jött s én csudajól nem éltem már,

hazudnék, ha azt mondanám,
hogy vicsorított volna rám,

de fizetésem kevesebb
lett, mesterségem nehezebb

s Tamarák, Tányák, Olgák
s más csitri komszomolkák
lelkemet szimatolták.

Sok hű barátom otthagyott.
– Jobb nékem, ha otthon vagyok,
gondoltam és ha néhanap kimentem a szabadba,

arcomon volt a szájkosár,
mindkét fülemben vatta,

fejemen micisapka,
orrom előtt a Pravda.

Nézd, nagy melák legény vagyok, kellett nekem a jófalat,
s ugyan mért rúgtam volna ki a szőnyeget magam alatt?
Nemrég még hittem minden szót, aztán csak elhitettem
magammal, hogy hiszek, mivel nem volt lebukni kedvem,

míg rájöttem, hogy nem hiszek
semmit s remegni kezdtem.

– Ne félj, gondoltam, nincsen baj
míg homlokodba hull a haj,
kurjongass! lármázz! figurázz! ki ne fulladj az élen!

csettints, mikor az emberek
ezrei halnak éhen!

Mikor a burzsujt beviszik
s aztán, ha megkínozták,

lelövik, rikkantsd: „Így van jól!
Pusztulnak a poloskák!"
Szeretnél élni? Mit használ a tisztesség s a jellem?
Kanyaríts inkább szatírát az üldözöttek ellen!

Ez mindig a legbiztosabb
verstéma s a legpiszkosabb.

Azt hittem, bölcs vagyok s ravasz
és lettem rímes falragasz,

(bár azt hiszem, hogy iskolát
csináltam: kell itt a plakát)

a becsületem elfogyott,
a tehetségem megkopott,

lettem platánfa levele,
mit a lejtőn az ősz szele

lejjebb sodor,
csak egyre le,
le,
lejjebb,
le,
s lefele.

Ma este értem feneket.
Az ember csak unatkozik

a RAPP-ban. De ülés után
beállított Sztálin Joszip

és nyájasan leckéztetett
mindenkit. Mikor észrevett,

elfordult tőlem. Amiből
beláttam, hogy szerelmem,

a rózsás bolsevik jövő
tarkóm mögött vár engem.

Döghal vagyok.
De még maradt
egy ugrásnyi hatalmam.

A költővel
végeztem már;
most végzek önmagammal.

Toronto, 1978

246. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szergej Alekszandrovics Jeszenyin · Sztálin
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Egy amforát dobott ki…

Egy amforát dobott ki a tenger s mert nem bírta
emelni, a hercegnő leült melléje sírva
s addig imádkozott, míg egy dzsin tűnt fel fehér
kancán és hazavitte kincsét egy dirhemért.

Itt lakunk a Földközi-tenger kijáratánál,
az Atlantival szemközt. Olajmécsest találtál,
tán púnt, mindjárt az első nap, az első lépésre
a homokban. Éppen csak hogy lehajoltál érte.

Hány bárka süllyedt itt el, amikor kiszaladtak
a szürke óceánra! A hullák fenn maradtak,
a kancsók, a vasládák, az aranypénz, a tálak

leszálltak a fenékre. Olyikon korállágak
sarjadtak. A mélységben kétezer évet vártak.
Különös lány a tenger. Most felgörget néhányat.
(Tanger, 1978)

249. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tolcsvai Nagy Gábor: Pilinszky János
Fenyő D. György: Poétai iskola
Eve Alexander: Pofonbolt
Baka István: Sztyepan Pehotnij testamentuma / Завещание Степана Пехотного
Heller Ágnes: Költészet és gondolkodás
Adamik Tamás – Baka Györgyi – B. Tóth Klára – Deák-Sárosi László: Miért írunk verset?
Győrffy Attila: Édenapokrif
Darányi Sándor: Aszterión háza
Ladik Katalin: A négydimenziós ablak
Lapis József: Líra 2.0: közelítések a kortárs magyar költészethez