A ​pompeji strázsán 3 csillagozás

Faludy György: A pompeji strázsán Faludy György: A pompeji strázsán

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1938

>!
Officina, Budapest, 1945
92 oldal
>!
Officina, Budapest, 1938
90 oldal · keménytáblás

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Rembrandt


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

VERDI>!
Faludy György: A pompeji strázsán

Ez a verseskötet 1938 -ban jelent meg!!

Igen jó régi versei ezek. Pár át is lett írva azóta, illetve más értelemmel lett felruházva.

Pl:
Ballada Johanna Darkról (majdnem) = Haláltánc ballada.

Mindenkinek a kifinomult letisztult 2001-es Versek kötetben maradott, végső változatokat ajánlom. És aki ezt olvasná, az tegye nyugodtan, de ezek a versek, nem nagyon találhatóak meg a VERSEK kötet ugyan ezen a néven futó első részében.

http://moly.hu/konyvek/faludy-gyorgy-versek

Fantasztikus ez a verseskötet még úgy is hogy 25-28 éves korában írta de már akkor is látszott hogy mekkora istenadta tehetsége van a szavakhoz, a humorhoz, az élethez, a bölcselethez, és mindenhez amihez az kell hogy ilyen versek szülessenek.
Szemezgessétek a idézeteit amiket feltettem mert érdemes, és mert Ő már a kúltúra része!!!

Aki eddig habozott ne habozzon olvassa el őket.


Népszerű idézetek

VERDI>!

XV.

Az ember úgy hal meg, akár a marha,
mondom búsan, mint Salamon király.
Kemény vagyok, mint Pál apostol ajka,
mely büntetést s megtérést prédikál…
Szeretni nem tudok, sem sújtani
és mám oly szürke, mint a holnapom.
Szelíd sztoikus leszek. Udvari
páholyom mélyén Plátont olvasom.

A pompeji strázsán

1 hozzászólás
ParadoxH>!

Légy hát kemény és szelid, mint a gyermek,
légy liliom, sziklán is felnövő,
légy férfi, minő itt még sose termett,
kit példának idézhet a jövő,
járj elől nappal és vezérelj éjjel,
s ha nem lesz már nap: te ragyogd a fényt,
hogy másnak mutass példát az erénnyel,
ha magad nem is hiszed az erényt.

Ne remegjen páncélingedben szived,
de a föld rengjen, hogyha kardot vonsz,
légy, mint a holt humanista, kinek
érc volt a nyelve és a tüdeje bronz, –
mert jaj annak, ki most fog térdre hullni
és jaj annak, ki holnap elbukik.
A pernye száll. Állj őrt. E füstbe fulni
kemény halál. De ez is elmulik.

A pompeji strázsán

VERDI>!

XXII.

…Hosszú az út, míg a multból elértem
magamig. Ám hasztalan lázadok:
ahhoz, hogy éljek és mában éljek,
át kellett élnem minden századot,
hogy törvényt tudjak s ne a sors kegyelmét
várjam s ne lessek hasztalan csodát,
és érezzem a szegények szerelmét
és a századok minden nyomorát.

A pompeji strázsán

8 hozzászólás
VERDI>!

XXVI.

Azért, mert nagyon szereted az embert,
kitaszítanak majd az emberek;
de te mégse feledd, hogy mire rendelt
hited. Szeresd a munkásgyereket,
a parasztot, a zsidót és a négert,
ha öklöt ráz is rád a bomlott ész
farsangján. Ne bánd, maradj csak a régi,
szeresd az embert; bármilyen nehéz.

A pompeji strázsán

3 hozzászólás
VERDI>!

XLV.

Légy hát kemény és szelid, mint a gyermek,
légy liliom, sziklán is felnövő,
légy férfi, minő itt még sose termett,
kit példának idézhet a jövő,
járj elől nappal és vezérelj éjjel,
s ha nem lesz már nap: te ragyogd a fényt,
hogy másnak mutass példát az erénnyel,
ha magad nem is hiszed az erényt.

XLVI.

Ne remegjen páncélingedben szived,
de a föld rengjen, hogyha kardot vonsz,
légy, mint a holt humanista, kinek
érc volt a nyelve és a tüdeje bronz, –
mert jaj annak, ki most fog térdre hullni
és jaj annak, ki holnap elbukik.
A pernye száll. Állj őrt. E füstbe fulni
kemény halál. De ez is elmulik.

A pompeji strázsán

VERDI>!

Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Nyolcvanhat évig álltam fenn az állvány
csúcsán, Uram, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány,
s öklömben torzó vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még, vén bűnöst, szeretni
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

Michelangelo utolsó imája

9 hozzászólás
VERDI>!

Távol fülednek nem csengett a rím,
Baudelaire nem lett szivednek enyhe méreg,
és esténként ágyadba nem kisértek
Raszkolnikov, Bovaryné, Szanin.

(Heine a teutoburgi erdőn)

VERDI>!

Fanyar kor jő. Maradj ember a gáton,
az éjsötétben is Civis Romanus,
s utolsónak menj meghalni, mint Varus
a vert sereg után. E vak világon

úgyis mindegy, lesz-e, ki süppedő
sirod felett, e rozzant, sárga csonton
Páris táján majd egykor verset mondjon
arab, japán, vagy néger verselő…

Bús őszi nap. Nézd: áll a chaise a holt
erdőn, hol ránkhajolnak a rideg
s tar tölgyágak, mint síri boltivek,
s fölöttünk, mint bitófán, leng a hold

és minden fát csontvázfehérre fest, –
baljós mocsár ez, redves és setét,
germán kocsis, nógasd a vén gebét,
s gyerünk tovább. Fejünkre szállt az est.

(Heine a teutoburgi erdőn utolsó 4 versszak)

VERDI>!

József Attila sírjára

hiába volt a versek vér-özönje,
jobb már testednek, hogy így rohad,
e kornál nem durvább a föld göröngye,

s nem volt keményebb a tehervonat
vaskereke Babits Mihály szivénél.
Mert görcs, bolond görcs lett a gondolat

e vak városban, mely reszketve, él még,
s új vezér felé görbed már a háta,
s gyáván lapul dunyhái közt, ha éjfél

után az őrület csapatja járja,
s tudatlan, bérelt, fokosos bitangok
garázdálkodnak szerteszét s a gyáva

polgár lapul. Fúhattál riadót
undornak, félelemnek és közönynek,
becsapott, hogy ne sírj, a kiadód,

mindig azt mondta: kétszer annyi könyvet
adott el, mint amennyit eladott,
s te, hogy megtudtad, nem tudtad a könnyet

elfojtani, – mert nem volt olvasód,
nem kellettél! Itt Rachmanóva kellett,
pimasz könyvek és szemét darabok

kellettek nékünk, amíg a lehellet
tüdődből lassan kifogyott s a póz,
a drága, a csibészes, mit, mint gyermek

hordtál, lehullt és agyonkínzott
fejedben az őrület vert tanyát.
Mert mostohaapád űzött, a konok

vén Államgép – de szerető anyád
is volt, a Haza, és talán ezért
nem volt otthonod s bútoros szobák

közt csavarogtál, havi hetvenért,
és kávéházak füstös páholyában
ültél, kit senki nem hí és nem ért.

VERDI>!

S most, hogy elmentél, s mint golyót a fában
hagytad szivünkben minden szavadat,
s oly messze vagy már, túlnan, a halálban,

hogy bennünk csak a borzalom maradt,
meg Németh Andor sebzett, kék szeme,
és sírunk, páran, európaiak

a sok turáni közt e fekete
földön… Aludj hát. Aludj: víz meg ég
nem volt még soha lágyabb, kékebb, mint e

bús délután. Aludj a holt vidék
ölén, hol nincs már híre Dózsa Györgynek.
Aludj, mint Vörösmarty és Vitéz!

(József Attila sírjára)


Hasonló könyvek címkék alapján

Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Romhányi József: Szamárfül
Weöres Sándor: Bóbita
József Attila: József Attila összes versei
József Attila: Altató
Radnóti Miklós: Bori notesz
Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Romhányi József: Nagy szamárfül