Ráadásnap 98 csillagozás

Fabio Volo: Ráadásnap

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Giacomo ​megrögzött agglegény. Harmincöt évesen egyszerre kisfiú és macsó, nagydumás nőcsábász, afféle „érzelmi fogyatékos”, akinek minden nő tetszik – csak ne maradjon sokáig!

Egy napon munkába menet a villamoson megpillantja Michelát, aki épp az ellentéte: túlságosan komoly, igényes, neki senki sem elég jó. Menekülnek is előle a férfiak. Bár két hónapig együtt villamosoznak reggelente, Giacomo sem meri lerohanni, mi több, ez eszébe sem jut. Mikor végre összeismerkednek, kiderül, hogy a lány másnap Amerikába költözik. Giacomo attól fogva nem találja a helyét. Utánamegy New Yorkba. Kitalálnak egy játékot, hogy, úgymond, összecsiszolják kettejük igényeit. Kilenc napot fognak együtt tölteni a legkomolyabb szerelem és összetartozás jegyében. Kilenc nap édes élet, egy perccel sem több. Hosszú távra tervezni, komolykodni tilos!

Így indul ez a mai románc egy érzelmi fogyatékossal.

Fabio Volo ismert olasz színész, riporter, író és újságíró. Olaszországban eddig hat… (tovább)

Eredeti mű: Fabio Volo: Il giorno in più

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Európa, Budapest, 2012
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794565 · Fordította: Barna Mária

Enciklopédia 7


Kedvencelte 17

Most olvassa 9

Várólistára tette 76

Kívánságlistára tette 51


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Fabio Volo: Ráadásnap

Ezt a könyvet is laza mozdulattal dobtam fel a „Pillanatnyilag jó ötletnek látszott” polcomra*, hogy aztán soha a büdös életbe még egyszer a közelébe se szagoljak.

Olvasás közben – amikor nem hevesen szentségeltem a sivár, tőmondatos leírások, a női olvasók vélt elvárásainak mélyen benyaló párbeszédek**, patetikusan nagyképű, vagy érzelgősen szirupos monológok miatt – eltűnődtem, hogy mégis mi a halál volt az író célja ezzel a könyvvel?
Aztán hagytam a fenébe az egészet, mert rájöttem, hogy valószínűleg csupán annyi volt koncepció, hogy megírja a Szex és New York olasz verzióját, pasi szemszögből, és ezzel keressen egy valag pénzt. Ráadásul még a filmverzióban is ő játszotta el a főszerepet. Naná…

Nem én voltam ennek a könyvnek a célközönsége, de a szingli regény is csak egy zsáner, amiben lehetne akár élvezhető könyvet alkotni.
Csak hát ez rohadtul nem az.
Nyilván van ennél lentebb is***, de én így is csak pislogtam, hogy mi a francon megy itt a vekengés.
Ugyanis én – és ezt egyáltalán nem sajnálom – valahogy nem tudok együtt rezonálni azokkal a problémákkal, amelyek fölött a regény főhőse, Giacomo nyavalyog.
Attól pedig, ahogy nyavalyog néhányszor lekapartam a falat.

Szóval adott egy harmincas éve közepén járó, pénzzel vastagon kibélelt sikeres vállalkozó, aki a saját bevallása szerint érzelmileg fogyatékos és nem tud tartós kapcsolatban élni senkivel, de a saját érzelmi életének sivársága miatt legalább a munkájában jó, mert abban menedéket talál****.
Abban legalább igaza van, hogy tényleg sivár az érzelmi élete.
Az őt ért behatásokra ugyanis hol mint egy tenyérbe mászó, pofátlan kamasz, hol pedig mint egy kedvenc alvómacijától megfosztott, mélységesen frusztrált 5 éves reagált. Bár szó se róla, ilyenkor még mindig egy fokkal szimpatikusabb, mint amikor megvillantja a felnőtt énjét, ami egy kozmopolita hipster és egy folyton kanos muff driver különösen ütnivaló keveréke, természetesen gerinc meg valódi önismeret nélkül.
Megjegyzem, hogy az író néhányszor tökön lövi még ezt a semmitmondó a jellemrajzot is, mivel hajlamos elfelejteni, hogy pár fejezettel ezelőtt a szereplő homlokegyenest mást állított magáról, mint ahogy épp az adott szituációban reagál.
Lehetne persze ez zseniális húzás is, hogy signor Volo így akar bemutatni egy totális élethazugságban leledző embert, de erősen kétlem, hogy ez lenne a mögöttes írói szándék. Mert az süt az egész írásból, hogy szerinte ez a szereplő szimpatikus.

Szerintem viszont egy rohadtul irritáló, felszínes seggfej. Egy egyszemélyes Aprajafalva.

* Lásd még: http://moly.hu/polcok/pillanatnyilag-jo-otletnek-latszott
** Legközelebb machatéval a kezembe keresem fel azt az írót, aki az érzelmek megélésének képességét a „Nem rejted el a nőies oldaladat.” dumának egy női szereplő szájába adásával támogatja meg, és szimplán kiherélem!
*** Vass Virág vagy Fejős Éva irományai veszélyes hulladéknak számítanak még ehhez képest is.
**** Ez a kijelentés szó szerint így hangzik el a könyv 16. oldalán. Ekkor éreztem először a késztetést, hogy felmarkoljak egy szívlapátot.

14 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Fabio Volo: Ráadásnap

Nem élvezem úgy ahogy vártam, azt hiszem a lelkem malacrózsaszín fele visszafordíthatatlanul feketedni kezdett. Ez kicsit gyászos, de semmiképp nem tragikus dolog. Nem baj, ezentúl úgy látszik majd több okos, kevesebb lomantikus könyvet olvasok.
Vicces egyébként meg jó ez, a kapcsolatelemző része, és a korosztályomnak nagy problémája hogy nem találja a társat, akivel életét leélhetné, netalántán azt, akivel családot alapítana. Ugyanakkor unalmas is meg közhelyes is, és néha rettenetesen nyálas, pláne egy férfi tollából. Hiába, ez déli pasas, érzelmes. Meg mondjuk szöget ütött a fejemben, amit a nő mond róla, hogy nőies. Talán mert az apafigura idejekorán lelépett és női befolyás alatt nevelkedett. Azt hiszem az is a bajom, hogy bármennyire fedeztem fel hasonlóságot Michelával mégsem volt szimpatikus, Silviát sokkal jobban kedveltem, ha már a nőket nézzük. A főhős nyálassága ellenszenves, de bélmozgásról írt sorai, a nagymama iránti szeretete meg a patikai jelenet pontos kínossága miatt ő mégis inkább a kedvelt kategóriába került. Hogy ötből mennyit érdemel? Tulajdonképpen hármat, de a patikás jelenet miatt adtam még jószívűen egy felet.

6 hozzászólás
>!
entropic P
Fabio Volo: Ráadásnap

Hát, ez a könyv kicsit olyan, mint azok az emailek, amiket egy barátommal szoktunk váltani, s amelyekben főleg azt elemezgetjük ki szabad asszociációs jelleggel, egy csomó történetet belefűzve a nagy-komoly elmélkedésbe, hogy mit akarunk az életben, hogyan működnek a párkapcsolatok, miért és hogyan vagyunk mindannyian elcseszettek, meg hogy mik a társadalmi elvárások a 30-on felüli emberekkel szemben, külön hangsúlyt fektetve a férfiakkal és nőkkel szemben támasztott elvárások közötti különbségekre.

A lényeges különbség az, hogy ezek az emailek ezerszer szórakoztatóbbak és gondolatébresztőbbek, mint ez a könyv, mert hiszen ez a barátom meg én mindketten a klisék teljesen egyedi kombinációi vagyunk*, úgyhogy mondunk egymásnak olyanokat, amiket még nem hallott a másik. S ez éles ellentétben áll ezzel a könyvvel, amelynek szereplői a klisék már rég jól ismert kombinációi, és semmi olyat nem mondanak, amit ne hallottam volna már nagyjából tízezerszer.

(De lehet, hogy igazából csak azt akarom mondani, hogy mindenkinek jobb, ha a rinyálástól sem mentes önelemzés privátban történik, nem pedig egy regényben. [Vagy legalábbis időnként jobb. Fene se tudja. A Járok egyet-ben is ugyanezt csinálta a szerző, és az tetszett. Úgyhogy erről az ellentmondásról majd egyszer még gyártok egy elméletet.])

* Intertext innen: http://oriblog.blog.hu/2014/01/25/just_do_it_897

16 hozzászólás
>!
Marcsi P
Fabio Volo: Ráadásnap

Senki se higgyen a fülszövegnek. Engem is becsapott. Ez sokkal inkább egy önismereti könyv, mint romantikus.
Olyan volt, mintha egy reptéren ragadtan volna egy ismeretlen sráccal és Ő elmeséli az előző 5 hónapját. Csapongva jelenből, múltba, egyik témából asszociálva a másikig.
Ha semmit sem tudtam volna erről a könyvről, a havi fizetésemet felteszem, hogy nő írta. Egy pasi nem gondolkodhat és érezhet így, ugye?! Hisz ők teljesen mások, mint mi!!! Vagy mégsem? Giacomo kivétel lenne? Az író tudta, hogy nagy részt úgyis nők veszik le a polcokról és becsapna? Vagy mi nők általánosítjuk a pasikat érzéketlen, ösztönlényekké?
Végig nagyon komoly kérdésekre keresi a válaszokat és közben megosztja velünk a saját véleményét az író. Sok helyen másként gondolom a dolgokat, mint Giacomo, de nagyon tetszettek az érvei és eszmefuttatásai.
A történetről felesleges beszélni. Ezt el kell olvasni, különben csak egy érthetetlen katyvasz lenne az összefoglalásom vagy ami még rosszabb, olyanra sikerülne, mint a fülszöveg, ami szörnyen felszínes lett a könyvhöz képest.
Viszont azt el kell mondanom, hogy Michela nem volt szimpi, valami sok és mégis kevés volt benne, de nem tudom megfogalmazni.

Nagyon tetszett a rengeteg fantasztikus zene ami felcsendül a könyvben és tényleg csodálatos Giacomo zenei ízlése. :) Külön plusz pont az írónak a különböző helyszínek érzékletes leírásáért, mert tényleg ott ültem az éttermekben, kis kávézóban és sétáltam New York utcáin. Pont a tökéletes helyekre szúrta be ezeket, hogy ne érezzem soknak az érzelmi kavalkádot! :)

>!
meseanyu MP
Fabio Volo: Ráadásnap

Nem mondom, hogy zseniális, de határozottan okosan, elegánsan megírt történet ez, olyan mint egy jófajta film, szép képek, jó zene, szimpatikus szereplők, még ha olyan mély nyomokat nem is hagy, de kellemes élmény.

6 hozzászólás
>!
Petrasek
Fabio Volo: Ráadásnap

Bele lehet szeretni valakibe, akit nem ismersz, akit csak a mindennapi villamosok során látsz?
Ez olyan szép volt.
Egy könnyed olvasmány ami velejéig hű a valós élethez, mégsem tudtam egykönnyen letenni a kezemből.
Ki nem mondott titkokból, kérdésekből, gondolatokból áll, amik minden ember fejében megfordultak már, és ezt, mind úgy boncolgatja, mintha csak az időjárásról beszélnénk. Szerethető karakterekkel meg csak még jobb lehet egy ilyen könyv.
A romantika szál nem lett eltúlozva, épp annyira volt giccses, mint megható és lehetetlen. Komolyan, ki tette volna ezt meg a metrós lányért?…. na mindegy
És végre, egy könyv amiben megtalálható a fiú-lány őszinte barátság, félreértések, féltékenykedések nélkül a pasi szemszögéből.
Úgy olvastam volna még egy kicsit a szerelmespár életéről, csak egy kicsit, olyan nehéz lett volna megtoldani +15 oldallal vagy „pár évvel későbbi epilógussal" ? :D

6 hozzászólás
>!
Andrew_N_Bagman
Fabio Volo: Ráadásnap

Még csak azt sem tudom hol kezdjem… Elállt a szavam és két érzés kavarog bennem. Egyrészt azt kérdem magamtól, hogy a mocskos életbe lehet ekkora könyvet összehozni??? Elképesztő volt szó szerint. Ez szülte a másik érzést. Afeletti örömöm, hogy micsoda zseniális mű akadt a kezembe, előre éreztem, hogy szinte fájni fog ha a végére érek. És valahol így is lett. Az utolsó oldalaknál percenként le akartam tenni, el akartam dobni, minél messzebb kerüljön tőlem, hogy húzzam még, hogy minél több mosolyt és romantikát kifacsarhassak belőle a magam részére. Ugyanakkor azért is meg kellett állnom többször, hogy türtőztessem magam, mivel a végére annyira, de annyira kíváncsi voltam, hogy nagyjából 5 soronként ott akartam hagyni az aktuális oldalt a francba és az utolsó mondatokhoz lapoztam volna szívem szerint. A könyv felétől szabályosan féltem, hogy olyan befejezést vetett papírra Fabio, amitől kiakadok, amitől sérül az igazságérzetem, amitől kiábrándulok a tiszta érzésekből, mert mindezt kinyírja egy túlontúl negatív, nem a sztoriba illő, vagy éppen csak simán nekem abszolút nem tetsző zárással. Finoman fogalmazva is nem így lett. Tényleg nem tudok elég hálás lenni @szera-nak a könyvért, mert ő már tudta, nem csak egy kötetet adott nekem, hanem érzéseket, vágyakat, kívánságokat. Mindezt ugyanis átnyújtja a szerző ezeken a lapokon. De hogy miért is magasztalom ennyire? Nos lássuk csak…
Tökéletes egyveleget képez a könyvben az egyszerűség, az életszerűség és a nagy igazságok óvatos adagolása. Nem elcsépelt egyetlen mondata sem, amire bólogatva reagáltam, érezve a mérhetetlen tapasztalatot és azt, ezek nem csupán szavak, hanem a valóság árad belőlük. Több ponton magamra ismertem Giacomoban, még ha nem is mindenben értettem vele egyet és összességében a személyiségünk vagy a világszemléletünk nem is azonos. Maga a tény, hogy a főszereplő olyan, amilyen, engem már 20 oldal után megvett, és ez csak egyre erősödött egészen a 304. oldalig. Egy pont volt, amikor szkeptikusan álltam hozzá, az is csak azért, mert egy kósza gondolatmenetig nem Michela és Giacomo párbeszédét láttam magam előtt az aktuális sorok olvasásakor, hanem elképzeltem az írót, ahogy egy asztal felett magányosan görnyedve Fabio Volo faragja a szavakat. A szavakat, melyeket aztán a két főszereplő szájába ad ő, egy személyben. Szerencsére ez az érzés, ez a hülyeség hamar elillant, ami annak is köszönhető volt, hogy annyira tetszett a könyv.
Szóval volt itt minden kérem szépen, szex, szerelem (bár kényesen ügyelve a kifejezés elkerülésére és nem is a klasszikus formában jelent meg – vagy mondjuk azt, minek felcímkézni azt ami jó, elég ha élvezzük), humor, dráma és mindez egy olyan köntösben, amitől az egész hihető, fogyasztható és szeretnivaló. Vesszőparipám, tudom, de nekem az is nagy felüdülés és imádat egy könyvben, hogy minden további nélkül elképzelhető, hogy megtörtént vagy megtörténhet. Egyszerűen nekem annyira életszerű volt. És imádtam is rendesen. Bekerült a kedvencek közé, s ha már a cím adott, akkor azt gondolom, legyen az én Ráadásnapom az, hogy megnézem a belőle készült filmet is majd, amiben nem mellékesen a szerző, Fabio Volo alakítja saját főhősét, Giacomót! :)

4 hozzászólás
>!
Gab
Fabio Volo: Ráadásnap

Ennél a könyvnél nagyon megfogott a fülszöveg és a borító, ezért meg is kaptam születésnapomra. A könyv a 30-as évei közepén járó Giacomo érzelmeibe kalauzol egy kezdetben bátortalanul induló szerelmi kapcsolaton keresztül. A legtipikusabb villamosbeli találkozástól eljutunk egy igazán jó kis párkapcsolati játékig.
A könyv elején még faltam az oldalakat, utána egyre többször vettem észre a jelenetek ismétlődéseit. Giacomo „belső” működésének folyamatos visszatérését – és itt nem virágnyelven fogalmazok – vagy ide sorolhatnám a vécézés misztériumának a kérdését is. Egyszer még megmosolyogtató, de egy időn túl már sok. Az elnyújtott jelenetek miatt néha olyan kicsit véget nem érő hatást keltett de nem akarok túl szigorú lenni, mert mindezek mellett nekem mégis tetszett Giacomo figurája a sok marhaságával és az infantilis viselkedésével együtt. Mert szerintem annyi ilyen sok „marha” dolgot teszünk, amely csak a mi kis titkunk én persze nem vásárolok úgy mint ő de az én hülyeségem se különbözik az övétől.
Tetszettek a visszaemlékezései, a nagymamával való kapcsolata. Tetszett a 2 női szereplő. Michelá erős egyénisége, a szerelemről való elképzelése, amelyet szerintem csak már ebben az életkorban gondolunk így. Silviában ugyanúgy ott van az erő de mégsem ugyanúgy sokkal lágyabban.
Minden hibája ellenére Volo úgy mesél, hogy lassan duruzsol a füledbe hallod Giacomo melankolikus rekedtes hangját amely arra késztet, hogy hátra dőlj a fotelben jobbnál jobb zenéket hallgass és olvass, megfeledkezve mindenről és mindenkiről.
Van egy noteszom amelybe leírom azokat az idézeteket, amelyek nagyon megfognak, amelyek csak nekem jelentenek valamit más talán elsiklana felettük. Ebben a könyvben is találtam egyet.
Egy olyan kapcsolatot szeretnék, ahol mind a két fél szabadon mehet a saját útján, mert tudják, hogy bármikor megtalálják egymást.

>!
Sisyll
Fabio Volo: Ráadásnap

Szó mi szó eleinte kicsit ki voltam akadva a mi Giacomonktól. Valóban úgy éreztem, hogy ezt a pasit nőknek festették le. Haladva a történetben rám tört az érzés, hogy na igen, ilyen csak a mesékben van. Aztán azt kezdtem érezni mikor szerelmes főhőseink a kapcsolatokról beszélgettek, hogy nem, ez nem filmes, ez a való élet.
A helyzet az, hogy érzelmileg sérült világban élünk. A kapcsolatok hamar romlanak, az emberek nem javítják meg őket, vagy pedig csak némán tűrnek, amíg végleg el nem hal minden. Nehezen kötődünk, mert félünk. Pedig néha bátornak kell lenni. Igenis a vágyaink után menni, kicsit nemet mondva az agynak és teret adni a szívnek, mert sosem tudhatjuk, hogy vágyunk tárgya véletlenül nem-e életünk értelme.

>!
zanni
Fabio Volo: Ráadásnap

Szívmelengető volt. Majdnem az egészet végigmosolyogtam, annyira derűs a hangulata. Volt olyan is, hogy hangosan nevettem az idióta pasi dolgokon. A könnyed stílus mögött sok minden van. Sőt kifejezetten sok szép mondat is van benne, de azok is olyan könnyedek, egyszerűek. Egyáltalán nemcsak a szerelmi szál van jól megírva, hanem a többi kapcsolat is, pl. a nagymamájával, azt imádtam.
Közben folyton felrémlett a hátoldalon lévő szó, hogy „érzelmi fogyatékos”. Már hogy lenne az? Úgy érzem, általában szó sincs érzelmi fogyatékosságról, hanem nem a megfelelő emberrel vagyunk. Belesüppedünk a közönybe, rossz kapcsolatokba. De ez a könyv egyáltalán nem útmutató, nem „megmondós”. Ahogy mondják a főszereplőről:
– … Mondjuk, hogy a kedvenc mondatom a „Melletted úgy érzem, önmagam tudok lenni”. Mindig jól esett, ha ezt mondták nekem.
– Igaz, melletted tényleg így érzi magát az ember. Olyannak látszol, aki nem ítélkezik.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Nikkincs

A szeptember az egyik kedvenc hónapom. Szeretem azokat a hónapokat, amikor séta közben keresed a napfényt. Amikor ha az utca egyik oldala árnyékos, a másikra meg süt a nap, átmegy az ember, hogy érezze. Sokkal jobb, mint amikor nyáron sétálsz és átmész az utca másik oldalára, hogy elkerüld a napsütést.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeptember
>!
szera

Az élet a legdurvább drog a világon.

187. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · kábítószer, drog
>!
Zonyika P

Szeretem azokat a hónapokat, amikor séta közben keresed a napfényt.

12. oldal

>!
Nikkincs

– Öregkorodban az emlékeidből élsz. Épp ezért kell minél szebbeket gyűjtened, amíg fiatal vagy.

97. oldal

>!
Petrasek

Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert elfelejtünk játszani.

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: játék
>!
Petrasek

Tilos azt mondani, hogy „örökre". Az örökre egy illúzió. Túl kényelmes. Mi a mának élünk.

175. oldal

>!
Petrasek

– Néhány pár igazán szomorú benyomást kelt. Miért nem szakítanak?
– Mert rossz nekik együtt, de egyedül gyakran még rosszabb. Kár, igazán szép dolgok is vannak a párkapcsolatokban.

177-178. oldal

>!
sztimi53 P

Az egyetlen alkalom, amikor megláttam egy helyes csajt a pult mögött, és mégis magam elé engedtem a többi vásárlót, hogy inkább egy férfi kiszolgálóhoz kerüljek, a gyógyszertárban volt, akkor, amikor hashajtót kellett vásárolnom. Vannak néha szorulásos időszakaim. Az a lány túl helyes volt, és én szégyelltem magam. Így megvártam, hogy felszabaduljon a férfi gyógyszerész. Aki nagy hangon fogadott: – Tessééék!
Nem voltam felkészülve, így vele is zavarba jöttem.
– Van valami béltisztítójuk… a fiam számára?
– Adok egy mikroklizmát.
– Jó.
Ahogy azonban megláttam a mikroklizmát, rájöttem, hogy túl kicsi, és egyáltalán nem fog hatni.
– Tudja mit, most hogy belegondolok, viszek egyet édesapámnak is, mert őneki is…
– Tudok adni önnek egy hashajtó szirupot, laktulózzal.
– Oké.
A mellettem álló idős hölgy bekapcsolódott a beszélgetésbe:
– A szirup nem ér semmit! Higgyen nekem, én mindent kipróbáltam. Inkább egy jó kis klizma, 133 ml-es. Azzal biztosra mehet. Ha ez nem segít magának, akkor ajánlom a pezsgőkúpot, azt használja a nővérem is. Az aztán igazi bomba!
Én, aki rejtőzködve és diszkrécióban reménykedve érkeztem, ott találtam magam egy beöntésekről, pumpákról és fenékben feloldódó kúpokról szóló beszélgetés közepén. Amikor a végén a gyógyszerész odaadta a klizmát, és azt mondta: Tehát akkor ez a nagypapáé… – látszott rajta, hogy valójában nagyon is jól tudja, hogy énnekem kell.

33. oldal, A "nemvásárlás", Európa, 2012.


Hasonló könyvek címkék alapján

Alessandro Baricco: Selyem
Luca Di Fulvio: Álmok bandája
William Somerset Maugham: A festett fátyol
Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Federica Bosco: Maradj velem, angyal
Sveva Casati Modignani: Tangólecke
Daniela Sacerdoti: Vigyázz rám