Börtönversek ​1950-53 34 csillagozás

Faludy György: Börtönversek 1950-53 Faludy György: Börtönversek 1950-53

Az ​itt közölt verseket 1950 és 1953 közt csináltam az Andrássy út 60. pincéjében, Kistarcsán és az ÁVO recski bűntetőtáborában. A „csináltam” igét azért használom, mert Rákosi börtöneiben csakúgy, mint Hitler megsemmisitő táboraiban, papir és irószer nem állt a rabok rendelkezésére. Igy ezeket a verseket „fejben csináltam”…
Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kivül hagytam. Ha az első négy sort elkészitettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tizszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és igy tovább, mig a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig irtam? száz sort, ötszázat, ezret…
A fogdáról egész kötet költeménnyel – ezzel a kötettel – fejemben jöttem ki. Ezek után számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy a legjobbaknak… (tovább)

>!
96 oldal · ISBN: 9637815065 · Illusztrálta: Kass János

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
latinta SP
Faludy György: Börtönversek 1950-53

    Hogy mekkora erőt adhat egy rabnak – több rabembernek, sokkal több jó embernek! – a szó, amit nem lehet elvenni tőle/tőlük, ezt már Radnóti Miklós: Bori noteszéből is tudhatom.

    De hogy azután még mindig van olyan helyzet Magyarországon – is! –, hogy a szabadságától, személyiségétől meg akarnak – és mert módjukban állt, meg tudtak – fosztani embereket!? Az életben maradáshoz, a borzalmas kínzások, meggyötretések túléléséhez, az ép ész meg a méltóság megóvásához, a fogvatartókkal szembeni mindenkori erkölcsi fölény megőrzéséhez is hozzásegítenek ezek a szinte imaként is mormolható szövegek.

    És hogy mementóként megmaradjanak az utókor számára, Radnóti Miklóst, a költőelődöt idézem ide:

s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.
                                            (Mint a bika)

Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.
                                            (Első ecloga)

    Csak legyen, aki olvassa, forgatja szívében, megjegyzi, nem hagyja annyiban, ha valaha újból hasonló…

2 hozzászólás
>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Szembeugrott velem takarítás közben az egyik könyvespolcról, már nem is emlékeztem rá, hogy van nekem.
Némelyik vers könnyebb megértése érdekében felolvasóperceket „loptunk” magunknak a kolléganőmmel, és „kimondva” a vers szavait egészen más volt a hatásuk.
Legjobban a Havas Bandi tetszett.
Rendkívüli ötlet volt a betűrendbe szedés, és a végén olvasható ismertető is.
Hihetetlen, ahogy megőrizték „lakótársaival” együtt a papír és toll nélkül keletkezett verseket.
Tetszett a saját ötletem magamnak, hogy felolvasva értelmezzük a verseket, megtartom magamnak!!!

>!
Coffee I
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Nem sírtam… De kicsit könnyes lett a szemem.

"Rég nem félek a haláltól
hadd ropogjak ha ölel
féltem tőle hosszútávon
nincs mit félnem ily közel
van még két egér barátom
ők táncolnak térdemen
amikor a deszka-ágyon
napi egyszer étkezem."

>!
eme P
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Mintha a Pokolbeli víg napjaimat olvasnám versbe szedve, merthogy én először a prózaváltozattal találkoztam. Csak Faludynak sikerülhet erről a nyomasztó témáról úgy írni, hogy közben ne lehangolódj, hanem ellenkezőleg: pozitív energiával töltődj fel. Mert Faludynak mindig sikerült legyőzni a rosszat, mint a mesékben. Mert hitt. Hitt a kultúra, a műveltség erejében. Lerótta tiszteletét az eszmei, irodalmi ősök előtt, sorsközösséget vállalt azokkal, akik a szabadságért vállaltak komoly áldozatokat. Rákóczy kurucai, az aradi vértanúk, a klasszikus irodalom világa lélekemelő, nemesítő hatása éltette. Az akarat, művészet, kultúra, az egymással való törődés erkölcsi magaslata révén a szellem diadalmaskodik az anyag, a test fölött. Magabiztosan, mély meggyőződéssel hirdeti ezt Faludy, fegyverként használva a terrorral szemben. Lehet, hogy ez a hit ma sokak számára szentimentalizmus, giccs – tény viszont, hogy anno Faludy sok társa a verseknek, sok verse pedig társainak köszönhetően élte túl a „poklot”. Valami igaza csak lehetett…

>!
ddani P
Faludy György: Börtönversek 1950-53

A borús borítókép és a börtönvers műfaji és politikai töltete ellenére (illetve mellett) sem nyomasztó vagy propagandajellegű kötetet olvashatunk. Egy gondolatkísérlet erejéig: ha Faludy kizárólag ezeket a verseit írta volna meg, már akkor is maradandót alkot. A mesteri kivitelezés (papír és toll segítsége nélkül, egyéb körülményekről nem szólva) eleve komolytalanná teszi a kísérletet, érződik minden soron a gyakorlat, a rutin. Költői és intellektuális túlélői gyakorlatok, megemlékezések, összegzések, számvetések ezek a versek. Gondolkodásra, értelmezésre is serkentenek, ugyanakkor értékelésre is: életmentő versek ezek, ennek ugyan különös jelentősége van, de épp hogy az élet, az életöröm és a felcsillanó értelem és humor szól belőlük – nyilván ezek nélkül nem lehet túlélni ilyen kínzással, kényszermunkával, terrorral tarkított börtönéveket.

>!
serengeti P
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 4
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 4,5
Érzelmek (ábrázolása): 5
Izgalom: 4

Ez csodálatos élmény volt. Első könyvem Faludytól, eddig nem volt hozzá szerencsém. Micsoda lélek, micsoda lekierő az, ami felemeli a küszködő testet, fel, minden szenvedés fölé, amit, az ember azt hinné, már nem lehet elviselni… Köszönöm az élményt, le a kalappal a költő előtt.

>!
Piintyő
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Ez csak egy szűk négyes…… jó, jó, hát milyen verseket is lehet írni börtönben? de ha meggondolom, hogy Radnóti milyeneket írt ? nekem azok sokkal jobban tetszenek, úgyhogy elégedjen meg Faludy a négyesalával :)

8 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Faludy György: Börtönversek 1950-53

A versek szépek, csak nagyon rányomják az emberre a hangulatukat. Nagy adagban fájnak nagyon.
„A szenvedés. Már rég kijárt nekem belőle egy adag. / Örökké torzó maradok, ha át nem adom magamat. / Volt, aki úgy szürcsölte hideg árját, mint a forrásvizet, / más elnyúlt, mint a tetszhalott, mig más örökké jajgatott. / Hátranézek s szégyenkezem, amiért könnyebb volt nekem, / mert minden kinom és bajom elzsibbad, ha megverselem. / S ha zsibbadt? Lázongtam s ezt mondtam: mindez mit ér nekünk? / jobb lesz Magyarország attól, hogy oly sok éve szenvedünk?”

>!
Mandula8
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Az értékelésnél nem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, hol, milyen körülmények között születtek ezek a versek. Egy korszak margójára…

>!
szerda
Faludy György: Börtönversek 1950-53

Faludyt nem igazán ismerem. Van ami jobban tetszett, van ami kevésbé. Talán nem pont ezzel a kötettel kellett volna kezdenem…
Talán máskor, egy másik…

18 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
eme P

mert ott kezdődsz el igazán, amikor túlvagy magadon.

Búcsú Recsktől 4. (Budapest, 1954)

>!
eme P

Egy gondom van, mely éjjelente
a nyálkás priccsen felriaszt:
hogy nemcsak én írom e verset,
én is vagyok a kézirat.

Széljegyzet papír nélkül (Az ávó pincéjében, 1950 nyarán)

>!
eme P

Mihelyt egy régi könyvtárt látok,
nem habozom és nekilátok,
lefekszem mellé a padlóra,
nem bánom, ki a ház gazdája,
és hívhat asszony, csenghet óra,
enyém az üdv, a hír, a pálya:
régész lettem, ki piramis-sír
talált, és éppen bemegyen
az emberek neméről friss hírt
szerezni bűvös jegyeken.

A vadkacsa. Első rész (Sötétzárka, Recsk, 1952)

>!
eme P

Most, hogy a szörnyű államhatalom
úthengere mindent laposra nyom,
s kettő lehetsz csupán e présfej égbolt
alatt: tetű vagy vérfolt,

most, hogy a jogot rongyként elvetik,
s ártatlant kötnek fel, ha kell nekik,
most már tudom, mi az, amiről ott fent
beszélgettünk: a jogrend.

S mi a szabadság és testvériség!
Mikor barátok közt a lég is jég,
beszélni nem mersz, szájad íze vackor
s remegsz a gondolattól,

mikor mindenből pelyva s ocsú lett,
és elsőnek veszett a becsület,
mert rőfről-rőfre árultuk ki, gyáván,
az ember méltóságát.

Vámbéry Rusztem szelleméhez (Az ávó pincéjében, 1950 július)

>!
eme P

Itt gondolkozhatom nyugodtan.
Attól lettem szabadabb, hogy
lezártak, s hogy oda jutottam
végül, hová való vagyok.

Széljegyzet papír nélkül (Az ávó pincéjében, 1950 nyarán)

>!
eme P

Jaj nekem!
Felakasztanak, tarkón lőnek.
Jaj nekem!

Ha pedig
szabadulnék, megírom őket.
Jaj nekik!

Kínrímek (Az ávósok összerúgdostak, majd 24 órára a falhoz állítottak; akkor gondoltam ki ezt; 1950.)

>!
eme P

s megtudtam közben azt is,
hogy sok-sok tagú testem
titokban összeesküdt,
hogy megmenthessen engem –

engem, mondom, mert azt is
megtudtam, hogy míg élek,
ketten vagyunk: testembe
beletársult a lélek,
s bár minden porcikám jó
barát, fegyvertárs, testvér,
én nem vagyok az összeg,
mert több vagyok a testnél.

Búcsú Recsktől 2. (Budapest, 1954)

>!
eme P

Olykor pánik fog el, hogy éhen
veszek vagy elpusztít a fagy,
s mint érc beomlott bányamélyben,
e vers agyamban bennmarad.

De nem hagyom. A mestereknek
kezét csuklómon érezem,
s mint ordas eszmék éjén bolygó
embernek, ég a mécsesem:
sosem húnyó, de csak hunyorgó
szegényes mécs: az értelem.

S remény, a jóremény utószor,
hogy helyettem e pár futó sor
koromról s rólam vallani
révedbe ér, utókor. És ez
bús érdememre nem kevés lesz.

A vadkacsa. Harmadik rész (A recski fogdán, 1952 december)

>!
fióka P

Monológ életre-halálra

Úgy, mint az őrült szerető szeret
vizes fejjel, beomló ég alatt
taposni őszi fasor avarán:
e földön úgy szerettem járni én.
Vagy mint utas idegen városokban,
ki első este sétaútra megy,
ide-oda fut, néz, nem tud betelni,
megizzad s boldog révületben érzi,
hogy álmainak városába ért,
hol minden új: a kirakatok fénye,
a kávéházi italok színe,
a sok sétáló – mintha ünnep volna –
s a szabadság vad kakukkfű-szaga
s vágyik maradni már itt mindörökre –
mint ő, úgy voltam e világgal én.
Én tudtam: itt minden új, meg nem térő,
páratlan, ritka s múló fenomén.
Ha lepke szállt, azt mondtam: „Jól megnézzed,
először és utólszor látod ezt.”
Ha jóbaráttal boroztam, oly szívvel
és szóval láttam, mintha reggelig
meg kéne halnom – és mindezt azért,
mert folyton féltem a hajnaltól, melyen
nem lesz barát, se bor, se ébredés.
Érez így más is, de agyába gyűri.
Ám én a homlokomban hordtam ezt.
Súgólyukából tudatom csak egyre
fenyegetődzött: „Minden elmúlik.”
S e szikra itt a nemlét vasfogói
között, a lét csodája, hogy vagyok,
a pusztulás fogatlan állat-ínyén
még felvillanó szentjánosbogár,
az ellentétek izzó sistergése
s az elmúlás örökös, csontig vájó
tudata: ezek adtak életemnek
ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát,
ezek tettek bolonddá, mámorossá
s ezek bűvöltek kacsalábon forgó
kastélyt a puszta létből énelém.
Ittasan a föld egyszeri borától,
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép. A csillagég
gobelinekkel tapétás múzeum,
a tér három dimenziója körben
élménybálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal, s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben,
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt
s eltűntem én, a múló fenomén
a fenomének örök tengerén.
(Recsk, 1952)

Kapcsolódó szócikkek: forgó vár
>!
eme P

S a jó? Őrizd meg emberi méltóságod s nyugalmadat!
Segíts, vígasztalj, bátoríts! Oly sok tennivalód akad!
Nagylelkű légy és jószívű! Meglátod, milyen kellemes
és könnyű! S ha nehéz neked: légy puszta önzésből nemes,
s értelmetlen életednek nagyhirtelen értelme lesz.

Búcsú Recsktől 4. (Budapest, 1954)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szelestey László: Egy rab álmai
Lénárd Ödön: Rácsosztotta ég
Arthur Koestler: Sötétség délben
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Mindszenty József: Emlékirataim
Ignotus Pál: Fogságban 1949–1956
Henri Charrière: Pillangó
Lénárd Ödön: Erő az erőtlenségben
Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulagról
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából