Barokk ​költészet 0 csillagozás

Faludy György: Barokk költészet

A barokk idők európai költészetére a realitás a jellemző.
A reneszánsz költői hirtelen álmodozókká válnak, ha a spanyol Gongorával vagy akár Miltonnal hasonlítjuk őket össze.
Jellemző a korra még az is, hogy amíg Európa nyugati része vallási szempontból egységes volt, addig Hans Sachs és Michelangelo költészete lényegesen különbözött, viszont a barokk költészet – a katolikusok és protestánsok közötti látszólagos ellentét ellenére – az addig nem egyetértő Európát egységesebbé tette. Ugyanekkor az érzésbeli nyugalom vágya átjárja az egész kontinens költészetét és élesen megkülönbözteti a következő kor lázadó hangjától, Byrontól vagy Goethétől. A Harmincéves Háború riasztó emléke valamilyen módon sziget falait rakta a barokk irodalom köré.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Faludy tárlata Glória

>!
Glória, Budapest, 2004
96 oldal · ISBN: 9639283908 · Fordította: Faludy György

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek
Bérczesi Róbert: Bérczesi Róbert dalszövegkönyve
Lukácsy András: Elmés játékok, játékos elmék
Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete
Latinovits Zoltán: Verset mondok
Kiss Éva: Korok, bútorok
Nényei Pál: Ne bántsd a Zrinyit!
Weöres Sándor: A vers születése
Nagy László: Krónika-töredék
Gyertyán Ervin: József Attila